Jóváhagyta az elsőfokú ítéletet a Baranya Megyei Bíróság a mandulaműtét után, 2005 márciusában elhunyt kisfiú halála ügyében. A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben jogerősen bűnösnek talált szigetvári orvost 6 hónap, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A férfi az ítélet szerint tovább dolgozhat.
Két szerződést írt alá Budapesten Gyurcsány Ferenc magyar és Nikola Spiric bosznia-hercegovinai kormányfő. Az egyik megállapodás értelmében Magyarország környezetvédelmi beruházásokhoz nyújt segítséget a nyugat-balkáni államban, Szarajevó pedig visszafogadja a jelenleg Debrecenben tartózkodó 23 menekültet.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke jó hírnév megsértése miatt pert indít egy újságíró ellen, aki antiszemitának bélyegezte egy hétfői televíziós műsorban - jelentette be Halász Zsuzsa, a kereszténydemokraták szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A szóvivő nem akarta megnevezni az újságírót, de az MTI úgy tudja, hogy a Hír TV hétfő esti műsoráról és Szakonyi Péter újságíróról van szó.
Élnek köztünk, akiknek valóban jelbeszéd az életük. Segítségével kommunikálnak, tanulnak, udvarolnak, egyszóval élnek. Magera Zsuzsával, a Korner Jeltolmács Központ vezetőjével viszont szavakkal is nehezen értettük meg egymást. Egy világot próbált megmutatni, amely a világtalanok, siketek világába kalauzolt.
Kártérítést követel egy asztmás asszony a fővárosi önkormányzattól a budapesti levegőszennyezettség miatt. A polgári per kedden kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Gyömrei Andrea több mint 1 millió forintot követel azért, mert szerinte betegségét a kipufogógázokkal szennyezett budapesti levegő okozta.
Új atomerőmű építéséről népszavazáson kell dönteniük az embereknek Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint. A miniszter egy keddi energiapolitikai konferencián Budapesten úgy fogalmazott: ha több, talán nem túl lényeges kérdésről népszavazáson születik döntés, akkor az atomenergia jövője is olyan ügy, amibe az embereket be kell vonni.
A négyes metró építése során Új-Budán váratlanul beomlott szellőzőakna fél napra víz, gáz és villany nélküli életre ítélt a környék lakóit. Az ilyen aknák nélkül a metróban a kocsik előtt összepréselt levegő szélviharként zúdulna megállók peronjaira.
Megkezdődött a parlamentben a szociális törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája. A kormány tervei szerint a többi között januártól már csak azok az idősek kerülhetnének bentlakásos intézménybe, akiknek legalább négyórás ápolást igényelnek és 2008-tól minden jogosultnak a Magyar Államkincstár fizetné a családi pótlékot.
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Szikinger István ügyvédet, a rendőrtiszti főiskola volt tanárát lőfegyverrel visszaélés miatt a Fővárosi Bíróság. Szikinger István közölte: nem nyugszik bele az ítéletbe, mert szerinte törvénysértések történtek a büntetőeljárás során.
Csökkent az egy megszólalóra, politikusra jutó idő a televíziók híradóban, míg ez 1992-93-ban átlagosan 35 másodperc volt, 2007-ben már csak 10 másodpercet tett ki - ez derül ki az Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának kutatásaiból. A Történeti Interjúk Tárának vezetője, Hanák Gábor keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról, 2001-től teljes körűen figyelik az öt országos…
Budapest készen áll a Duna várható tetőzésére. Az előrejelzések szerint a legmagasabb vízszint 710 centiméter lesz, de a vízügyi szolgálat legfrissebb előrejelzései szerint a mostani, 691centiméteres magasságnál lehet hogy nem nő tovább a vízszint.
A Duna felső szakaszán megkezdődött az apadás, Budapesten kedd éjszaka 695 centiméteren várható a tetőzés, a rakparton előreláthatólag csütörtökig nem lehet közlekedni - tájékoztatta a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium az MTI-t. Jelenleg 509 kilométer védvonalon van árvízvédelmi készültség - olvasható a távirati irodához kedden eljuttatott közleményben.
Egy chartergéppel hazajöhettek azok a turisták, akik a hétfőn csődbe ment Bella Tours utazási irodával utaztak korábban Görögországba. A Ferihegyen ragadt utasok, akik a csőd miatt nem utazhattak el nyaralni, most a pénzüket keresik az utazási irodán.
