Az újabb, immár hetedik 25 bázispontos kamatvágás után történelmi mélységben a forintkamat: az irányadó ráta 5,25 százalék. Simor Andráson a parlamenti bizottság nem igazán talált fogást, a galambok azonban átcsiripeltek a feje fölött.
A Magyar Fejlesztési Bank az idén 400-500 millió dollár értékben bocsátana ki devizakötvényt, hogy segítse a helyi vállalatok hitelezését és a nagyobb infrastruktúra-fejlesztését - mondta Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója a Wall Street Journalnek.
Eddig az olasz választások és a befektetői hisztérikus idegállapota rángatta a forintot, most a kamatdöntés tett be neki: 295 felett a hazai deviza az euróval szemben.
A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését kedden, és ezzel hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverésen hozott januári határozatait,...
Rendkívül nagy befektetõi hangulatromlást váltottak ki tegnap délután óta a meglepõ eredményt hozó olasz választások, igaz a forint tegnap estig csak kis gyengülést mutatott. Ma...
Óriási átkötésre került sor a PannErgy piacán, mely mögött a brókerkörökből származó információink alapján az Erste állhatott, aki történetesen a társaság egyik nagytulajdonosának, a Lazarus Zrt-nek...
A Magyar Fejlesztési Bank az idén 400-500 millió dollár értékben bocsátana ki devizakötvényt, hogy segítse a helyi vállalatok hitelezését és a nagyobb infrastruktúra-fejlesztését - mondta Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója a Wall Street Journalnek.
A közvilágítási közművagyon tulajdonjogi és üzemeltetési helyzetének újrarendezését javasolja az Országgyűlésnek György István fideszes képviselő, városüzemeltetési főpolgármester-helyettes.
A Kúria helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését kedden, és ezzel hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia-árverésen hozott januári határozatait,...
Mintegy 400 millió euró szabálytalanul vagy nem megfelelően ellenőrzött módon elköltött mezőgazdasági támogatást fizettet vissza az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaival, Magyarországnak mintegy 9,3 millió eurót (2,7 milliárd forintot) kell visszafizetnie az uniós büdzsébe.
A borús európai hangulat ellenére a tengerentúli vezető határidős indexek a pozitív tartományban tartózkodnak a nyitást megelőzendően, ez elsősorban a tegnapi esés korrekciójának tekinthető. A mai...
Az olaszországi választások eredménye komoly aggodalmakat generált a nemzetközi piacokon, a piaci szereplõk attól tartanak, hogy a mostani helyzet akár az európai hitelválság feler&otilde...
Hatályon kívül helyezte a Kúria mai döntésével a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frekvencia-árverésének határozatait. Az új szolgáltatóként nyert MPVI vizsgálják a lehetőségeket, a Vodafone bízik benne, hogy megegyezhet a hatósággal.
Decemberben 6,8 százalékkal voltak drágábbak az ingatlanok a legnagyobb amerikai városokban, mint egy évvel korábban. Az S&P Case-Shiller lakásárindex legutóbb 2006-ban jelzett hasonló mértékű...
Növelné az eladásokat a Mol a régióban. Itthon pedig az elsőség megőrzése a cél - állítja Molnár József a társaság vezérigazgatója. Szerinte idén már jobb eredményeket ér el a Mol-csoport. Sokat költenek majd kutatásra és a kitermelésre is.
Decemberben 0,2 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb amerikai városokban. Az éves index 6,8 százalékos drágulást jelzett, amire 2006 óta nem volt példa. Ősz óta először ismét...
A jegybank tovább, ezúttal 0,25 százalékponttal a történelmi mélypontjára, vagyis 5,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az alapkamat határozza meg, hogy a bankok mekkora hozammal tarthatják a pénzüket az MNB-ben, tehát a teljes gazdaságra hatással van. Mi is azonnal érzékelhetjük ezt a betétek hozamain és a hitelek kamatain, de ne emiatt váltsunk most eurót. Bár 2010-ben volt már…
A piaci várakozásokkal összhangban sorozatban hetedik egymást követő hónapban is 25 bázisponttal kamatot csökkentett a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a mai ülésén és ezzel az irányadó ráta...
Egyre meghökkentőbb számadatok érkeznek a lakáspiac háza tájáról. Vidéken szinte minden ötödik lakáscélú ingatlantranzakció értéke nem éri el még az 5 millió forintot sem. Az egyik legrosszabb...
A kiküldött magánszemélyek adózása mindig egy kritikus kérdés a vállalkozások életében, mert határon átnyúló" adózási módszerek alkalmazásáról, akár több ország adórendszerében való jártasságról is szó van, és ennek a nem megfelelő alkalmazása vagy hiánya a kiküldött magánszemély jövedelmi helyzetét igen jelentősen befolyásolja.
Mai ülésén újabb 25 bázispontos kamatcsökkentéssel 5,25 százalékra süllyesztette az irányadó rátát a monetáris tanács. A várakozásoknak megfelelő lépéssel kapcsolatban a legérdekesebb kérdés, hogy...
A monetáris tanács előtt az 5,5 százalékos alapkamat tartására és 0,25 százalékpontos csökkentésére vonatkozó javaslat volt. A szűk többség csökkentésre szavazott, így az alapkamat 5,25 százalékra módosult - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a döntést követő keddi budapesti tájékoztatón.
Mai ülésén újabb 25 bázispontos kamatcsökkentéssel 5,25 százalékra süllyesztette az irányadó rátát a monetáris tanács. A várakozásoknak megfelelõ lépéssel kapcsolatban a legérdekesebb kérdés,...
