A tavaly év eleji viszonylagos, de alaptalan lelkesedésen messze túljutva, ősz óta igen gyenge a német fogyasztók hangulata. A februárra szóló hangulatmutató 4,5 pont, ugyanannyi, mint a januári volt,...
A személyes félelmek sorában a családban bekövetkező súlyos betegségek, halál és sérülések miatti aggodalmak a legjellemzőbbek, míg az emberiség jövőjét illetően a terrorizmustól és háborútól tartanak legtöbben világszerte. Sokan úgy igyekeznek kezelni aggodalmaikat, hogy azokat megbeszélik barátaikkal és családjukkal, de vannak, akik aktívan tesznek is azért, hogy a világ élhetőbbé váljon -…
Óvatos optimizmusra, de törékeny hangulatra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki kereskedési napján a részvénypiaci elemzők szerint. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője jele...
A Bankszövetség főtitkára szerint nem várható semmilyen drámai fejlemény a hazai devizahitelezésben a közeljövőben. A világgazdaságban tapasztalható pénzügyi válságjelenségek ellenére a magyar bankrendszer stabil. Az idei hitelkilátásokról tartott tájékoztatón Nyers Rezső elmondta: az éles verseny miatt rövidesen szűkülhet a betéti és a hitelkamatok közti rés. László Veronika interjúja
A megújuló energiaforrások csak hosszútávon lesznek olcsóbbak a hagyományos energiahordozókhoz képest - mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Gazdasági Rádió Nap vendége műsorában. Az unió új éghajlatvédelmi tervezetének megfelelően, jelentősen emelni kellene a megújítható energia részarányát a fogyasztásban, és csökkenteni a légszennyezést. Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterrel…
Energetikai kérdésekről, ezen belül az európai tervezésű Nabucco gázvezetékről, valamint a magyar cégek azerbajdzsáni befektetési lehetőségeiről volt szó az azerbajdzsáni elnök és Gyurcsány Ferenc találkozóján a svájci Davosi Világgazdasági Fórumon. A helyszínen tartózkodó Daróczi Dávid kormányszóvivővel Ivády Zsuzsa beszélgetett.
Rekordszintre emelkedett a 10 éves magyar államkötvény és a Magyar Telekom részvények osztalékhozama közötti különbség. A Cashline elemzője szerint a Telekom papírok kereskedését az utóbbi napokban alapvetően a pánikszerű eladások uralták, ami lenyomta a részvények árfolyamát. Sarkadi Szabó Kornél arra számít, hogy a társaság részvényeinek árfolyama a jövőben legalább 10 százalékkal emelkedni fog.…
Járai Zsigmond volt jegybankelnök szerint a megszorítások folytatásával vagy a gazdaság dinamizálásával lehet teljesíteni a konvergencia-programban kitűzött célokat. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a 3 százalék alatti hiánycél elérése után fontos lenne a gazdaság egyensúlyának megteremtése.
Idén nagyjából 1 milliárd euró új devizakötvény kibocsátását tervezi az Államadósság Kezelő Központ. Ennek első üteme a piaci helyzet alakulásától függ – mondta Szarvas Ferenc vezérigazgató a szervezet tájékoztatóján. Tavaly hosszú idő óta először csökkent az államadósság aránya a GDP-hez mérten. Ez egyrészt a kisebb nettó finanszírozási igénynek, és az alacsonyabb diszkont-kincstárjegy…
Folytatódik a hazai kiskereskedelemi forgalom csökkenése. Tavaly az év első tizenegy hónapjában mintegy 3%-kal volt alacsonyabb a forgalom az előző évhez képest. Legnagyobb mértékben a bútor-, a háztartási cikk, az építőanyag- és az iparcikk üzletek értékesítése esett vissza. Merczel Ágnest, a Központi Statisztikai Hivatal gazdaság-statisztikusát kérdezte a részletekről László Veronika.
25-30 százalékos bővülést tervez a hazai garantált hitelek piacán a Hitelgarancia Zrt. az idén. A társaság a kis- és középvállalkozók számára tavaly több mint 360 milliárd forint hitel felvételét segítette elő. Radnai Györggyel, a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatójával László Veronika készített interjút.
