Egy legendás helyszínen játszódik a Comedy Central legújabb, animációs sorozatokat hirdető Illusztrált Társaság promóvideója. A Fekete Lyukba a humorcsatorna hangja, Lengyel Tamás is belépőt kap, de kizárólag rajzolt formában léphet be oda. A harminc éve bezárt legendás klub többek között olyan filmeknek szolgált helyszínül, mint a Csinibaba vagy
A Honor örömmel jelenti be, hogy a Honor Magic6 Lite kimagasló akkumulátor-teljesítménye nemzetközi elismerést kapott. A felhasználóközpontú, és fejlett technológiákat alkalmazó készülék kitűnő üzemideje miatt kapta meg a Dxomark Gold Label elismerését, valamint 10 top minősítéséből 6-ot.
Rosszul végződött az év egy észak-rajna-vesztfáliai gazdálkodó számára, ugyanis a bíróság decemberben 192 ezer euró (72 960 000 forint) büntetést szabott ki rá – plusz a kamatok. Ugyanis az ő területéről került trágya a Neye nevű víztározóba, ahonnan egyebek mellett a Remscheid nevű város kapja az ivóvizet.
Az Alternatíva Németországért (AfD) nevű jobboldali párt hétfő este bejelentette: megválnak Alice Weidel pártelnök egyik közeli munkatársától, akiről kiderült, hogy részt vett azon a tavaly novemberi potsdami tanácskozáson, amelyen felmerült a Németországban élő több millió bevándorló kitoloncolásának terve.
Hat év után hétfőn ismét megnyílt a kolozsvári Gyógyszerészeti Múzeum, amely kibővített kiállítóterekkel és restaurált gyűjteménnyel várja a látogatókat.
A Centrale multifunkciós létesítmény Budapest egyik sport- és szórakoztató negyedében, a Puskás Ferenc Stadion metrómegállójára épül. A 29 000 négyzetméteres Centrale egyedi építészeti és fenntarthatósági koncepcióra épülő létesítménye a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében fekszik. A tervek szerint az épület Breeam tanúsítványt kívá
A környezetvédelmi biztosítás szabályait összegző január 1-jén életbe lépett – közel 20 ezer hazai gazdasági szervezetet érintő – rendelet jelentős változást és azonnali lépéseket eredményezhet a hazai vállalkozások életében. Az érintett vállalatoknak minimum 10, de akár egyes esetekben – a Colonnade Biztosító becslései alapján - 100 milliós biztos
Várhatóan még februárban tőzsdére viszik az athéni nemzetközi repülőtér 30 százalékos állami részesedését. Szakértők szerint ez lesz az elmúlt 15 év legnagyobb tőzsdei bevezetése Görögországban.
Szilágyi Áron kardvívó már beírta magát a sporttörténelembe, hiszen korábban nem volt arra példa, hogy valaki három egymást követő olimpián egyéni kieséses sportágban győzedelmeskedjen, sőt, ha a mesterséges intelligenciát kérdezzük, az idei párizsi játékokon is a dobogó legfelső fokán áll majd.
Kedd reggel felemás hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, míg Európában kisebb esésre számíthatunk azt követően, hogy az EKB egyik döntéshozója úgy fogalmazott, hogy idén nem számíthatunk kamatvágásra A mai napon már az amerikai tőzsdék is nyitva lesznek: itt kisebb esésre van kilátás. Ma itthon nem lesz említésre méltó adat, csak az ÁKK szokáso
Január végén országosan megbénulhat a tömegközlekedés, ha a keddi munkáltatói bérajánlat mértéke nem lesz megfelelő a Volánbusz-sofőrök számára. Eközben a mozdonyvezetők is hasonló akcióra készülnek - számolt be a Népszava.
Vajon másként gondolkoznak a munka világáról a Z generáció tagjai, mint az idősebbek? Vagy velük ellentétben ők ki mernek állni magukért? Tény, hogy komoly verseny folyik a zésekért a munkaerőpiacon, és az is igaz, hogy hamarosan a munkavállalók negyede közülük kerül ki. A HR Portál és az AGORA Intézet Ember és szervezet című közös podcast-sorozatá
A kínai állami tulajdonú bankok tovább szigorítják az orosz ügyfeleknek nyújtott hitelkorlátozást, miután az Egyesült Államok másodlagos szankciókat engedélyezett azon tengerentúli pénzügyi intézmények ellen, amelyek Moszkva ukrajnai háborús erőfeszítéseit segítik – írja az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Applikációval segíti az idei évtől a magyar horgászkártyával rendelkezőket a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) - közölte az MTI-vel a szervezet hétfőn.
Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági növekedés javulni fog a következő 12 hónapban. Ugyanakkor az egyre fokozódó technológiai és éghajlati nyomás hatására a vezetők 45%-a aggódik vállalkozásuk hosszú távú fennmaradása miatt – derül ki a PwC 27. Globá
Hatalmas mennyiségű pénz áramlott 2023-ban a kötvény ETF-ekbe, de a befektetők kedvelték a minőségi részvényekbe fektető tőzsdén kereskedett alapokat is - írta meg a Financial Times.
Immár hetek óta nem tud kimozdulni a 380 körüli tartományból a forint, és egyelőre nem is látszik, mi tudná innen kilendíteni. A dollár erősödni kezdett, ami az egyik ilyen tényező lehetne, ha tartós maradna.
Egy nemrégiben a Binance által közzétett jelentéséből kiderült, hogy a láncadatok a játékok, a játéktevékenység jelentős fellendülését mutatták 2023-ban. A
Kedden az európai parlamenti képviselők szavaznak az Erasmus-program jövőjéről, de komoly vita bontakozott ki: a jobbközép Európai Néppárt (EPP) a szélsőjobboldali képviselők támogatásával kezdeményezte a jogszabály szövegének módosítását, amelynek célja az Erasmus-program előnyeinek kiterjesztése Magyarországra is, amely jelenleg nem fér hozzá a p
A klímamodellek által vázolt forgatókönyvekbe illeszkedik a hazai és más európai országok folyóin december végén, január elején kialakult árhullámok megjelenése. A magas víz Magyarországon nem okozott komolyabb problémákat, de az átalakuló időjárási, illetve csapadékmintázatok miatt a jövőben gyakoribbá válhatnak a hasonló jelenségek, amire érdemes
Továbbra sem éri meg bérlet- vagy jegyvásárlás helyett bliccelni, ráadásul a ki nem fizetett pótdíj nem évül el. Milliós pótdíjakból 2023-ban sem volt hiány: a BKK összegyűjtötte a tavalyi év negatív rekordereit - írja a BKK közleményében.
A Prémium Magyar Állampapír 2023-ban az egyik legkedveltebb lakossági befektetéssé vált, novemberben csaknem 7000 milliárd forintnyi állományt tartottak az inflációkövető kötvényekben a megtakarítók. A decemberi inflációs adat ismeretében már tudjuk, hogy 17,6 százalék lett a tavalyi átlagos infláció – ez lesz tehát a papírok új kamatbázisa. A Bank