A Fidesz és a KDNP nem támogatja Oszkó Péter pénzügyminiszteri kinevezését, mert a két párt szerint a jelöltnek sem államigazgatási, sem válságkezelési gyakorlata nincs - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a jelölt keddi bizottsági meghallgatása után. A költségvetési bizottság ezt megelőzően 16 igen szavazattal támogatta Oszkó Péter kinevezését, 13 nem ellenében.
Összesen 1,8 milliárd eurót visszautal az Európai Bizottság az Európai Unió huszonhét tagországának a központi uniós költségvetési keretből tavaly fel nem használt, csaknem rekordalacsony maradványból - jelentette be a brüsszeli végrehajtó testület szerdán.
A működőképesség határára jutott a külügyi szolgálat, a kialakult gazdasági helyzetben felül kell vizsgálni a diplomáciai hálózatot - mondta Balázs Péter külügyminiszter-jelölt a parlament európai ügyek bizottságának ülésén szerdán.
A lakóknak kell jelezniük közös képviselőjüknek, ha le szeretnék állíttatni a távfűtést, mert a Főtáv Zrt. egyoldalúan nem térhet el a szerződéstől és nem zárja el a fűtést - közölte a cég szóvivője.
Szerdán a napsütés mellett legfeljebb időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet, és néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Éjszaka és csütörtök délelőtt túlnyomóan derült idő várható, majd a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és nyugaton késő délután helyenként záporeső is előfordulhat.
A hazafias nevelés irányába kíván nyitni Szekeres Imre honvédelmi miniszterjelölt - hangzott el az Országgyűlés rendészeti bizottságának szerdai ülésén.
A lakóknak kell jelezniük közös képviselőjüknek, ha le szeretnék állíttatni a távfűtést, mert a Főtáv Zrt. egyoldalúan nem térhet el a szerződéstől és nem zárja el a fűtést - közölte a cég szóvivője szerdán az MTI-vel.
Az Országgyűlés szakbizottsága szerdai ülésén támogatásáról biztosította Varga Zoltán önkormányzati miniszterjelöltet. A katasztrófavédelemért, a választási feladatokért, a sportért és a turizmusért is felelős leendő tárcavezetőt 15 szocialista és szabad demokrata képviselő támogatta, míg 14 ellenzéki és független képviselő nemmel szavazott.
Herczog László szociális és munkaügyi miniszteri megválasztása esetén törekedni fog arra, hogy minél több forrás jusson a szociális szektor számára, bár - a válság miatt - nem valószínű, hogy minden feszültség orvosolható lesz.
Támogatta Hiller István oktatási és kulturális miniszterré történő kinevezését az Országgyűlés emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottsága szerdai ülésén.
Nem támogatta Ficsor Ádám polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterré kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésén.
Nem támogatta Ficsor Ádám polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterré kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésén. Eddig ő az egyetlen a Bajnai-kormány miniszterjelöltjei közül, akire nemet mondott egy országgyűlési bizottság.
Mintegy százezer forintot zsákmányolt az az ismeretlen férfi, aki kirabolt egy benzinkutat kedd este Nagykanizsán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. Salamon Róbert sajtóügyeletes elmondta: a férfi a fején fekete csuklyát viselt, a kezében fegyvernek tűnő tárgyat tartott, amikor a Balatoni úti töltőállomás üzletében a pénztárostól a bevételt követelte. A pénztárgépből megszerzett…
A kormánytagok közül Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Göncz Kinga, Szilvásy György, illetve Veres János távozó minisztereknek jár végkielégítés a jelenlegi szabályok szerint.
Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszterjelöltként megbukott a nemzetbiztonsági bizottság előtt - jelentette ki Simicskó István, a szakbizottság KDNP-s elnöke szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten, miután Ficsor Ádám a bizottságban nem kapta meg a többségi támogatást.
Maximum két hetet adott a DBR Metró Projekt Igazgatóság a francia Vinci vezette Bamco konzorciumnak, hogy újra felvegye a munkát a 4-es metró alagútjának építésén - közölte Klados Gusztáv, az igazgatóság projektigazgatója.
Az új kormány várhatóan pénteken tartja alakuló ülését, vasárnap pedig már véglegesítheti a válságkezelő programot - tudta meg kormányzati forrásból az MTI szerdán.
Több éven át húzódó bírósági eljárásban is megállapították a Gazdasági Versenyhivatal még 2006-ban született döntésének helyességét: az akkor Vahl Tamás mostani gazdasági miniszter-jelölt irányította SAP-t 690 milliós bírsággal sújtották, mert nemcsak több egyetem által kiírt pályázatok eredményét, hanem már magukat a pályázatokat is befolyásolta cége.
Érthetetlen gazdasági viselkedésnek nevezte a kereskedelmi bankok óvatos hitelezését Tukacs István válságövezetekért felelős kormánybiztos szerdán Pécsett, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) vállalkozói fórumán.
