2010. október 20. szerda

okt. 20
15:42
„Egyszerre sztár és anya” Személyiségzavar gyötri a magyar Megasztárt (ATV)
Először kapott negatív kritikát a zsűritől, majd arra kérte rajongóit, ne szavazzanak rá.
okt. 20
15:44
Harry Potter után ismét Mark Twain a sztár (ATV)
Az előrendelések alapján máris a legkelendőbb könyvek élvonalába tört be Mark Twain háromrészes memoárjának első kötete. A könyv november 15-én jelenik meg az Egyesült Államokban.
okt. 20
15:46
Kilépett az LMP-ből a párt egyetlen polgármestere (ATV)
Ivády Gábor nem mond le mandátumáról.
okt. 20
16:15
Martonyi: csak a nemzeti egyetértés kialakításával lehet sikeres uniós elnökségünk (Infostart)
A külügyminiszter szerint csak a nemzeti egyetértés kialakításával lehet sikeres Magyarország jövő évi európai uniós elnöksége.
okt. 20
16:18
A Mal vissza akarja kapni függetlenségét (Alternatív Energia)
Nem ismeri el a vörösiszap-katasztrófa miatti felelősségét a Mal Zrt., de a károk enyhítésére 1,5 milliárd forintot kíván fordítani öt év alatt és arra kéri a kormányzatot, ha "a feltételek lehetővé teszik", kapják vissza függetlenségüket, szüntessék meg az állami felügyelet a cég felett - közölte Ruttner György, a timföldgyár jogi képviselője szerdán Budapesten.
okt. 20
16:18
Mal Zrt.: Szűnjön meg az állami felügyelet (ATV)
A cég nem ismeri el felelősségét a történtek miatt.
okt. 20
16:20
Félmeztelenül, bilincsben szállították a mozgássérült rabot (Alternatív Energia)
Szabó Máté ombudsman szerint az emberi méltóság és a fogyatékkal élők jogai sérültek, amikor egy mozgássérült elítéltet egy biztonsági öv nélküli rabszállító járműben szállítottak megbilincselve, a fémpadlóra fektetve, félmeztelenül - tájékoztatta az Országgyűlési Biztos Hivatala szerdán az MTI-t.
okt. 20
16:20
Elhagyja a tőzsdét a Magyar Telekom (ATV)
Várhatóan november 12-én szűnik meg a New York-i tőzsdei jelenléte.
okt. 20
16:33
Iszapkatasztrófa: eddig jutottak a Mal Zrt. és a károsultak jogi kéviselőinek tárgyalásai (Infostart)
Továbbra sem ismeri el a vörösiszap-katasztrófa miatti felelősségét a Tárgyalóasztalhoz ültek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. és az iszapkatasztrófa károsultjainak képviselői. A cég, amellett, hogy semmilyen felelősségét nem ismerte el, arra kéri a kormányzatot: ha "a feltételek lehetővé teszik", kapják vissza függetlenségüket, szüntessék meg az állami felügyeletet - közölte…
okt. 20
16:35
Az EU-bizottság megvizsgálja a magán nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyar terveket (Infostart)
Az Európai Bizottság megvizsgálja a magán nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyar terveket, és várhatóan a jövő hónapra el is készül az értékeléssel - mondta Amadeu Altafaj Tardio, Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője.
okt. 20
16:54
Ruandai gyerekek több mint 4800 kilométert gyalogoltak a vb-re (ATV)
Az eseményt feldolgozó Africa United című filmet most mutatják be Londonban.
okt. 20
16:56
Izrael egyhetes karácsonyi úttal lepte meg a chilei bányászokat (ATV)
Mindenkinek nagy inspirációt jelent a bányászok bátorsága és hite.
okt. 20
16:58
"Mindent árverezzenek el!" Brutális gyilkosság után példátlan kártérítés (ATV)
A Szögi család ügyvédje a gyilkosok minden tulajdonát elárvereztetné.
