Magyarországon is terjed a közösségi mezőgazdálkodás az európai minták alapján, itthon már hat-nyolc ilyen elven működő gazdálkodói közösség tevékenykedik - mondta Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa pénteken az MTI-nek Budapesten, egy szakmai konferencián.
Összességében nyereségesek a Magyarországon működő villamosenergia-ipari szolgáltató vállalatok - derül ki a Kormányzati Információs Központ háttéranyagából. Az MTI-hez pénteken eljuttatott...
Vége a lapításnak, most már a pekingi vezetés is elismerte, hogy az eszetlen iparosítás okozta ellenőrizetlen környezetvédelem "rákos falvak" tucatjait hozta létre és a fővárost fojtogató szmog miatt pedig egy kínai ingatlan milliárdos kezdeményez levegőtisztasági törvényt.
Február közepéig tetemes károkat okozott a havazás, a jég és az ónos eső nem csak a közlekedésben, hanem az ingatlanokban is. 2013 első két hónapjában eddig közel 26 ezer vagyon- és gépjárműkárt jelentettek be a Generali Biztosító ügyfelei, melyek összértéke már a 2,7 milliárd forintot is meghaladta....
Ismét megszólalt a jós professzor a piacok kilátásaival kapcsolatban, és rövid távon meglehetősen optimista képet vázolt fel, azonban a hosszabb távú kilátásokkal kapcsolatban már nem sok jóra...
Új kormányhatározat jelent meg a megtett úttal arányos elektronikus útdíj kiépítésével kapcsolatban. A pénteki Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat egyebek között tartalmazza, hogy az e-útdíj...
A pénzügyi vállalkozások szektorának adózás utáni vesztesége 2012-ben az előzetes adatok alapján a 2011. évi 55,9 milliárdról 35,7 milliárd forintra mérséklődött, folytatódott a szektor finanszírozási aktivitásának csökkenése, sajáttőke-pozíciója a folyamatos és jelentős tulajdonosi tőkeemeléseknek köszönhetően jelentősen javult az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Pénzügyi Szervezetek…
Jó napja volt az európai piacoknak ez pedig az amerikai határidős indexekre majd a nyitást követően a tengerentúli benchmarkokra is kedvező hatással volt. Így a pozitív tartományban indult a...
Barack Obama amerikai elnök szerint nem elkerülhetetlen, hogy a kongresszus március 1-jével hagyja életbe lépni az automatikus költségvetési megszorításokat. Obama pénteken hangoztatta, hogy az...
A magánnyugdíjpénztárak taglétszáma tovább csökkent 2012 negyedik negyedévében, és a működés veszteségessége is fennmaradt, így a szektor tovább zsugorodott. Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma...
Tornádó tombol a Mexikói-öbölben? Aszály veszélyezteti a gabona piacát? Netán kedvenc vállalata fontos bejelentést tett? Szeretne mindezekből profitálni, de brókere épp foglalt, vagy ami rosszabb: elaludt aznap?
Ismeretlenek festékkel öntötték le a szigethalmi képviselő-testület két Fidesz-KDNP-s tagjának a polgármesteri hivatal udvarában parkoló autóját. Egyelőre nem tettek feljelentést az ügyben - közölte az egyik károsult pénteken az MTI-vel.
Jó napja volt az európai piacoknak ez pedig az amerikai határidős indexekre majd a nyitást követően a tengerentúli benchmarkokra is kedvező hatással volt. Míg az európai börzéket a várakozások...
Barack Obama amerikai elnök szerint nem elkerülhetetlen, hogy a kongresszus március 1-jével hagyja életbe lépni az automatikus költségvetési megszorításokat.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási…
Meredek esést mutattak a hét második felében a nemzetközi jegyzésárak az olaj piacán, így a finomított termékárak is eladói nyomás alá kerültek, kiváltképp a benziné. A dolláros jegyzésárak esése...
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva. Nagy-Britannia két év elteltével ismét recesszióba került, mivel 2011 utolsó, valamint 2012 első és második negyedében is csökkent a brit hazai össztermék.
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva.
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva. A világ legnagyobb...
Különös videófelvétel érkezett a Pénzcentrum.hu szerkesztőségébe. A megszokott kék színű láng helyett sárgás-vörösben pompázott olvasónk konyhai gázkészülékének tűzrózsája. Vajon a szolgáltató trükközött a keverékkel? A Pénzcentrum.hu utánajárt a jelenségnek....
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a...
