Ahogy a munka világa is egyre inkább átalakul és a teljes mértékben digitalizált megoldások felé tendál, úgy az álláskeresés is jobbára online történik. Erre persze kiváló alapot képeznek az állásportálok, melyek a munkavállalók mellett a munkáltatók számára is komoly segítséget jelentenek. (x) Modernizálódó körülmények Az utóbbi évtizedek addig ta
A pályakezdő gyakornokok bére 2024-ben 528 800 forintra, míg a Pedagógus I. kategóriában a havi illetmény alsó határa 410 ezer forintról 538 ezer forintra nő – közölte a szaktárca.
Ugyan csökkent a csipgyártás globális éllovasának számító tajvani TSMC nyeresége, de az elemzői várakozásokat felülmúlta. Ázsia legértékesebb vállalata a bevétel és a profit növekedését várja az év során.
Tízéves termelési rekord dőlt meg tavaly az Audi győri gyárában, a 177 ezer autó kiemelkedő teljesítményt jelent - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Bár lapunk, a Media1 nyerte meg mindkét, a Fidesz-közeli Transzparens Újságírásért Alapítvány által indított sajtópert jogerősen, a Mandiner egy szerda este megjelent interjúban azt közölte, hogy az alapítvány pert nyert a Media1 ellen. Mivel ez nem felel meg a valóságnak, helyreigazítási kérelemmel fordultunk az alapítvánnyal alákérdezős interjút
Egy, a közösségi médiában Blue Scuti becenevet viselő 13 éves fiú kedden osztott meg egy videót YouTube-oldalán, amin az egész világnak bebizonyította, hogy sikerült elérnie a végtelennek hitt Tetris utolsó szintjét a klasszikus Nintendo Entertaining System (NES-) játékkonzolon. - írja az Index.
A K&H-nál már elérhető a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ és az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ zöld átállást és fenntartható fejlődést támogató hitelcélokra irányuló ún. „ZÖLD" alkonstrukciója, amit az eddigi 5 százaléknál is kedvezőbb, 1,5 százalékos éves nettó fix kamat mellett vehetik igénybe a cégek, hogy épületeik és technológiai fol
Megszületett a rendelet, ami pontosította a tanárok és óvónők béremeléséhez szükséges részletszabályokat. Így ahogy Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, az érintettek már a februári bérkifizetéskor az emelt bérüket kapják.
Az ETF-ek jóváhagyása és az áprilisi felezés megváltoztatja a bitcoin kereslet-kínálat dinamikáját. Ami valószínűleg feljebb viszi az árfolyamot – mondja
Tavaly 1 397 816 autót gyártottak Csehországban, 14,8 százalékkal többet, mint 2022-ben - közölte a cseh autóipari szövetség. A tavalyi cseh autógyártás már megközelítette a koronavírus-járvány előtti 2019-es szintet - jegyzi meg a közlemény.
A csütörtökre tervezett mintegy ezer járatból több mint 300-at töröltek a frankfurti repülőtéren – közölte csütörtökön reggel a forgalmas német légikikötőt működtető Fraport szóvivője.
Az Auchan 12,5 és 21,3 százalék között emeli az áruházaiban fizikai munkakört betöltő dolgozók fizetését január 1-jétől - tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Az előző napról megmaradt kenyér, kifli és zsömle féláron lesz kapható másnap délig, a torzult, de finom zöldség-gyümölcsöt pedig folyamatosan teszik ki a kosárba.
A 2024-es vetési szezon kezdetéhez közeledve a gazdák egyre nagyobb figyelmet fordítanak az előkészületekre. A hibridek vagy a megfelelő növényvédő szerek és tápanyag-utánpótlás gondos megválasztása nagyban hozzájárulhat a magyar gazdák idei sikeréhez.
Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, a Central Médiacsoport dinamikusabb vállalati struktúrával készül fel a jövő kihívásaira 2024-ben. Ahhoz, hogy partnereik számára minél szélesebb körű szolgáltatást biztosítsanak, önálló Kreatív és kommunikációs igazgatóság fogja koordinálni a hirdetői piac számára készülő natív tartalomgyártást. A fejl
Az ipari és kereskedelmi kamarák a múlt év decemberében készített, több mint 2.200 iparvállalatra kiterjedő felmérése, illetve annak ez év első munkanapján nyilvánosságra hozott eredményei a németországi ipar telephelyi feltételei rendkívül kedvezőtlen alakulását mutatják.
Rendesen túlbecsüljük, mekkora összeget kell havonta félretennünk ahhoz, hogy öregkorunkra ki tudjuk egészíteni a nyugdíjunkat. Ez nemcsak kis hiba, veszélyes is lehet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) közlése szerint.
Az Egyesült Államokban az első alkalommal benyújtott munkanélküli segélyek több mint egy éve a legalacsonyabb szintre zuhantak. A munkaerőpiac váratlanul feszes maradt az új év elején is, ami nyomást helyezhet a Federal Reserve-re, hogy még várjon a kamatvágásokkal.
A német kormánykoalíció jelenlegi állapota a Titanic katasztrófáját idézi. A legnagyobb kormánypárt, az SPD belső konfliktusairól most leleplező cikk született.
Az átlag fölött fogyasztó háztartások rezsiköltsége az elmúlt másfél évben jócskán megnőtt. Egyre többen gondolkodnak azon, megéri-e beruházni olyan felújításokba, amelyek során csökken az energiafelhasználás. A Pénzkérdés szakértői abban segítenek, hogyan kell belekezdeni a tervezésbe, és mit kell megfontolni a felújítás során. Érdemes az olyan pá
Németországban rendkívül aggasztó a helyzet. A világ egyik legerősebb gazdasága gyengélkedik. Egyre több vállalat kerül a csőd szélére. Vállalati csődhullám
Romániában a termelő-fogyasztók (prosumer) által beüzemelt háztartási napelemrendszerek névleges teljesítménye nagyságrendileg már elérte az 1400 megawattot, ez megfelel a cernavodai atomerőmű két blokkja együttes teljesítményének - írta a Hotnews.ro hírportál hétfőn, az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) legfrissebb, tavaly novemberi állap
A kormány egy negatív listát írt össze, amely felsorolja azokat a munkaköröket, amelyek esetében nem adható ki vendégmunkás-tartózkodási engedély. Több mint 300 foglalkozás esetében tiltják meg külföldiek foglalkoztatását – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.
A légi közlekedés biztonságára vonatkozó egyes információk bizalmas kezelése indokolt és arányos, állapította meg az Európai Unió Bírósága ítéletében az MH17 légi járat katasztrófájával összefüggésben kiadható információkról.
A Watches of Switzerland részvényei több mint 30 százalékos mínuszban vannak az angol tőzsdén, miután a kiskereskedő cég a gyenge ünnepi eladások és a kihívásokkal teli gazdasági környezetre hivatkozva negatív profit warningot adott ki idei pénzügyi évére vonatkozóan - közölte a CNBC.
Európai uniós támogatással, mintegy 493 millió forintból új gépsorokkal fejlesztette kapacitását a főként csőgyártással foglalkozó Poliext Kft. Kecskeméten - közölte a cég pénzügyi igazgatója az MTI-vel.
A népszerű diszkont ruhaáruházlánc, a Pepco közleményt adott ki csütörtökön, melyben arra figyelmeztetnek, hogy a jemeni húszik vörös-tengeri rakétázása miatt ellátási nehézségekkel kell szembenézniük - írja a Világgazdaság.
Bár kevesebb e-matrica fogyott tavaly, mint 2022-ben, az áremelés hatására a bevétel jelentősen emelkedett, jócskán meghaladva a tavalyi költségvetési előirányzatot is. Ez összeg majdnem annyi, mint amit idénre tervez a kormány.