2010. október 13. szerda

okt. 13
10:33
Kész a gátrendszer, nem lehet újabb katasztrófa (Infostart)
Elkészült Devecsert és Kolontárt védő gátrendszer, így újabb katasztrófa nem következhet be - közölte az InfoRádióval az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. A kármentesítési szóvivő arról számolt be, hogy nyugodtan telt az éjszaka a vösösiszap által érintett területeken, a sérült kazettán újabb változás nem tapasztalható. Dobson Tibor hozzátette: a hétvégére már visszaköltözhetnek…
okt. 13
10:35
Kormánypárti és jobbikos képviselők bírálták a legfőbb ügyészt (Infostart)
Kormánypárti és jobbikos képviselők bírálták a legfőbb ügyészt a parlament jogsértéseket vizsgáló albizottságának szerdai ülésén, mert Kovács Tamás szerint összességében törvényes volt az ügyészek eljárása a 2006. őszi események során
okt. 13
10:36
Hőlégballon Világbajnokság Debrecenben (ATV)
Kettős amerikai siker született a Debrecenben október 2.-10. között megrendezésre került 19. Hőlégballon Világbajnokságon: az első helyen az idei amerikai bajnokságban ezüstérmes John Petrehn végzett, megszerezve második világbajnoki címét, míg a dobogó második fokára az idei amerikai bajnok, Nick Donner végzett. A hatfős amerikai csapat a hazai terepen megszokotthoz hasonlóan itt is Ford-okat…
okt. 13
10:54
Tarol a Skoda (ATV)
Világszerte 12,8 százalékos értékesítés-növekedés 2010 első kilenc hónapja során A Škoda hazai, csehországi eladásai jóval meghaladták a teljes piac átlagát Dinamikus emelkedés Kínában, Oroszországban és Indiában Rekorderedmény Hollandiában
okt. 13
10:56
Padlóra került a magyar műsorvezető "Elveszítette állását és biztos anyagi hátterét" Ellentmondó találgatások (ATV)
Ellentmondó hírek jelentek meg.
okt. 13
10:58
Hatodik napja tart a sztrájk: bedőlhet a Ganz-Röck + videó (ATV)
A kiskunfélegyházi cég dolgozói nem tűrnek tovább.
okt. 13
11:12
Többször műtik az iszapömlés legsúlyosabb sérültjét (Metropol)
Változatlan a három Győrben ápolt vörösiszap-égett állapota; a legsúlyosabb sérültön több műtétet hajtanak végre a hét folyamán — közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
okt. 13
11:27
Kilencre nőtt az iszapkatasztrófa halálos áldozatainak száma (Infostart)
Kilencre emelkedett a vörösiszap-katasztrófa halottainak száma - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
okt. 13
11:30
Feloldották a devecseri készültséget (Metropol)
Az iszapkatasztrófa sújtotta ajkai térségből megkezdték a katonai teherautók kivonását. Meghalt a vörösiszap-katasztrófa egyik sérültje szerda délelőtt az ajkai kórházban; ezzel kilencre emelkedett a szerencsétlenség áldozatinak száma.
okt. 13
11:45
Martonyi: ideiglenes a Magyar Alumínium Zrt. állami ellenőrzése (Infostart)
Ideiglenesnek nevezte a Magyar Alumínium Zrt. állami ellenőrzését a külügyminiszter.
okt. 13
11:48
Kérdéses, hogy finanszírozható-e a főváros (Metropol)
Tarlós István szerint állami beavatkozás nélkül nem látszik kezelhetőnek a főváros forráshiánya és adósságállománya. A főpolgármester megnevezte helyetteseit.
okt. 13
11:48
Előzetesben maradhat Wieszt János (ATV)
Két hónappal hosszabbítana az ügyészség.
okt. 13
11:50
Budaházy: tele van a tököm! (Metropol)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Budaházy Györgyöt jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A határozathirdetést rendzavarás miatt 30-40 percre fel kellett függeszteni, Budaházy híveit rendőrök vezették ki a tárgyalóteremből. A tábla indoklása szerint Budaházy átlépte a szólásszabadság határait vádbeli internetes írásaival.