Mintegy három és fél milliárd forintos beruházással újítanak fel az idén alsóbbrendű utakat Tolna megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a...
A közép-kelet-európai régióban tavaly 740 ezer négyzetméter ipari (logisztikai) ingatlant adtak át a fejlesztők, 350 millió euró értékű beruházással, ezzel a lefedettség elérte a nyugat-európai átlagot - közölte a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó az MTI-vel.
Vasárnap és hétfőn tartják Olaszországban a soron következő választásokat, melyeket valószínűleg egész Európa figyelemmel kísér majd, hiszen a tét óriási lesz nemcsak a déli állam hanem az egész...
A Morgan Stanley Real Estate Investing (MSREI) hatalmas oroszországi tranzakciót jelentett be. Az amerikai befektető cég a Metropolis bevásárlóközpontot vette meg kb. 1 milliárd euróért - írja a...
A Pentagon mintegy 100 katonát vezényelt a nyugat-afrikai Nigerbe, hogy azok pilóta nélküli repülőgépeket irányítsanak Mali légterébe és hogy megosszák az általuk szerzett hírszerzési adatokat az al-Kaidával szövetséges militánsok ellen harcoló francia erőkkel - közölte Barack Obama amerikai elnök pénteken a kongresszussal.
Az amerikai részvénypiacok idén rengeteget emelkedtek, és kisebb visszaesés után sincsenek távol csúcspontjaiktól. Már a háziasszonyok is azon gondolkodnak, hogy be kéne szállni. Csakhogy rengeteg veszélyes tévhit táplálja az emelkedést, van olyan mutató, amely 1929-ben a mostani szinten állt.
Az év elejétől eddig 26 ezer vagyon- és gépjármű-biztosításra 2,7 milliárd forint kárt jelentettek a Generali-Providencia Biztosító ügyfelei, ezek többsége a tél számlájára írható - közölte a biztosító pénteken az MTI-vel.
Megvonta Nagy-Britanniától a lehetséges legjobb, "Aaa" államadós-besorolást a Moody's Investors Service, a brit gazdaság továbbra is gyenge növekedési kilátásaira hivatkozva. Egyre szűkebb az elsőrendű adósok köre - kik maradtak még az elitben?
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a kormány előreláthatóan az idén mégis csökkentheti némely alapvető élelmiszer általános forgalmi adóját.
Ezen a héten szerdán és pénteken is volt 3, illetve 2 forintos benzinár-emelkedés, szakértők szerint hétfőn újabb 2 forintos pluszról értesülhetünk szokás szerint "piaci forrásoktól".
Tévedésből szemközti szomszédja szerkezetkész lakására költött 7 millió forintnyi jüant egy férfi Kínában, mert még nem volt kint az ajtókon a számozás....
Az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében támogatott, közel 1,5 milliárd forintos összköltségű SziMe3D projekt legújabb eredményeit ismertették a fejlesztésben résztvevő szakemberek. A debreceni Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszterhez tartozó SziMe3D Kft. által végzett 3D-s technológiai innovációs fejlesztések a turizmus, az oktatás és a sport területén…
A március közepén esedékes kormányülésre terjeszti be a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfa-csökkentési javaslatát és indítványát - értesült a Magyar Hírlap. A Magyar Nemzet szintén arról ír, hogy a kormány előreláthatóan az idén mégis csökkentheti némely alapvető élelmiszer általános forgalmi adóját....
Önkormányzati lakásba került a Barátok közt Andrása, R. Kárpáti Péter devizahitele miatt. A sorozatból karakterét kiírták, ezzel együtt szinte azonnal a padlóra került és nem tudta tovább fizetni frank hitelét....
A Telekom csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet, amelyre magyarországi jelentkezőket is várnak, a nyertes ötletből terméket fejlesztenek, a megvalósítást pedig 500 ezer euróval támogatja vállalatcsoport - közölte a Magyar Telekom az MTI-vel.
A PayPal közép-kelet európai régiós vezetője, Damien Perillat a múlt héten Magyarországon járt, így a Portfolio.hu személyesen kérdezhette meg, mik az online fizetési vállalat tervei a magyar piacon....
Informatikai szakemberekkel bővítene Budapesten a pénzügyi szolgáltatások területén globális piacvezető Morgan Stanley befektetési bank - tájékoztatták a sajtó képviselőit a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. felső vezetői pénteken Budapesten.
Barack Obama amerikai elnök szerint nem elkerülhetetlen, hogy a kongresszus március 1-jével hagyja életbe lépni az automatikus költségvetési megszorításokat.