Szokatlan módon, nagyobb arányban az északi parton kezdett el befagyni a Balaton, nem pedig a déli parton - írtuk az Időkép nyomán. Ám a vízügy figyelmeztet: életveszélyes most a magyar tenger jegére lépni.
Egyes kelet-ázsiai országok rendelései is elmaradnak a megszokott szinttől, és a Vörös-tengeren zajló áldatlan állapotok sem segítik a zavartalan kereskedelmet – írta cikkében a FruitVeb. Az ünnepek elmúltával is viszonylag csendes maradt a holland hagymakereskedők szerint a piac, ami csak lassan pörög fel – és ennek több oka is van. Az egyik ily
Módosult az április 30-ig szükséges növényegészségügyi bejelentések formanyomtatványa – figyelmeztett cikkében a Nébih. A vonatkozó rendelet alapján, a termelőknek bejelentési kötelezettségük van a növényegészségügyi vizsgálatokra vonatkozóan. A vizsgálathoz kapcsolódó Bejelentési űrlap tartalma megváltozott, számos pontja ugyanis kiegészült az (
Zöld utat kapott a bitcoin Amerikában - írja a Portfolio a Reuters tudósítása alapján. Az amerikai értékpapír-felügyelet szerdán jóváhagyta az első olyan amerikai tőzsdén jegyzett tőzsdén kereskedett alapokat (ETF), amelyek a bitcoint követik - mondta Gary Gensler, a felügyelet elnöke a lap beszámolója szerint. A döntés vízválasztó a világ legnagyo
Az ukrán gabonaimport miatti kompenzációként 6 milliárd forintot sikerült kiharcolni a hazai kukoricatermelők számára Brüsszeltől - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
A 2023 novemberében elfogadott adócsomag egy átmeneti "amnesztiát" vezetett be a társasági adó hatálya alá eső cégek számára a tulajdonukban álló részesedésekkel kapcsolatban.
Óriási növekedést mutat a mesteremberek keresete 2020 óta, néhány szakmában meg is duplázódott a jövedelmük. Elindult a vidéki szakik munkadíjának felzárkózása, keresetük gyorsabban nő, mint a budapestieké - közölte a JóSzaki szakmunkásokat közvetítő oldal.
Újabb növényevő dinoszauruszok csontvázára bukkant az ELTE-Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport Romániában, a Hátszegi-medencében - tájékoztatta az MTI-t az egyetem kedden.
Akinek volt már Alzheimer-kórban szenvedő szerette, pontosan tudja, az idő előrehaladtával a beteg egyre inkább magába zárkózik, elveszíti a régen örömöt adó tevékenységei iránti érdeklődését, hiszen nehézkesen megy az írás, az olvasás, idővel a beszéd is.
Az új év eleje az elhatározások időszaka. Megfogadjuk, hogy jobban odafigyelünk magunkra, a környezetünkre, egészségesebben élünk, többet mozgunk. A testi és lelki egészség megerősítése mellett azonban nem mindig gondolunk arra, hogy a pénztárcánkat is jobb formába hozhatnánk, pedig az évkezdés remek időszak erre. Íme az Erste hat tippje a stabil k
A tavalyi évhez hasonlóan az [eureka] Consulting & Games csapata útjára indította képzés-fejlesztési kérdőívét, hogy nagyobb rálátással rendelkezzünk arra, milyen kihívásokkal néznek szembe a vállalatok ezen a területen. Mik a legnagyobb kihívások a képzés-fejlesztés területén és hogyan reagál erre a piac?
