2010. október 28. csütörtök

okt. 28
7:51
Módosítaná a közoktatási törvényt a Fidesz és a KDNP (Infostart)
A fideszes Kapus Krisztián és a kereszténydemokrata Pálffy István úgy módosítaná a közoktatási törvényt, hogy az oktatásért felelős miniszter a jövőben olyan nem önkormányzati, egyházi kiegészítő támogatásban nem részesülő közoktatási intézményekkel is köthetne megállapodást, amelyek eddig ebbe a körbe nem kerülhettek be.
okt. 28
7:54
Furcsállják a brit tudósok a magyar kormány kérését (Alternatív Energia)
Bár a magyar kormány a Brit Földtudományi Intézettől kért segítséget a kolontári gátszakadás talajtani okainak, illetve következményeinek vizsgálatához, a brit tudósok nem jönnek, furcsállották ugyanis, hogy a magyar kormány nem a magyar szakembereket bízta meg a munkával - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
okt. 28
7:54
Leverték az RTL Klub műsorvezetőjét (ATV)
Sebestyén Balázs egy újabb oldaláról mutatkozott be. Temesvári Andrea teniszklasszissal mérte össze tudását - írja a Bors.
okt. 28
7:56
Súlyos milliárdokból lesz AVH az APEH-ból + videó (ATV)
Szakértők szerint nincs szükség a névváltoztatásra.
okt. 28
8:12
Már több mint 300 áldozata van a cunaminak Indonéziában (ATV)
És még legalább ennyi embert eltűntként tartanak számon.
okt. 28
8:30
Mit módosítana Pálffy a közoktatási törvényen? (Alternatív Energia)
A fideszes Kapus Krisztián és a kereszténydemokrata Pálffy István úgy módosítaná a közoktatási törvényt, hogy az oktatásért felelős miniszter a jövőben olyan nem önkormányzati, egyházi kiegészítő támogatásban nem részesülő közoktatási intézményekkel is köthetne megállapodást, amelyek eddig ebbe a körbe nem kerülhettek be.
okt. 28
8:30
Nem csitulnak a kedélyek: Gyurcsány beszédet mond, tüntet a Charta (ATV)
"Orbán Viktor és kormánya sorra iktatta ki a politikai döntéshozatal rendszeréből azokat az alkotmányos fékeket és ellensúlyokat, amelyek demokratikus korlátok között tarthatnák az uralmát" - olvasható a Demokratikus Charta közleményében.
okt. 28
8:32
19 büntető volt a Debrecen meccsén (ATV)
A Loki a Nagyecsed otthonába látogatott a Kupában.
okt. 28
8:34
Kiütéses győzelmet aratott a Fradi (ATV)
5-0-ra verték a REAC-ot a Magyar Kupában.
okt. 28
8:48
Rengeteget spórolunk az óraállítással (Alternatív Energia)
Mintegy hatmilliárd forinttal csökkent a nyári időszámításnak köszönhetően az áramfelhasználás költsége, a fogyasztás így 120 gigawattórával kevesebb, mint átállás nélkül lenne - közölte a Mavir az MTI-vel.
okt. 28
8:48
Elítélték a világhírű magyar kézilabdázót (ATV)
Elütött a zebrán egy 80 éves férfit.
okt. 28
8:50
Szupervihar söpört végig az USA-ban (ATV)
Fákat és villanypóznákat csavart ki.
okt. 28
9:06
Fogházra ítélték a gázoló kézilabdázót (Alternatív Energia)
Fogházban letöltendő nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélte első fokon a Veszprémi Városi Bíróság a világválogatott kézilabdázót, Pásztor Istvánt. A játékos szeptember 29-én az Endrődi lakótelep közelében a zebrán motorkerékpárjával elütött egy embert, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe - írta csütörtöki számában a Blikk.
okt. 28
9:06
Vörösiszap: magyar helyett külföldi intézettől kért segítséget a kormány (ATV)
A brit tudósok furcsállották is a felkérést, ezért nem jönnek.
okt. 28
9:08
Varga: a mostani alkotmány "egy kicsit elfáradt, megöregedett" (Alternatív Energia)
Végre el kellene jutni oda, hogy nem az életet igazítjuk a jogszabályokhoz, hanem a jogszabályokat, akár az alkotmányt is, az élethez - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön.