Jelentősen csökkent a költségvetés nettó finanszírozási igénye tavaly, az előző évi 2034 milliárd forintról 1291 milliárd forintra. Az Állami Adósságkezelő Központ beszámolója szerint a GDP-hez mért adósság aránya, vagyis az adósságráta évek óta először csökkenést mutat és 60,6%-ot tesz ki. Réz András, főosztályvezetővel Ivády Zsuzsa beszélgetett
A luxuspiacon nincs semmilyen válság: a német Porsche autógyár az üzleti éve januárral záruló első felében körülbelül 46 600 autót adott, illetve ad el, 18,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábba...
Péntek reggel az arany unciája (31,1035 gramm) 914,50 dollár volt Londonban azonnalra vételi oldalon - ez a legújabb árrekordja a dollár gyengeségére játszó spekuláció miatt -, 7,50 dollárral drágább,...
A vám- és pénzügyőrség 2007-ben elvégezte a pénzügyi tárca által kitűzött feladatokat, a tervezetnél csaknem 100 milliárd forinttal több, összesen 1241 milliárd bevételt szedett be, és oroszlánrészt v...
A szegedi nyomozási bíró házi őrizetbe helyezte Lados Istvánt, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját - mondta Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész. A gyanúsítottat a kecskeméti ügyész indítványának ...
Londoni találgatások szerint a francia SocGen befektetési csoport egyik kereskedője által elkövetett példátlan piaci csalás hozzájárulhatott a hét eleji összeomlásszerű európai tőzsdei veszteségekhez
Fidel Castro kubai vezető 2006 nyarán, amikor súlyosan megbetegedett, azt hitte, hogy elérkezett az utolsó órája. Erről maga a "líder máximo" vallott legutóbbi eszmefuttatásában.
A magyar miniszterelnök a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap pénteki számában azt mondta: az amerikai hitelválság miatt az európai növekedés idén 0,8 százalékponttal visszaesik a tavalyihoz képest. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell változnia, igazodnia kell az európai és a globális verseny kihívásaihoz.
Kartellgyanú miatt eljárást indított több polisztirol-gyártónál a Gazdasági Versenyhivatal, amely szerint a forgalmazók 2005-ben a magyarországi piac felosztásáról, valamint összehangolt áremelésről állapodtak meg.
"Amit teszünk, nem népszerű. De szükséges" címmel közölte a Neue Zürcher Zeitung című konzervatív svájci napilap amelyet a lap főszerkesztője készített Gyurcsány Ferenccel
A 2013-ig tartó időszakban összesen 101 millió euró forrásból valósulhatnak meg Ausztria és Magyarország határon átnyúló együttműködési programjai- jelentették be ma a Fertő-tó mellett fekvő Oslipban
A kormány szerint 2008-ban összességében sem a munkáltatók társadalombiztosítási járulékterhe, sem a biztosítottak egyéni járuléka nem nő, csupán bizonyos járulékokat csoportosítanak át a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap között. Ám ez csak félig igaz: a munkáltatók tb-járulékának mértéke változatlanul 29 százalék ugyan, és a nem nyugdíjas biztosítottak sem fizetnek…
A dán Carlsberg és a holland Heineken sörgyár ismét megemelte közös ajánlatát a legnagyobb brit serfőzdére - világszinten a hatodikra -, a Scottish & NewCastle-re, és az emelt ajánlatot a brit cég pén...
A személyi jövedelemadó mindössze vékony szelet a magyar adórendszerben, az ezen a címen befizetett összeg a teljes adóbevétel ötödét sem éri el. Mégis állandó témája közéletünknek, sorozatos viták zajlanak a mértékéről, progressziójáról, avagy éppenséggel lineárissá változtatásáról. Sokszor a vitázók nem, vagy alig ismerik azokat a tényeket, adatokat, amelyek nélkül jó néhány megállapítást nem is…
Az előzetes konszolidált adatok alapján az UNIQA-csoport az elmúlt üzleti évben közel 340 millió euró adózás előtti eredményt ért el - áll a biztosító szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A ...
