2020. július 9. csütörtök

júl. 9
8:30
2020-07-09 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
.
júl. 9
8:51
Hazai piacszerzést vár az egészségipar (Infostart)
Üdvözli a kormány 50 milliárd forintos támogatási programját a Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ); Zettwitz Sándor, a szövetség alelnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy a hazai ellátásban a magyar gyártók csak 18 százalékkal részesednek, a szövetség célja ennek az aránynak a növelése.
júl. 9
8:51
Lezárások jönnek: elkezdik a Klinikáknál a metrófelújítást (ATV)
Hétfőtől megállás nélkül halad át az M3-as metró a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomáson felújítási munkálatok miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
júl. 9
8:53
Két újabb metróállomást is lezárnak hétfőtől – mutatjuk a részleteket (Infostart)
Az M3-as metró továbbra is a Nagyvárad tér és Újpest között közlekedik. Összesen négy állomás lesz lezárva, változik az autósok, bringások közlekedési rendje is.
júl. 9
8:57
Hétfőtől megállás nélkül halad át a metró a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomáson (Alternatív Energia)
Munkanapokon Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, hétvégéken pedig Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között a metró helyett továbbra is pótlóbusszal lehet utazni.
júl. 9
8:57
Freund Tamás: az Akadémia nemzeti intézmény, nem lehet ellenzékben (ATV)
A kormányzati szervekkel módszeresen kell fejleszteni a kapcsolatokat, építve a Belügyi Tudományos Tanáccsal és az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal hosszú évek óta meglévő jó tapasztalatokra, kiterjesztve azt valamennyi tárcára - mondta a Magyar Nemzetnek adott, csütörtökön megjelent interjúban Freund Tamás, az MTA frissen megválasztott elnöke.
júl. 9
8:57
Freund Tamás: az Akadémia nem lehet ellenzékben (Demokrata)
A kormányzati szervekkel módszeresen kell fejleszteni a kapcsolatokat – nyilatkozta az új elnök.
júl. 9
9:03
Hétfőtől az M3-as metró két újabb megállóját kezdik el felújítani - így fog változni a közlekedés (Blikk)
Hétfőtől megállás nélkül halad át az M3-as metró a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed állomáson felújítási munkálatok miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
júl. 9
9:09
Vadai Ágnes: "Pedofilbarátként viselkedett az ügyészség" (ATV)
Bár az ügyészség elfogadta Kaleta Gábor ügyében a bíróság döntését, a volt perui nagykövet túl súlyosnak érezte büntetését, ezért fellebbezett az ítélet ellen, így másodfokon folytatódik az ügye. A DK botrányosnak nevezte a fellebbezést.
júl. 9
9:21
Baleset miatt dugóra számítson az M0-áson (ATV)
Sávzárás van érvényben a Megyeri-híd irányába.
júl. 9
9:33
Újabb tíz koronavírusos beteget azonosítottak, és ketten meghaltak (ATV)
Tíz újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4220 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 591-re emelkedett az elhunytak száma, 2887-en pedig már meggyógyultak.
júl. 9
9:39
Tíz új fertőzött, ismét vannak elhunytak Magyarországon (Infostart)
Hat fővel kevesebb jelenleg az aktív fertőzött, mint tegnap, 742-en vannak. Két embert nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt 24 órában.
júl. 9
9:45
Évek óta keresték a kötözős rablókat: végre elfogták a tettest (ATV)
Négy évvel ezelőtt raboltak ki egy biatorbágyi házaspárt, és a rendőrség végre megtalálta az elkövetőket, miközben egy másik ügyre is fény derült.
júl. 9
9:45
Hétmilliárdot fizettek a WizzAirnek, de Németh Szilárd szerint a magyar légierő gépein múlt a védekezés (444.hu)
Az államtitkár nagyot mondott.
júl. 9
9:54
Koronavírus: tízzel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt két idős, krónikus beteg Magyarországon (SzMo)
Az aktív fertőzöttek száma 742 fő. 131 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.
júl. 9
9:57
Elhunyt két fertőzött honfitársunk (Demokrata)
Eddig Budapesten és Pest megyében regisztrálták a legtöbb fertőzöttet.
júl. 9
10:00
Koronavírus: tízzel nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt két idős beteg Magyarországon (SzMo)
Az aktív fertőzöttek száma 742 fő. 131 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.
júl. 9
10:03
Meghalt két beteg, újabb tíz embernél igazolták a koronavírust (Alternatív Energia)
131 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.
