2012. december 20. csütörtök

dec. 20
14:00
Bajnaiék oktatáspolitikai megállapodást írtak alá civilekkel (ATV)
Amint tegnap előzetesen beszámoltunk róla, oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá az Együtt 2014 Választói Mozgalom civil szervezetekkel. A két szervezet a Hálózat a Tanszabadságért és a Szülői Hálózat .
dec. 20
14:02
Bajnokok Ligája: Real Madrid-MU, Milan-Barca a nyolcaddöntőben (ATV)
Összekerült egymással a Real Madrid és a Manchester United, valamint az AC Milan és az FC Barcelona a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
dec. 20
14:04
A szlovák főügyészség a Csatáry-ügy koronatanújáról (ATV)
Megerősítette a szlovák főügyészség, hogy a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László ügyében egy olyan tanút találtak a szlovák hatóságok, akinek érdemi információi lehetnek az ügyben.
dec. 20
14:18
Orbán Viktor: már 1700 eladósodott önkormányzaton segített az állam (ATV)
Eddig 1700 ötezernél kevesebb lakosú település önkormányzatának 80 milliárd forint összegű adósságát vállalta át az állam - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Nyíregyházán.
dec. 20
14:20
Fitch: továbbra is negatív kilátások a magyar bankrendszer előtt (ATV)
Közép- és Kelet-Európa bankrendszereinek kilátása jórészt stabil, bár ez alól kivétel Magyarország és Szlovénia, amelyek pénzügyi szektoraira továbbra is negatív kilátás érvényes - közölte csütörtökön a Londonban ismertetett átfogó helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
dec. 20
14:21
Gyurcsány: a kormánynak hét főbűne van (Alternatív Energia)
A kormány "hét főbűnét" vette számba Gyurcsány Ferenc a 2012-es évet értékelve, budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 20
14:36
Bajnai is megszólal az ATV-n a "világvége" kapcsán (ATV)
Az ATV 17.55-ös híradójában fontos magyar és külföldi közéleti személyiségek mondják el véleményüket a "közelgő világvégéről".
dec. 20
14:54
Ez lett a hivatalos emblémája Bajnaiék mozgalmának - fotóval (ATV)
A mai naptól kezdődően hivatalos emblémája van az Együtt 2014 Választói Mozgalomnak.
dec. 20
14:56
Dermesztő hideg és havazás: szükségállapot Bulgáriában (ATV)
Szükségállapotot hirdettek csütörtökön Bulgária északkeleti részén az erős havazás és a dermesztő hideg miatt - közölte a rendőrség.
dec. 20
15:33
Orbán futballpályát adott át Szabolcsban (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a helyi önkormányzat közreműködésével felépített műfüves labdarúgópályát csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson.
dec. 20
15:39
Az Emmi 1,4 milliárdot visszajuttat a felsőoktatási intézményeknek (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 1,4 milliárd forintot visszajuttat a felsőoktatási intézményekhez a 2011. évi pénzmaradványból - közölte a minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
dec. 20
15:48
Orbán Dzsudzsákkal adott át egy műfüves pályát (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a helyi önkormányzat közreműködésével felépített műfüves labdarúgópályát csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson.
dec. 20
15:51
Az orbáni reménytelenség évei (Alternatív Energia)
Jól kezdődik majd az év Orbán Viktor szerint. Biztosan így is lesz, számára. Hiszen a saját embereit már remekül bebetonozta a Médiatanácsba, a Monetáris Tanácsba, az Alkotmánybíróságba, a járási hivatalok élére, és még hosszan lehetne sorolni hová- írja közleményében Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
dec. 20
15:53
Sáros lehet a karácsony (Alternatív Energia)
A mai napon rövid időszakokra már több helyen kisütött a Nap, de még a felhők voltak túlsúlyban. Az előrejelzés szerint csapadékra már sehol sem kell számítani, mindenhol mérséklődik a szél.
dec. 20
15:57
Ilyen lesz a karácsonyunk (Infostart)
Az ország nagy részén valószínűleg nem lesz fehér a karácsony. A fehér karácsony valószínűsége az idén az ország északkeleti részén 60 százalék, másutt csak 10 százalék - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a honlapján.
dec. 20
16:06
Tóth: a Kubatov-videó készítőjét is felelősségre vonhatják (ATV)
Nem csupán erkölcstelen, de törvénysértő is volt azoknak a fideszes aktivistáknak a tevékenysége, akik a nemrég nyilvánosságra került, eredetileg belső használatra szánt videó tanúsága szerint a kampánycsend ideje alatt kampányoltak a pécsi időközi választások fideszes jelöltje mellett – vélekedett Tóth Zoltán választási szakértő az ATV Start című műsorában. A felvétel szerint az aktivisták azt az…
dec. 20
16:08
Matolcsyéknál nincs napirenden az 5,2 százalékos infláció felülvizsgálata (ATV)
A jövő évi 5,2 százalékos inflációs prognózis felülvizsgálata egyelőre nincs napirenden, a már bejelentett kormányzati intézkedések - rezsicsökkentés, alacsonyabb jövedékiadó-emelés - ellenére sem. Ezt Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára közölte csütörtöki online tájékoztatóján.
