2020. július 3. péntek

júl. 3
11:48
Kéri: Orbán a győztes hadvezért látta magában (ATV)
A politológus meglátása szerint májusban már a miniszterelnök látta, hogy győztesként tud kijönni a járványhelyzetből, aminek nagy politikai tőke van. Kéri László azt sem tartja kizártnak, hogy előrehozott választásokat fognak kiírni.
júl. 3
11:48
Elfogadta a parlament a 2021-es költségvetést (Demokrata)
Varga Mihály pénzügyminiszter a javaslat általános vitájában a jövő évi büdzsét a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte.
júl. 3
11:51
Elfogadták a 2021-es költségvetést – Más fontos ügyekben is döntött az országgyűlés (Blikk)
Ma rengeteg fontos dologról döntött a parlament. Az ülésnap délelőtt 11 órakor kezdődött, s a napirend alapján huszonhat javaslatról szavaznak. Az országgyűlés pénteken elfogadta Magyarország 2021-es központi költségvetését, amelyet a pénzügyminiszter a gazdaságvédelem költségvetéseként jellemzett, olyan büdzsének, amely a járványügyi készültség fe
júl. 3
11:54
Karácsony a változatosság kedvéért siránkozik (Demokrata)
A főpolgármester és települési önkormányzati vezetők tiltakoznak az elvonások ellen.
júl. 3
11:57
Hihetetlen: világbajnokságot nyerhetünk kutyatáncban (Blikk)
Magyarországon mindössze 8-10 aktívan működő, profi dog dancer (kutyatáncoltató) létezik, de már világviszonylatban is odafigyelnek ránk: idén egy hollókői kutyatenyésztő, ausztrál juhászkutyájával 4. lett az angliai „Bajnokok Ligáján”, most pedig komoly esélyekkel indul az őszi, franciaországi VB-n.
júl. 3
12:00
Kocsis Máté szerint Gyurcsány Ferenc “nagy svindler” (ATV)
Kocsis Máté közösségi oldalán arról írt, megvan a bizonyíték arra, amit az őszödi beszéd évfordulóján üzent a fiataloknak, miszerint Gyurcsány Ferenc csak kihasználja őket saját igényei szerint.
júl. 3
12:00
Megszavazta a parlament az egyszer használatos műanyagok betiltását (SzMo)
A kormány rendeletben tilthat be számos ilyen terméket.
júl. 3
12:00
Változik az olimpikonok özvegyének életjáradéka (Demokrata)
Tízről öt évre csökken a jogosultsághoz szükséges együttélés időtartama.
júl. 3
12:03
Tiltakozik az elvonások ellen Karácsony Gergely és települési önkormányzati vezetők (Blikk)
A főpolgármester, valamint ellenzéki és független önkormányzati vezetők tiltakoznak az önkormányzatokat sújtó költségvetési elvonások ellen, egyben szorgalmazzák a Magyar Önkormányzatok Szövetségének megerősítését – hangzott el a budapesti sajtótájékoztatón pénteken.
júl. 3
12:03
Jövő nyártól jön a műanyagtilalom, de nem úgy, ahogy előzőleg tervezték (Infostart)
A parlament arról is döntött, hogy kedvezményes, 5 százalékos forgalmi adóval épülhessenek lakások a rozsdaövezetekben, felszámolják az osztatlan közös földtulajdont és jövő évtől elkezdik visszavezetni a 13. havi nyugdíjat.
júl. 3
12:06
Eldőlt: alapítványi fenntartásba kerül a Színművészeti (ATV)
Megszavazta az Országgyűlés a Színművészeti Egyetem modellváltását. Szeptember 1-jétől egy alapítvány lesz az intézmlny fenntartója.
júl. 3
12:06
Lehetetlen helyzet a Józsefvárosban, sok cukorbeteg későn kap ebédet (BorsOnline)
Új fejezet kezdődik a józsefvárosi menzaháborúban. Sokak szerint kevés a koszt, és
júl. 3
12:18
Nagyszabású drograzzia: tizennyolc embert fogtak el (ATV)
Tizennyolc embert fogott el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy összehangolt kábítószer-ellenes akció keretében kedden Győrszentivánban, Nagyszentjánoson, Szombathelyen, Veszprémben és Tatán - közölték az akcióról tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben.
júl. 3
12:21
"Mindenki mondja el a véleményét": az interneten is kitölthető a Nemzeti Konzultáció (Ripost)
A Nemzeti Konzultáció a járvánnyal kapcsolatos lépésekről és többek között gazdasági kérdésekről is szól.
júl. 3
12:24
Hivatalos: Bilinccsel, gumibottal, gazspray-vel csinálhatnak rendet az iskolaőrök (ATV)
Szeptembertől iskolaőrök 500 általános és középiskolában a 12 évesnél idősebb agresszív gyerekeket akár meg is bilincselhetik, a pedagógusok védelmében - megszavazta a parlament a kormány javaslatát.