Mintegy ezer darab ecstasy tablettát eladott és több ezer darabot értékesítési céllal Magyarországra hozott az a hódmezővásárhelyi férfi, akit jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet szerint a hódmezővásárhelyi Batisz Szabolcs 2003-ban élettársi kapcsolatot létesített egy húszesztendős sándorfalvi nővel. Ezt megelőzően a férfi már évek óta…
Horn Gábor szerint a KDNP elnöke hétfői parlamenti felszólalásában "velejéig aljas, példátlan dolgot művelt". Ezt az SZDSZ ügyvivője közölte kedden. A szabaddemokrata politikus közleményében azt írta: a KDNP elnöke szerint pártja és az SZDSZ között a legnagyobb ellentét a "drogliberalizáció, a melegházasság kérdése, az extrém szekták problémája, az eutanázia kérdésében van". Horn Gábor szerint ez…
Nem tudják fűteni, ezért valószínűleg be kell zárniuk nemrég épített, új iskolájukat a vértesacsaiaknak. Az idei nem az első ilyen eset: már tavaly télen is az omladozó, régi iskolába kellett bezsúfolni a településen a gyerekeket, mert a csökkenő tanulószám, és a normatív támogatás csökkenése miatt nem tudták kifizetni a két iskolarész fűtését.
A Nyugat-Balkánról, biztonsági kérdésekről, NATO- és Európai Uniós tagságról tárgyalt kedden Budapesten a bosnyák és a magyar miniszterelnök. Nikola Spiricnek, Bosznia-Hercegovina kormányfőjének ez volt az első külföldi útja.
Az MSZP-frakció szerint nem elégséges a gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálása, szükség van a büntető jogi szabályozásra is - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A frakció kitart a tavasszal benyújtott, a büntető törvénykönyvet módosító előterjesztés mellett, amely két évig tartó szabadságvesztéssel büntetné azt, ha valaki olyan…
A civil szervezeteknek szánt újabb támogatási pályázat kiírása kapcsán kialakult vitában Tarlós István elvesztette a fejét, s bejelentve, hogy lemond az esélyegyenlőségi bizottság elnöki posztjáról, elhagyta a testület keddi ülésén az üléstermet - nyilatkozta John Emese (SZDSZ) és Egerfai József (MSZP) alelnök az MTI-nek.
Ötmilliárd forint értékű kötvénykibocsátásról döntött keddi ülésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat közgyűlése, miután a költségvetési hiány jelentős mérséklésére nem látott más esélyt.
Nem történt bűncselekmény, nincsen Zuschlag-ügy. Erről Zuschlag János, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető alelnöke beszélt kedden, miután Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetővel folytatott megbeszélést. Nincsen sem Zuschlag-ügy, sem illegális finanszírozási, sem illegális pártfinanszírozási ügy. Az ügyben nem történt bűncselekmény - közölte a politikus a megbeszélés…
Háromnapos, országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség keddtől csütörtökig, hogy ellenőrizzék a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatát - közölte a rendőrség.
Nyílt levélben fordulnak Kóka János gazdasági miniszterhez és Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz a cigányzenészek, mivel úgy érzik, a tárcavezető ellehetetlenítette a roma muzsikus családokat - jelentette ki Raduly József, a Művészeti, Oktatási, Kulturális, Közéleti Alapítvány elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Csökkent az egy megszólalóra, politikusra jutó idő a televíziók híradóban, míg ez 1992-93-ban átlagosan 35 másodperc volt, 2007-ben már csak 10 másodpercet tett ki - ez derül ki az Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának kutatásaiból.
Akár három év szabadságvesztéssel is büntethetik a jövőben a gyűlöletbeszédet, amennyiben a parlament megszavazza az erre vonatkozó törvénymódosítást - jelentette ki kedden az előterjesztő szocialista képviselő.
Új nyugdíjcélú megtakarítási lehetőséget teremt az a törvényjavaslat, amelyről kedden kezdett tárgyalni az Országgyűlés. A foglalkoztatói nyugdíj bevezetésére uniós joghamonizáció miatt van szükség. A törvényjavaslat elfogadását a Fidesz, hatástanulmányok hiányában, nem támogatja.
Továbbra is használni fogják a Kossuth téri tüntetők utcai megmozdulásaikon az árpádsávos zászlót - jelentette ki Fáber Károly, a magukat Kossuth téri tüntetőknek nevezők egyik csoportjának a vezetője kedden az MTI-nek.
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. gondoskodik a külföldön tartózkodó utasok hazautaztatásáról, a külföldi kényszerű tartózkodás költségeiről, illetve a már befizetett előlegek és részvételi díjak visszafizetéséről, miután csődbe ment a Bella Tours utazási iroda.
Az Egyesült Államokba utazik a hét második felében a magyar külügyminiszter. Göncz Kinga csütörtökön és pénteken Washingtonban tárgyal kormányzati vezetőkkel, köztük Condoleezza Rice külügyminiszterrel.