dec. 20
16:24
Európa Liga: Hajnalék a Genkkel, Husztiék az Anzsival játszanak (ATV)
A magyar válogatott Hajnal Tamást is foglalkoztató VfB Stuttgart a Videoton csoportját megnyerő, a kapus Köteles Lászlót is a soraiban tudó Genk, míg Huszti Szabolcs együttese, a Hannover az Anzsi ellen játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a labdarúgó Európa Ligában.
dec. 20
16:33
Ezeken a szakokon lesz állami ösztöndíj - a teljes táblázat (Infostart)
Tizenhat képzést nem támogat az állam jövőre, köztük a jogász, a kommunikáció vagy az alkalmazott közgazdaságtan szakot - derült ki az Emberi Erőforrások minisztériumának közleményéből. A kormányszóvivő szerint több mint 220 szakon hirdetnek államilag finanszírozott képzést. Részösztöndíjas helyek jövőre nem lesznek. A felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és…
dec. 20
16:42
Kitartanak a diákok a hallgatói szerződés eltörlése mellett (ATV)
Fontos gesztusként értékelik, ugyanakkor korántsem elégedettek a keretszámok eltörlésével a hallgatók – az ATV Startban megszólaló diákok azt mondják, a tiltakozást mindaddig folytatják, amíg a kormány valamennyi követelésüket nem teljesíti.
dec. 20
16:44
A Déli Áramlatról tárgyalt Szijjártó Moszkvában (ATV)
Magyarország az energiabiztonság szempontjából a következő egy-két évben többet fog előrelépni, mint előtte évtizedeken keresztül - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek, miután Moszkvában tárgyalt a Gazprom vezérigazgatójával.
dec. 20
16:51
Így lehet majd közlekedni az ünnepek idején Budapesten (Infostart)
Budapest, 2012. december 20., csütörtök (MTI) - Változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje Karácsonykor és Szilveszterkor, a nagy bevásárlóközpontokat kiszolgáló járatok nem közlekednek, az év utolsó napján viszont szinte minden éjszaki járat gyakrabban közlekedik a szokásosnál - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
dec. 20
17:00
Jogász, kommunikáció és közgáz szakokon meghagyták a tandíjat (ATV)
Az emberi erőforrások minisztere a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetése előtt közzétette azon miniszteri határozat tartalmát, amely 2013. január 1-jén lép életbe, ezzel is nyilvánvalóvá téve a kormányzat szándékait- írják a kormány honlapján.
dec. 20
17:18
Stabilra javította a magyar kilátásokat a Fitch (ATV)
Megerősítette Magyarország szuverén adósosztályzatait csütörtökön a Fitch Ratings, a besorolások kilátását pedig negatívról stabilra javította, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magyar kormány haladást ért el az államháztartási hiány csökkentésében és az államadósság stabilizálásában.
dec. 20
17:20
Jelentősen nőni fog a holokauszt-túlélők nyugdíja januártól (ATV)
Január 1-jével létrehozza a kabinet a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot - közölte a Kormányszóvivői Iroda csütörtökön az MTI-vel, arról is tájékoztatva, hogy a holokauszt-túlélők rendszeres nyugdíjkiegészítése jövő január 1-jétől 50 százalékkal emelkedik.
dec. 20
17:21
Tüntetőket "lop" a rendőrség (Alternatív Energia)
A bűncselekményen, vétségen, szabálysértésen ért elkövetőket az írott, és íratlan szabályok szerint is a jogsértés helye szerinti rendőrkapitányságra kell előállítani. Vonatkozik ez a szabály arra is, ha más illetékességű rendőrök intézkednek az érintett területen.
dec. 20
17:36
Erősödik a forint: 284 az euró (ATV)
Tovább erősödött a forint csütörtökön, estére megközelítette hét eleji árfolyamát.
dec. 20
18:12
A hallgatók szerint Balog hazudott, folytatják a tiltakozást (ATV)
A Hallgatói Hálózat (HaHa) és az ELTE BTK hallgatói Fóruma felháborodásának adott hangot azt követően, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, mely szakokon nem lehet jövőre államilag finanszírozott képzésben tanulni.
dec. 20
18:14
BL-sorsolás: világszerte csalást emlegetnek (ATV)
Világszerte háborognak és csalást emlegetnek a szurkolók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjével kapcsolatban, ugyanis egy szerdai televíziós felvételen, az európai szövetség (UEFA) egyik próbagrafikáján egészen pontosan az a párosítás látszik, amelyet csütörtökön délben, Nyonban kisorsoltak.