okt. 13
11:50
Szalai máris üzent: vizsgálják a TV2 műsorát (ATV)
Komoly ügyhátralékot örökölt, de a kiskorúak védelmének fokozott érvényesülését is ígéri az NMHH-elnök.
okt. 13
12:06
Iszapömlés - Kilencre nőtt a halálos áldozatok száma (Alternatív Energia)
Kilencre emelkedett a vörösiszap-katasztrófa halottainak száma - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
okt. 13
12:06
Kilencre nőtt az iszapkatasztrófa halálos áldozatainak száma (ATV)
Kilencre emelkedett a kolontári iszapkatasztrófa áldozatainak száma szerdán, miután fél tíz előtt nem sokkal elhunyt az a kolontári idős lakos, akit az ajkai kórházban ápoltak az iszapömlés következtében elszenvedett sérülései miatt - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
okt. 13
12:21
Tarlós István megnevezte helyetteseit (Infostart)
Tarlós István főpolgármester megnevezte helyetteseit szerdai sajtótájékoztatóján: a városüzemeltetésért felelős helyettese György István lesz, az oktatásért és a kulturális ügyekért Csomós Miklós, a pénzügyekért Bagdy Gábor, az egészségügyért és a szociális ügyekért pedig Pesti Imre felel majd.
okt. 13
12:23
Andor: a fogadó országoknak fel kell készülniük a roma bevándorlók integrálására (Infostart)
Arra kell számítani, hogy az Európai Unión belül továbbra is jellemző lesz a hátrányos helyzetűek, így a romák migrációja, fogadásukra és integrálásukra fel kell készülni azokban az országokban is, ahol ezek az emberek lakni szeretnének - mondta Andor László.
okt. 13
12:24
Feloldották az útzárat Tahitótfalunál (Metropol)
Feloldották az útzárat Dunabogdány és Tahitótfalu között, miután egy halálos baleset miatt több órán át szünetelt a forgalom a 11-es főútnak e szakaszán - közölte a rendőrség szerda délután az MTI-vel.
okt. 13
12:24
Ordibáltak hívei, felfüggesztették a Budaházy-ítélethirdetést (ATV)
Rendőrök ürítik ki a tárgyalótermet.
okt. 13
12:26
Gilisztát szolgáltak fel a Kremlben a német elnök fogadásán - döbbenetes fotó (ATV)
Egy virgonc földigilisztát fedezett fel a tányérján az egyik meghívott vendég azon a fogadáson, amelyet Dmitrij Medvegyev orosz elnök adott a moszkvai Kremlben a német államfő tiszteletére - adta hírül szerdán az Ukr.net internetes hírújság. Christian Wulff hétfő este érkezett Oroszországba, ahol ötnapos hivatalos látogatást tesz.
okt. 13
12:42
Tarlós István megnevezte helyetteseit (Alternatív Energia)
A főpolgármester városüzemeltetésért felelős helyettese György István lesz, az oktatásért és a kulturális ügyekért Csomós Miklós, a pénzügyekért Bagdy Gábor, az egészségügyért és a szociális ügyekért pedig Pesti Imre felel majd - derült ki azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen Tarlós István megnevezte helyetteseit.
okt. 13
12:42
Tüntető rendőr: „Csak nem gondolják, hogy le akartam lőni Băsescut...” (ATV)
Bűnvádi eljárást indítottak az egyik rendőr ellen, aki fegyverrel tüntetett Bukarestben.
okt. 13
12:44
MSZP: javaslatok a devizahitelesek megsegítésére (Alternatív Energia)
Az MSZP támogatja a parlamentben a kormánypárti képviselők lakáshitelesek megsegítése érdekében benyújtott törvényjavaslatát, de azt kérik, vegyék figyelembe a szocialisták indítványait is.
okt. 13
12:44
Déli News: 9 halott Kolontáron, jönnek a bányászok, Orbán bejelent (ATV)
12 hír 12 óráig - 5 percben. 2010. október 13. Itt az atv.hu híradója, a Déli News!
okt. 13
12:57
Megállapodás nélkül zárult a kollektív munkaügyi vita a VDSZSZ és a Rail Cargo Hungaria Zrt. között (Infostart)
Megállapodás nélkül zárult a kollektív munkaügyi vita a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Rail Cargo Hungaria Zrt. között a létszámleépítésről. Az érdekképviselet tájékoztatása szerint az egyeztetést pénteken folytatják, az osztrák tulajdonos képviselőjének részvételével.
okt. 13
12:59
Délután háromkor feloldják a devecseri készültséget (Infostart)
Délután háromkor feloldják a kitelepítési készenlétet Devecserben - közölte a Veszprém megyei város polgármestere.
okt. 13
13:00
Tarlós: kérdéses, hogy finanszírozható-e a főváros (Alternatív Energia)
Tarlós István szerint állami beavatkozás nélkül nem látszik kezelhetőnek a főváros forráshiánya és adósságállománya. A főpolgármester szerdai, fővárosi sajtótájékoztatóján közölte, hogy Budapest finanszírozhatóságának vizsgálatára az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) kérik fel.
okt. 13
13:15
Újra Magyar Anna a Csongrád megyei közgyűlés elnöke (Infostart)
Újra Magyar Annát választották a Csongrád megyei közgyűlés elnökévé. Az alakuló ülésen tartott titkos szavazáson a fideszes politikust a néhány MSZP-s képviselő is támogatta.
okt. 13
13:17
Támogatja az MSZP a kormánypárti képviselők törvényjavaslatát (Infostart)
Támogatja az MSZP a kormánypárti képviselők lakáshitelesek megsegítése érdekében benyújtott törvényjavaslatát, de azt kéri, vegyék figyelembe a szocialisták indítványait is.
okt. 13
13:18
Mandátumarányos hatalmat kínál Tarlós (Alternatív Energia)
Alapvetően a választáson elért eredményének arányában részesül minden párt a fővárosi hatalomból. Tarlós István legalábbis mandátumarányosan ígért bizottsági, illetve vezető testületi helyeket a három ellenzéki pártnak.
okt. 13
13:20
Felfüggesztett börtön Budaházynak (Alternatív Energia)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Budaházy Györgyöt másodfokon, jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A határozathirdetést rendzavarás miatt 30-40 percre fel kellett függeszteni, Budaházy híveit rendőrök vezették ki a tárgyalóteremből. A tábla indoklása szerint Budaházy átlépte a szólásszabadság határait vádbeli internetes írásaival.
okt. 13
13:36
Tarlós István megnevezte helyetteseit (ATV)
A főpolgármester városüzemeltetésért felelős helyettese György István lesz, az oktatásért és a kulturális ügyekért Csomós Miklós, a pénzügyekért Bagdy Gábor, az egészségügyért és a szociális ügyekért pedig Pesti Imre felel majd - derült ki azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen Tarlós István megnevezte helyetteseit.
okt. 13
13:54
Szlovák hangulat, magyar hangulat: ég és föld (ATV)
A Deloitte Central Europe által készített legfrissebb Business Sentiment Index felmérés eredményei azt mutatják, hogy a vizsgált közép-európai országok vállalatvezetői közül egyre többen lassan növekvő, pozitív várakozással tekintenek cégük és országuk gazdasági kilátásai elé.
okt. 13
14:12
Vonattal ütközött egy autó Kiskunfélegyházán (Metropol)
A helyszínen meghalt egy férfi, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonattal egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban szerdán Kiskunfélegyháza határában.
okt. 13
14:12
Bánáti: idő előtt megszületett Bakonyi ítélete + videó (ATV)
Még az sem derült ki, mi okozta a tragédiát – mondta az ügyvéd.
okt. 13
14:27
Iszapömlés - Bakondi: eddig félmilliárdot költöttek az önkormányzatok (Infostart)
Az Ajka mellett történt vörösiszap-katasztrófa által érintett helyi önkormányzatok szerdáig mintegy 500 millió forintot fordítottak a védekezésre - mondta Bakondi György, a Mal Zrt. kormánybiztosa szerdán, a veszprémi kormányszóvivői tájékoztatón.
