Budapest — Még be sem köszöntött az idei nyári szezon, máris azon kellett gondolkodniuk az F&F márka divatbemutatójára meghívottaknak, hogy a bemutatott ruhák közül mit vennének fel a legszívesebben ősszel, a hideg idő beálltával.
Elszámol tulajdonostársa örököseivel Batiz András. Az elhunyt Daróczi Dávid üzleti partnere ezzel a bejelentéssel reagált Choli papa sürgető kérdésére: hová tűnt a fiam pénze? Másról azonban nem hajlandó nyilatkozni Dávid volt munkatársa.
Dobrády Ákos elvitte svéd kedvesét Hajdú Péterhez, a show-man azonban maga sem sejtette, hogy az apró világsztár zavarba ejti majd vendéglátóját: a műsorvezető nem tudta levenni a tekintetét Emilia dekoltázsáról.
Nem érdeklik felesége, Kovács Kati állítólagos hűtlenségével kapcsolatos szóbeszédek a férjét, Hoffmann Ervint. Ugyan hónapok óta ezzel zaklatják, de ő továbbra is hisz abban, hogy Kati hű maradt hozzá.
Óránként 20–50 ezer forintba is kerülhet június elsejétől Gyurcsány Ferenc személyi védelme. A volt miniszterelnök továbbra is veszélyeztetett személynek számít.
Felkészülten és jónéhány kilóval könnyebben lép a kamerák elé Erdélyi Mónika hétfőn. Az új szerepben bemutatkozó műsorvezetőnő először Csonka Andrással együtt ébreszti a Reggeli nézőit.
Hírességek sokasága szerette a meggyilkolt golfbajnoknőt, F. Krisztinát. Az olimpiai bajnok Kovács Ági és a Barátok közt egykori sztárja, Csomor Csilla is siratja őt. A férj valószínűleg féltékenységből ölt.
Stohl András karambolozott szombaton kora reggel Fótnál. A három autót érintő balesetben egy ember sérült meg: egy idősebb férfi combnyaktörést szenvedett.
Miközben a Barcelona és a Real Madrid a bajnoki címért küzd, a katalánoknál zavart keltett egy fotó, amelyet egyesek úgy magyaráznak: Zlatan Ibrahimovic és Gerard Pique szerelmesen összebújik.
Repülőjáratokat töröltek, tiltakozó transzparens feszül az Akropoliszon – általános munkabeszüntetésbe kezdett Görögország, komoly fejtörést okozva a magyar turistáknak. Bár a szezon csak május 20-tól indul, könnyen elhúzódhat a sztrájk.
Brackley — Ez tényleg csak egy hajszálon múlt! Kis híján halálra kampányolta magát Nigel Farage angol képviselőjelölt, európai parlamenti képviselő, aki választókörzete mellett zuhant le kisrepülőgépével.
Újra felszabadultan mosolyoghat Kiszel Tünde, a műsorvezetőnőnek ugyanis elkészült az új fogsora. Az eredménnyel nemcsak Tünci, hanem a párja is elégedett, ha csak tehetik, egymás ajkán csüggnek.
A Budapest és Fót között történt szombat hajnali autóbaleset szemtanúi, résztvevői szerint biztosan állítható, hogy Stohl András színész-műsorvezető vezette azt az autót, amely a frontális ütközést okozta.
A Nadrág nélküli nap ugyanarra szolgál, mint a többi furcsa „ünnep”: az emberek mosolyra fakasztására. A felvonulás senkit nem hagy hidegen, akár résztvevő, akár csak néző.
A zsűri lábai előtt hevert Nikolett a Megasztár5 előválogatásán. A rocker anyuka egy üveg pezsgővel melegített be a fellépés előtt, majd megbotlott a színpadon mielőtt gajdolni kezdett.
BUDAPEST — Nagy terv vagy hiú ábránd, hogy a bankok is megfizetik a válság árát? Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter a vészesen gyengülő forint miatt tegnap azt mondta, „hatalmas vihar jön a világban", és a majdani kormány nem engedheti, hogy emiatt a hazai jelzáloghitelesek elveszítsék az otthonukat.
Hiába vezetnek jól az apukák, a gyerekek mégis azt szeretik, ha anya ül a volán mögött. Mit sem ér a Fittipaldi-stílus, mert a férfiak végigkáromkodják az utat. Ez pedig félelemmel töltik el a csemetéket.
Az utcai támadásoktól hivatott megvédeni a hölgyeket az a különleges szoknya, amely néhány mozdulattal kólaautomata álcává alakítható át. A bizarr ötlet egy japán hölgy, Aya Tsukioka fejéből pattant ki, s már le is tesztelte találmányát.
