„Azt mondtam: ha kitisztítjátok a területet, veszek nektek egy új labdát. Így jött létre a MYSA.” Ma 18.000 fiatal játszik 1200 csapatban a szövetség keretein belül.
A hidegháború és a német kettéosztottság jelképe, a berlini fal húsz évvel ezelőtti leomlására emlékeztek hétfőn Székesfehérváron; a rendezvényen jelen volt Dorothee Janetzke-Wenzel, Németország budapesti nagykövete is.
A Fidesz programja már kész - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában hétfőn. Az interjú írásos kivonatát a csatorna a műsor kezdete előtt eljuttatta az MTI-hez.
A Fidesz programja már kész - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában hétfőn. Az interjú írásos kivonatát a csatorna a műsor kezdete előtt eljuttatta az MTI-hez.
A sárga csekkek "tulajdonosainak" jövő év májusától az eddigiektől eltérően, a csekken szereplő dátumnál legalább két nappal korábban kell befizetniük a pénzt a postán - adta hírül néhány honlap hétfőn.
A Balközép című újság közleményben kért elnézést azért, mert tavaly júniusi számában nem hangsúlyozta, hogy egy - az összes képviselőt felháborító - szóbeszédet, rosszindulatú pletykát ismertet; emiatt Veresné Szabó Éva szocialista képviselő mondanivalója "éppen ellenkezőképpen vált értelmezhetővé" - közölte a Magyar Szocialista Párt és az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja lapjának…
Elfogadta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött új polgári törvénykönyvet az Országgyűlés. A képviselők 192 igen, 163 nem szavazattal és két tartózkodás mellett hagyták jóvá az új polgárjogi kódexet.
Alapvető elvi probléma van a Polgári Törvénykönyvvel – mondta Csapody Miklós, a demokrata fórum képviselője, azután hogy a módosított Ptk.- t sem az MDF, sem a Fidesz nem támogatta.