júl. 3
12:24
Szirénázással és gyertyagyújtással emlékeznek a mentősök elhunyt kollégájukra (SzMo)
A fiatalon elhunyt mentősofőr motorbalesetben halt meg szerdán.
júl. 3
12:24
Szeptembertől munkába állhatnak az iskolaőrök (Demokrata)
Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre.
júl. 3
12:27
Menczer Tamás Fidesz-tag lett (Alternatív Energia)
„Az ajánlók névsorára mindig büszke leszek” – fogalmazott.
júl. 3
12:30
Elfogadta a 2021-es költségvetést az Országgyűlés (SzMo)
Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi büdzsét a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte.
júl. 3
12:39
Eldőlt: iskolaőrök várják szeptembertől a diákokat az iskolákban (Blikk)
Szeptembertől iskolaőrök teljesíthetnek szolgálatot az állami köznevelési és szakképzési intézményekben – döntött pénteken az országgyűlés.
júl. 3
12:41
Tájékoztatón jelentette be a rendőrség: bűnbandán ütöttek rajta egy kábítószer-ellenes akció során, több mint 20 embert kaptak el (Blikk)
Több mint húsz embert fogott el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy összehangolt kábítószer-ellenes akció keretében kedden többek között Győrszentivánban, Nagyszentjánoson, Szombathelyen, Veszprémben és Tatán – közölték az akcióról tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben.
júl. 3
12:54
„Mindenki mondja el a véleményét”: az interneten is kitölthető a Nemzeti Konzultáció (BorsOnline)
A Nemzeti Konzultáció a járvánnyal kapcsolatos lépésekről és többek között gazdasági kérdésekről is szól.
júl. 3
12:54
Döntött a parlament: szeptembertől iskolaőrök vigyázhatnak a biztonságra az iskolákban (SzMo)
Az őröknél lehet gázspray, rendőrbot és bilincs is, fegyver viszont nem. Adott esetben testi kényszert is alkalmazhatnak.
júl. 3
13:00
Karácsony Gergely: Be a MÖSZ-be, hogy a kormány ne tehesse tönkre az önkormányzatokat! (Alternatív Energia)
A 2021-es állami költségvetésben csak papíron több a pénz, a büdzsé az önkormányzatoknak összességében mínusz százmilliárdos elvonást jelent.
júl. 3
13:00
Megválasztották Brenner Kolomant parlamenti alelnöknek (ATV)
Másodjára már megválasztotta parlamenti alelnöknek az Országgyűlés a jobbikos Brenner Kolomant – tájékoztat a Jobbik közleményükben.
júl. 3
13:02
Zöld utat adott az Országgyűlés az iskolaőrségnek (Alternatív Energia)
Szeptember 1-jétől nagyságrendileg 500 állami köznevelési és szakképzési intézményben teljesíthetnek szolgálatot.
júl. 3
13:06
Bővülőben a Magyar Posta: egyre nagyobb a hangsúly az e-kereskedelmen (Pénzcentrum)
A Magyar Posta az elmúlt időszakban országszerte több helyen bővítette a postai feldolgozást - hangsúlyozta Menyhárt Zoltán, az MP logisztikai fejlesztési igazgatója pénteken a cég legújabb, füzesabonyi logisztikai depójának pénteki
júl. 3
13:09
Ősztől új szereplők jelennek meg az iskolákban (Infostart)
Felkészítést kapnak, majd vizsgázniuk kell a munkába állás előtt. Alkalmazhatnak testi kényszert, gázspray-t, rendőrbotot és bilincset, de fegyver nem lesz náluk.
júl. 3
13:18
Karácsony: A költségvetés célja, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatiságot (444.hu)
Közösen álltak ki ellenzéki és független polgármesterek a költségvetési elvonások miatt.
júl. 3
13:24
Mostantól nem lehet taxis, akinek priusza van (ATV)
Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása, az utasok védelme érdekében.
júl. 3
13:24
Áll a bál: kopog a szeme a nyugdíjasoknak a VIII. kerületben Pikó András menzaháborúja miatt (Ripost)
Lehetetlen helyzet alakult ki Budapest VIII. kerületében: két szolgáltató között a pad alá esett a közétkeztetés, így sok nyugdíjas uzsonnaidőben kapta meg az ebédet, leves és desszert nélkül.
júl. 3
13:33
Ezentúl nem vezethetnek taxit büntetett előéletűek (Alternatív Energia)
Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés.
júl. 3
13:42
Benedek Tibor özvegye is jogosult lesz a sportolói életjáradékra (SzMo)
Az Országgyűlés pénteken megszavazta a sporttörvény módosítását.
júl. 3
13:54
Eldőlt, mikor lesz Benedek Tibor megemlékezése (ATV)
A férfi vízilabda Magyar Kupa döntője előtt pályafutása legszebb pillanataival emlékeznek Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóra.
júl. 3
13:54
Szűk családi körben temették el Benedek Tibort (SzMo)
A Magyar Kupa döntője előtt lesz lehetőség nyilvánosan is elbúcsúzni a pólólegendától.