júl. 9
10:03
DK: a kormány oldja fel a titkosítást a fideszes pedofilbotrányban (ATV)
A párt egy közleményben hangsúlyozza, hogy szerintük az Orbán-kormány mindent megtett azért, hogy a Kaleta-ügyet titokban tartsák, ráadásul a külügyi beszámolót is tíz évre titkosították.
júl. 9
10:06
Újabb fejlemények a koronavírus sújtotta Mezőkövesden (Ripost)
A Szent Imre Tagiskola egyik tanára fertőzte meg a kollégáit, a Ripost elérte az intézmény igazgatóját.
júl. 9
10:08
Újabb megállókban nem áll meg a 3-as metró (Ripost)
A Kálvin tér és a Népliget között metró pótlóbusszal lehet majd közlekedni.
júl. 9
10:09
A Fidesz szerint milliárdokat vesztett Hódmezővásárhely Márki-Zay Péter miatt (ATV)
Ötmilliárd forintot vesztett Hódmezővásárhely azzal, hogy Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom - Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester miatt meghiúsult a tudásközpont és könyvtár építése - mindezt Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő csütörtökön jelentette ki.
júl. 9
10:15
Milliárdokat vesztett Hódmezővásárhely Márki-Zay Péter miatt (Demokrata)
A polgármester miatt meghiúsult a tudásközpont és könyvtár építése.
júl. 9
10:21
Lángolt egy busz az M7-esen (Infostart)
Égett egy busz motortere az M7-es autópálya 23-as kilométerénél, a Balaton felé vezető oldalon.
júl. 9
10:27
Már a valóságban is megcsodálható a Zene Háza elképesztő tetőszerkezete (Infostart)
A Liget Budapest Projekt keretében elkészült Európa egyik leglátványosabb tetőszerkezete, így szerkezetkésszé vált a Magyar Zene Háza – közölte az InfoRádinak nyilatkozva Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
júl. 9
10:36
Színt kell vallania Káslernek (Alternatív Energia)
Levélben üzentek a szakszervezetek: a szociális munka napjára, november 12-re várják az ágazat dolgozói a félmilliós jutalmat.
júl. 9
10:36
„Mi így szeretjük a Hajógyári-szigetet, ahogy van, nem akarunk építkezéseket” (SzMo)
Több százan fogták meg egymás kezét a Hajógyári-szigeten, hogy hatalmas kört alkossanak. Miért szervezték a demonstrációt? Mit szeretnének a budapestiek a Hajógyári-szigeten? És mit nem?
júl. 9
10:45
A túlnyomó többség a Liget projekt folytatására kérte a fővárost (Demokrata)
Az épülő beruházások közül már szerkezetkész a világhírű japán építész, Fudzsimoto Szu által tervezett Magyar Zene Háza.
júl. 9
10:51
Kormányinfó: újabb szigorítás jöhet Magyarországon - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Szóba került Kaleta Gábor büntetőügye, az Airbnb-re vonatkozó szabályozás kérdése és kiderült, szabott-e határidőt a kormány a Lánchíd-felújítás közbeszerzésének kiírására. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatott.
júl. 9
11:03
2800 forintért rendőrnek adta ki magát, így lopott meg egy nyugdíjast (ATV)
Piros cipős, rövidnadrágos férfi kopogott be hétfőn kora délután egy szigetszentmártoni lakásba. Az ajtót nyitó, 63 éves idősnek illendően, Szabó Károly rendőr főtörzsőrmesterként bemutatkozott.
júl. 9
11:03
Gulyás: Amíg nyitva vannak a határok lehet utazni, de nem kizárt, hogy a kormány szigorítani fog a napokban (444.hu)
A környező országokban nőtt a fertőzöttek száma, megfordultak a trendek.
júl. 9
11:21
Helyreállt a vízszolgáltatás Budapesten (Infostart)
Több mint 24 órán át tartott a munka - közölte a Fővárosi Vízművek.
júl. 9
11:21
Rendkívüli parlamenti ülés lesz jövőhéten (ATV)
Gulyás Gergely a kormányinfón jelentette be a hírt.
júl. 9
11:21
Kormányinfó: most még nyitva vannak a határok, de jöhet a szigorítás (Pénzcentrum)
Kormányzati döntéseket ismertet Gulyás Gergely a mai kormányinfón. Többek között beszélt az Airbnb-ről, és a határzárszigorítás lehetőségeiről. Airbnb ügyben nem dönt a kormány, mert az a helyhatóság hatáskörébe tartozik-
júl. 9
11:27
Kaleta-ügy: a kormány kész a Btk. módosítására is (ATV)
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón részletesen beszélt Kaleta Gábor ügyében született bírósági döntésről.
júl. 9
11:33
Egy új Duna-gátat is fel kell húzni az atlétikai stadion miatt (Infostart)
A nagy budapesti atlétikai létesítmény miatt új védműre lesz szükség – hatásvizsgálat nélkül.
júl. 9
11:33
Novák Katalin: azt nem tudják támogatni, ha valaki a gyerekeiből akar élni (ATV)
Mindenki azzal élhet, akivel szeretne, és a kormány azt sem mondja meg, hogy vállaljon-e gyereket egy pár, és ha igen, mennyit - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Mandiner csütörtöki számában.
júl. 9
11:39
Minden fronton támadta a kormányzati intézkedéseket az ellenzék (Demokrata)
A migrációs válságnál is „lyukra futott” az ellenzék azzal, hogy folyamatosan változtatta az álláspontját.
júl. 9
11:42
Helyreállt a vízszolgáltatás a XVI. kerületben (Alternatív Energia)
A Fővárosi Vízművek közölte: bonyolította a helyzetet, hogy húsz méter hosszban, négy szál cseréjére volt szükség.
júl. 9
11:45
Nézőpont: kockázatos az ellenzéknek a közös lista (Demokrata)
A Fidesz-KDNP népszerűsége a koronavírus első hullámának levonulásával visszaállt a 2020 elején tapasztalt szintre, jelenleg 51 százalékon állnak a kormánypártok az aktív szavazók körében.
júl. 9
11:48
Koronavírus – Gulyás: szigorítások is jöhetnek, akár napokon belül (SzMo)
Cél, hogy a kedvező hazai folyamatok ne forduljanak meg.
júl. 9
11:51
Nézőpont: az ellenzéki közös lista a kormánypártoknak kedvezne (Infostart)
A Fidesz–KDNP népszerűsége a járványveszély enyhülésével visszaállt a 2020 év elején mért szintre – derül ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
júl. 9
11:57
Kormányinfó: nem kizárt, hogy szigorítások következnek (Demokrata)
Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban.
júl. 9
12:09
Orbán: A magyar férfiember archetípusa a gazda (444.hu)
"A vidéki ember ugyanis úgy gondolkodik, hogy van egy terület, annak van határa, világos kiterjedése, és az ottani életminőségért, rendért, a területből való megélhetésért, a dolgok menetéért ő a felelős."
júl. 9
12:12
18 éve süti a magyar mester az ínycsiklandozó lángost – elárulta a titkát! (Ripost)
Végre megint jön a nyári meleg, mindenki strandolna és lángost enne. De sokan nem tudják, miért nem sikerül olyan jól az otthon sütött lángos, mint amit a strandon kapunk – feltéve persze, ha hozzáértő ember süti… Erről beszélgettünk egy igazi szakértővel: Földesi József lángossütővel a budapesti Paskál Strandon.
júl. 9
12:12
Gulyás Gergely a Kaleta-ügyről: gyomorforgató és elfogadhatatlan, ami történt (SzMo)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt is elmondta, a kormány kész támogatni a büntető törvénykönyv módosítását a gyermekvédelem ügyében.
júl. 9
12:15
Beutazási korlátozásokról dönthet az Operatív Törzs (Alternatív Energia)
Gyorsan romlik a járványhelyzet a környező országokban, ez lesz az Operatív Törzs ma esti ülésének fő témája, az esetleges döntésekről holnap számolhatnak be – hangzott el a Kormányinfón.
júl. 9
12:17
Burkolt reklám miatt megbírságolták a TV2-t, a Bayer show miatt nem büntettek (Alternatív Energia)
Az NMHH 900 ezer forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára.
júl. 9
12:27
Orbán Viktor: "a magyar férfiember archetípusa" a gazda (Infostart)
Nemzeti önbecsülés nem képzelhető el az agrárium nélkül - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Mindent a magyar vidék jövőjéért című könyv bemutatóján.
júl. 9
12:33
Újraindult Simon Gábor ügye a bíróságon (Infostart)
Újraindult az a büntetőper, amelyben Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával, valamint közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség.

Keresés