A Nemzeti Média Kerekasztal (NMK) szerint a Fidesz által benyújtott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvénytervezet kidolgozását -nyugati minták alapján- újra kell kezdeni.
Orbán Viktor miniszterelnök egyórás, exkluzív interjút ad a Sport Televíziónak, amely a beszélgetést a magyar labdarúgó-válogatott jövő pénteki, svédországi Európa-bajnoki selejtező mérkőzése előtt tűzi műsorára.
Az 1995-ben kidolgozott várospolitikai modell megtartását, a 4-es metró továbbépítését, a főváros kulturális autonómiájának, sokszínűségének megőrzését, valamint a legszegényebbekkel szembeni toleranciát, megértést javasolta, illetve kérte a következő városvezetéstől Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, amikor elköszönt a testülettől, és megköszönte a képviselők…
Az MSZP kőbányai képviselőcsoportja kizárta soraiból Verbai Lajos polgármestert - közölte az MSZP helyi elnöke az MTI-vel csütörtökön. Élő Norbert "Fidesz-bérencnek" nevezte Verbait, aki viszont baloldaliságát régóta bizonyított politikusnak tartja magát.
Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő szerint kirekesztő szándékú nyilatkozatként minősíthető Balog Zoltánnak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának szerdai, a roma integrációval kapcsolatos nyilatkozata. Az ellenzéki politikus találkozót kért az államtitkártól és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól.
Az LMP nem tart hivatalos kampánynyitót az önkormányzati választás kapcsán, körülbelül 100 millió forintot tervez országosan a korteskedésre fordítani és banki hitelt vesz fel a kampány finanszírozására - tudta meg az MTI a párt kampányfőnökétől csütörtökön.
Minden fővárosi frakció vezetője elköszönt Demszky Gábor főpolgármestertől a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén. A képviselőcsoportok vezetői megköszönték a városvezető politikus két évtizedes munkáját, és a búcsúzás alkalmával kritikát sem fogalmaztak meg tevékenységével kapcsolatban.
Lemondott tisztségről és juttatásairól az újpesti szocialista alpolgármester. Trippon Norbert indokairól az MTI-nek csütörtökön azt mondta: Derce Tamás polgármester elvonta az újpesti alpolgármesterek hatáskörét, ezzel ellehetetlenítette a munkájukat. Emellett a volt alpolgármester az újpesti tűzijáték-baleset felelősségét sem kívánja átvállalni a polgármestertől.
Lemondott tisztségről és juttatásairól az újpesti szocialista alpolgármester. Trippon Norbert indokairól az MTI-nek csütörtökön azt mondta: Derce Tamás polgármester elvonta az újpesti alpolgármesterek hatáskörét, ezzel ellehetetlenítette a munkájukat. Emellett a volt alpolgármester az újpesti tűzijáték-baleset felelősségét sem kívánja átvállalni a polgármestertől.
Hatszáz millió forint támogatást nyert turisztikai fejlesztésre a Pannonhalmi Főapátság az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából.
Nincs semmifajta elmaradás, nem késlekednek az önkormányzatok az árvíz utáni helyreállítással - jelentette ki a Borsod megyei Edelény és Szikszó polgármestere, valamint a miskolci önkormányzat szóvivője az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtöki közleményére reagálva az MTI-nek.
Az LMP véget akar vetni a párt szerint teljesen átgondolatlan budapesti városfejlesztési folyamatoknak - mondta az LMP csütörtöki kampánypiknikjén Jávor Benedek főpolgármester-jelölt.
Az MSZP szerint csúsztat a Fidesz miskolci polgármesterjelöltje, Kriza Ákos, amikor azt állítja, hogy Káli Sándor országgyűlési képviselőként nem szólt időben a csaló fészekrakók kilakoltatása ügyében - reagált a Fidesz nyilatkozatára Simon Gábor, a szocialista párt miskolci országgyűlési képviselője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott nyilatkozatában.
Azonnali adócsökkentés, a költségvetés visszavonása, a mentelmi jog megváltoztatása - csak néhány azon ígéretek közül, amelyeket a Fidesz tett - kormányra kerülésük esetére. Egyelőre egyik sem valósult meg, sőt sok esetben az ellenkezőjére fordult. A sort az ellenzékből még keményen ostorozott, ám kormányon már elfogadott lépésekkel lehet folytatni: ilyen a Déli Áramlat gázvezeték, vagy a ma már…
Magukra maradhatnak azok a gólyafiókák, amelyek még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a felnőttekkel tartsanak. A Magyar Madártani Egyesület munkatársai ezért azt kérik: ha bárki magányos vagy röpképtelen fiókát talál, értesítse valamelyik nemzeti park őrszolgálatát.
A főpolgármester-jelöltek és pártok választási programjai között nincs éles különbség. Tarlós István, a Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje rendrakást tervez Budapesten, de folytatná az elodázhatatlan beruházásokat. Összeállításunkban olvashatnak az MSZP, a Jobbik és az LMP programjáról is.
Nem emelkedik a távfűtés ára szeptemberben Budapesten Winkler Jánost választották meg a Malév igazgatóságának elnökévé. Visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott támogatását a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. A nap legfontosabb hírei.