okt. 13
14:29
Gazdasági intézkedéseket jelent be Orbán Viktor - hallgassa élőben! (Infostart)
Ma újabb gazdasági intézkedéseket jelent be Orbán Viktor. A kormányfő beszédét délután három órától élőben közvetíti az InfoRádió.
okt. 13
14:30
Chile: folyamatosan hozzák fel a bányászokat + videó (ATV)
A mentőcsapatoknak sikerült felhúzniuk beomlott bánya mélyéről a felszínre a legidősebb vájárt.
okt. 13
14:31
Új választást kell tartani az egyik kispesti választókerületben (Infostart)
Meg kell ismételni Kispest 5-ös számú egyéni választókerületében a képviselő-választást - így döntött szerdai végzésében a Fővárosi Bíróság.
okt. 13
14:32
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Budaházyt (ATV)
Akkor szabadultak el az indulatok, amikor a bíróság elkezdte ismertetni Budaházy folyamatban lévő büntetőügyeit.
okt. 13
14:48
Hivatalát igen, irodáját nem adta Meggyes (Alternatív Energia)
Nem vállalta a felelősséget az átadás-átvételi dokuementumokban foglaltakért Esztergom távozó polgármestere, mikor délelőtt átadta hivatalát utódjának, Tétényi Évának. Az átadás-átvételt ugyan reggel kilenc órára hirdették meg - ez az időpont korábban a távozó városvezetőnek is megfelelt - ám Meggyes nem érkezett meg, hanem üzent, hogy késik.
okt. 13
14:48
Visszautasítja a vádakat a magyar színésznő (ATV)
"Azt, hogy mind a négy fiú elhiggye, hogy pénteken még van esélye, nagyon nehéz volt elérni"
okt. 13
15:06
Gátszakadás: egymásra mutogatnak, ki a felelős (Alternatív Energia)
Az Index hírportál szerdai cikke szerint a kormányzat környezetvédelmi szakemberei cáfolnak minden olyan hiedelmet, amelyek szerint a Mal Zrt. katasztrófát okozó tározójának műszaki állapotát a környezetvédelmi hatóságnak kellett volna ellenőriznie. Illés Zoltán államtitkár azt állítja, a gát állapotfelmérése valójában a közigazgatásilag érintett település jegyzőjének feladatkörébe tartozott.
okt. 13
15:06
Winkler: váratlan erőhatás okozhatta az iszapkatasztrófát + videó (ATV)
Az adjunktus elrettentő példaként emlegette hallgatóinak az ajkai zagytározót.
okt. 13
15:24
Pintér: biztonságban vannak a devecseriek (Alternatív Energia)
Pintér Sándor belügyminiszter szerint a kolontáriak legkorábban pénteken térhetnek vissza településükre, akkorra fejeződik be ugyanis a területet védő új gát végleges kiépítése. Az új gát építésével biztonságba kerültek a Devecseriek, így elhárult a kitelepítés veszélye.
okt. 13
15:24
Kínai a világ három leggazdagabb nője (ATV)
A világon az önerőből meggazdagodott, legtehetősebb nők több mint a fele kínai. Ez legnagyobb részben Mao politikájának és az olcsó gyermekmegőrző lehetőségeknek köszönhető.
okt. 13
15:26
Halálos baleset - Intercityvel ütközött egy autó - fotó! (Alternatív Energia)
A helyszínen meghalt egy férfi, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonattal egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban szerdán Kiskunfélegyháza határában - közölte a rendőrség.
okt. 13
16:00
Majdnem 500 milliárd válságadót vet ki Orbán (ATV)
A részleteket Orbán majd hétfőn elárulja.
okt. 13
16:15
Ezeket az új lépéseket jelentette be Orbán Viktor (Infostart)
Be kell indítani a második akciótervet is - jelentette be Orbán Viktor, aki a Millenárison tartott beszédében részletezte a kormány következő gazdasági lépéseit. A távközlési és telekommunikációs szektorra, az energiaszektorra és a kereskedelmi láncokra kivetett új válságadókat is tartalmazó tervet hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek.

Keresés