Csütörtök reggel 350,7 körül kezdi a kereskedést a forint az euróval szemben azok után, hogy szerdán 348 körül is járt a jegyzés. Sokáig úgy tűnt, hogy ezúttal meglehet a 350-es lélektani határ áttörése, azonban az eddig is erős támaszként funkcionáló szint végül most is megfogta a magyar deviza erősödését.
Pest megyében már május elsején megkezdődtek a Semmelweis Egyetem vezetésével végzett országos koronavírus-felmérés szűrővizsgálatai, ma Fejér megyében, pénteken pedig Nógrád megyében is elindulnak a vizsgálatok. Révfülöp az első település, ahol már az összes kiválasztott személy eljött a szűrésre. A felmérés egy hét múlva zárul és május végére vár
Az amerikai Comcast adatai szerint jelentősen megváltoztak a tévénézési szokások az amerikai háztartásokban azóta, hogy több millió ember otthon ragadt a koronavírus miatti kijárási korlátozások és home office bevezetésével – írja a MarketWatch.
Vegyes, többségében enyhén erősödő indexekre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor. A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexeknél szerény emelkedésre lehet számítani, Londonban viszont néhány pontos indexcsökkenéssel is indulhat a csütörtöki kereskedés. Az
A vártnál sokkal nagyobb visszaesést mutatott a német ipar márciusban. Az előző hónaphoz viszonyítva 9,2, az előző év azonos időszakához képest 11,6% volt a visszaesés.
Meggyilkoltak egy amerikai kutatót, aki „nagyon számottevő áttörés” előtt állt a koronavírus kutatásában – írja a CNBC a pennsylvaniai hatóságokra hivatkozva.
2020. márciusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma...
Iránykereséssel indulhat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is a 9000 és 10 000 forintos szinteken húzódnak a támasz és ellenállási szintek. A Molnál a reggeli gyorsjel
2020. márciusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 68, a belföldi vendégek által eltöltötteké 61%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, írja a KSH. A kereske
T. Csaba kérdése: Abban kérek segítséget, hogy a cseresznye, barack, szilva, alma, birsalma fákhoz és a szőlőhöz milyen permetszer ajánlott kukacosság, gomba, kártevők ellen? Előre is köszönöm!
Megszokott világunk végérvényesen megváltozott. Európa legnagyobb jövőfesztiválja ezért idén Reboot! (újraindítás) címmel kifejezetten a válság utáni újrakezdésről szól majd - tájékoztattak a szervezők.
Az előzetes adatközlés szerint márciusban az ipari termelés volumene 10,4%-kal múlta alul az előző havi szintet. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján az egy évvel korábbihoz képest 10%-os a visszaesés.
Vegyesen zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, emelkedéssel zárnia egyedül a Nasdaqnak sikerült. Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, Európában mérsékelt emelkedéssel indult a nap, a DAX kissé feljebb került ma reggel. A magyar tőzsdén nem alakult ki határozott irány a csütörtöki kereskedés e
Stagnált a forint ma reggelre Csütörtök reggel 8 órára lényegében stagnált a forint az euróval szemben és így maradt 350 forint és 72 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.04%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 324 forintba és 94 fillérbe kerül. A frankhoz vis
A MOL-csoport ma nyilvánosságra hozta 2020. évi első negyedévről szóló pénzügyi eredményeit. A nagy készlet- és devizaárfolyam-veszteségek következtében a MOL 152 millió dollár (48,4 milliárd forint) nettó veszteséget jelentett az első negyedévre vonatkozóan, ami már a világjárványhoz kapcsolódó válság első jele. A vállalatcsoport minden üzletága e
Ahogyan arra számítani lehetett, áprilisban - a koronavírus-járvány miatti korlátozások eredményeként - alig tizedére csökkentek az újautó szerződéskötések. A korábbi megrendelések miatt ez a drámai visszaesés csak részben látszik meg a forgalomba helyezési számokban: az előző hónapban 6170 új személyautót helyeztek forgalomba, ami éves összevetés
Jaroslaw Kaczynski szerda éjjel jelentette be, hogy elhalasztják a vasárnap esedékes elnökválasztást. A májusi szavazás elhalasztását a koronavírus-járvány miatt a kisebb kormánykoalíciós párt, az Egyetértés is támogatja.
A feltörekvő piaci országok közül Magyarország az egyik leginkább hatásosan laposította el a koronavírus járvány görbéjét azután, hogy az első 100 vírusfertőzöttet azonosította – derült ki a Morgan Stanley ma reggeli látványos ábrájából. A szintén ma reggeli adatok szerint egyébként 39 új beteget azonosítottak itthon és újabb tizen hunytak el a bet
Összesen 45 896 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon 2020. első négy hónapjában. Ez 17 százalékos csökkenés 2019. hasonló időszakához képest.
