2024. január 29. hétfő

jan. 29
12:42
A fagyi slágertéma lesz idén is a Balatonnál, a tó körüli árak pedig száz éve is vezető hírnek számítottak (vg.hu)
Az újságírók szeretik a Balatont, sokan dolgoznak a jó híreken helyben is.
jan. 29
12:45
Négyhónapos mélyponton a forint, kényes helyzetben az olaj (Privátbankár)
A német tőzsdeindexet vállalati hírek húzzák vissza, a BUX is jókorát esik, a forint pedig rég nem látott határra érkezett. Záporoznak a gyorsjelentések és makrogazdasági adatokban, kamatdöntésekben is bővelkedünk majd a héten. Valaki megtalálni véli a bolygó legjobb kontrariánus befektetését, két jó és egy rossz hír jött a kriptókról.
jan. 29
12:48
Minden, amit a tartósan betegek, fogyatékossággal élők szja- kedvezményéről tudni kell – II. rész (Adózóna)
Cikkünk második részében a személyi kedvezmény visszamenőleges igénybevételének lehetőségére hívjuk fel azok figyelmét, akik jogosultságuk ellenére azt nem érvényesítették az utóbbi években.
jan. 29
12:48
Reggeli tükör 2024. január 29. – Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék (TőzsdeFórum)
Vegyesen indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 0,11 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX index 0,23 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,01 százalék mínuszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta
jan. 29
12:48
Egyre több kínai befektető fordul a kriptovaluták felé (BitcoinBázis)
A kínai befektetők portfóliójában egyre nagyobb arányban találhatóak meg a kriptopénzek, miután komoly visszaesés volt tapasztalható a nemzeti részvénypiacon. A
jan. 29
12:48
Hat budapesti kerületben is egymillió forint az ingatlanok átlag négyzetméterára (Telex)
Három budai kerület mellé három pesti lépett be tavaly.
jan. 29
12:50
Lehet könnyűszerkezetes is a CSOK Pluszos ingatlan (TőzsdeFórum)
Egy hagyományos házépítéshez képest sokkal hamarabb beköltözhetőek a könnyűszerkezetes házak, amelyek a CSOK Pluszra jogosultaknak is jó alternatívát jelenthetnek. Hiszen a megfelelő minőségi tanúsítvánnyal rendelkező könnyűszerkezetes lakóingatlanokra a bankok többsége kamattámogatott hitelt is nyújt. Derül ki a money.hu és az ingatlan.com összeál
jan. 29
12:52
Tőkeemeléssel támogatja a fő tulajdonos az AutoWallis további növekedését (TőzsdeFórum)
5,7 milliárd forintos tőkeemeléssel támogatja a fő tulajdonos az AutoWallis nemzetközi növekedési terveit. Így a régiós autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató jelenleg is erős tőkehelyzetét és mérlegszerkezetét is tovább erősíti. A tőzsde autós vállalata a rendelkezésére álló forrásokból többek között gyorsítani akarja kiskereskedelmi tevékenys
jan. 29
12:54
Figyelem, szerdán fontos határidő jár le, komoly büntetésekbe lehet beleszaladni (Menedzsment Fórum)
Ha mégis beüt a baj, akkor is lehet mérsékelni a büntetést.
jan. 29
12:54
Szeptember óta nem látott szintre drágult az euró (444.hu)
Hétfő délelőtt folytatódott a forint gyengülése, az euró árfolyama átlépte a 390-et, a dolláré a 360-at.
jan. 29
12:54
Második éve siralmas a befektetési bankárok bónusza - vagy ez a normális? (vg.hu)
A magas kamatok és az elhúzódó háború miatt kivárnak a vállalati ügyfelek. Se kötvény, se fúzió.
jan. 29
12:54
Miért tüntetnek a gazdák egész Európában? (Agrofórum)
Lezárt autópályák, traktoroszlopok és dühös gazdák: egyre több országban fejezik ki jelenleg hangosan a gazdák csalódottságukat.
jan. 29
12:56
Reddit: a tőzsdén is hamarosan megmutathatják, ki a legény a gáton (vg.hu)
Harmadáron vihetik tőzsdére a mémrészvények "mozgatórugóját".
jan. 29
13:00
Belgiumban is traktoros tüntetések okoznak közlekedési káoszt (vg.hu)
Újabb európai országban lett elegük a mezőgazdasági dolgozóknak. Németország, Franciaország és Litvánia után ezúttal Belgiumban demonstrálnak a traktorosok.
jan. 29
13:00
Nagy dobásra készül az amerikai posta (Gyártástrend)
Az Usa legnagyobb elektromos járműflotta-bővítését indítják el, bemutatták az első töltőállomásokat.
jan. 29
13:02
Kihirdették az új üzemanyagárakat Magyarországon: beteljesült a sötét jóslat – vaskos drágulás jön szerdától a kutakon (vg.hu)
Nyilvánosságra hozták, milyen üzemanyagárak várhatóak a hazai benzinkutakon szerdától.
jan. 29
13:03
Giorgia Meloni 5,5 milliárd euróval nyerné meg a migráció elleni harcot, Afrikában (Privátbankár)
Alternatívát kell teremteni, nem jótékonykodni vagy gyarmatosítani.