Megszünteti a tölthető akkumulátorok gyártását dorogi gyárában a Sanyo Hungary Kft. A területen dolgozó 841 főből 200-at a gyár napelem-részlegében foglalkoztatnak tovább, a többieknek a vállalat ...
Az Allianz Hungária díjhalasztást ad új ügyfeleinek - olvasható a társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A társasághoz szerződött ügyfelek az első időszakra eső díjukat így 2008. febr...
Az Origo, a TNS Média és a Magyar Reklámszövetség támogatásával létrejött "Reklámmustra 2007" versenyen TV szpot kategóriában mind a zsűri, mind a közönség a Laboratory Ideas UPC "Szőke kapitány" kamp...
Moszkvában átfogó energiaügyi megállapodást írt alá a Gazprom gázipari vállalattal Boris Tadic szerb köztársasági elnök és Vojislav Kostunica kormányfő.
2008. január 28-a és február 3-a között szünetel a telefonszámok hordozhatósága, mivel a Nemzeti Hírközlési Hatóság továbbfejleszteti a Központi Referencia Adatbázis (KRA) rendszerét
A vám- és pénzügyőrség 2007-ben elvégezte a pénzügyi tárca által kitűzött feladatokat, a tervezettnél csaknem 100 milliárd forinttal több, összesen 1.241 milliárd bevételt szedett be
A Magyar Vasúti Egyesülés (MAVE) visszautasítja az ellene felhozott vádakat, amelyek alapján a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított csütörtökön - közölte ma az egyesülés. ...
Az olasz ingatlan szektor forgalma 180 milliárd eurót tett ki a múlt évben, a fejlesztők az eszközeik egy részét külföldön, ezen belül Magyarországon kívánják hasznosítani - hangzott el ma a Magyarors...
Alapvetően két szempontból ajánlható a Hang-Seng indexre kötött határidő kontraktus: a terméket egyrészt fedezeti, másrészt spekulatív ügyletként is igénybe lehet venni
Pénteken Moszkvában Vlagyimir Putyin jelenlétében átfogó orosz-szerb energiaügyi megállapodást írtak az illetékes miniszterek és a Gazprom gázipari vállalat képviselői
Bizonyos esetekben van arra lehetőség, hogy a kórházak plusz finanszírozást kapjanak a megnövekedett betegforgalom ellátására- mondta el ma az egészségügyi miniszter
Az FHB Jelzálogbank igazgatósága saját "A" sorozatú törzsrészvények megszerzéséről döntött január 24-én, a 2007. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás alapján és keretei között - közölte a h...
A Cseh Energetikai Művek (CEZ) befolyása a Mol Nyrt.-ben 7,1 százalékra nőtt, az OTP Bank befolyása pedig 9,6 százalékra csökkent - közölte a Mol ma, a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A csehországi C...
A 2013-ig tartó időszakban összesen 101 millió euró forrásból valósulhatnak meg Ausztria és Magyarország határon átnyúló együttműködési programjai - jelentette be közös sajtótájékoztatóján Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) államtitkára és Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke pénteken, a Fertő-tó osztrák oldalán fekvő Oslipban.
A brit miniszterelnök szerint a világgazdaság több mint egy évtizede nem élt át olyan megpróbáltatást, mint most, aminek az egyik fő oka a kockázatok piaci alulárazása
Tíz éve nem nőtt az árszint - éves összevetésben - olyan gyorsan Japánban, mint a tavalyi év utolsó hónapjában: mint a pénteken nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, 0,8 százalékos volt a decemberi...
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága hétfőn Gyurcsány Ferenc kijelentése ügyében, miszerint a gazdálkodók kevésbé vannak rászorulva a támogatásokra
Az amerikai határidős indexek emelkednek a pénteki tőzsdei kereskedés kezdete előtt; az irányzat arra támaszkodik, hogy a Microsoft erős negyedéves eredményei, valamint az amerikai gazdaság élénkítése...
Bill Gates, a Microsoft sok tíz millió dolláros magánvagyonnal rendelkező alapító-tulajdonosa pénteken a davosi Világgazdasági Fórumon bejelentette, hogy 306 millió dollárt adományoz az afrikai és ázs...