A Magyarország által az EU-nak küldött gazdasági helyzetjelentésből kiderül, hogy a GDP-hez mérten kisebb lett az állam ráfordítása az idősek ellátására az elmúlt négy évben, a következő években még kisebb lesz az ilyen típusú...
A márciusi éves alapú 23 százalékos mínuszt egy 20 százalékos követte áprilisban a hazai traktorpiacon. Az első négy havi összesített adat is csökkenést mutat.
Felgyorsultak a digitális fejlesztések a pénzügyi szektorban a koronavírus hatására a pénzintézetek informatikáért felelős vezetői szerint, akik a Portfolió első online pénzügyi és vállalati IT konferenciáján szerdán a további innovációhoz szükséges jogszabályváltozásokat sürgettek.
Vegyesen zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, emelkedéssel zárnia egyedül a Nasdaqnak sikerült. Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, Európában mérsékelt emelkedéssel indult a nap, a DAX kissé feljebb került ma reggel. A magyar tőzsdén nem alakult ki határozott irány a csütörtöki kereskedés e
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai Ftse EuroFirst 300 index 0,36 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,14 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,31 százalékkal erősödött a csütörtöki kereskedés kezdetén. Londonban 0,16 százalékkal kezdett magasabban az FTSE-100 index, a frank
Őrületes átalakulásban van az országos lakáspiac, több éves rekordok dőltek meg 2019 és az idei év elejével. Négy pont köré csoportosítottuk a változásokat: az adásvételek eloszlása, ezek száma, az új építkezések és természetesen az árak. Utóbbira részletesebben is kitérünk a KSH legfrisebb, 2019 egészére vonatkozó országos átlagárai támaszkodva.
A várakozásokkal ellentétben nőtt Kína exportja áprilisban, az import azonban jelentősen visszaesett, miközben az országban az új koronavírus-járványt már sikerült visszaszorítani, de gazdasági hatásai még mindig jelentősek.
A feltörekvő piaci országok közül Magyarország az egyik leginkább hatásosan laposította el a koronavírus járvány görbéjét azután, hogy az első 100 vírusfertőzöttet azonosította – derült ki a Morgan Stanley ma reggeli látványos ábrájából. A szintén ma reggeli adatok szerint egyébként 39 új beteget azonosítottak itthon és újabb tizen hunytak el a bet
A brit gazdaság idén akár 14%-ot is zuhanhat a koronavírus miatt a Bank of England jelentése szerint. Az előrejelzés maga is megjegyzi, hogy bizonytalan környezetben állították össze - a brit jegybank szakemberi azzal számolnak, hogy a korlátozó intézkedések júniusig maradnak érvényben.
Az MNB folyamatos tájékoztatással, vezetői körlevelekkel és – szükség esetén – szakmai konzultációkkal segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások alkalmazása kapcsán. Ezt szolgálja a piaci szereplők számára a jegybank honlapján megjelentete
Kezdjük a jóval: a finomítás erős teljesítményének köszönhetően a vártnál magasabb lett az idei első negyedévi adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (Ebitda). Az viszont rossz, hogy a készletátértékelési és pénzügyi ráfordításai nagyobb veszteséget okoztak a Molnak, mint arra a piac számított.
Ebben az időszakban már jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A szokásos módon csütörtökön 10:30-kor Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a Kormányinfó keretében ad tájékoztatást a kormány legújabb döntéseiről. A Portfolio élőben tudósít.
A magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban a Generali Biztosító legújabb felmérése szerint. A tendenciát erősíti a világjárvány okozta bezártság is, azonban nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban - teszik hozzá.
Áprilisban 120 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami csupán 6 százalékos csökkenés 2019. azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adatiból.
A Balkánon is egyre inkább lazítanak az intézkedéseken: Szerbiában visszavonták a szükségállapotot, Koszovóban jelentősen nőtt a gyógyultak száma, Észak-Macedónia választásra készül, míg Montenegró és Bosznia-Hercegovina tovább enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseken. A járványkép viszont már nem ennyire egyértelmű.
Komoly hatással van a koronavírus, és a belőle fakadó gazdasági válsághelyzet a befektetésekre és a megtakarításokra: sokan megijedtek, sokan fogadnak el tanácsot olyanoktól, akik nem szakértők. Az emberek ilyenkor egymásnak adják...
A Mol-csoport 48,4 milliárd forint (152 millió dollár) nettó veszteséget könyvelt el az idei első negyedévben az előző év azonos időszakában elért 48,6 milliárd forint (173,8 millió dollár) nettó profit után, ez a gyengébb forintárfolyam miatti devizaárfolyam-veszteségre, valamint a zuhanó olajárak okozta készletleírásokra vezethető vissza – tette