Rendkívül nagy befektetõi hangulatromlást váltottak ki tegnap délután óta a meglepõ eredményt hozó olasz választások, igaz a forint tegnap estig csak kis gyengülést mutatott. Ma...
A tervezett 50 milliárd helyett 60 milliárd forint értékben adott el háromhónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Lezárult az ötéves, tizenöt milliárd forint keretösszeggel indult rehabilitációs foglalkoztatási program, amely országszerte közel tizenötezer megváltozott munkaképességű ember képzéséhez, munkába állásához járult hozzá.
A Monetáris Tanács a 2013. február 26-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2013. február 27-i hatállyal 5,50%-ról 25 bázisponttal 5,25%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Az alábbiakban a tanács döntésének indoklása olvasható.
Amíg a múlt év első felében az országban eladott lakóingatlanok 15 százaléka volt 5 millió alatti, addig az év végére ez az arány 18 százalékra emelkedett - közölte a Duna House ingatlanhálózat kedden az MTI-vel.
Januárban 15,6 százalékkal nőtt az újlakás eladások száma az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. A 437 ezres érték négy és féléves rekordnak számít. Közben a fogyasztói...
Miután a Közbeszerzési Döntőbizottság hétfőn megszüntette a vesztes Enterprise Communications Magyarország Kft. által kezdeményezett jogorvoslati eljárást, a nyertes M&S Informatikai Zrt. megkezdheti az egységes segélyhívó rendszer infokommunikációs alrendszerének kiépítését - közölte a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt....
A hűtőgéppel és a porszívóval is kommunikálnak azok a legújabb rendszerek, amelyeket a világ vezető készülékgyártói mutattak be a világ legnagyobb mobilipari kiállításán, a Mobile World Congress-en,...
"Szánalmas procedúraként" értékelte az elmúlt napok eseményeit a jegybank távozó elnöke, aki szerint a nagy központi bankok eszközvásárlási programjai csak szemfényvesztésnek jók. A növekedési képességünk nagyon alacsony, az MNB nem sokat tehet, hogy életet leheljen a gazdaságba. Így búcsúzott Simor András.
A jelenlegi gazdasági környezetben az eszközvásárlások kedvező hatásai nyilvánvalóak - nyilatkozta Ben Bernanke, a Fed elnöke az amerikai szenátus banki bizottsága előtt. Bernanke szavai alapján úgy...
Óriási átkötésre került sor a PannErgy piacán, mely mögött a brókerkörökből származó információink alapján az Erste állhatott, aki történetesen a társaság egyik nagytulajdonosának, a Lazarus Zrt-nek...
A CITIBANK lett a 2012-es év Elsődleges állampapírpiaci forgalmazója - derül ki abból a közleményből, amelyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adott ki ma délután. Az állampapírpiaci LEGF-eknek...
Az olasz választások váratlan eredménye jócskán megzavarta a befektetőket és heves reakciókat váltott ki a tőkepiacokon. A bizonytalan kilátások miatt a portfoliók gyors átrendeződésen mentek keresztül, jelentős esést hátrahagyva a részvénypiacokon, miközben az olyan a biztonságos eszközökbe menekültek, mint amilyen a svájci frank - olvasható az Erste elemzésében.
Amerika fut a pénze után. Eltitkolt vagyonok nyomában az Egyesült Államok. A magyarországi pénzintézeteknek is jelenteniük kell, ha ügyfelük amerikai állampolgár.
Az újabb, immár hetedik 25 bázispontos kamatvágás után történelmi mélyponton a forintkamat - újabb devizakötvény-kibocsátást tervez az állam - az olasz politikai pánik átragadt a nyugat-európai tőzsdékre - Nézze meg itt >>
Jelentős befektetõi hangulatromlást váltottak ki tegnap délután óta a meglepõ eredményt hozó olasz választások, amelynek nyomán ma reggel háromhetes mélyponton is járt a forint az...
Tavaly november óta a legmagasabb szintre ugrott az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója februárban. Közben decemberben nőttek az amerikai lakóingatlan-árak éves és havi összevetésben.
Műszaki és fenntarthatósági problémákat is felvethet, ha valóban arra készül a kormány, hogy a gáztárolókban lévő párnagázt felhasználja, hogy ennek segítségével csökkentse ismét a rezsidíjakat - mondta a Portfolio.hu elemzője a Magyar Nemzet cikkének felvetésére.
Az utóbbi két napban egy kedvező jelentés hatására a részvény több mint 30%-ot emelkedett, a mai napon pedig kissebb visszakorrekcióval kellett szembesülnünk ami történetesen profitrealizálásnak tudható be.
Várakozások felett adtak el új építésű ingatlant az Egyesült Államokban. Csaknem 16 százalékkal nőttek az eladások. Az elemzők csal néhány százalékos növekedéssel számoltak.
Emelkedés kezdődött a tengerentúlon a kedvező makroadatok hatására, a vezető indexek egyaránt a pozitív tartományban tartózkodnak a délután folyamán. Az európai börzéken is alábbhagyott az eladói...
Amíg Budán szinte nincs is lakáscélú ingatlan tranzakció 5 millió forint alatt, addig az ország többi régiójában erősödik az arányuk, vidéken az összesítés szerint szinte minden 5. eladás innen kerül ki....
Erősödött, és tavaly november óta a legmagasabb szintre emelkedett az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója februárban.
Az olasz választási patthelyzet miatt bepánikoltak a börzék, éjjel Amerika és Ázsia, utána pedig a nyugat-európai tőzsdéken füstöltek el a remények. A BUX majdnem két százalékot zakózott.