Az Oktatási Hivatal (OH) feladatait az előző kormányzat súlyosan alulfinanszírozta, ezért tetemes hiány gyűlt össze - nyilatkozta Kerpen Gábor, a hivatal új elnöke, aki korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDDSZ) elnöke volt, a Magyar Nemzetben pénteken megjelent interjúban.
Hétre emelkedett az ajkai vörösiszap-ömlés halálos áldozatainak száma. Korábban a veszprémi kórházban meghalt egy ember, akit súlyos sérülésekkel ápoltak - közölte a katasztrófavédelem. A 81 éves férfi, akit az ajkai Magyar Imre Kórházból szállítottak át a veszprémi kórházba, péntek hajnalban belehalt sérüléseibe - tudatta az OKF.
Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek közül csak a szocialista Horváth Csaba kívánja a Fővárosi Közgyűlésben folytatni politikai karrierjét, míg a jobbikos Staudt Gábor valószínűleg, az LMP-s Jávor Benedek pedig biztosan az országgyűlési padsorokban marad. Tarlós István egyelőre megtartja parlamenti képviselői mandátumát.
Három kisteherautó ütközött péntek hajnalban a 46-os főúton Törökszentmiklós és Mezőtúr között, öten súlyosan, hárman könnyebben megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Valamelyest rosszabbodott a Győrben ápolt, a vörösiszaptól a legsúlyosabb sérüléseket szenvedett beteg állapota, így a tervek ellenére nem vehetik le őt a héten a lélegeztető gépről - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa
Ausztria kész segíteni Magyarországnak az Ajka térségében történt környezeti katasztrófa következményeinek elhárításában - közölte pénteken az osztrák környezetvédelmi minisztérium.
November 30-ra készülhet el a nemzeti megújuló cselekvési terv, amelyben a kormány világos iránymutatást kíván adni a hazai és a külföldi befektetőknek, hogy 2020-ig milyen ütemezésben, mely megújuló források fejlesztését támogatná - közölte az energiainfo.hu érdeklődésére Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.
Égő gázpalackkal fenyegette meg feleségét egy férfi Tuzséron, az 53 éves elkövetőt a pszichiátriára szállították - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Egy német környezetvédő szakember szerint a MAL Zrt. tulajdonosait terheli a felelősség a Magyarországot sújtó eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófáért. A Greenpeace állítja: az arzén koncentrációja a vörösiszapra jellemző érték duplája a Kolontár térségében kedden vett mintában. Ezt két független labor vizsgálata mutatta ki.
Ismeretlen tettes ellen nyomoz személyes adattal visszaélés gyanújával a BRFK - közölték az MTI érdeklődésére pénteken annak kapcsán, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) feljelentést tett az önkormányzati választások előtt egy választópolgárok személyes adatait tartalmazó nyilvántartás miatt.
Ötre emelkedett az ajkai vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma: a veszprémi kórházban meghalt egy ember, akit súlyos sérülésekkel ápoltak - közölte a katasztrófavédelem pénteken az MTI-vel.
A kormány döntésének titulálta a visszamenőleges, novemberi nyugdíjemelést Nagy Anna. A kormányszóvivő úgy fogalmazott: a kormány döntött a nyugdíjak és a baleseti járadék 2010. évi egyösszegű kiegészítéséről, melynek célja, hogy a nyugdíjak megőrizzék a vásárlóértéküket. A valóság az, hogy törvény írja elő a januárig szóló kiegészítést.
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt hétfőn, amikor átszakadt a Kolontár melletti iszaptároló gátja - közölte Nagy Annak pénteken rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón. A szóvivő kijelentette: a kormány nem hagy magára senkit. Pintér Sándor szerint sokmilliárdos nagyságrendű költségekkel jár majd a Kolontár mellett történt iszapkatasztrófa utáni helyreállítás. A…
Kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága a vörösiszap rendkívül magas pH-értéke miatt. Tegnap délre a Duna főágát is elérte a szennyezés, ahol szintén halpusztulást észleltek. A kora reggeli órákban a katasztrófa helyszínére látogató miniszterelnök pedig nem látja értelmét annak, hogy helyreállítsák azt a területet Kolontáron, amelyet elöntött a vörösiszap.
Nem született konszenzus a médiatanács tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság első, pénteki ülésén - tudta meg az MTI a tanácskozást követően. A négy helyre összesen nyolc jelölés - öt kormánypárti és három ellenzéki érkezett.