okt. 28
9:42
Kávéztak, tankoltak, majd elővették a szamurájkardot a szegedi benzinkúton (Alternatív Energia)
Kávét vett, tankolt, majd fizetés nélkül távozott egy szegedi benzinkúttól csütörtökre virradóra három román állampolgár, előtte azonban az egyikük egy szamurájkarddal megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottakat - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
okt. 28
9:42
Gyógyszerészeké lehetnek a gyógyszertárak + videó (ATV)
Visszamenőleg is módosíthatják a tulajdonjogot.
okt. 28
9:44
A jövő autóját nem tervezik, hanem termesztik? + galéria (ATV)
A világ leghíresebb autógyártói bemutatták sűrített levegővel működő szuper futurisztikus autómodelljeiket.
okt. 28
10:00
A Magyar Demokratikus Charta is tüntetést szervez (Alternatív Energia)
Tüntetést szervez a demokrácia védelmében november 2-ára a Magyar Demokratikus Charta tiltakozásul "az Alkotmánybíróságot ért otromba kormányzati támadás ellen".
okt. 28
10:00
A halott kormányszóvivő anyja találkozott Orbánnal, cáfol a miniszterelnökség (ATV)
Az asszony állítása szerint már a Belügyminisztériumnál van az anyag.
okt. 28
10:15
Schmitt: az ügyészi munka mindenhol a világon a jog védelmét jelenti (Infostart)
Az államfő szerint az ügyészi munka mindenhol a világon a jog védelmét jelenti.
okt. 28
10:17
A köztársasági elnökhöz fordult 13 hajléktalan (Infostart)
A köztársasági elnökhöz fordult 13 hajléktalan az építési törvény tegnapi módosítása miatt, és arra kérik Schmitt Pált: küldje vissza megfontolásra a törvényt az Országgyűlésnek.
okt. 28
10:18
A hajléktalanok is Schmitt Pálhoz fordultak (Alternatív Energia)
Schmitt Pál köztársasági elnökhöz fordult 13 hajléktalan ember, arra kérve az államfőt, hogy ne írja alá, hanem küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek az építési törvény módosítását, amelyet a parlament szerdán fogadott el.
okt. 28
10:18
Pálffyék módosítanák a közoktatási törvényt (ATV)
Az oktatásért felelős miniszter szélesebb körben köthetne megállapodást.
okt. 28
10:19
Az OKÉT összehívását kezdeményezi az FDSZ (Infostart)
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács soron kívüli ülésének összehívását kezdeményezi a 98 százalékos különadó miatt a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete.
okt. 28
10:20
Különadó: hívják össze a közszolgálati érdekegyeztető tanácsot! (Alternatív Energia)
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) kezdeményezi az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács soron kívüli ülésének összehívását a 98 százalékos különadóról szóló törvény közszférában történő alkalmazásáról.
okt. 28
10:22
Meghalt Kispista István (Alternatív Energia)
Meghalt Kispista István, Magyar Rádió Falurádió című korábbi műsorának szerkesztő-riportere - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.
okt. 28
10:36
Fegyveresek a "rabszolgaadó" ellen (Alternatív Energia)
A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) egyetért a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) kezdeményezésével, s amennyiben az Országgyűlés változatlan tartalommal fogadja el a 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt, szintén nemzetközi bírósághoz fordul jogorvoslatért.
okt. 28
10:36
Kitüntették a „Világhírű 33”-at (ATV)
A chilei bányászok különleges emlékérmet kaptak.
okt. 28
10:54
Csajoznak, lógnak, zsidóznak – anekdoták egyetemi oktatókról (ATV)
A QS elnevezésű testület idén hetedik alkalommal tette közzé a világ legjobb egyetemeinek 500-as listáját, melyet 15 ezer akadémikus szavazata alapján állítottak össze. Az első 17 helyen álló felsőoktatási intézmények kizárólag Angliában és az Egyesült Államokban találhatóak, a listát böngészve magyar egyetemmel egészen a 400. helyig nem találkozhatunk. Az első 500-ba is csak kettő fért be, az…
okt. 28
11:12
Ruhában, napszemüveggel jár a magyar énekes kutyája, előkostolója is van (ATV)
Győző mindig megízleli, mit főzött kedvencének.
okt. 28
11:14
Vietnamiak dönthetnek az amerikai választáson + videó (ATV)
Országszerte a gazdasági helyzet, a bevándorlás kérdése, és az állami költekezés foglalkoztatja az amerikai választókat az időközi választások előtt egy héttel.
okt. 28
11:27
Megszületett a megállapodás a kórházi többletpénzek elosztásáról (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint megszületett a megállapodás a kórházi többletpénzek elosztásáról; a Kórházszövetség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékesei tegnap késő estig tárgyaltak erről.
