Tarlós István szerint Budapest nem az antiszemitizmus, hanem a rend fővárosa, amely nem tűr meg semmiféle hátrányos megkülönböztetést; ezt bizonyítja a hanuka mostani megünneplése is. A főpolgármester a fővárosi Nyugati téren beszélt erről, ahol meggyújtották a nyolcágú gyertyatartó második lángját.
Egy 23 éves amerikai katonának köszönheti a WikiLeaks az ismertségét - mondta Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Elmondta, az adminisztratív feladatokat ellátó katona töltötte le egy szerverről a titkos iratokat, amelyeket aztán eljuttatott 2006-ban alapított céghez.
Az MSZP és az LMP is bírálta az új alkotmány koncepcióját. Mindkét párt szerint egy pártszövetség ad az országnak új alkotmányt. Az ellenzéki pártok már nem vesznek részt az alkotmányelőkészítő bizottság munkájában.
A márka legfrissebb autója három különböző nemzetiségű: francia, norvég és angol zsűrit is meggyőzött. December 1-jén a nagyhírű angol Top Gear a « Az év autója 2011» címmel tüntette ki a modellt. Ezt megelőzően november 22-én a francia szaksajtótól nyerte el a megtisztelő « Az év autója 2011 » címet. November 30-án két norvég médium, a Dagbladet és a Vi Menn választotta a DS3-at « Az év…
A Magyar Televízió (MTV) Híradójának információi szerint újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát.
Megállapodtak a jövő évi bérekről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A magyar uniós elnökségről egyeztetett Budapesten az Európai Parlament delegációja. Európa számos országában jelentős fennakadást okoz a hideg és a havazás.
A Magyar Államkincstár (MÁK) intézkedett a kormány által a BKV részére juttatott 7,5 milliárd forintos állami támogatás átutalásáról, a támogatás pénteken érkezik a vállalat számlájára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel.