2020. május 1. péntek

máj. 1
11:33
Öt repülőgéppel érkeztek maszkok és tesztek Magyarországra (Portfolio)
Öt repülőgéppel 4 millió 100 ezer maszk és 100 ezer teszt érkezett Kínából Magyarországra pénteken - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
máj. 1
11:35
Tömegével bocsátják el a dolgozókat a válság alatt (Portfolio)
A járványhelyzet miatt rengeteg vállalat került abba a helyzetbe, hogy képtelen a válság előtti szinten működni, emiatt pedig muszáj költségeket csökkenteniük, hogy átvészeljék a jelenlegi helyzetet. Az likviditás fenntartásának egyik módja az osztalékfizetés és a részvény visszavásárlási programok felfüggesztése mellett, a munkavállalók elbocsátás
máj. 1
11:45
Két koronavírus-gyorsteszt is használhatatlan, de most jött egy 99,5 százalékos pontosságú (Menedzsment Fórum)
Korábban nagy tételben érkezett Magyarországra olyan teszt, ami a ténylegesen pozitív esetek mindössze 30 százalékát mutatta ki. Az új, kiemelkedő pontosságú tesztet az elsők között kaptuk meg, először Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban, az első körben a dolgozókat szűrik meg vele.
máj. 1
12:03
Megvan az időpont, amikortól több légitársaság is újraindulna Ferihegyről (Infostart)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság az idei évre tervezett 17 millió helyett mintegy 10 millió utasra számít a koronavírus-járvány miatti lezárások és a kereslet csökkenése okán.
máj. 1
12:04
Koronavírus: Trump váratlanul elhagyja a Fehér Házat (Portfolio)
Egy hónap után most először hagyja el a Fehér Házat Donald Trump, ahol a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében töltött ennyi időt. A Reuters szerint az elnök marylandi vidéki rezidenciájára távozik.
máj. 1
12:06
2019-ben is stabilan nyereséges volt a Budapest Bank (ProfitLine)
2019-ben is kiválóan teljesített a Budapest Bank csoport, amely 2018-hoz hasonlóan 2019-ben 24%-kal növelte mérlegfőösszegét az előző év azonos időszakához képest. A lakossági új hitelkihelyezés 40%-kal, a kihelyezett vállalati hitelállomány pedig 10%-kal bővült. A bank Ifrs szabályok szerint készült auditált konszolidált beszámolója szerint 11,57
máj. 1
12:12
Koronavírus: ideiglenes kórházakat építenek Moszkvában (Portfolio)
Ideiglenes kórházakat építenek az orosz fővárosban a koronavírussal fertőződött emberek kezelésére - jelentette ki Pjotr Birjukov moszkvai polgármester-helyettes a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban.
máj. 1
12:51
Operatív törzs: azért csak dolgozzunk otthonról, ha lehet (Menedzsment Fórum)
Bár vidéken már lazítások jönnek, nem szabad könnyelműsködni, foglalható össze röviden az intelem.
máj. 1
12:59
"Ha munka van, minden van" - és ebbe Magyarországon a dolgozói szegénység is belefér (G7)
Jelentősen csökkent a szegénység a teljes népességben, de a dolgozó szegények aránya nagyot nőtt. Ez nem független attól, hogy az állam a szegényektől a gazdagok felé osztja újra a forrásokat.
máj. 1
13:03
Szerényebb profitot vár az OTP (ProfitLine)
Az elmúlt év rekordprofitja után az idén szerényebb eredményt vár az OTP a járványügyi helyzet hatásai miatt - közölte a bank az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen üzleti tervet fogadott el az igazgatóság 2020-ra csütörtöki, a vírushelyzet miatt közgyűlési jogkörben eljáró ülésén.