Az elmúlt időszak számos jogszabályi változást hozott, különösen a fogyasztóvédelem területén. Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának társvezetője összegyűjtötte azokat a főbb jogszabályi fejleményeket és érdekességeket, amelyek meghatározzák az idei évet.2023. júniusában lépett hatályba „a fogyasztók kollektív érdekeinek védel
Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20 ezer liter víz felhasználásával készülhetett el, vagy a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához több mint 15 ezer liter vízre volt szükség? Pedig ez az igazság. A legértékesebb természeti kincsünket napjainkban úgy pazaroljuk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre, holott a gl
A többi ágazathoz hasonlóan a szállítmányozás területén is jelentős volt a visszaesés 2023-ban. A magyar agrárexport is jelentősen csökkent, és az augusztus óta tartó szárazság pedig rányomta a bélyegét a Felső-dunai, a rajnai, és az Al-dunai piacra is. A kisvizes időszakokban a piac egy része elmenekült a folyamhajózástól a teljesen kiszámíthatatl
Újabb meghatározó iparági szereplők csatlakoztak a Schneider Electric Catalyze programjához, a támogatók közé lépett a Google, a HP és az ASM is. A kezdeményezés célja, hogy csökkentsék a félvezetőgyártás ellátási láncainak szén-dioxid-kibocsátását, első lépésként növelve a megújuló energiaforrások arányát az energiamixen belül. A Schneider Electri
Még csak néhány nap telt el az évből, lassan indul be újra az élet. Ezzel egyidőben kezdődnek a találgatások, jóslatokba bonyolódások, hogy vajon mi várható egyes területeken. Mint mindig, most is kiemelt figyelem kíséri a budapesti, belvárosi ingatlanpiacot, ahol a pandémia óta tartó hullámhegyek-völgyek között lavírozik minden piaci szereplő. De
Együttműködési megállapodást kötött Magyarország két meghatározó szolgáltatója, az elektromobilitásban úttörő MVM Mobiliti Kft. és a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. A megállapodás értelmében országszerte mindkét fél számára stratégiailag fontos helyszíneken bővül az elektromosautó-töltő hálózat. Az MVM Mobiliti 2
A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint januárban a lakossági várakozások jelentősen javultak decemberhez képest, így a GKI fogyasztói bizalmi indexe közel kétéves csúcsára emelkedett. A lakosság mind az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét, mind a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátásait erősen javulónak értékelte
A hét első felében leginkább csak iránykeresés volt jellemző a tőzsdéken, azonban tegnap megérkezett a felpattanás az USA-ban, amelyet az ázsiai tőzsdéken is emelkedés követett, elsősorban a japán piac vezetésével. A javuló nemzetközi hangulat az európai piacokat sem kerüli el, ugyanis az előjelek alapján itt is emelkedéssel indulhat majd a nap. A
Friss információs füzetet közölt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) különböző eljárásaiban fizetendő illetékekről és az illetékmentesség eseteiről, feltételeiről.
Ha rossz év lesz az idén a globális gazdaságban, akkor a nemesfémek, elsősorban az arany menthetik meg a befektetési portfóliókat. De igazán az sem veszélyes rájuk, ha jobb éve lesz a világnak. Ez esetben nem fog annyira hasítani az arany árfolyama, ugyanakkor szakértő elemzőink szerint a jegybankok egyre intenzívebb aranykereslete ilyenkor is táma
A probléma ismerős: miután elfogyasztottuk a megrendelt ebédet a kukánk meg is telik azzal a sok dobozzal, amiben például egy családi ebéd érkezett. Sokan a napi ebéd menüjüket is így
Magyarország ismét bebizonyítja majd, hogy képes jó elnöke lenni az Európai Tanácsnak - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban, ahol a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület tagjait köszöntötte.
Bemutatta az éghajlatváltozásra reagáló cselekvési tervét az Intel félvezetőipari óriás. A terv tartalmazza a vállalat ökológiai lábnyomának mérséklésére irányuló lépéseket, valamint azon vállalásokat, amelyek elősegítik az Intel célkitűzését, hogy 2050-re nullára redukálja az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását. Az intézkedési terv részét k
Nem pihent a törvényalkotás az elmúlt évben, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő jogszabályok kialakításában, módosításában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is aktívan részt vállalt. A NAK szakemberei az elmúlt évben számtalan törvényjavaslatot véleményeztek és készítettek elő. Olyan új jogszabályok születtek, amelyek érdemben hozzáj
Romolhat a Citigroup negyedik negyedéves pénzügyi eredménye, mivel a vártnál magasabb költségekkel néz szembe az argentin peso csökkenése és az átszervezés miatt - közölte a CNBC.
A probléma ismerős: miután elfogyasztottuk a megrendelt ebédet a kukánk meg is telik azzal a sok dobozzal, amiben például egy családi ebéd érkezett. Sokan a napi ebéd menüjüket is így
A teljesen elektromos (BEV) és plug-in hibrid járművek (PHEV) globális értékesítése 2023-ban 31 százalékkal nőtt, írja a Rho Motion piackutató cég elemzésére hivatkozva a Reuters.
Január 24-től kezdődően a McDonald's gyorsétteremlánc korlátozott ideig visszahozza a dupla Big Mac szendvicseket az Egyesült Államokban, amely a szokásos kettő helyett négy marhahúspogácsát tartalmaz - írja a CNN.
Az utóbbi napokban megint megfagyott a forint árfolyama, a 378 körüli tartományból alig tud kimozdulni. Ezzel párhuzamosan a dollár sem mozdul az euróval szemben, továbbra is 1,10 közelében van a jegyzés.
A Morgan Stanley 155 alkalmazottat léptetett elő ügyvezető igazgatóvá év elejével, köztük 37% a nők aránya, és az USA-ban 29% az etnikai sokszínűséget erősíti. A Wall Street bankjainál jellemzően csökkenő trendet mutat az előléptetések száma.