Depolitizált működésre és bizalomerősítő lépésekre van szükség nemzetbiztonsági területen, ugyanakkor Ficsor Ádám szakbizottsági meghallgatása során nem derült ki, hogy a miniszterjelölt mennyiben kész, és képes új fejezetet nyitni az új kormány tagjaként - mondta Gulyás József (SZDSZ) szerdán, miután tartózkodott a miniszterjelölt bizottsági meghallgatását követő szavazáson.
Az új magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon, mivel korlátozott politikai ambíciói vannak, a gyengélkedő gazdaság rendbetételére koncentrálhat - írta szerdán a Forbes amerikai pénzügyi magazin. Miközben az országban politikai nyugtalanság uralkodik, és a vállalatokat megbénítja a magas adósságszint, valamint a zsugorodó gazdaság, a magyarok az új kormányfőtől várják, hogy megmentse az euróövezethez…
Továbbra is az előrehozott választást tartja a jó megoldásnak Sólyom László köztársasági elnök, szavai szerint ugyanis a válságkezeléshez szükséges intézkedéseket egy szélesebb támogatással bíró kormány tudná végrehajtani. Az államfő, miután találkozott az új miniszterelnökkel, azt mondta: alapvetően egyetért Bajnai Gordon programjával. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a köztársasági…
Nem tudta érdemben ellenőrizni az MIÉP gazdálkodását az Állami Számvevőszék, mert eltűntek a párt gazdálkodási dokumentumai - derül ki a HVG eheti számából. Ezért felszólították a számvevők a MIÉP elnökét, Csurka Istvánt, hogy szerezze be a hiányzó iratokat a párt 2005-2006. évi gazdálkodásáról.
Az MSZP kifogásolja, hogy a Fidesz nem emeli fel szavát a jobboldali politikai erőszak, az alkotmányos rend elleni nyílt támadások láttán - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. "Ma már nyilvánvaló, hogy a szervezett szélsőjobboldali erőszakos csoportok minden korábbinál súlyosabb eszközökkel veszélyeztetik a polgárok nyugalmát, az ország biztonságát, a demokráciát" - fogalmazott a kormánypárt…
Szolidaritást vállal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az április 30-ára akciót hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével, a továbbiakról pénteken tárgyal - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke szerdán.
A kormányválság növelte a Fidesz-szavazók lelkesedését, és elbizonytalanította a kormánypártiakat - röviden így foglalható össze a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltté válását követő napokban készült Medián-felmérés eredménye, amelyet a HVG internetes kiadása közölt.
Megválasztása esetén Ficsor Ádám lenne a harmadik olyan titkosszolgálatokat felügyelő szocialista kormánytag, aki a kabinetfőnöki székből kerül ebbe a pozícióba. Tóth András egykori titkosszolgálati államtitkár azt mondta: a szakbizottság elutasítását követően a kormányfőnek kell mérlegelnie, hogy továbbra is kitart-e a jelöltje mellett. Kövér László, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának…
Bajnai Gordon miniszterelnök továbbra is fenntartja Ficsor Ádám jelölését a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszteri posztra - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán.
Az MSZP továbbra is támogatja Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszterré történő kinevezését, mivel a jelöltet demokratának tartja - mondta Nyakó István, a párt szóvivője szerdán. Ismerünk olyan titkosszolgálati minisztereket az elmúlt húsz évből, akiknek semmilyen szakmai tapasztalatuk nem volt a titkosszolgálatokkal kapcsolatban - közölte a szóvivő annak kapcsán, hogy az Országgyűlés…
Április 14. és május 15. között országos UV tesztet tart a Magyar Látszerész Szövetség, amelynek elnöke az InfoRádiónak elmondta: tavaly a napszemüvegek UV védelmét ellenőrizték, idén pedig a lakosság dioptriás szemüvegének, illetve kontaktlencséjének UV tesztjére végzik el az ország több pontján.
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el - ismertette a hvg.hu szerdán. A HVG megbízásából készült felmérés szerint az MSZP támogatottsága a biztos szavazók körében 18 százalékon áll. Az MDF-nek és az SZDSZ-nek 2, a Jobbiknak pedig 4…
Továbbra is az előrehozott választásokat tartaná jobb megoldásnak az államfő, de kész együttműködni az új kormánnyal. Továbbra is Ficsor Ádámot jelöli a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszteri posztra a kormányfő. A Medián felmérése szerint minden eddiginél nagyobbra növelte előnyét az MSZP-vel szemben a Fidesz.
A kedden miniszterelnökké választott Bajnai Gordont az MSZP megyei elnökei győzték meg, hogy elvállalja a kormányfői posztot - olvasható a Népszabadság online által szerda este közzétett interjúelőzetesben, amelyben Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy már nem sokáig akart kormánytag maradni.