júl. 3
14:00
Hollik bejelentése: A kormány átveszi a Lánchíd felújítását, ha Karácsonyék sokáig “szerencsétlenkednek” (ATV)
Ha hosszú ideig tart a főváros “szerencsétlenkedése” akkor a Fidesz és KDNP frakciók megkérik a kormányt, hogy vegye át a Lánchíd felújítását és vegye a saját kezébe a hidat magát is - jelentette be Hollik István. Az ATV kérdésére azt mondta: ez rövid időt jelent, “nem sokat tudunk most már várni ezzel”. Az átvétel egyszerű jogi aktus, egy törvényt
júl. 3
14:06
Durván leakciózták a magyarok nyári kedvenceit: sorok kígyóznak a Sparban, Tescóban (Pénzcentrum)
Itt a kánikula, mindenki hűsölni vágyik: tudják ezt a boltok is, ezért remek akciókat eszeltek ki! Jócskán lecsökkent például a hűsítő fagylaltok ára. Most a Pénzcentrum átbújta az akciós újságokat a legjobb leárazásokért: mutatjuk
júl. 3
14:06
Minden diák ingyen kapja a tankönyveket ősztől (SzMo)
A tankönyvellátás eddig az 1-9. évfolyamon volt ingyenes, a döntés most ezt terjeszti ki mindenkire, aki a köznevelésben és a szakképzésben tanul.
júl. 3
14:09
Döntöttek a 13. havi nyugdíjról - minden tudnivaló egy helyen (Infostart)
2,5 millió ember kaphat jövőre egyheti juttatást, az intézkedésre 77 milliárdot költ a kormány.
júl. 3
14:18
Megszavazta a parlament a 2021-es költségvetést - Friss hírek 2020. július 03. 14:11 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/03/976/
júl. 3
14:21
Változás az autópálya-matricáknál és jó hír a taxizóknak - közlekedési változásokról döntöttek (Infostart)
Tizenhárom közlekedési törvényt módosított az Országgyűlés.
júl. 3
14:24
Hiába tiltakoztak a Színművészeti hallgatói, az Országgyűlés megszavazta az egyetem átalakítását (SzMo)
Énekelve, táncolva tüntettek a Parlament előtt, mert szerintük az új modellben sem az egyetemi autonómia, sem a szaktudás érvényesítésének garanciái nem jelennek meg.
júl. 3
14:27
Hetvennél is több művész foglalt állást a Színművészeti modellváltása mellett (Infostart)
Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt, köztük a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke is, aki szerint nincs veszélyben az egyetem függetlensége.
júl. 3
14:30
Felmérés: Jelentősen nőtt a magyarok pénzügyi stabilitása (ATV)
Jelentősen javult a magyar háztartások anyagi stabilitása a két évvel ezelőtti szinthez képest, és a duplájára nőtt azok száma, akik tudatosan tervezik a pénzügyeiket - közölte a Pénziránytű Alapítvány az MTI-vel pénteken.
júl. 3
14:39
Teljes ellenzéki előválasztással, közös miniszterelnök-jelölttel és közös listával készül az MSZP 2022-re (Alternatív Energia)
A szocialisták a demokratikus és toleráns, szociálisan érzékeny, igazságos és környezettudatos ország ígéretével kampányolnának.
júl. 3
14:48
Orbán Viktor kőkeményen állást foglalt a lengyel elnökválasztás ügyében (ATV)
A miniszterelnök egy közös fotót posztolt közösségi oldalán Andrzej Duda lengyel elnökkel.
júl. 3
14:54
Kocsis: A büdzsé felelős, a baloldal viszont eladósította volna az országot (ATV)
Felelősnek, az emberek mindennapjait segítő költségvetésnek nevezte a pénteken elfogadott jövő évi büdzsét Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a határozathozatal után az Országházban tartott sajtótájékoztatón azt is kiemelte ugyanakkor, hogy a baloldal elképzeléseinek teljesítése az ország eladósítását jelentette volna.
júl. 3
15:06
Az MSZP bejelentette: így készülnek az előválasztásra (ATV)
A párt elnöke sajtótájékoztatón értékelte a most záruló tavaszi ülésszakot, de beszélt arról is, mik lesznek az MSZP politikájának fő pillérei.
júl. 3
15:12
Orbán Trumpnak szurkol, mert "csak ő képes rendbe hozni az amerikai gazdaságot a járvány után" (444.hu)
A miniszterelnök szerint most olyan vezetőknek kell a meghatározó pozíciókba kerülniük, "akik gazdaságorientált gondolkodásúak."
júl. 3
15:18
Karácsony Gergely és több önkormányzat vezetője is tiltakozik a költségvetési elvonások ellen (SzMo)
A települések vezetői szerint nem igaz, hogy jövőre több pénzből gazdálkodhatnak, mint idén, és lehetnek olyan önkormányzatok, amelyeket akár csődbe is vihetnek.

Keresés