máj. 1
13:18
Budapesten és Pest megyében is marad a kijárási korlátozás (GazdaságPortál)
A kijárási korlátozás Budapesten és Pest megye területén fennmarad május 4-től a Magyar Közlönyben péntekre virradó éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében. Az intézkedések szerint hétfőtől országosan – Budapest és Pest megye kivételével – megszűnik a kijárási korlátozás. A rendelet értelmében mindenki köteles más emberekkel a szociális érintk
máj. 1
13:33
Újabb részletek derültek ki a hatalmas Lufthansa-mentőcsomagról (Portfolio)
25,1%-os részesedést szerezne a német állam a Lufthansában – írta pénteken a Der Spiegel.
máj. 1
13:39
Megérkezett a felmentősereg az olaj piacára, de sok lehet még a vérveszteség (Portfolio)
A mai naptól lépett életbe az OPEC+ termelés-csökkentési egyezménye, melynek keretében soha nem látott mértékű olajkínálat szűkítést hajthat végre a kartell, a globális kínálat 10 százalékát tűntetheti el az olajpiacról. Azonban az üzemanyagkereslet visszaesése olyannyira drámai mértékű, és a világ kőolajtárolói pedig annyira telítettek már, hogy f
máj. 1
13:42
Felhőből érkezik a hitelezés a Ciceroval (TőzsdeFórum)
Az IBM partnerségre lépett a Circeoval.
máj. 1
13:44
Az idén szerényebb profitot vár az OTP (TőzsdeFórum)
Rekordprofit után az idén szerényebb eredményt vár az OTP.
máj. 1
13:57
Bezárnak vagy a nyitvatartáson rövidítenek a benzinkutak - itt a lista (Infostart)
Az alacsony olajár és a jócskán visszaeső kereslet miatt döntenek így a társaságok Magyarországon is.
máj. 1
13:57
A főnököknek és a dolgozóknak is üzent Ferenc pápa május 1-jén (Portfolio)
Munkalehetőséget, de méltóságteljes munkavégzést és nem "rabszolgamunkát" szorgalmazott mindenki számára Ferenc pápa május 1-jén, munkás Szent József egyházi ünnepnapján.
máj. 1
14:03
Ideiglenes kórházakat építenek Moszkvában (ProfitLine)
Ideiglenes kórházakat építenek az orosz fővárosban Covid-19 betegséggel fertőződött emberek kezelésére - jelentette ki Pjotr Birjukov moszkvai polgármester-helyettes a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylapban pénteken megjelent nyilatkozatában.
máj. 1
14:09
Soha nem igényeltek egy nap alatt annyi Diákhitelt, mint pénteken (Portfolio)
Alig fél nap alatt már több, mint ezer felsőoktatási hallgató igényelte a Diákhitel Központnál a mai naptól elérhető, maximum félmillió forintos teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Plusz-t - derül ki a Diákhitel Központ pénteki közleményéből.
máj. 1
14:15
Ötmilliárdért várják a turisztikai tanácsokat az Orbán Ráhelhez kötődő állami cégek (444.hu)
A koronavírus okozta károk mérséklésére.
máj. 1
14:21
Érdemes most különösen figyelni a hitelkártyákra és a folyószámlahitelekre (Portfolio)
A hiteltörlesztések felfüggesztése a lakosságot és vállalkozásokat is tehermentesíti - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Gion Gábor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a folyószámlahitelt és a hitelkártyahit
máj. 1
14:39
Veszteséggel zárta a 2019-es évet a Waberer's (TőzsdeFórum)
Közel 40 millió eurós veszteséggel zárta a 2019-es évet.
máj. 1
14:51
Koronavírus: meghaladta a 215 ezret a regisztrált fertőzöttek száma Spanyolországban (Portfolio)
Spanyolországban 215 ezer 216-ra emelkedett a regisztrált koronavírusos esetek száma, miközben a fertőzés terjedésének üteme továbbra is mérséklődik - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium pénteken.
máj. 1
14:57
Kásler Miklós kiküldte: így indul újra a magyar egészségügy (Portfolio)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentését követően Kásler Miklós levelet küldött az intézményvezetőknek, amelyben részletezi az egészségügyi ellátás új rendjét május 4-étől és annak feltételeit. Másfél hónapos szünet után (ami alatt csak a sürgős és azonnali ellátások voltak engedélyezettek) több fontos területen ú
máj. 1
15:03
Megszületett a bérmegállapodás a Főtávnál (ProfitLine)
Megszületett a bérmegállapodás a Főtáv Zrt.-nél, a budapest pótlék is része az egyezségnek - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken az MTI-vel.
máj. 1
15:22
Óriás körkép az ingatlanpiac legkülönlegesebb változásairól (Portfolio)
A koronavírus következtében a legtöbb kelet-közép-európai ország számos, az ingatlanszektort korlátozó intézkedést vezetett be, beleértve meghatározott bérlemények lezárását, ugyanakkor csak néhány ország fogadott el a bérlők kieső jövedelme miatt őket védő, a bérleti szerződések felmondási tilalmát kimondó jogszabályt.
máj. 1
15:24
Mikor talál magára az euróövezet gazdasága? Van 3 forgatókönyv (Piac és Profit)
Az Európai Központi Bank (EKB) prognózisa szerint a vírusjárvány miatti visszaesés után a legvalószínűbb forgatókönyv alapján 2022 végére érheti el a krízis előtti szintet.
máj. 1
15:36
Veszteséggel zárta az INA a negyedévet (TőzsdeFórum)
Az INA bevétele az idei első negyedévben elérte a 3,95 millió kunát.
máj. 1
15:42
Kemény bejelentés Spanyolországban: 9,2 százalékos gazdasági csökkenésére számítanak (Portfolio)
A spanyol kormány a gazdaság teljesítményének 9,2 százalékos csökkenésére számít idén - jelentette be a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.
máj. 1
15:57
Nem hozott újabb fertőzéshullámot az élet újraindítása Csehországban és Dániában (Menedzsment Fórum)
Egyelőre reménykeltő a helyzet mindkét országban.
máj. 1
16:00
Már a cseheknek is van hivatalos víruskövető applikációja (Portfolio)
A Cseh Köztársaság egészségügyi minisztériuma helyi fejlesztők segítségével kiadott egy mobilos appot, hogy könnyebben vissza tudják követni, kivel találkozhattak a koronavírussal megfertőződöttek.
máj. 1
16:03
Nem korbácsolt új fertőzéshullámot a korlátozások lazítása a cseheknél és a dánoknál (Privátbankár)
Reménykeltő fejlemények.
máj. 1
16:06
Egyre több fiatal használ jogszerű online forrásokat a digitális tartalmak eléréséhez (ProfitLine)
A streaming szolgáltatások elterjedésével visszaszorultak az illegális letöltések, derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (Hent) legfrissebb kutatásából. A 18 és 26 év közötti korosztály digitális tartalmakkal kapcsolatos szokásait vizsgáló felmérés rávilágít, hogy a fiatal felnőttek kevesebb zeneszámot és filmet töltenek le illegálisan, de i
máj. 1
16:27
Koronavírus: ebből a hat országból lehet beutazni üzleti céllal Magyarországra (Portfolio)
Hat ország üzleti céllal érkező állampolgárai beléphetnek Magyarországra a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint.
máj. 1
16:36
25 milliárdot kapnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások (Piac és Profit)
Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak.
máj. 1
16:45
Csak 2022 végére mászhat ki a gödörből az euróövezet az EKB szerint (Privátbankár)
Addigra éri el a gazdasági teljesítménye a krízis előtti szintet.
máj. 1
16:48
EKB: 2022 végére mászhat ki a gödörből az euróövezet (Menedzsment Fórum)
Addigra éri el a gazdasági teljesítménye a krízis előtti szintet.
máj. 1
16:51
Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban: a részletekről beszélt az államtitkár (Portfolio)
A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munka
máj. 1
17:03
Elfogadták a Delta Technologies éves jelentését (ProfitLine)
A Delta Technologies Nyrt. (korábbi nevén Est Media Nyrt.) a mai nappal elfogadta 2019-es éves jelentését. A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel a beszámolót nem a társaság közgyűlése, hanem a cég igazgatósága fogadta el.