okt. 20
17:00
Mégis az OMSZ biztosítja az október 23-ai ünnepséget (ATV)
Az Országos Mentőszolgálat saját kapacitásával, költségvetési forrásainak felhasználásával fogja ellátni az idei október 23-i ünnepi rendezvények biztosítását - tájékoztatott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága szerdán.
okt. 20
17:09
Kiderítette a leggyakoribb népbetegségek okait a Richter szűrőakciója (Infostart)
A Richter által szervezett Egészségváros Programsorozatának helyszínein leginkább a prosztata, a csontritkulás, illetve bőrgyógyászati gondok szűrését vették igénybe a jelentkezők - mondta el az InfoRádiónak a cég kormányzati kapcsolatok és PR vezetője. A gyulai Pándy Kálmán Kórház osztályvezető főorvosa egyebek mellett arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint köztudottá vált: a keringési…
okt. 20
17:12
Ivády Gábor függetlenként dolgozik tovább (Alternatív Energia)
Ivády Gábor csütörtöki hatállyal kilép az LMP parlamenti frakciójából és a pártból is - jelentette be a képviselő szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján.
okt. 20
17:12
A Nagy Fogyás: a börtönből még nem, de 45 kilótól megszabadult a magyar politikus (ATV)
Jószerével kukoricás kenyéren és rizsen él.
okt. 20
17:27
Magyarország előzött a sajtószabadság-rangsorban (Infostart)
Magyarország a tavalyi 25. helyről a 23. helyre lépett elő az idén a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-rangsorában.
okt. 20
17:29
Összehívta a sztrájkbizottságot a Vasutasok Szakszervezete (Infostart)
Összehívta a sztrájkbizottságot a Vasutasok Szakszervezete, miután az elnökség összegezte a Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél bejelentett, 460 fős létszámcsökkentéssel összefüggő tárgyalások eddigi eredményeit.
okt. 20
17:30
Új nemzeti lovasprogram készült (Metropol)
Az új nemzeti lovasprogramról tartottak szerdán nyílt napot az Országházban, amelyen azt vitatták meg az érdekeltek, hogy az miként válhat a kormányprogram részévé, illetve mit kell tenni ahhoz, hogy lóágazat szerepe és tekintélye emelkedjen Magyarországon.
okt. 20
17:30
Nyugdíjrendszer: Az EU novemberre értékeli a kormány terveit (ATV)
Elsősorban a költségvetési hatását vizsgálják.
okt. 20
17:32
Két rablási kísérlet is volt egy nap alatt Budapesten (Metropol)
Két rablási kísérlet is volt Budapesten szerdán, az elkövetők azonban egyik esetben sem tudtak pénzhez jutni.
okt. 20
18:03
Vizuális horror vagy visszafogott megoldás a Corvin közben? (Infostart)
Egyetlen műtárgyban egyesítik a Corvin köz világítását és a Corvin mozi reklámplakátjait. A szerkezet a tervezők szerint még az eredeti kandelábereknél is visszafogottabb megoldást jelent, akadnak azonban, akik szerint vizuális horror, ami az utcácskában épül.
okt. 20
18:06
Vádemelés a pécsi buszeladási ügyben (Metropol)
Hűtlen kezelés címén vádat emelt az ügyészség Keczer László, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatója ellen a pécsi buszeladási üggyel összefüggésben, erősítette meg Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője
okt. 20
18:06
Eladnák a Vb-t? Megkezdte a nyomozást a FIFA (ATV)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megkezdte a nyomozását két vezetőségi tagja ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy világbajnoksági szavazataikat pénzért ajánlották fel.
okt. 20
18:08
Hamasz robbanóanyag: sebesült nők, gyerekek Gázában (ATV)
Több nő és gyerek is megsérült, a Hamasz hallgat a robbanás okai felől, az Izraeli Hadsereg (IDF) pedig egyből jelezte, hogy nincs köze az ügyhöz, feltételezhetően baleset történt.
