A nemzetgazdasági tárca tavalyi 50-55 milliárd forintos becsléséhez képest az Egészségbiztosítási Alap 2013-as költségvetésében már csak 40 milliárd forint szerepel, s ebből is odaígértek már 4,5 milliárdot az év végén a gyógyszerészeknek a patikák jövedelmezőségének javítására - olvasható a Népszabadságban.
Az élelmiszer áfája csökkentésének lehetőségéről tárgyalhat ismét a kormány, várhatóan március közepén, a tervek szerint ugyanis akkor terjeszti be erről szóló újabb javaslatát a Vidékfejlesztési...
A magyar jegybanki alapkamattal párhuzamosan csökkenő betéti kamatok fő nyertesei a hazai befektetési alapok lehetnek. Az MNB statisztikái azt mutatják, hogy a lakosság egyre intenzívebben keresi azokat a megtakarítási formákat, melyek a betéti kamatoknál és az inflációnál magasabb hozamot biztosítanak - tájékoztatta lapunkat az Aegon Alapkezelő....
Februárban sok tekintetben megváltozott a pénz- és tőkepiaci helyzet, elég csak annyit mondani, hogy a fejlett és feltörekvő részvénypiaci hozamok közeledtek egymáshoz, utóbbi kárára. A hónap végén...
Allianz Alapkezelő Az Egyesült Államokban és Európában az optimizmus jelei látszanak, de a gazdasági aktivitás fellendülése makromutatókban még nem vagy csak alig jelent meg. Az USA-ban a...
Raiffeisen Alapkezelő "Elbizonytalanító visszatekintő makroszámok, viszont javuló előretekintő konjunktúra indexek jellemzik a globális gazdasági környezetet. A tőkepiaci helyzetet tekintve tart...
MKB Alapkezelő "Februárban Európában megakadt az év eleji részvénypiaci rali és egy-két piactól eltekintve a vezető indexek 2013-as nyitószintjeikre süllyedtek vissza. Eközben az USA részvénypiaca...
Budapest Alapkezelő "A december végi, az amerikai költségvetést övező kérdéseket pár hónapra megoldó kompromisszumot követően a világ részvénypiacain általános lelkesedés lett úrrá. Az azóta...
A lakossági bankszámlacsomagok díjszabásában végbement változások azt eredményezhetik, hogy az ügyfeleknek egyre inkább megéri egy banknál intézni pénzügyeiket. A csomagkedvezmények és a tranzakciós adó miatt koncentrálódik a bankszámla használat.
K&H Alapkezelő "A relatíve jó évkezdés után tartják magukat a fejlett részvénypiacok, az európai piacok elmúlt hetekben mutatott gyengébb teljesítményét könnyedén ellensúlyozza az amerikai és...
A dél-európai gazdaságok válsága miatt tavaly 13,2 százalékkal 690 millió euróra csökkent az RTL nettó nyeresége - közölte hétfőn a legnagyobb európai kereskedelmi tv-csoport.
Pioneer Alapkezelő "Az év eleji emelkedés január végén és február elején nem folytatódott, pontosabban differenciálttá vált, ugyanis az amerikai indexek folyamatosan emelkednek, csakúgy mint az...
Akár harmadával is nagyobb profitot tehet zsebre az, aki a betét helyett befektetési alapba teszi a pénzét. Tavaly a tíz legjobb alap tíz százaléknál is magasabb hozamot ért el.
Aberdeen Alapkezelő "Vegyes hangulatban telt a hónap a világ tőzsdéin. A gyengülő jen hátán tovább erősödött a japán piac 5%-kal, az amerikai piacok 2%-ot mentek. Az európai hangulat borongós volt...
Tatabánya önkormányzata április elsejétől átveszi a városközpontban található vasútállomás és egy vasúti megállóhely üzemeltetését a MÁV-tól - tájékoztatta a polgármester az MTI-t. Schmidt Csaba...
OTP Alapkezelő "Az év eleji jó indulás után lassan eluralkodott az optimista hangulat a piacon, és így bekövetkezett egy "törvényszerű" megtorpanás, a szereplők már túl optimistává kezdtek válni....
Dialóg Alapkezelő "Ha röviden akarjuk összefoglalni az elmúlt egy hónap történéseit, akkor azt mondhatjuk, nem történt semmi. Érdemi változás egyik piacon sem ment végbe, egy szűk sávban mozognak...
ING Alapkezelő "A negyedik negyedéves meglepően alacsony növekedés után, az USA gazdasága a gyorsulás jeleit mutatja. Az ISM vállalati bizalmi index januárban a várakozásokat is meghaladva 55 pont...
A dél-európai gazdaságok válsága miatt tavaly 13,2 százalékkal 690 millió euróra csökkent az RTL nettó nyeresége - közölte hétfőn a legnagyobb európai kereskedelmi tv-csoport.
Magyarország belekeveredett a 2010-ben kezdődött nagy valuta-világháborúba és ezt nagyon helytelenül tette ? állítja az amerikai hadügyminisztérium és a CIA egyik volt stratégája, a ma befektetési...
Az ország érdekeit szolgálta az IMF-nek nyújtott adatszolgáltatás - mondta Simor András jegybankelnök a parlamenti meghallgatáson a Reuters szerint. Simor szerint nem értenek egyet az Állami...
A Vodafone magyarországi üzletének megvásárlásán dolgozik a magyar állam, az elképzelés nem most került a napirendre, a terveken már jó ideje dolgozhatnak. Az állami mobilcég elbukásának...
