A HONOR bejelentette legújabb készülékét, a HONOR Magic6 Lite-ot, ami az elismert és sikeres Magic szériájának friss tagja. A kimagasló képminőség, a kiváló kamera és az erőteljes akkumulátor a középkategória új mérföldkövét jelenti a készülékkel.A HONOR Magic6 Lite kijelzője a HONOR saját Ultra-Bounce Anti-Drop technológiáját alkalmazza, amivel es
2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Minden pedagógus jól fog járni a béremeléssel, a következő években minden tanárnak, minden óvónőnek emelkedni fog a fizetése - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Shiba Inu (Shib) és a Dogecoin (Doge) jól ismert mémcoinok, hiszen mindkettő komoly bikapiaci teljesítményt nyújtott korábban, és a kisbefektetők érdeklődést is felkeltették. Azonban itt van egy másik, újabb kriptovaluta, mely készen áll arra, hogy növekedésben megelőzze őket. A Meme Moguls (Mgls) grafikai képe már most tekintélyt parancsoló, és
Idén is megrendezi diákoknak szóló robotika versenyét a ProSuli. A jelenleg is nyitott nevezési szakaszban még 3 intézmény számára van szabad hely, a szerencsés pályázók automatikusan LEGO robot készletet kapnak, amivel felkészülhetnek a versenyre. A február végi megmérettetésre január 19-ig lehet jelentkezni, és 2024-ben először olyan iskolák is n
A Samsung bemutatta a Galaxy XCover7 okostelefont és a Galaxy Tab Active5 tabletet, az üzleti célokra, valamint rendkívüli kihívást jelentő terepmunkákhoz tervezett új eszközeit. A két készülék katonai tanúsítványt is kapott, tartós kialakításukkal és modern 5G hálózati hozzáférésükkel pedig megbízható és erőteljes teljesítményt nyújthatnak akár zo
A fülöp-szigeteki mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy határozatlan időre betiltotta a baromfihús és a kapcsolódó termékek, köztük a vadon élő madarak behozatalát Belgiumból és Franciaországból, miután madárinfluenza járvány tört ki.
2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – írja honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Főleg csökkenő árakat lehetett látni a terménypiacikon a csütörtöki kereskedési napon. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb, a szójabab enyhe, 0,1 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce kurz
Egy olyan év után, ahol a Publicis több területen is elsőséget ért el – beleértve az organikus növekedést, a pénzügyi KPI-ok elérését, az új üzleti partnereket, az ESG területet, és az iparági piaci értéket – mint minden alkalommal, most is kollégáit teszi első helyre, akiknek egytől-egyig köszöni az #1 hely megszerzéséhez nyújtott 2023-as segítség
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán két alág kibocsátása nőtt - erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (
A Direkt36 kórházi fertőzésekről szóló cikksorozata nyerte az év legjobb oknyomozói munkájáért járó Transparency-Soma-díjat. A zsűri másokat is kiemelt.
Idén a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem lesz az Európai Egyetemi Játékok házigazdája - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon csütörtökön Budapesten.
A január 15-én megnyíló lehetőséggel élő háztartások vissza nem térítendő forrást kaphatnak a zöldenergia termeléséhez és későbbi fogyasztásra eltárolásához. A családok hétfőtől nyújthatják be előregisztrációs kérelmeiket. A folytatásban a sikeres előregisztrációt követően adhatnak majd be támogatási kérelmet a már megkötött kivitelezői szerződésse
A hét korábbi részében látott felemás hangulat tegnap is kitartott az amerikai tőzsdéken, vegyesen zártak a vezető indexek, miután az friss inflációs adatok váratlan emelkedést mutattak decemberre. Ezek után Ázsiában a piacok nagyrészt estek, miután Kína éves exportja hét év óta először csökkent, de a japán tőzsde a trenddel szembemenve tovább emel
Több mint hatezer fővel bővült a milliomosok klubja 2023-ban. A Szerencsejáték Zrt hálózatában rekordot döntött a nyertesek száma, 6 darab milliárdos, 31 darab százmilliókat jelentő nyeremény született tavaly, és összesen 6031-en örülhettek hét- nyolc-, vagy éppen kilencszámjegyű nyereménynek. A legtöbb nyertes a sportfogadásban született, a legnag
Megvan az időpont, amikor a Rogán Antal-féle gödöllői raktárból átviszik a porosodó lélegeztetőgépeket a pátyi giga raktárcentrumba. Abból a raktárból, ahol Rétvári Bence államtitkár szerint az ellenzék csak szelfizgetett.