okt. 28
11:29
Ma tárgyal Tarlós az Alstom képviselőivel (Infostart)
Csütörtökön fogadja a főpolgármester az Alstom képviselőit. Tarlós István a metrókocsi-beszerzés kapcsán szerdán azt nyilatkozta: a városvezetés mentené ami menthető.
okt. 28
11:30
Varga: ha az Ab nem tudja kimondani, hogy alkotmányellenes, nem az (ATV)
Az államtitkár szerint nem a kormány, hanem az Alkotmánybíróság került nehéz helyzetbe.
okt. 28
12:21
Az Országgyűlés a jövő héten kezdi tárgyalni Lázár János javaslatait (Infostart)
A jövő heti, kétnapos parlamenti ülésen kezdődik a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott három törvényjavaslatnak a tárgyalása - mondta a házbizottság ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke.
okt. 28
12:24
Tetemek, kézigránát, kivégzés: Erőszakhullám Mexikóban + videó (ATV)
A drog állhat a háttérben.
okt. 28
12:26
A gyógyszertárak negyede veszteséges (ATV)
Összes veszteségük meghaladja a 6 milliárd forintot.
okt. 28
12:42
A Demokratikus Koalíció platform is részt vesz a Charta tüntetésén (Alternatív Energia)
Az MSZP Demokratikus Koalíció platformja részt vesz a Magyar Demokratikus Charta november 2-ra, az Alkotmánybíróság védelmében meghirdetett demonstrációján; az MSZP minden hasonló, az értékrendjének megfelelő rendezvényt támogat, így a charta mellett az LMP egy nappal későbbi tiltakozó akcióját is.
okt. 28
12:42
Az első áldozata az idei hidegnek: kihűlt egy 54 éves nő (ATV)
Az asszonyra Komjáti mellett találtak rá.
okt. 28
12:57
Új campust nyit a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (Infostart)
Ma adják át a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola felújított, Rózsa utcai campusát, ahol főként a művészeti képzés gyakorlati oktatása zajlik majd.
okt. 28
13:00
Déli News: 224 milliárd hiányzik, drágítanak a bankok, Putyint lecsapták (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
okt. 28
13:02
A méhek fűmagnyi agya veri a számítógépeket (ATV)
Egy kutatás szerint a méhek olyan összetett matematikai problémákat oldanak meg a munkájuk során folyamatosan, amely a számítógépeket több napra lefoglalja.
okt. 28
13:04
Diszkriminálják a kelet-európaiakat, ezért az EU megintette Nagy-Britanniát (ATV)
Véget kell vetniük a munkavállalók tartózkodását nehezítő feltételeknek.
okt. 28
13:06
SS egyenruhában masírozott a bajtárs (ATV)
Újabb fordulatok a hírhedt Demjanjuk-perben.
okt. 28
13:18
Iszap: tízmillió forintot kap egy devecseri lakos (Alternatív Energia)
Tízmillió forint kártérítést ítélt meg a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának a Fővárosi Bíróság - közölte a károsult ügyvédje csütörtökön az MTI-vel. Hidasi Gábor hozzátette: a pénzt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek 8 napon belül ki kell fizetnie.
okt. 28
13:18
MSZP: A BKK új vezetője életében egy percet sem dolgozott + videó (ATV)
Éppen ezért sem gyakorlata, sem élettapasztalata nincs.
okt. 28
13:20
Lázár: csaknem hárommillió ember szavazott ezért a Fideszre (Alternatív Energia)
Lázár János szerint az alkotmánymódosításon és az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvény megváltoztatásán, valamint a különadóra vonatkozó jogszabály újbóli elfogadásán kívül jelenleg nincs más lehetőség a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésére. A Fidesz frakcióvezetője ezt csütörtökön, Hódmezővásárhelyen jelentette ki.
okt. 28
13:20
2,3 milliárdos bírságot kaptak a gabonafeldolgozók (ATV)
"Kőkemény" kartellben való részvétel miatt mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozásra - közölte a versenyhivatal az MTI-vel csütörtökön.
okt. 28
13:36
A Jobbik úgy érzi, egyedül maradt (Alternatív Energia)
A Jobbik a másik két ellenzéki erővel ellentétben továbbra is részt vesz az új alaptörvény előkészítésének folyamatában, mivel úgy ítéli meg, hogy a kormánypártok méltatlanok arra, hogy egyedül alkotmányozzanak.

Keresés