Nem látta megalapozottnak Dömsödi Gábor fellebbezését a Nógrád megyei területi választási bizottság (tvb), és helybenhagyta a pásztói helyi választási bizottság által hozott, a polgármester-választás eredményét megállapító döntést. Sisák Imre, Pásztó újraválasztott polgármestere 60 szavazattal előzte meg a szintén függetlenként induló ismert televíziós műsorvezetőt, Dömsödi Gábort.
Megsemmisítette a tiszaburai polgármester-választás eredményét és október 30-ára e körben új választást írt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi választási bizottság (tvb) - közölte Baranyi Imre, a területi választási iroda jogi helyettese pénteken az MTI-vel.
Egy rendkívüli erejű és teljesen váratlan erőhatás okozhatta a Mal Zrt. zagytározójának katasztrófáját, de a problémák már az építésnél kezdődtek, mert a tározó északi fala éppen két különböző szerkezetű talaj találkozásánál áll - mondta a Budapesti Műszaki Egyetem tanára pénteken.
Nem született megállapodás a Médiatanács összetételéről, mert a pénteki zárt ülésen nem tudtak megállapodni a parlamenti pártok. A szervezet 5 tagjára összesen 8 jelölés érkezett. A tagokat delegáló eseti bizottság jövő hétfőn ül össze legközelebb, ahol az előzetes tervek szerint kilenc évre megválasztják a Médiatanács tagjait.
Magyarország fizesse ki a Veszprém megyei környezeti katasztrófa által Romániának okozott károkat - szólított fel csütörtökön egy romániai képviselő. Horea Uioreanu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt képviselője válságbizottság felállítását sürgeti.
A Mexikói-öbölben alkalmazott technológiával méri fel a Károly Róbert Főiskola a vörösiszap által okozott károkat. Az intézmény vidékfejlesztési karának dékánja az InfoRádiónak elmondta: az eredményekből következtetni lehet majd a kárenyhítés teljes költségére is.
Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság Geréb Ágnest, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít a rendőrség.
Julija Timosenko, a Batykivscsina párt vezetője kijelentette, hogy létre kell hozni egy parlamenti vizsgálóbizottságot, melynek feladata annak kiderítése lenne, hogy mennyi pénzt bocsátott ki ténylegesen az Ukrán Nemzeti Bank.
A Mecsekérc Zrt. vezérigazgatója szerint rövid távon alkalmatlanná vált az emberi életre az iszapkatasztrófa által sújtott terület; Varga József az MTI-nek pénteken nyilatkozva azt mondta: kísérletek elvégzését is szükségesnek tartaná ahhoz, hogy megtalálják a károk felszámolásának leghatékonyabb módjait.
Előkerült az iszapkatasztrófa hatodik halálos áldozata - értesült az InfoRádió. Helyszínen tartózkodó tudósítónk értesülését Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő péntek délután megerősítette.
Több nyugati ország kormánya is arra kérte Kínát, hogy engedjék szabadon a jelenleg is börtönbüntetését töltő, friss béke Nobel-díjas Liu Hsziao-po-t - számolt be róla pénteken az AFP francia hírügynökség.
Várhatóan a jövő hét végéig tart a vörösiszap szennyezéssel érintett Győr-Moson-Sopron megyei vizek mentén elrendelt halászati, itatási és öntözési tilalom - tudta meg a megyei védelmi bizottság elnökétől pénteken.
Újabb holttestet találtak péntek délután Devecser határában; ezzel hatra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma - közölte Dobson Tibor kárfelszámolási helyszíni szóvivő az MTI-vel.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezetősége kétszázezer eurós (mintegy 55 millió forintos) helyreállítási alapot nyit az Ajka térségében hétfőn történt katasztrófa által okozott károk enyhítése érdekében.
Gyurcsány Ferenc kiadta a jelszót: "legyünk tisztességesek!" Ennek szellemében nem "átláthatatlan csatornákból" várja új platformja működtetéséhez a pénzt, hanem magánemberektől vár adományokat, száz forintot, vagy háromszázat, aki bírja, attól ezret vagy tízezret.
A parlamenti frakciók nem tudtak megegyezni abban, hogy kiket jelöljenek a Médiatanács tagjának. Nyolc jelölt van négy helyre, pénteken még konszenzus kellett a jelöléshez, a hétfői ülésen már elég lesz a kétharmados támogatottság.