okt. 20
18:24
Pécs: vádat emeltek a buszeladási ügyben (Alternatív Energia)
Hűtlen kezelés címén vádat emelt az ügyészség Keczer László, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. vezérigazgatója ellen a pécsi buszeladási üggyel összefüggésben.
okt. 20
18:24
Öt százalékos minimálbér emelés várható 2011-ben (ATV)
Az OÉT-nek még nincs álláspontja, más szervezeteknek már van.
okt. 20
18:39
Erdei Zsolt: A kenyai srácnak nem volt még hozzám hasonlóan gyors ellenfele (Infostart)
Erdei Zsolt még nem tudja, ki lesz mellette edzőként a szorítóban november 20-án a kenyai Samson Onyango elleni, nyolc menetesre tervezett mérkőzésen. A magyar bokszoló az InfoRádiónak elmondta, hogy jövőre ismét Fritz Sdunekkel szeretne dolgozni, az elmúlt hetekben pedig a KSI vezetőedzője, idősebb Balzsay Károly figyelte a munkáját.
okt. 20
18:42
Mellrákkal kezelik az amerikai színésznőt (ATV)
Jó esélyei vannak a felépülésre - közölte kedden a szóvivője az amerikai sajtóval.
okt. 20
19:00
Ítélethirdetés a Szent Korona nevében? - Pártjaink így alkotmányoznak (Alternatív Energia)
Az önkormányzatokkal kapcsolatos jogkörök kerüljenek át az Alkotmánybíróságtól a közigazgatási bírósághoz - tartalmazza az alkotmány-előkészítő bizottság igazságszolgáltatási munkacsoportjának részkoncepciója, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez. Az ajánlás az alaptörvényben rögzítené a bírósági ítéletek nyilvánosságának elvét.
okt. 20
19:00
Árvíz: A zsidó hitközség is segít (ATV)
A debreceni közösség pénzzel és ruhával is támogatja a károsultakat.
okt. 20
19:02
Medvék tartják rettegésben a japánokat (ATV)
Tavaly óta duplájára nőtt a medvék felbukkanása.
okt. 20
19:18
GVH: 200 milliós bírság a Magyar Telekomnak (Metropol)
A távközlési társaság tavaly sms-kvízjátékot szervezett, de a játék feltételeiről és a nyerési esélyeiről az ügyfeleket megtévesztő tájékoztatást adott. Emellett a cég sms-eivel agresszíven buzdította ügyfeleit a játékban való részvételre, illetve a játék folytatására.
okt. 20
19:20
Gyurcsányt tartják felelősnek a 2006-os jogsértésekért (Metropol)
A 2006. őszi jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság megállapítása szerint Gyurcsány Ferenc az események fő politikai felelőse.
okt. 20
19:36
Tévé, te drága! (Alternatív Energia)
Újabb háború dúl a televíziós piacon. A két nagy kereskedelmi csatorna a jövőben pénzért adná műsorait a kábelszolgáltatóknak, miközben ezek a műsorok a hagyományos antennákkal ingyen is foghatók. A szolgáltatók tiltakoznak és állami beavatkozást sürgetnek, illetve díjemelést terveznek. A törvénytervezet hamarosan a parlament elé kerül.
okt. 20
19:36
Újabb vádemelés: A PK Zrt. vezérét gyanúsítják hűtlen kezeléssel (ATV)
Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője szerdán megerősítette az MTI információját.
okt. 20
20:12
A magyar EU-elnökség programja (Metropol)
Magyarország európai uniós elnöksége csak nemzeti egyetértés kialakításával lehet sikeres - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán, a 2011 első félévében esedékes magyar EU-elnökség legfontosabb feladatairól szóló, fideszes kezdeményezésre rendezett parlamenti vitanapon, amelyen a tárcák képviselői beszámoltak az EU-elnökség feladatairól, céljairól.
