Sági Szilárd: Erdélyben még mindig nagy hagyománynak örvend a zakuszka, amely az ottaniak egyik kedvenc étele. Szó szerint evéshez valót jelent, tulajdonképpen egyfajta zöldségkrém.
Rio de Janeiro zéró széndioxid-kibocsátású olimpiával várja a sportvilágot 2016-ban. A program szimbólumává azt a 100 méter magas épületet akarják tenni, amely a Napból nyeri az energiát.
ZÁSZVÁR — Új kapusa van a Szászvári SE-nek. A Baranya megyei fociélvonal 6. helyén álló csapat Gera Sándort nyerte meg, hogy szálljon be a fi atalok közé. A Fulham-sztár Gera Zoltán (31) édesapja 55 évesen vállalta, hogy segít.
BUDAPEST — Tanárverésben vett részt Erdei Zsolt (35) és Balzsay Károly (30). A profi ökölvívók szerencsére nem bántalmaztak senkit, csupán győztes csapat tagjai voltak a Semmelweis Egyetem Testnevelési Karának (TF) tanárok elleni futballmecscsén.
KAPUVÁR — Tévedések versenye. A magyar terepralibajnokság harmadik futamával eddig alaposan meggyűlt a mezőny baja. A II. Rábaközkupán az útvonalat mutató itinert nem sikerült teljesen pontosan elkészíteni, így alig akadt olyan versenyző, aki nem tett meg felesleges kilométereket.
A civilizáltnak mondott társadalmakban lassan népbetegséggé válik az elsavasdodás. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben fölborul a sav-bázis egyensúly, ami betegségek kialakulásához vezethet. Új sorozatunkban olyan ételrecepteket olvashat, amelyek segítenek ezt az arányt egyensúlyban tartani. Ilyen a zellerleves is.
A civilizáltnak mondott társadalmakban lassan népbetegséggé válik az elsavasdodás. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben fölborul a sav-bázis egyensúly, ami betegségek kialakulásához vezethet. Új sorozatunkban olyan ételrecepteket olvashat, amelyek segítenek ezt az arányt egyensúlyban tartani. Ezek közé tartozik a az avokádós-paradicsomos spárgaleves.
ROMA — Botrányhősből újra igazi csillag lett Francesco Totti (33). A Roma focistája az olasz bajnokságban két találatával egymaga fordított a Cagliari elleni meccsen, és a fővárosi klub 2-1-es sikere azt jelenti, hogy a gárdának tovább élhetnek bajnoki reményei.
BUDAPEST — Tízmilliárdokat hozhat a kormány konyhájára, ha Orbánék eladják az öszszevonások miatt üresen maradó minisztériumi épületeket, ráadásul az óriási irodaházak fenntartásán is százmilliókat spórolnának évente.
BUDAPEST ‒ A kifutón búcsúzott hazánk jelenlegi szépségkirálynője. Serdült Orsolya (22) a Miss World Hungary 2009-es szépségkirálynőjének át kell adnia utódjának a koronát, ám addig sem pihenhet a szőke szépség. Orsi elődjével, Freire Szilvivel (25), a Miss World Hungary 2008as verseny győztesével együtt mutatta be Herczeg Zoltán divattervező legújabb kollekcióját.
BUDAPEST — Tabáni István (32) szabadságra megy. A Blikk információi szerint a Csillag születik felfedezettje lemondta hó végi koncertjeit, hogy kipihenje a május 13-ai lemezbemutató nagykoncertjét. István teljes erőbedobással készül a csütörtöki megabulira, igyekszik testileg és lelkileg is felkészülni élete nagy eseményére, ezért amikor csak tud, a próbák és fellépések után hatalmas…
BUDAPEST — Vérfagyasztó részletek Fodor Krisztina haláról! Amint azt a Blikk megírta, a kétszeres magyar bajnok golfozót a gyanú szerint saját férje verte agyon – vélhetően azért, mert nem tudta elviselni, hogy az asszony más karjában kereste a boldogságot.
COSTA DEL SOL ‒ Adócsalás, pénzmosás és a hatóságok félrevezetése címén emelhetnek vádat Sean Connery (79) ellen, őt és nejét május végére idézte be kihallgatásra egy spanyol bíróság.
BUDAPEST ‒ Új szereplő érkezik ma este a Mátyás király térre, aki alaposan felforgatja a Barátok közt mindennapjait. Kisfalussy Róbertben egy rendkívül magabiztos üzletembert ismernek meg a lakók, aki elsősorban Kinga számára lesz izgalmas.