dec. 20
18:30
Balatonalmádi: vizsgálatot indított Péterfalvi a gimnázium ügyében (ATV)
Hivatalból indított hatósági eljárást szerdán Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke annak megállapítására, hogy a Balatonalmádiban működő Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban megvalósulhatott-e a személyes, illetve adott esetben különleges adatok jogellenes kezelése - tájékoztatta a NAIH csütörtöki közleményében az MTI-t.
dec. 20
18:48
Sátorbontás a köztévé előtt: Navarroék feljelentést tettek (ATV)
Lebontotta több tucat biztonsági őr csütörtök hajnalban a köztévé Kunigunda utcai székháza előtt demonstrálók több sátrát. Nagy Navarro Balázs szakszervezeti vezető szerint a hatalomnak tudnia kellett erről az akcióról, hiszen a biztonságiak maguktól nem szánják el magukat ilyen brutális akcióra. Az MTVA közleményében azt írta: szeretné visszaszerezni területét a megélhetési tüntetőktől, ezért…
dec. 20
18:50
Putyin: Oroszországban nincs tekintélyelvű rendszer (ATV)
Nincs tekintélyelvű rendszer Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön, több mint 1200 hazai és külföldi újságíró előtt.
dec. 20
18:57
Vizsgálatot indított Balatonalmádiban az adatvédelmi hatóság elnöke (Infostart)
Hivatalból indított hatósági eljárást szerdán Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke annak megállapítására, hogy a Balatonalmádiban működő Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban megvalósulhatott-e a személyes, illetve adott esetben különleges adatok jogellenes kezelése - tájékoztatta a NAIH csütörtöki közleményében az MTI-t
dec. 20
19:06
Nyolc nap után lapátra tették a védelmi minisztert (ATV)
Menesztették csütörtökön Karolina Peakét, a mindössze nyolc napja kinevezett új cseh védelmi minisztert. A felmentett tárcavezető pártja ezután felszólította többi miniszterét, hogy távozzon a kormányból.
dec. 20
19:09
Tőrdöfés a Klubrádiónak (Alternatív Energia)
A médiatanács mellé állt a Fővárosi Főügyészség a Klubrádió ügyében, ami akár az adó végét is jelentheti. Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója szerint a főügyészség nem ítélkezhet egy frekvenciapályázatról, a médiatanács mégis az ügyészség megállapításaira hivatkozva vonta vissza a pályázattal kapcsolatos határozatát.
dec. 20
20:00
Péterfalvi nem indít vizsgálatot a Kubatov-videó miatt (ATV)
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nem indít vizsgálatot az internetre a hétvégén felkerült videó kapcsán, amely a Haza és Haladás alapítvány szerint a "Kubatov-listák" létezését igazolhatja.
dec. 20
20:09
Nem indul vizsgálatot a Kubatov-videó miatt (Infostart)
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke nem indít vizsgálatot az internetre a hétvégén felkerült videó kapcsán, amely a Haza és Haladás alapítvány szerint a "Kubatov-listák" létezését igazolhatja.
dec. 20
20:39
Kubatov-botrány: az ügyészség sem vizsgálja (Alternatív Energia)
Nem indít hivatalból eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség a Kubatov-videoval kapcsolatban - értesült lapunk.
dec. 20
21:30
Az ország egyik legjobb gimnáziumában is több százan tiltakoztak (ATV)
A veszprémi Lovassy László gimnázium diákjainak kétharmada vett részt azon a demonstráción, amellyel csatlakoztak a diáktiltakozásokhoz. A félórás ülősztrájkot szónoklatok kísérték. Ezekben elhangzott, hogy senki nem áll szóba a diákokkal, ez pedig olyan, mintha semmibe vennék a véleményüket. Hiányolták a felsőoktatási tájékoztatót, a veszprémi fiatalok szerint a kormány kapkodása a diáktüntetések…
dec. 20
21:32
Tűz a Kolibri Színház épületében (ATV)
Kigyulladt egy lezárt lakás bútorzata a fővárosi Jókai téren, a Kolibri Színháznak is helyet adó épület ötödik emeletén csütörtök este - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
dec. 20
21:48
Gyurta és Risztov lettek az év sportolói (ATV)
Az úszó Gyurta Dániel lett az év férfi sportolója a magyar sportújságírók szavazatai alapján. A nőknél Risztov Éva nyert, az év csapata a Dombi-Kökény páros, az év edzője Széles Sándor, a legjobb szövetségi kapitány pedig Mocsai Lajos lett.
dec. 20
22:15
Eddig 1700 település adósságát vállalta át az állam - a nap hírei (Infostart)
Megerősítette Magyarország szuverén adósosztályzatait a Fitch Ratings. Több mint 220 szakon lesznek államilag finanszírozott képzések, 16 képzést nem kap jövőre támogatást a felsőoktatásban.

Keresés