Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a 2 százalék feletti erősödésével a Dow különösen jól teljesített. Ázsiában felemásan teljesítenek az irányadó részvényindexek szerdán, Európában mérsékelt erősödéssel indult a nap. A magyar tőzsde mérsékelten emelkedik a szerdai kereskedésben, a blue chipek közül az OTP teljesít a leg
A párátlanítás kifejezetten fontos, hiszen a magas páratartalom miatt alakulhat ki otthonunkban penészgomba. Ezt megelőzendő fokozottan kell ügyelni a helyiségek páramentesítésére. Nézzük, milyen ideiglenes és végleges megoldások állnak a rendelkezésünkre!
A K&H-nál napi átlagban márciusban közel 34 ezer alkalommal, több mint 4,2 milliárd forintot utaltak az azonnali átutalási rendszer segítségével a bank ügyfelei. Egy-egy utalásra átlagosan 124 ezer forint jutott. Az új rendszer éjjel-nappali üzemmódjának köszönhetően már a hétvégékre is több mint 5 milliárd forintos forgalom jutott. A K&H-s ügyfele
A CBD olaj és a CBD egyéb formái egyre elterjedtebbek világszerte, ennek eredménye, hogy Magyarországon is kezd bekerülni a köztudatba. Azt gondolnánk, hogy ez egy új gyógymód, azonban ez tévedés. Az első kannabiszból származó gyógyításra használt szer egészen Kr.E. 2737-ig nyúlik vissza. Ekkor kannabisz-infúzált teát használtak olyan betegségek gy
Újabb, 100 millió euró (35 milliárd forint) értékű befektetési kört zárt a Bolt, egy Magyarországon is működő utazási és szállítási platform. A befektetésből a vállalat tovább folytatja utazásszervező, mikromobilitási és ételszállító szolgáltatásainak terjesztését Európában és Afrikában - írja a társaság közleményben.
Az elmúlt héten tovább folytatódott a május végéhez képest kissé hűvösebb, változékony időjárás. Jelentősebb mennyiségű csapadék sehol sem esett, maradt az országos aszály, ami látható nyomokat hagy, elsősorban a kalászos gabonákon, de nem kíméli a többi növénykultúrát sem. A szárazság gátolja a betegségek többségének terjedését, néhány rovarkártev
Sokan nem tudtak azonnal reagálni a korlátozások feloldására, mások úgy látták, hogy a nyitással csak a meglévő veszteségeiket növelnék. Kevés vendéggel, 20-30 százalékos bevétellel zajlott a kijárási korlátozások utáni első hét, bértámogatásra, áfacsökkentésre és vissza nem térítendő támogatásokra volna szükség a túléléshez.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség beperli a kormány stratégiai partnerét, a Wescast Hungary Autóipari Zrt.-t, amely a mintának tekintett kínai gazdaság egyik zászlóshajója, mert szerintük a cég jogellenesen járt el, amikor nem fizetett...
Sokan nem tudtak azonnal reagálni a korlátozások feloldására, mások úgy látták, hogy a nyitással csak a meglévő veszteségeiket növelnék. Kevés vendéggel, 20-30 százalékos bevétellel zajlott a kijárási korlátozások utáni első hét, bértámogatásra, áfacsökkentésre és vissza nem térítendő támogatásokra volna szükség a túléléshez.
Az elmúlt hetet ismét a mérsékelten meleg, száraz időjárás jellemezte. Az időnként felbukkanó gomolyfelhőkből helyenként esett ugyan néhány milliméter eső, de a naponta visszatérő szeles idő annál többet elpárologtatott, tehát maradt az egész országra kiterjedő krónikus szárazság. Az aszály nem kedvez a kórokozók terjedésének, a rovarkártevők egy r
1,2 milliárd fontot költöttek el a britek online vásárlási platformokon április közepétől május közepéig, ami sosem látott rekordösszeg – írja a Reuters a Nielsen adataira hivatkozva.