jan. 29
13:03
Egyre nagyobb valószínűséggel döntenek elbocsátásokról Németországban (Piac és Profit)
Németországban csökkent a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága januárban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
jan. 29
13:06
A vörös-tengeri húszi támadások miatt elapadt az alkatrészellátás a német Tesla-gyárban: két hétre leállt a termelés (vg.hu)
A jemeni húszik tengeri támadásai térdre kényszerítették a szállítási vállalatokat.
jan. 29
13:09
Megizzasztja a karbonvám az importőröket - Vészesen közeleg a CBAM január végi határideje, de van egy könnyítés (Portfolio)
Fokozatosan elkezdte bevezetni az EU a CBAM, vagyis az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusát, amely eleinte adatszolgáltatási, majd egyre komolyabb beszámolási kötelezettséghez és engedélyekhez köti az unión kívülről, kvótakereskedelmi rendszer nélkül működő gazdaságokból importált alapanyagok, áruk behozatalát. Magyarországon is
jan. 29
13:12
Leverné a Revolutot az Erste - sikerülhet? (ProfitLine)
Legyőzte a fintech cégek hasonló szolgáltatását az Erste azonnali áras devizaváltása a bank ügyfeleinél.
jan. 29
13:12
Megtartotta idei első ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma (Demokrata)
Nagy Márton ötödik alkalommal hívta össze a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumát.
jan. 29
13:15
Itt a cáfolat: mégsem bünteti meg Magyarországot az EU? (Portfolio)
Nem tükrözi Magyarország és az EU közötti tárgyalások állását a Financial Times beszámolója, amely szerint az EU Tanácsa megbüntetné az országot - írja a Reuters az egyik tanácsi illetékes közlése alapján. Vagyis ez az álláspont cáfolja a Tanács közeléből kiszivárgott információkat.
jan. 29
13:17
A legnagyobb buli idején fogadkozik a fiskális alkoholista, hogy bevonul az elvonóra (Portfolio)
Mára nyilvánvalóvá vált: a magyar állam költségvetése ördögi spirálba került. Részben külső sokkok, de főként az elhibázott, túlköltekező fiskális politika és a későbbi - szerkezetében rossz, túlzottan az adóemelésre fókuszáló - költségvetési kiigazítás miatt kényszerpályára került a gazdaságpolitika. A sorozatos költségvetési módosítások rosszabb
jan. 29
13:18
Gyorsan menjen tankolni, akinek kedves a pénztárcája (Menedzsment Fórum)
Szerdától jelentős drágulás jön a kutakon.
jan. 29
13:18
Kedvezményes adózással segítenék a külföldi munkaerővel érkező digitális cégeket (HR Portál)
A javaslat szövege karácsony előtt egy nappal került fel a kormány honlapjára.
jan. 29
13:18
Jön a Kubota új, többfunkciós elektromos traktorja! +Videó (Agroinform)
A vállalat az autonóm Agri Concept traktort a Consumer Electronics Show kiállításon mutatta be először a nagyközönségnek.
jan. 29
13:18
Csányi Sándor elárulta, marad-e szövetségi kapitány Marco Rossi az Eb után (vg.hu)
Az MLSZ elnöke beszélt az olasz szakember jövőjéről.
jan. 29
13:20
Fontos dokumentum érkezik januárban a bankjától (vg.hu)
Érdemes kimenekülni egy drága bankszámlából, amihez alapot adhat a január 31-ig kézhez kapott díjkimutatás a bankszámlaköltségekről.
jan. 29
13:21
Elképesztő akcióval verik a Lidlt és az Aldit is: alapvető termékeket vehetnek féláron a vásárlók, megmutatják a spanyolok, milyen az igazi spórolás (Privátbankár)
Mélyen saját árrése alá megy a bolthálózat, mi a trükkjük?
jan. 29
13:21
Újabb távközlési vállalat jelentett be áremelést (Piac és Profit)
Május 1-től 14,9 százalékkal módosítja előfizetési díjait a DIGI.
jan. 29
13:21
Itt az újabb uniós mesterterv: erre készülnek a magyar földeken, rengeteg ember munkáját érinti (Pénzcentrum)
A zöldebb és társadalmilag igazságos közös agrárpolitika a gazdálkodók javát szolgálja. Erre jutottak a Régiók Európai Bizottságának (CoR) tagjai a Green Deal Going Local munkacsoport január végi ülésén, amelynek az a célja, hogy a városokat és a régiókat helyezzék az Európai Unió klímasemlegességre való átmenetének középpontjába. Úgy vélik, hogy a
jan. 29
13:24
Vörös-tengeri válság: az európai élelmiszer-kereskedelem is veszélybe került (vg.hu)
Újabb csapás érte az európai mezőgazdaságot.
jan. 29
13:24
EUIPO: 4466 munkahely szűnt meg Magyarországon a hamis termékek forgalmazása miatt (Üzletem)
A ruhaipar, a kozmetikai cikkek és a játékok területén vizsgálja a hamisítás hatásait az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmánya: az elemzés szerint Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása és 4466 fő munkája szűnt meg emiatt.