A kormány 2023-ban azt vállalta, hogy év végéig egy számjegyűre csökkenti az inflációt. Ezt a vállalását a kormány két hónappal korábban, már októberben teljesítette. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint most az látható, hogy decemberben az infláció gyakorlatilag összeesett, annak mértéke éves alapon 5,5 százalékra zuhant, amellyel
Jelentős eszközberuházás zárult le uniós forrásból az alapellátásban; az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében 22 milliárd forintot fordíthatott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) a háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisok eszközellátásának javítására.
Rég nem látott feszültségeket váltott ki Brüsszelbe Charles Michel döntése, hogy lemond az Európai Tanács elnöki posztjáról, hogy elinduljon az európai parlamenti választásokon. Megüresedő helyét így júliustól a papírforma szerint ideiglenesen Orbán Viktor magyar miniszterelnök venné át, azonban a tagállamok és az Európai Bizottság már egy átmeneti
Az általános iskolákban és az óvodákban is csökkentette a végzettséggel kapcsolatos követelményeket a Belügyminisztérium. A szakszervezetek szerint erre a pedagógushiány miatt van szükség, és aggódnak az új lépések hatásai miatt.
A nagy jelentőségű, most szombati választásra készülve Kína az elmúlt héten fokozta Tajvan körüli katonai aktivitását. Ahogy Kína gazdasága lassul és az ingatlanszektor adósságválságba süllyed, a kommunista párt egyre inkább a nacionalista pillérre támaszkodik, hogy megőrizze legitimitását.
Az ország több pontján is veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
A bankolási díjak a 17,6 százalékos tavalyi éves átlagos inflációnak megfelelő mértékben drágulhatnak. Az egyelőre kérdés, melyik bank mennyivel emeli a díjakat, mindenesetre akinek van bankszámlája, tanácsos körülnéznie.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyelet korábbi, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt. Az MBH Bank nem teljeskörűen szűrte a megerősített eljárás alá tartozó ügyfeleket, ügyleteket,
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyelet korábbi, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt. Az MBH Bank nem teljeskörűen szűrte a megerősített eljárás alá tartozó ügyfeleket, ügyleteket,
Ennyivel bővült a milliomosok klubja 2023-ban. A Szerencsejáték Zrt. hálózatában rekordot döntött a nyertesek száma, 6 darab milliárdos, 31 darab százmilliókat jelentő nyeremény született tavaly, és összesen 6031-en örülhettek hét- nyolc-, vagy éppen kilencszámjegyű nyereménynek. A legtöbb nyertes a sportfogadásban született, a legnagyobb nyeremény
Az idei évtől csökkentette az üzemanyagok után fizetendő tagi hozzájárulásnak, azaz a készletezési díjnak a mértékét a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ). Az autósok számára literenként mindössze pár forintos tétel 17,5 százalékkal csökkent mindkét finomított termék esetében.
A kínai EV-gyártók részvényei a lassuló kereslet, az erősödő árháború és a gazdasági visszaeséssel kapcsolatos aggodalmak közepette gyengén indították az évet - számolt be a Bloomberg.
A Goldman Sachs (GS.N) egy korábbi vezető menedzsere mintegy 1 millió fontot (1,27 millió dollárt) követel a londoni Wall Street-i banktól, mert azt állítja, hogy a rossz munkahelyi kultúra tönkretette fizikai és lelki egészségét - írja a Reuters.
Az Egyesült Királyság gazdasága novemberben szerény fellendülést mutatott: a bruttó hazai termék (GDP) 0,3%-kal nőtt az októberi hasonló csökkenést követően – közölte a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS). Bár ez a fellendülés pozitív, a közgazdászok szerint nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a 2023 második felére valószínű technik