A mezőgazdaságot kiszolgáló fejlesztések és kutatások jelenthetik a következő években a K+F szektor egyik motorját világszerte – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint míg számos ágazat a mostani bizonytalanságban nehéz helyzetbe került, és nem egy esetben visszavesz a fejlesztési költségeiből, az aránylag stabil mezőgazdaság
A koronavírus járvány miatt kialakult gazdasági kihívások a jegybankokat világszinten beavatkozásra késztették, ami ismét a mérlegükre irányította a figyelmet. Az új évezredben a jegybankok először a 2008-2009-es válság következményeinek kezelése során szembesültek a hagyományos monetáris politikai eszközök korlátaival, amelyet követően nemkonvenci
Milyen irányba halad az elektromos- és önvezető autózás forradalma? Milyen hatással lesz az új technológiák előretörése a járműiparra? Milyen új lehetőségeket teremt az adat, felhő alapú platformok térnyerése az iparágban? Hogyan javítható a termeléshatékonyság az új technológiák segítségével koronavírus idején? Milyen hatással lesz a járvány megje
A Fehér Ház a legkeményebb fenyegetésekkel kényszeríti közeli szövetségeseit, hogy azok radikálisan fogják vissza kapcsolataikat Kínával. Az Egyesült Királyság esetében amerikai kémrepülőgépek, hírszerző tisztek és további amerikai eszközök kivonása is napirendre került a színfalak mögött. Káncz Csaba jegyzete.
A romló külső környezet ellenére 10 százalékkal, 20,2 milliárd forintra növelte árbevételét az AutoWallis az év első negyedévében. A belföldi értékesítés 21 százalékkal, a nemzetközi értékesítés 1 százalékkal, míg az autóipari szolgáltatói üzletág árbevétele 13 százalékkal bővült. A Budapesti Értéktőzsde autós vállalatának gazdálkodásában márciusba
Az üzletek fele tudott csak kinyitni a főváros bevásárlóutcáiban: sokan nem tudtak azonnal reagálni a korlátozások feloldására, mások úgy látták, hogy a nyitással csak a meglévő veszteségeiket növelnék. Kevés vendéggel, 20-30 százalékos bevétellel zajlott a kijárási korlátozások utáni első hét, bértámogatásra, áfacsökkentésre és vissza nem térítend
Újabb, 100 millió euró (35 milliárd forint) értékű befektetési kört zárt a Bolt, a vezető európai utazási és szállítási platform. A befektetésből a vállalat tovább folytatja utazásszervező, mikromobilitási és ételszállító szolgáltatásainak terjesztését Európában és Afrikában. A Bolt személyszállítási mobilapplikációjával lépett a magyar piacra 2016
Jelenleg a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással – derült ki a K&H Csoport legfrissebb, 2020 első negyedéves ifjúsági indexéből. A két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest ez javuló eredmény.
Sokféle gazdálkodó sokféle program szerint végzi a munkáját és még többféle kötelezettségnek kell megfelelnie mindeközben. Többen kérik már az adminisztrációhoz és a határidős figyelmeztetésekhez is szaktanácsadók segítségét, hiszen nagyon könnyű elveszni ebben az információ-tengerben. Így összefoglaltam a legfontosabb határidőket az egyes köteleze
A koronavírus-járvány a húspiacot is megszorongatta. A vendéglátóipar leállása miatt csökkentek a húspiac árai – mondta Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke, a Nak alelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Színművészeti Egyetem négy állami tulajdonú ingatlant kap szeptember 1-jén a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által tegnap benyújtott törvényjavaslat értelmében, és létrehozzák az intézmény vagyonkezelő alapítványát is, ezzel magánegyetemként fog a továbbiakban működni.
Évek óta recseg-ropog a világ egyik legnagyobb autógyártó csoportja, a Renault, a Nissan és a Mitsubishi közötti együttműködés, igazából a cégcsoport egyik vállalatának sem megy jól, az eladások csökkennek, a marzsok iparági szinten alacsonyak, a problémák már jóval a mostani válság előtt jelentkeztek, a koronavírus-járvány csak felgyorsította a fo
A Budapesti Értéktőzsdén közzétett gyorsjelentése szerint 7,9 milliárd forintos adózás utáni profitot ért el, ami több mint a háromszorosa az előző év azonos időszakáénak. Bruttó bevétele pedig a másfélszerese lett a Budapest Bankkal és a Takarék Csoporttal egyesülni készülő Mészáros Lőrinc-érdekeltségnek.
A Budapesti Értéktőzsdén közzétett gyorsjelentése szerint 7,9 milliárd forintos adózás utáni profitot ért el, ami több mint a háromszorosa az előző év azonos időszakáénak. Bruttó bevétele pedig a másfélszerese lett a Budapest Bankkal és a Takarék Csoporttal egyesülni készülő Mészáros Lőrinc-érdekeltségnek.
Észak-Macedóniában megszűnt a kijárási tilalom, Koszovóban pedig enyhítettek a kijárási korlátozásokon, és hamarosan a határokat is megnyitják, míg a többi nyugat-balkáni országban szerdára már szinte teljesen visszaálltak a koronavírus-járvány előtti hétköznapok.
