BUDAPEST — Hogy kerül a cipő a sütire? Simán, ha marcipánból van. De nem csak tornacipők, kecses topánkák, trendi retikülök is trónolhatnak az emeletes tortákon.
BUDAPEST — „Ügyvédeimmel egyeztettem, és végül úgy döntöttem, hogy nem perelem be azokat, akik nyíltan gyaláznak az interneten" – mondta Hajdú Péter, és hozzátette. „Hibát követtem el, hogy bementem ebbe a zsákutcába. Amikor a kislányom megerőszakolására buzdítottak másokat, akkor úgy éreztem, betelt a pohár.
BUDAPEST — Beteg kisfiú kívánságát teljesítette a Csodalámpa Alapítvány – ebben ráadásul gyerekek segítettek nekik. A hatalmas meglepetést több kissrác gyűrűjében vehette át Kondács Márk (14).
FARNHAM — "A mi filmünkhöz képest a Kevin Costner-es Robin Hood egy Bryan Adams-videoklip" – élcelődött Russell Crowe, aki azért vállalta a legújabb, 27 milliárd forintos moziváltozat címszerepét, hogy végre készüljön egy produkció, amelyben nem a klisék viszik a prímet
BUDAPEST — Hiába a macsók macsója L. L. Junior, reggelente a tükör előtt bizony női krémekkel kényezteti az arcbőrét. Az énekes nem engedheti meg magának, hogy öregedjen.
BUDAPEST — Küzdenek a végsőkig, hiába küldik el őket újra és újra, nevethetnek rajtuk, ők tudják, hogy esélyesek a győzelemre. Sugera Bugera, James és Attila biztos benne, egyszer továbbengedi őket a zsűri.
Sági Szilárd: Erdélyben még mindig nagy hagyománynak örvend a zakuszka, amely az ottaniak egyik kedvenc étele. Szó szerint evéshez valót jelent, tulajdonképpen egyfajta zöldségkrém.
ZÁSZVÁR — Új kapusa van a Szászvári SE-nek. A Baranya megyei fociélvonal 6. helyén álló csapat Gera Sándort nyerte meg, hogy szálljon be a fi atalok közé. A Fulham-sztár Gera Zoltán (31) édesapja 55 évesen vállalta, hogy segít.
BUDAPEST — Tanárverésben vett részt Erdei Zsolt (35) és Balzsay Károly (30). A profi ökölvívók szerencsére nem bántalmaztak senkit, csupán győztes csapat tagjai voltak a Semmelweis Egyetem Testnevelési Karának (TF) tanárok elleni futballmecscsén.
KAPUVÁR — Tévedések versenye. A magyar terepralibajnokság harmadik futamával eddig alaposan meggyűlt a mezőny baja. A II. Rábaközkupán az útvonalat mutató itinert nem sikerült teljesen pontosan elkészíteni, így alig akadt olyan versenyző, aki nem tett meg felesleges kilométereket.
ROMA — Botrányhősből újra igazi csillag lett Francesco Totti (33). A Roma focistája az olasz bajnokságban két találatával egymaga fordított a Cagliari elleni meccsen, és a fővárosi klub 2-1-es sikere azt jelenti, hogy a gárdának tovább élhetnek bajnoki reményei.
BUDAPEST — Tízmilliárdokat hozhat a kormány konyhájára, ha Orbánék eladják az öszszevonások miatt üresen maradó minisztériumi épületeket, ráadásul az óriási irodaházak fenntartásán is százmilliókat spórolnának évente.
BUDAPEST ‒ A kifutón búcsúzott hazánk jelenlegi szépségkirálynője. Serdült Orsolya (22) a Miss World Hungary 2009-es szépségkirálynőjének át kell adnia utódjának a koronát, ám addig sem pihenhet a szőke szépség. Orsi elődjével, Freire Szilvivel (25), a Miss World Hungary 2008as verseny győztesével együtt mutatta be Herczeg Zoltán divattervező legújabb kollekcióját.
BUDAPEST — Tabáni István (32) szabadságra megy. A Blikk információi szerint a Csillag születik felfedezettje lemondta hó végi koncertjeit, hogy kipihenje a május 13-ai lemezbemutató nagykoncertjét. István teljes erőbedobással készül a csütörtöki megabulira, igyekszik testileg és lelkileg is felkészülni élete nagy eseményére, ezért amikor csak tud, a próbák és fellépések után hatalmas…
BUDAPEST — Vérfagyasztó részletek Fodor Krisztina haláról! Amint azt a Blikk megírta, a kétszeres magyar bajnok golfozót a gyanú szerint saját férje verte agyon – vélhetően azért, mert nem tudta elviselni, hogy az asszony más karjában kereste a boldogságot.