A pénteken is megjárt 294-es szint felett mozogtak ma reggel az euróval szembeni forintjegyzések, azaz háromhetes mélyponton kezdte a hetet a forint, de délhez közeledve erősödni kezdett, ahogy egyre...
A parlament költségvetési bizottsága kormánypárti többséggel leszavazta azoknak a képviselői indítványoknak a tárgysorozatba vételét, amelyek széles körben tettek javaslatot a jelenlegi adótörvények módosítására.
Kissé gyengült a foglalkoztatási szándék az iparban és a szolgáltató cégeknél, az építőiparban és a kereskedelemben viszont erősödött februárban, a lakosság pedig egyre kevésbé fél a munkanélküliségtől - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérésből.
A cégek működésének elengedhetetlen kellékei az autók. Beszerzésük, fenntartásuk azonban pénzbe kerül, még akkor is, ha közvetve hozzájárulnak az adott cég bevételeinek, eredményének növeléséhez. Az...
Akár ötvenezer forintra is bírságolható az, aki a háza előtti csúszásmentesítést sóval végzi el - olvasható a szabálysértésekről szóló kormányrendelet egyik passzusában. Ennél azonban jóval cizelláltabb a kép. A valóságban több szintű, több tárcát és az önkormányzatokat is érintő, összetett jogi szabályozás van hatályban jelenleg Magyarországon....
Az államtitkárság nem értesítette az egészségügyi szakszervezeteket a bejelentett bértárgyalásról és az sem világos, hogy mekkora keret áll rendelkezésre a bérfejlesztéshez - tudta meg az érintettektől a Népszabadság.
A várakozásoknál kevésbé csökkent tavaly a kiskereskedelmi forgalom az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik az idén az eladásoknak a tavalyinál kisebb, 1 százalék alatti mérséklődését várják.
Akár az eredeti díj dupláját is át kell utalniuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem fizetik be a kamarai regisztrációs díjat, ugyanis a végrehajtás költségeit is behajtják rajtuk - hangzott el az M1 Ma Reggel című műsorában.
Ha a Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) tagjai más kamarai tagsággal is rendelkeznek, akkor ezen kamarai tagsági viszonyukat fel kell függeszteniük - tartalmazza a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény módosításáról a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat.
A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodása szabályszerű, jól tervezett, gondos és az adófizetők érdekeit figyelembe véve takarékos - mondta Simor András, az MNB elnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői ülésén. A testület olyan bizottsági határozatot fogadott el, amely szerint az MNB szabálytalanságokat követett el a működése során.
A minimálbér bevezetéséről tárgyal a német parlament. A válság alatt az alacsony bérek tartották növekedési pályán az ország gazdaságát, viszont a dolgozók kiszipolyozása kezd elviselhetetlen méreteket ölteni - írja a Népszabadság berlini tudósítója.
A parlament költségvetési bizottsága kormánypárti többséggel leszavazta azoknak a képviselői indítványoknak a tárgysorozatba vételét, amelyek széles körben tettek javaslatot a jelenlegi adótörvények módosítására.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodása szabályszerű, jól tervezett, gondos és az adófizetők érdekeit figyelembe véve takarékos - mondta Simor András, az MNB elnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői ülésén.
Elképzelhető, hogy a legnagyobb amerikai bankok segítettek megszegni a gyorskölcsönökért kérhető legnagyobb kamatra vonatkozó törvényt egyes online hitelezőknek. Az amerikai szövetségi és állami...
Nyáron fejeződhet be az egykori kommunista kitüntetések után járó nyugdíj-kiegészítések felülvizsgálata – tudta meg a Magyar Nemzet Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkárától.
Huszonnyolcszoros különbség van a nyugdíjak között - számol be róla a Világgazdaság az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai alapján.
Az amerikai és ázsiai indexek emelkedésének hatására Európa vezető benchmarkjai is erősödésnek indultak ma. A kedvező nemzetközi hangulat a régió börzéin is érződik, hiszen a bolgár SOFIX kivételével...
Nagyot emelkedett a Deutsche Börse árfolyama azt követően, hogy a piacon olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy megvalósulhat egy fúzió a CME Group és a társaság között. Az árfolyam ezt követően...
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a lengyel munkanélküliség januárban a végleges adatok szerint, viszont a kiskereskedelem forgalma az elemzők által számítottnál jóval gyorsabban emelkedett.
Nem számítanak számottevő változásra az idei tavaszi állásbörzéken, a Napi Gazdaság a HVG, a BME és a Corvinus Egyetem börzéit szemlézte. A kiállítók száma nőhet, az álláskeresők létszáma és bérigénye valószínűleg a tavalyi szinten marad.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése szerint a szakdolgozók 67,7 százaléka kért mentességet a kötelező nyugdíjazás szabálya alól - közölte a kamara hétfőn.
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) felmérése szerint a szakdolgozók 67,7 százaléka kért mentességet a kötelező nyugdíjazás szabálya alól - közölte a kamara hétfőn az MTI-vel.
A héten lejár a jelentkezési határidő a 2013 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre. Soha ennyire nem telt még mozgalmasan a jelentkezést megelőző néhány hónap, ettől valószínűleg sokan elbizonytalanodtak és várhatóan kevesebben is jelentkeznek. Az Educatio kiállításra például mintegy 30 százalékkal kevesebben látogattak ki idén, mint korábban és az intézményi nyíltnapok iránt is…
Hírlapi kacsának minősítette Suba János, a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt a hírt, miszerint a magyar állam tárgyal a cég megvételéről.
Szerdától bruttó két forinttal csökkenti a MOL a dízel nagykereskedelmi listaárát, míg a benzin ára most nem változik - tudta meg a Portfolio.hu. Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin...