Több utat is le kellett zárni Somogyban szombaton az esőzés miatt kialakult vízátfolyások miatt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Három utcája van mindössze Balatonszéplaknak, amelyet ma ugyanúgy hívnak, mint a telep kiépülésének virágkorában, az 1930-as évek közepén. A Hungária, a Zsigmond és a Klára.
Sikeresek az új balatoni jegytípusok, és a megnövelt szállítókapacitásnak köszönhetően folyamatosan növekszik a vonatozó kerékpárosok száma is. A Balaton déli partjára 335 ezren, az északi partra pedig közel 164 ezren érkeztek
Ráadásul a pályakezdők száma is alig teszi ki a felvételizők egyharmadát. A korábbi PDSZ-elnök attól tart, nagyon nagy probléma lesz az iskolaőr-rendszerből.
Egy ma nyilvánosságra került internetes bejegyzésben Bodolai László súlyos kijelentéseket tett Dull Szabolcsról, a portál elbocsátott főszerkesztőjéről – írja a Media1.
Facebook-bejegyzésben értékelte az Index helyzetét a volt miniszterelnök, aki szerint bár "ösztöneik ellen van" az ellenzék egységesülése, de mint írja, "nincs más út a győzelemhez".
Csak akkor lesz versenyképes és vonzó a vasúti és a buszközlekedés, ha üzembiztosan hamarabb és olcsóbban viszi el az utasokat, mint ha egyénileg utaznának - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna
A mi barátságunk nem csupán ezeréves történelmi kapcsolat, minket egy közös cél és cselekvési stratégia is egyesít – mondta a Magyar Hírlapnak Mateusz Morawiecki.
"Tihanyt felfalja a NER, a település arculati és tájképi értékei folyamatosan pusztulnak, a kormányhivatalba integrált zöldhatóság egyelőre hallgat, míg a nemzeti park szerint probléma ugyan, ők azonban nem tehetnek semmit. A tihanyi dúlás az iskolapéldája annak, mit művel az orbáni hatalom a Balatonnal a természeti kincseinket megvédeni hivatott h
Fábián Tamás közölte, a felmondásukkal ismét bemutatták az olvasóknak azt, amit cikkek, videók és fotók százezreivel tettek az elmúlt években: hogy mi történik Magyarországon.
"Erősen kétséges, hogy az Index, mint márkanév, fenn tud-e maradni?" – erről beszélt híradónknak a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Tegnap este Budapesten tüntetést szerveztek a portál és a magyar sajtószabadság mellett, a demonstrálók az Index székházától a Karmelita kolostorhoz vonultak. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke itt azt mondta: az
A Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása ügyében zajló eljárás csupa drámai fordulat. Kínos részletek derülnek ki a földközi-tengeri szigetországot behálózó korrupcióról, potyognak a csontvázak a szekrényből.
Néhány kérdés válasz nélkül maradt. Az első: milyen lenne a világ a felvilágosodás eszméi nélkül? Milyen lenne Európa arca, ha az alkotmányos monarchia helyett a királyok-királynők ma is isten kegyelméből uralkodnának? Hol tartanának a tudományok, ha a kutatás-oktatás kereteit a Vatikán határozná meg?
A Brit-szigetektől nyugatra ciklon örvénylik, hullámzó frontjai mentén a szigeteken többfelé esik az eső, de zivatarok is előfordulnak, írja az OMSZ alapján az MTI. Ugyancsak csapadékos az időjárás egy ciklonális mezőnek köszönhetően
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/25/1191/
Az alkalmazott matematikus bizonytalan abban, hogy a kockával kapcsolatos friss felfedezésre jött-e rá Platón pár ezer évvel ezelőtt, de nem lehetetlen.
Van, ahol a kézmosó csap már le is tört, a lyukat azóta bemocskolódott szigetelőszalaggal ragasztották le, de a vízkő is vastagon ellepi a BKK új ivókútjait.
Nem jelent nagyobb kockázatot egy autóbuszos utazás, mint egy repülőgépes, de előtte érdemes felkeresni a koronavirus.gov.hu oldalt – mondta Kiss Róbert Richard, az InfoRádió Világszám című utazási magazinműsorának szerkesztő-műsorvezetője.
Úgy megütött a biztonsági őr a Nyugati pályaudvaron egy idősebb férfit, hogy megtántorodott, majd elveszítette az egyensúlyát; kicsivel később pedig a társán taszajtott egy akkorát, hogy az ráesett a már földön heverő, tehetetlen emberre. A hatalmi szakmák által elkövetett visszaélések és túlkapások, illetve a kényszeresen hierarchizáló hivatali er