okt. 20
20:12
Radikalizálódik a palesztin facebook-generáció (ATV)
Egy új kutatás a webes keresőkre, közösségi oldalakra, YouTube, Twitter és egyéb forrásokra összpontosít, hogy összegezze a közhangulatot.
okt. 20
20:14
Megvalósulhat Mikola 20 éves álma + videó (ATV)
A Fidesz szavazati jogot adna a határon túli magyaroknak. Mikola István már négy éve is erről beszélt és azt mondta, hogy ezzel 20 évre biztosíthatnák a Fidesz hatalmát.
okt. 20
20:45
Orbán Viktor: Brüsszel nagyon sok témát tett a magyar EU-elnökség asztalára (Infostart)
Orbán Viktor szerint Brüsszel annyi napirendi pontot tett az asztalra a magyar EU-elnökség idejére, hogy Budapestnek nagyon nehéz lesz a dolga, ha a munkát sikeresen akarja elvégezni.
okt. 20
20:47
Szalai Annamária a közmédiumokról: minden egyes csatornának meg kell találnia a saját arculatát (Infostart)
Jövő év nyarától vár érdemi változást a közmédiumok tartalmában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Szalai Annamária az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: a közszolgálati csatornáknak - az eddigi értékek megőrzése mellett- versengés nélküli, tiszta, önálló arculatra van szükségük. Az elnök szerint a most kivetett adó azt is eredményezheti, hogy új szereplő lép a távközlési…
okt. 20
20:48
Bonyolult kontinens (Metropol)
„Az egyesült Európa tipikus problémája ez. Az egymással versenyző országok uniója.”
okt. 20
20:48
Metrós szakszervezet: muszáj felújítani a régi szerelvényeket (Alternatív Energia)
A BKV metrós szakszervezete szerint azonnal meg kell kezdeni a 2-es vonalon szolgáló régi szerelvények fejújítását, mert nagy mértékű plusz futásteljesítményt már nem bírnak ki.
okt. 20
21:06
Egy telitalálat a Skandináv lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 20-án megtartott, 42. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták.
okt. 20
21:21
Már az idén lehetővé tenné a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe a kormány (Infostart)
Már az idén lehetővé tenné a visszalépést a magánnyugdíjpénztárakból az állami rendszerbe a kormány. Elfogadták a 2006. őszi jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jelentését. Felmondta a BKV a metrószerelvények szállítási szerződéseit a gyártó ALSTOM céggel.
okt. 20
22:36
SKYACTIV, a Mazda jövője (ATV)
A Mazda Motor Corporation új részleteket közölt következő generációs hajtáslánc-fejlesztéseinek eredményeiről, melyet összefoglalóan SKYACTIV-nak nevez. A fejlesztés keretében teljesen új motorokat, váltókat, karosszériákat és padlólemezeket mutat be 2011-től kezdődően, ezáltal a Mazda modellek fogyasztása jelentősen csökken, ill. alacsonyabb károsanyag-kibocsátási szintet érnek el. A folyamat…

2010. október 21. csütörtök

okt. 21
5:12
Fizetniük kell az olaszliszkai gyilkosoknak (Alternatív Energia)
Egyetemlegesen negyvenhatmillió forint és annak kamatai megfizetésére kötelezte az Olaszliszkán halálra vert Szögi Lajos tiszavasvári tanár gyilkosait a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Nyíregyházán.
okt. 21
5:12
Szétválhat az RTL Klub párosa (ATV)
A két énekes még nem tudja, hogy külön vagy együtt folytatják.
okt. 21
5:30
Ötmilliárd forintos Országleltár (Alternatív Energia)
Horribilis összegért: 4,8 milliárd forintért fényképezteti a kormányzat idén az országot, míg az elmúlt években érdekes módon ez a művelet egy másik projekt keretében csupán 160 millióba került.

Keresés