COSTA DEL SOL ‒ Adócsalás, pénzmosás és a hatóságok félrevezetése címén emelhetnek vádat Sean Connery (79) ellen, őt és nejét május végére idézte be kihallgatásra egy spanyol bíróság.
BUDAPEST ‒ Új szereplő érkezik ma este a Mátyás király térre, aki alaposan felforgatja a Barátok közt mindennapjait. Kisfalussy Róbertben egy rendkívül magabiztos üzletembert ismernek meg a lakók, aki elsősorban Kinga számára lesz izgalmas.
BUDAPEST — Szinetár Dóra (34) megmentette a Padlás című színdarabot a Vígszínházban. A színésznő utolsó pillanatban ugrott be egyik kolléganője helyett. Dórának nem volt nehéz dolga, korábban öt évadot játszott végig a darab szereplőjeként.
BUDAPEST — Szerelme, Daróczi Dávid (†37) elvesztése óta most először jelent meg nyilvános eseményen Liptai Claudia (37). A TV2 sztárja tegnap délután a Gyermekétkeztetési Alapítvány rendezvényén kislányával, Pankával kézen fogva jelent meg a Vidám Parkban.
LONDON — Egyedül Gordon Brown munkáspárti brit miniszterelnök tehet róla, ha pártja több mint egy évtized után elveszti a hatalmat Angliában, a koalíciós tárgyalásokon ugyanis elküldte a francba liberális politikustársát.
Kilenc év talkshow-vezetés után mától új szerepben próbálja ki magát Erdélyi Mónika (37). Csonka András oldalán az RTL Klub Reggeli című műsorát vezeti.
Kilenc év talkshow-vezetés után mától új szerepben próbálja ki magát Erdélyi Mónika (37). Csonka András oldalán az RTL Klub Reggeli című műsorát vezeti.
Hamburg — Hálás lehet a Fulham labdarúgócsapata Gera Zoltánnak (31), hiszen a magyar támadónak jelentős szerepe van abban, hogy már 5,34 millió eurót (1,5 milliárd forintot) keresett az angol gárda az Európa-ligában.
Meghiúsult Tóth Vera (25) kanadai utazása. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az énekesnő Halifaxba, Új-Skóciába készült, hogy egy kicsit kipihenje magát, ám az indulás az izlandi vulkán kitörése és az azt követő légtérzár miatt eléggé elhúzódott.
Visszakövetelték pénzüket a dühös rajongók egy botrányos Julie Andrews-koncert után Londonban. A jegyek ára kész rablás volt ahhoz képest, hogy a hajdani énekesnő nemigen hallatta saját énekhangját.
Az erős szél letépte egy nagykanizsai tízemeletes épület déli oldalának nemrég készült szigetelését, a lehulló darabok megrongáltak egy személyautót is.
Valószínűleg egy hányattatott, vadóc tinikort képzel el sok ember, ami a Lady Gaga jelenség megszületéséhez vezetett. A valóság ennél sokkal meglepőbb.
Miközben még a 19. század végén is 50 év alatt maradt a születéskor várható átlagéletkor, addig napjainkban már rohamosan növekszik a 85 év felettiek száma. A jelenkor kihívása tehát már nem is annyira a várható élettartam növelése, hanem az, hogy betegség és korlátozottság nélkül teljenek a mindennapok az élet késői szakaszában is.
BARCELONA — Előzött, agresszívan védte a pozícióját, és jó eredményt ért el. Michael Schumacher (41) régi önmagát idézte a vasárnapi Spanyol Nagydíjon.
LONDON—MÜNCHEN — Roman Abramovics (44), az orosz dollármilliárdos klubtulajdonos együtt tapsolta végig a Chelsea bajnokiját a Stamford Bridge tomboló 42 ezer nézőjével az angol élvonalbeli futballbajnokság utolsó fordulójában.
DEBRECEN — Döbbenet a tárgyalóteremben! Bekövetkezett az, amire senki nem számított, elítélték első fokon Schönstein Sándort (31), mert a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szerint ő gyilkolta meg a fideszes képviselőt, édesanyját, Balla Irmát.
TATABÁNYA — Szó szerint rájuk szakadt a szabadság azokra a disznókra, amelyekkel egy kamion borult fel Tatabánya egyik forgalmas útkereszteződésében. A több százmázsás állat közül néhány egyből próbált kerekeket oldani.