Az Európai Unió 2022-ben 32,1 millió tonna hulladékot exportált EU-n kívüli országokba, ami enyhe, 3 százalékos csökkenést jelent 2021-hez képest, ezzel egyidőben az EU-n kívüli országokból származó hulladékimport 2021 óta 5 százalékkal, 18,7 millió tonnára csökkent - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
A kedd délelőtti kereskedésben ismét esésnek indult a forint, és az euró jegyzései 385-ig lendültek, így egyértelműen kitört az árfolyam a háromszögből, amelyre napok óta felhívtuk a figyelmet. A forint egyúttal új idei és egyhavi mélypontra bukott. Az esésben az élénkülő kamatvágási várakozások, illetve az ukrajnai támogatási program körüli feszül
Januártól április végéig 63 töltőállomás kerül az Orlen Magyarország tulajdonába, ezekkel együtt összesen 141 helyszínen lesznek elérhetők a vállalat kútjai a magyar piacon, írja az MTI.
A megkérdezett hazai vállalkozások közel egyötödénél szigorítottak az elmúlt egy évben a home office szabályokon a Schneider Electric felmérése szerint. Az otthoni munkavégzés lehetősége széleskörűen elterjedt, a kutatásban részt vevő HR-szakemberek 90 százaléka jelezte, hogy cégénél van ilyen lehetőség, ugyanakkor az is jól látszik, hogy egyre nag
Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal megemelt bér lesz, a következő évben pedig további 11 százalékkal emelkedik a keresetük - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Nógrád vármegyei Vizslás községben.
A kedden megtartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción a megemelt meghirdetett mennyiségre visszafogott vételi érdeklődés jelentkezett, de az Államadósság Kezelő Központ ezzel együtt is a meghirdetett mennyiséget fogadta el, minimálisan emelkedő hozamszint mellett.
A KSH adatai szerint 2023. novemberében 621 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset, azaz egy év alatt 14,1 százalékkal, közel 77 ezer forinttal emelkedtek a fizetések.
Jó napok után egy gyengébb jön a tőzsdéken, Nyugat-Európában mérsékeltek a mínuszok, Budapesten nagyobbak. A forint is esik, ami azonban régiós jelenség. A földgáz emelkedik ugyan, de így is az invázió előtt jellemző szinten van. Miért süllyedt 40 ezer dollár alá a bitcoin? Kik veszik majd a kínai részvényeket?
Bruttó elszámolásba kerülnek 2024-től azok a fogyasztási helyek, ahol tíz évnél régebben üzembe helyezett háztartási méretű napelemes kiserőművek működnek, számláikon az MVM külön szerepelteti a mérési ponton vételezett energiamennyiséget és a betáplálás teljes mennyiségét - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.
Aki nem szeretne hetekig várni egy poénra, aki a legnépszerűbb stand-uposokra alszik el, aki szeretné megnézni a szókimondóbb esteket, és érdekli, hogy mi van a kisípolás helyén, annak garantált szórakozást nyújt a Telekomnál nemrég indult DumaTv csomag. A kizárólag a Telekom ügyfelei számára elérhető, különleges DumaTv Telekom csomag streaming-szo
A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy outsourcing üzletágának vezetőjét, Szegő Dávidot 2023 év végével többéves, kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseképpen nemzetközi partnerré nevezték ki.
Nagyon komolyan kell venni a magyar külgazdasági és külügyminisztert ért fenyegetést. A vizsgálat több szálon futhat, a TEK is részt vehet a szálak felgöngyölítésében.
Múlt héten fogadta el az Európai Parlament a fogyasztók hitelesebb tájékoztatását, valamint a környezetbarát jelleget alaptalanul hirdető állítások tilalmát előíró javaslatot. Ezek alapján csak azok a gyártók használhatják majd a zöld jellegre utaló "környezetbarát", "természetes", "biológiailag lebomló", "klímasemleges" és más "öko-" hivatkozásoka
Januártól április végéig 63 töltőállomás kerül az Orlen Magyarország tulajdonába, ezekkel együtt összesen 141 helyszínen lesznek elérhetők a vállalat kútjai a magyar piacon.
Közeledik a január havi bérszámfejtés. A munkáltató, a kifizető akkor tudja figyelembe venni a magánszemélynek járó szja-kedvezményeket, illetve az adóköteles tevékenységgel összefüggésben előreláthatóan felmerülő költségeket, ha a magánszemély nyilatkozik a kedvezményre való jogosultságáról, illetve a várható kiadásairól.
A szakértők többsége egyetért abban, hogy a megemelt árú lakossági földgáz átlagárának a havi fogyasztási súlyok alapján való mérése nem szerencsés. Ugyanakkor eddig nemigen született olyan írás, amely bemutatta volna, hogy konkrétan hogyan kellene mérni a földgáz-árindexét ebben a különleges helyzetben. Ez a cikk erre igyekszik válaszolni, bemutat
A recessziós félelmek 2024-ben is meghatározóak lehetnek majd a globális tőkepiaci mozgások szempontjából, ezért idén érdemes konzervatívabb befektetési stratégiát kialakítani, és a portfóliókban célszerű 70-30, vagy akár 80-20 százalékos arányban is felülsúlyozni a kötvényeket a részvényekkel szemben. Az idei évben sem ajánlott csak forintos denom
A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen független rangsor, amely kizárólag a munkavállalók értékelésén alapul. A platformon a legmagasabbra értékelt munkáltatók sorrendben a Yettel Magyarország, a Pepco Magyarország, és a Harman Magyarors
A német egészségügyi hatóságok hivatalosan csak néhány száz embernél azonosították eddig a koronavírus elleni oltás miatti maradandó egészségkárosodást, írja a Neue Osnabrücker Zeitungra hivatkozva a Spiegel.
A kriptovaluta szektor folyamatosan fejlődik, s a meglévő platformok korlátait leküzdő új projektek jelennek meg. Az Ethereum létrehozta a decentralizált
Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal emelt bér lesz, a következő évben pedig további 21 százalékkal emelkedik a keresetük, így az előző évekkel együtt csaknem duplázódó bérekről beszélhetünk - jelezte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Nógrád vármegyei Vizslás községben.
Marketingfogássá vált a Romániában gyártott élelmiszerek magyar nyelvű címkézése, a módszerrel román érdekeltségű cégek is élnek - számolt be a Krónika erdélyi közéleti portál.
Pannonhalmán nyílt új palackozó üzem, ahol január közepén legördültek Magyarország első ásványvizes refPET cserepalackjai a gyártószalagról. Az átlagosan 25-ször újratölthető palackosa jelenleg ismert egyik legkörnyezetkímélőbb megoldás a hazai piacon. A cserepalack egyre több országban jelenik meg, elterjedése kiváló alternatíva a fenntarthatóbb f
2024-ben is végez kutatásokat a Pénzcentrum, és most egy igazán releváns témában mérik fel a lakosság álláspontját. A Debreceni Egyetemmel együttműködésben egy kérdőíves kutatás keretében folytatnak felmérést az idei januártól hivatalosan bevezetésre kerülő új DRS (Deposit Return System), vagyis a kötelező üvegvisszaváltó rendszer kapcsán. Az új re
Az FE-Group Invest Zrt., az Alteo leányvállalata 300 millió forintos támogatást nyert el, amelyet a 2024 januártól bevezetett visszaváltási rendszerből származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok körforgásos gazdálkodásra történő átállásának technológiai támogatására - közölte csütörtökön az MTI-vel a vállalat.