BUDAPEST — Komolyabb a háború Schobert Norbert és volt üzlettársa között, mint azt feltételezni lehetett. A fitneszguru a Blikknek elmondta, halálosan megfenyegették néhány nappal ezelőtt, ezért feljelentést tesz.
Abban a hitben, hogy a testrészeik szerencsét és egészséget hoznak, brutálisan lemészároltak egy ötéves afrikai albínó kisfiút. Az édesanyját is megcsonkították.
BUDAPEST ‒ Napok óta hűtlenséggel vádolja egy napilap Kovács Katalint (34). Az újság cikkei szerint a kétszeres olimpiai bajnok kajakosnő edzőjével, Csipes Ferenccel (45) csalja férjét, Hoff mann Ervint (41).
A rendőrök is vakargatták a fejüket, amikor megnézték annak a férfinak az iratait, akit zebrán ütött el egy 20 esztendős amerikai lány. A hivatalos okmányok szerint III. Úr Jézus Krisztusnak hívják.
Hangos nyüszítésre lett figyelmes kedd este egy Surrey közelében élő család. Amint kimentek a kertbe, meglátták, hogy kis locsolókannájukba beszorult valami, ami kétségbeesetten rohangál és sír.
CUZCO — „Elállt a lélegzetem." Machu Picchu felfedezője, Hiram Bingham ezt írta naplójába, amikor 1911. július 24-én felmászott a 13 négyzetkilométeres inka romvárosba. Ma már könnyebb odajutni, hiszen ez Peru első számú turista-látványossága, de lentről ma sem látni.
Akár egyetlen hét alatt megtanulhat a gyerek biciklizni. Mindehhez nincs szükség sem nyereg mögé illesztett farúdra, sem pótkerékre, sőt: jobb, ha a pedálokat is kiveszik a bringából. Legalábbis ezt tanácsolja a Magyar Kerékpárosklub.
A MET gálán szó szerint mindenki ott volt, aki számít. Többek között Katy Perry énekesnő is részt vett az eseményen, és a fotók tanúsága szerint többet is megmutatott magából, mint ami elvárható lett volna.
VIVA COMET - Mindössze egy év telt ez azóta, hogy Noémi Virág énekesnő bemutatkozott Mindennapok című lemezével, és most két kategóriában is jelölték a Viva Cometen: bekerült a 2010-es év legjobb női előadói közé, és a szakmai zsűri előtt megmérettetik a Melletted ébredek című klipje is.
Műtétet hajtottak végre János Károly spanyol királyon szombat délelőtt, hogy eltávolítsanak egy csomót a tüdejéből - közölte a királyi ház, illetve a műtétet végrehajtó orvos csoport.
VÁLTOZÁS - Chasity Bono hivatalosan is Chaz lett. Cher és Sonny Bono lánya néhány hónapja esett át végleges nemátalakító műtéten, és csütörtökön a bírósági papírokat is megkaptak, melyek kimondják, hogy férfi. A negyvenegy éves Chaz hosszú ideje küzdött ezért.
Mint ismeretes, Stohl András - szombaton reggel Fótnál - közlekedési balesetet okozott, melynek következtében két ember megsérült. A bajt ráadásul azzal tetézte a műsorvezető, hogy elmenekült a helyszínről.
Nem mindennapi zsákmány akadt fent egy halász hálójában a Sió-csatornán. Bali Csaba és fia, Gergő azonnal felismerte, hogy a tengerek félelmetes ragadozóját, egy 80 centis murénát szákolhattak be.
Megzsarolták a világ egyik leghíresebb borászatát: az elkövető egymillió eurót követelt a franciaországi Romanée-Conti birtok gazdáitól azzal fenyegetőzve, hogy megmérgezi a Burgundiában lévő szőlőtőkéket.
DEBRECEN — Bár ilyen élvezetes, jó iramú lenne minden magyar focimeccs – ez volt az általános vélemény a péntek esti bajnoki aranyrangadóról, a DVSC-TEVA Videoton párharcról, amelyet a címvédő, jelenleg is éllovas debreceniek nyertek 3-2-re.
WILTSHIRE — Különös felfedezésre jutottak a kutatók Stonehenge-el kapcsolatban. A rejtélyes őskori kőtömbök a régészeket már régebb óta foglalkoztatja, a mai napig nem tudni ugyanis, hogy miképp kerültek a helyükre, illetve hogy volt-e valamilyen funkciójuk.
PAVIA — Sokáig csak a sci-fi írók fantáziavilágában történhetett meg, hogy valakit lefagyasztanak, hogy átaludja az űrutazást. Ma már a valóságban is egyre közelebb kerülnek a hibernáció megvalósításához.
BUDAPEST — Idegen csillag körül keringő bolygót, azaz exobolygót fedeztek fel magyar csillagászok. Bakos Gábor csapata lelt rá a különleges, naprendszeren kívüli égitestre.