BUDAPEST — Szinetár Dóra (34) megmentette a Padlás című színdarabot a Vígszínházban. A színésznő utolsó pillanatban ugrott be egyik kolléganője helyett. Dórának nem volt nehéz dolga, korábban öt évadot játszott végig a darab szereplőjeként.
BUDAPEST — Szerelme, Daróczi Dávid (†37) elvesztése óta most először jelent meg nyilvános eseményen Liptai Claudia (37). A TV2 sztárja tegnap délután a Gyermekétkeztetési Alapítvány rendezvényén kislányával, Pankával kézen fogva jelent meg a Vidám Parkban.
A belvárosi kávéházban annyit ivott a színész, hogy mindenki látta, ennek nem lehet jó vége. De hiába beszéltek, Stohl közölte, ő így is kiválóan vezet. Tévedett...
Liptai Claudia jókedvűen barangolt a Vidám Parkban. A TV2 műsorvezetője a csatorna jótékonysági rendezvényére vitte el kislányát, Pankát. Batiz András is jelen volt, dolgozott.
A Bors tegnapi cikke nyomán a háromszoros olimpiai bajnok kajakos klasszis, Janics Natasa beismerte, zátonyra futott a tavaly szeptemberben kötött házassága.
Az ideiglenesen szünetelő Vacsoracsata helyett ma estétől ismét jelentkezik A Széf. Sebestyén Balázs negyed év kihagyás után tér vissza az RTL Klub képernyőjére.
A Barátok köztben ma este tűnik fel először a nagy sikerű Szomszédok sorozat erdésze, Trokán Péter. A Mátyás király téren egy jól szituált üzletembert alakít, akinek a Rózsában ülve megtetszik a csinos pincérlány, Kinga.
Nagy bajban a pasik! Egy kutatás szerint a droghoz és az alkoholhoz hasonlóan egy különösen kerek és telt idomú női popsi is igencsak komoly függőséget okoz a férfiak körében.
Ismert emberek árulták el, melyek szerintük a legjobb magyar borok. Bajnai Gordon kormányfő Györgykovács Imre 2007-es furmintjáért van oda leginkább, Áder János Fideszes EP-képviselő inkább a vörösborokat kedveli – derült ki a Borbarát című lapból.
LONDON — Egyedül Gordon Brown munkáspárti brit miniszterelnök tehet róla, ha pártja több mint egy évtized után elveszti a hatalmat Angliában, a koalíciós tárgyalásokon ugyanis elküldte a francba liberális politikustársát.
Gyásztúrát szervez Mécs László. A hegymászó a tavaly tragikus körülmények között elhunyt dr. Szabó Levente hozzátartozóit kíséri a Himalájára, ahol a csapat orvosa mászás közben meghalt.
Kilenc év talkshow-vezetés után mától új szerepben próbálja ki magát Erdélyi Mónika (37). Csonka András oldalán az RTL Klub Reggeli című műsorát vezeti.
Kilenc év talkshow-vezetés után mától új szerepben próbálja ki magát Erdélyi Mónika (37). Csonka András oldalán az RTL Klub Reggeli című műsorát vezeti.
Birminghamben lenyűgöző kosztümökben lépett színpadra Rihanna. A szexi énekesnő azonban bevallotta: új barátja, Matt Kemp nélkül nem igazán érzi jól magát.
Hamburg — Hálás lehet a Fulham labdarúgócsapata Gera Zoltánnak (31), hiszen a magyar támadónak jelentős szerepe van abban, hogy már 5,34 millió eurót (1,5 milliárd forintot) keresett az angol gárda az Európa-ligában.
Meghiúsult Tóth Vera (25) kanadai utazása. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az énekesnő Halifaxba, Új-Skóciába készült, hogy egy kicsit kipihenje magát, ám az indulás az izlandi vulkán kitörése és az azt követő légtérzár miatt eléggé elhúzódott.
Hétfő hajnalban elhunyt Toller lászló országgyűlési képviselő. A 60. évében járó politikust a pécsi kórházban érte a halál, ahova hetekkel ezelőtt vitték be, miután állapota rosszabbodott.
Vagyona 9 milliárd forint, s ezzel Wicha József a 60. legtehetősebb magyar. Olyan ember, aki hiszi, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. Imád dolgozni, de kedveli a luxust is.
Sok család várja már, hogy megérkezzen a gólya. A fogantatás lehetséges napját orvosi módszerekkel ki lehet számolni, de aki figyelembe veszi a csillagállásokat is, az nagyobb eséllyel vághat bele ebbe a tervbe. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa ehhez ad segítséget.