A csődbe ment Bella Tours utazási irodát biztosító cég már megkezdte a Görögországban tartózkodó utasok hazaszállítását. Mintegy 140-en várnak a hazautazásra, 71-en már ma elindulnak busszal Magyarországra. Akik repülőgéppel utaztak, azoknak érvényes a visszaútra szóló jegyük, a biztosítótársaság a továbbiakban kifizeti a szállásköltségeiket.
Ha Semjén Zsolt hétfői parlamenti mondatainak nem lesz következménye, akkor "mostantól az utcán is nyíltan lehet zsidózni, cigányozni, bárkit megbélyegezni" - közölte kedden Lentiben tartott sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán, az SZDSZ Zala megyei elnöke, környezetvédelmi államtitkár.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint be kell vonni az embereket a fontos energiapolitikai kérdések, köztük az atomenergiával kapcsolatos döntések meghozatalába. Fodor Gábor erről a Magyar Tudományos Akadémán rendezett konferencián beszélt. A miniszter hangsúlyozta a közös felelősségvállalás fontosságát a környezetvédelemben.
Hétvégére 20 fok fölé mehet a hőmérő higanyszála. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az InfoRádiónak azt mondta: változékony idő lesz, ugyanis az átmeneti meleg után a jövő héten újra szeles időjárásra lehet számítani.
Az MDF nem kíván az aktuális politikával ide-oda sodródni, ezért világosan leszögezi, hogy a modern konzervativizmus alapelvei és szakmai megfontolásaink alapján milyen kérdésekben tud, és milyenekben nem partnerséget kialakítani. Az ellenzéki párt ezt "A magyar konzervatívok, azaz a cselekvő ellenzék elvi nyilatkozata" című dokumentumban fogalmazta meg, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
A munka hatékonysága és a minőség javítása érdekében volt szükség arra, hogy leváltsák a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetőinek egy részét és átalakítsák a munkaszervezetet.
Politikai évadnyitót tart az MSZP szombaton Budapesten a Millenárison, ahol Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök is beszédet mond - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden az MTI-vel.
A Fidesz semmilyen formában nem tudja támogatni, hogy a kormány 471 millió forint értékben összesen 14 darab járművet, köztük páncélozott luxusautókat kíván vásárolni, a közbeszerzési eljárás megkerülésével - közölte az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten.
Ezen a hétvégén nem lesz biciklisáv a Margit hídon, mert a jelenlegi forgalmi helyzetben több gondot okoz, mint amennyi hasznot hajt. Dancs Gábor, a fővárosi önkormányzat közlekedési tanácsnoka elmondta, hogy a jövő hétvégéről az időjárás függvényében döntenek.
Budapesti betörőpárost fogtak el a szegedi rendőrök, s az egyik gyanúsított kihallgatása során furcsán viselkedett - mint kiderült, azért, mert a lopott aranyat alsónadrágjába rejtette. Szeged egyik kivezető útján két olyan, hazafelé tartó budapesti férfi autójára csaptak le a rendőrök, akikről gyanították, betörni járnak a Tisza-parti városba - tudatta M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei…
A Fidesz nem támogatja, hogy a kormány 471 millió forint értékben összesen 14 darab járművet, köztük páncélozott luxusautókat vásároljon a közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül - közölte az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke.
A Fidesz szerint a feketegazdaság visszaszorítása érdekében mérsékelni kellene az adókat, csökkenteni a bürokráciát és a korrupciót - mondta a párt szóvivője kedden, azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette: intézkedéscsomag készül a feketegazdaság visszaszorítására. "Egészen világos, hogy mi az a három lépés, amit meg kellene tenni a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. Ez a három…
A Fidesz üdvözli a Gripen-beszerzéssel kapcsolatos, Magyarországra is kiterjesztett svéd vizsgálatot - mondta az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke kedden újságíróknak. Lázár János ezt annak kapcsán közölte, hogy a svéd államügyész kedden bejelentette: Magyarországra is kiterjesztik a Gripen-beszerzéssel kapcsolatos vizsgálatot.
A főpolgármester szerint budapesti útfelújításokra költöttek minden olyan támogatást, amelyet erre a célra kaptak korábban a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácstól - így reagált kedden délután Demszky Gábor a Fidesz felvetésére.
Huszonkét kamionnyi tej után nyomoznak a rendőrök Hevesben. A 70 millió forint értékű árut, egy Magyarországon is működő multinacionális cég nevében egy német tejipari vállalattól vitték el a csalók - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az árut a nyomozás adatai szerint hosszú ideig egy, a Heves megyei Horton található telephelyen tárolták - közölte Oravecz Éva.