jan. 29
13:27
Most érkezett a bejelentés: horror vár az autósokra februártól a benzinkutakon (Pénzcentrum)
Szerdától emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is 7-7 forinttal.
jan. 29
13:27
Az OTP vezeti a blue chipek esését (Portfolio)
A vasárnap esti Brüsszelből érkező hírek következtében eséssel indul a hét a magyar tőzsdén, a nap eddigi részében az OTP esett a legnagyobb mértékben.
jan. 29
13:30
Ez lenne Pintér Sándorék egészségügyi reformja? Újabb kórházakban állnak le a kezelések (Menedzsment Fórum)
Januárban 20, most pedig tucatnyi kórház jelezte, hol, milyen ellátásokat nem tudnak bevállalni.
jan. 29
13:30
Brutálisan nőtt a lakosság digitális étvágya, megugrott az adatforgalom (vg.hu)
A nagyobb letöltésszám mögött az olyan, nagy adatforgalommal járó szórakozási lehetőségek terjedése állhat, mint például a streamingszolgáltatások használata.
jan. 29
13:30
Perlik a floridai idősotthont, ahol aligátor okozott halálesetet (Magyar Mezőgazdaság)
Floridában hozzátartozók hanyagságért pereltek be egy idősotthont, amelynek közelében egy 85 éves lakó halálát okozta egy aligátor.
jan. 29
13:33
Akarja tudni, mennyibe kerül majd a tankolás szerdától? (Privátbankár)
Előbb-utóbb sajnos úgyis szembesülni fog vele.
jan. 29
13:42
Két hét, és érkezik a 13. havi és a februári nyugdíj (ProfitLine)
"Két hét múlva érkezik a 13. havi és a februári nyugdíj. Több mint 1000 milliárd forintot utalunk a költségvetésből" - írta hétfői Facebook-posztjában Varga Mihály pénzügyminiszter.
jan. 29
13:42
Szerdán újabb áremelés a benzinkutakon, közel a 600 forintos benzin (444.hu)
Egy hónap alatt 30-40 forinttal drágulnak így az üzemanyagok.
jan. 29
13:42
Előrejelezhetővé vált a súlyos lefolyású koronavírus (vg.hu)
Egy friss kutatás szerint pontos prognózis adható azzal kapcsolatban, hogy mekkora problémát okozhat a betegség.
jan. 29
13:45
Leváltják a svéd Gripen vadászgépeket (Piac és Profit)
Csehország megvásárol 24 F-35 típusú, amerikai vadászgépet. A szerződést Jana Cernochová cseh védelmi miniszter és Bijan Sabet, az Egyesült Államok nagykövete írta alá Prágában.
jan. 29
13:45
Korlátoznák az orosz energetikai létesítmények felett a légiforgalmat (Privátbankár)
Az orosz energiaügyi minisztérium az orosz energetikai létesítmények feletti repülések korlátozását javasolja - írja a Vedomosztyi.
jan. 29
13:45
Kevés magyar tanár vált magasabb minősítésre nettó 11 ezer forintért (Portfolio)
Csak 5451 pedagógus vesz részt a 2024-es minősítési eljárásban, a többiek visszaléptek a kötelezettség eltörlése miatt, amivel egyébként is csak nettó 11 ezer forinttal nőne a fizetésük - tudósított a Népszava.
jan. 29
13:45
Adatvédelem – 5 tanács a nagyobb biztonságért (TőzsdeFórum)
Január 28-án volt az adatvédelem napja ("Data Protection Day"). Ahogy minden évben elmondja a Sophos, az adatvédelem napja több, mint egy egyszerű 24 órás időszak, amelyben megpróbáljuk megőrizni az online biztonságunkat. Ez egy olyan nap, amikor át kell gondolni azokat a változtatásokat, amelyeket megtehetünk a digitális életedben, hogy nagyobb bi
jan. 29
13:47
Megbüntetné Magyarországot az EU (TőzsdeFórum)
A Portfolió arról írt hétfőn, hogy sajtóértesülések szerint egy "brüsszeli bürokraták által fogalmazott dokumentum" amellett érvel, hogy amennyiben nem születik döntés Ukrajna finanszírozásáról a február elsejei EU-csúcson, a tagállamok nyilvánosan kijelentik, hogy a magyar miniszterelnök nem konstruktív viselkedése miatt nem tudják elképzelni, hog
jan. 29
13:48
Nagy célt tűzött ki a NAP Nyrt. a zöld energia termelésben (Alternatív Energia)
A tavalyi eredményeket 15 százalékkal meghaladó termelési előrejelzéssel kezdi az évet a NAP Nyrt., a prognózis szerint idén 68 264 megawattóra (MWh) villamos energiát termelnek majd - közölte a zöldáramot előállító társaság csütörtökön az MTI-vel.
jan. 29
13:48
MAP50 – A szorgalmas madármegfigyelők kihívása (Tiszta Jövő)
50 éves az MME, s ennek kapcsán 2024 első MAP kihívása is az 50-es szám jegyében zajlik. A megszerezhető maximum pontszám: 50.

Keresés