máj. 1
17:09
Megrohanták a magyar diákok a hitelirodákat: erre 2001 óta nem volt példa (Pénzcentrum)
Hatalmas siker a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ pénteken. Magyar Péternek, a központ vezérigazgatójának tájékoztatása szerint alig fél nap alatt már több mint ezer felsőoktatási hallgató...
máj. 1
17:09
Katasztrófa: romba dőlt Európa egyik legerősebb országának autógyártása is (Portfolio)
A brit autógyártás évek óta tartó válságát a koronavírus megjelenése és terjedése tovább mélyítette. A járvány megfékezése érdekében hozott szigorú intézkedések, az autókereskedések bezárása, valamint az autógyárak termelésének ideiglenes felfüggesztése újabb katasztrofális adatokat eredményezett áprilisban. Az iparági szereplők a kialakult helyzet
máj. 1
17:21
Új epizód az IT fejlesztések megrendelésében - itt a WE IT (Menedzsment Fórum)
Jelentős változások zajlanak az IT fejlesztések területén a nagyvilágban. A válságot követő időszakban nemzetközi szinten jellemző volt – ma is igen nagy kihívás – az ún. „body leasing” elterjedése. Az IT cégek élete egészen „egyszerűvé” vált, hiszen minél több tehetséges IT szakembert kellett magukhoz csábítani és megtartani, hogy aztán „eladhassá
máj. 1
17:21
Egy fontos munkavállalói csoportnak nyílnak meg a határok (Infostart)
Külföldiek akkor jöhetnek Magyarországra, ha igazolják: céljuk üzleti.
máj. 1
17:33
Előkerült a pallos és a fűnyíró is a Ryanairnél (Infostart)
Kirúgások tömege és fizetéscsökkenés jön, 2021-re pedig nem is készít terveket a légicég.
máj. 1
17:51
Elon Musk teljesen megőrült: egyetlen mondattal beszakította a Tesla árfolyamát (Portfolio)
Elon Musk váratlan üzenetet tett közzé a Twitteren: a Tesla-részvény árfolyama túl magas véleményem szerint. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó árfolyama több mint 10 százalékot zuhanjon Amerikában.
máj. 1
17:51
Az euróövezet gazdasági teljesítménye 2022-re érheti el a krízis előtti szintet – EKB (GazdaságPortál)
Az euróövezet gazdasági teljesítménye a vírusjárvány miatti visszaesést követően a legvalószínűbb forgatókönyv alapján 2022 végére érheti el a krízis előtti szintet az Európai Központi Bank (EKB) honlapján pénteken publikált prognózisa szerint. Az EKB három forgatókönyvvel számol prognózisában. A krízis enyhe lefolyása esetén az euróövezet bruttó h
máj. 1
17:57
5 milliárdot költenének állami cégek tanácsadásra, hogy mérsékeljék a turizmust ért károkat (Menedzsment Fórum)
A pénteken megjelent közbeszerzési felhívásra Hadházy Ákos, független képviselő hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán.
máj. 1
18:03
Alteo: jelentős növekedés, komoly előrelépések a megújuló energiában (ProfitLine)
Az Alteo Csoport igazgatósága ülés tartása nélküli határozathozatallal elfogadta a vállalat 2019-es üzleti évre vonatkozó jelentését. 2019-ben a társaság igen jelentős növekedést mutatott fel a bázisidőszakhoz képest: 1,7 milliárd forint működési eredményt ért el, ami 59%-os növekedést jelent. Az Ebitda 3,8 milliárd forint lett, ami 110%-os bővülés
máj. 1
18:09
Határzár: ezekből az országokból újra jöhetnek Magyarországra (Pénzcentrum)
Hat ország üzleti céllal érkező állampolgárai beléphetnek Magyarországra a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint. A kormányrendelet értelmében Csehország, Lengyelország, a Koreai Köztársaság, Németország, Ausztria...
máj. 1
18:24
Több köze van egy 1902-es bányászsztrájknak a koronavírushoz, mint gondolnánk (G7)
Az elmúlt húsz év a gazdasági kockázatok egyénre tolásáról szólt, a koronavírus-járvány lendületet adhat egy új társadalmi szerződésnek.

Keresés