A veszélyhelyzet megszüntetése miatt benyújtott törvényjavaslat miatt július 1-ig ingyenes lehet az országban a parkolás, viszont a járvány hatása nagyon gyorsan megjelent a budapesti és nagyvárosi eladó és kiadó garázsok piacán. Az...
A pandémia nyomán hozott korlátozó intézkedések a gazdaság számos területét érintik hátrányosan. Az egyik kivétel az online értékesítés - de amíg egyes termékcsoportok e-kereskedelmi forgalma hatványozottan megugrott, másoké radikálisan visszaesett.
Vállalati befektetésekre készül a Volkswagen Kínában az elektromos autók kulcsfontosságú piacán a cég belső forrásaitól szerzett sajtóinformációk szerint.
Sokan számítottak már fordulatra az évtizedes globális bull-piaci trendben, de azt hiszem ilyen jellegű válságra senki sem számított, de minden krízishelyzet egyben ragyogó lehetőség is. A statisztikák szerint idén megnőtt az érdeklődés a tőzsdei kereskedés iránt, nőtt a hazai számlanyitások száma, meredeken emelkedett a tőzsdei forgalom, a hazai b
Áprilisban már 4 százalék felett volt a munkanélküliségi ráta a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt, de a mutató várhatóan tovább emelkedik majd a következő időszakban.
Az egy évvel korábbi veszteséggel szemben 1,8 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta az MKB Bank az első negyedévet a ma délelőtt megjelent gyorsjelentés szerint. Az előző negyedévekhez hasonlóan a volatilis treasury tételek jelentősen megmozgatták a bevétel- és eredményszámokat, a teljes átfogó jövedelem így csaknem 10 milliárdos vesztes
Eddig a fürdőbevételek harmada esett ki a járvány miatt, és további veszteségekre számít a járványvédelmi előírások miatt a szakma. A Magyar Fürdőszövetség fürdővédelmi akciótervért és áfacsökkentésért lobbizik.
Több mint 2 millió liter fertőtlenítőszert szállított ki a Mol a kéz- és felületfertőtlenítő termékekből kórházakba, állami és önkormányzati intézményeknek, közszolgáltató cégeknek, rend- és honvédelmi szerveknek, amióta március végén a gyártásba fogott, múlt héten a nagykereskedelmi partnerek kiszolgálását is elkezdte. Mintegy 600 ügyfélhez jutott
Ma is maradt az optimizmus a tőzsdéken, pedig sűrűsödnek a fekete felhők az amerikai-kínai kapcsolatok egén. Európában nagy az optimizmus a mozgási korlátozások lazítása miatt, sokan már a nyaralásukat tervezgetik, ami a turizmussal kapcsolatos részvényeket küldte a magasba. A brit kiskereskedők nagy forgalomnövekedést értek el. Kevesebb alkalommal
A legfrissebb adatok szerint áprilisában rengeteg magyar munkakereső szakadt rá a piacra: mintegy 73 ezer fő veszítette el állását. És mivel a felmérések szerint egy átlagos magyar háztartás nagyjából két havi megtakarítással rendelkezik...
Az AutoWallis csoport az első negyedévben 10 százalékkal, 20,2 milliárd forintra növelte árbevételét, a teljes átfogó eredmény 582 millió forint veszteség lett átmeneti és egyszeri hatások miatt, szemben az előző év azonos időszakának 116 millió forintos nyereségével szemben - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Új építőipari programot indít a kormány a városok rozsdaövezeteinek újjáélesztésére - jelentette be ma az operatív törzs sajtótájékoztatóján Fürjes Balázs. A program keretein belül többek közt újfajta akcióterületeket alakítanak ki, melyeken áfamentessé tennék az albérleteket és 5%-ra csökkentik az új lakások áfáját.
Rozsdaövezetekben kezdenek fejlesztésekbe, új, elérhető árú lakások építésébe - jelentette be Fürjes Balázs az operatív törzs tájékoztatóján. Müller Cecília pedig a halálozási adatokról beszélt. A kormány elfogadta...
Az e-kereskedelem a globális trendeket követve Magyarországon is folyamatosan növekszik, a COVID-19 hatásai pedig még inkább felgyorsították a folyamatot. Március óta számos új webáruház jött létre. Hogyan érdemes a lehető legegyszerűbben és leggazdaságosabban webshopot üzemeltetni? Az alábbiakban ehhez adunk segítséget kezdő, és már működő webáruh
A jövő évi költségvetés egyik fő pillére a háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, amely forrást nyújt a fő egészségügyi kiadások biztonságos finanszírozására is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.