A hétéves börtönbüntetését töltő Julija Timosenko ellen indított újabb per hozzájárulhat a szétdarabolt ukrán ellenzék összefogásához. Október 28-án rendezik Ukrajnában a parlamenti választásokat, az egykori miniszterelnök a börtönből segíti pártját.
Anders Behring Breivik, norvég tömeggyilkos perének ötödik napján tegnap kifejtette, minden emberi vonatkozásától megfosztotta magát, hogy végre tudja hajtani a 77 halálos áldozattal járó merényleteit. A BBC brit adó tudósítója, Steve Rosenberg szerint a csütörtöki nap legijesztőbb aspektusa Breivik nyugodt, majdhogynem büszke hozzáállása volt a történtekhez.
Ismét összecsapások voltak szombatra virradó éjszaka Bahreinben több síita faluban kormányellenes tüntetők és a rohamrendőrök között, nem messze Szahírtól, ahol szombaton a Formula-1 autóverseny időmérő edzéseit tartják - közölték szemtanúk.
Észak-Korea két héten belül végrehajtja harmadik földalatti atomrobbantását, és már az előkészületek vége felé járnak - írta egy dél-koreai lap szöuli kormányforrásokra hivatkozva.
Egy jeruzsálemi bíróság elrendelte a ciszjordániai Hebron egyik házába betelepült izraeli telepesek kiköltözését - jelentette vasárnap az izraeli közszolgálati rádió.
Az iráni hadsereg megépíti annak az amerikai pilóta nélküli repülőgépnek a mását, amelyet december elején fogtak el Irán keleti részén - közölte vasárnap a nagy hatalmú Köztársasági Gárda egy magas beosztású parancsnoka.
Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt médiaértesülések szerint vasárnap visszaszállították a kacsanyivkai női börtönbe a harkivi kórházból, mert az elítélt elutasította az orvosi kezelést.
A szocialista Francois Hollande vezet a szavazatok 28,4-29,3 százalékával a franciaországi elnökválasztás első fordulójában, a második helyen Nicolas Sarkozy áll 25,5-27 százalékkal a közvélemény-kutató intézetek felmérései (exit poll) szerint, így ők ketten jutnak be a május 6-i második fordulóba - közölték a francia televíziós állomások vasárnap este az urnazárás után.
Alig több mint három hónappal a londoni nyári olimpiai játékok kezdete előtt máris botrányt okozott a brit főváros repülőtereinek hírhedten lassú útlevélkezelése, miután egy vezető olimpiai sportdiplomata órákat volt kénytelen sorban állni Heathrow-n.
A németek Európában mindenki másnál kevesebb kamatot fizetnek az államadósságért, miközben elemzők szerint immár nem kérdéses, hogy Spanyolország is nemzetközi mentőcsomagra szorul majd.
Borisz Berezovszkij orosz üzletember képtelen ötlettel állt elő a napokban: azt szeretné, ha Harry herceg lenne az orosz cár. Áprilisi tréfának már csak azért sem lehet tekinteni az RBC.ru tekintélyes orosz portál hírét, mivel túl képtelen ahhoz, hogy átverésre alkalmas legyen. Pedig Borisz Berezovszkij, aki egykor a Kreml kegyeltje volt, és 2003 óta politikai menekültként élvezi az angol főváros…
A feszültség talán enyhült, de a helyzet semmiképpen nem oldódott meg Szudán és Dél-Szudán között azzal, hogy a déliek kivonták csapataikat a mintegy két héttel ezelőtt elfoglalt, szudáni területen fekvő Heglig olajmezőről a hétvégén. Szudán hírek szerint tegnap az egyik dél-szudáni olajmezőt bombázta. Háború fenyeget a két ország között.
Ókori hagyományainak megfelelő hatalmas programsorozattal ünnepelte Róma fennállásának 2765. születésnapját a hétvégén. A legenda szerint a várost Romulus és Remus időszámításunk előtt 753-ban alapította meg. Az itáliai fővárost Tibullus, időszámításunk előtti első században élt elégiaszerző nyomán gyakran említik "örök városként" a történetírók.
Hamarosan bezárják a még működő utolsó japán atomreaktort. A Hokkaido szigetén, Tomariban található reaktor az egyetlen, amelyet nem állítottak le a 2011 márciusi nagy földrengés és szökőár után, a fukusimai katasztrófát követően. Az utolsó reaktor május elejére tervezett leállításával Japánban teljesen megszűnhet a nukleáris energiatermelés.
A kormánycsapatok Damaszkusz egyik elővárosát, Doumát lőtték vasárnap, egy nappal azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta háromszáz fős megfigyelőcsoport kiküldését Szíriába.
A szavazatok kilencven százalékának feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint a szocialista Francois Hollande 28,5 százalékkal végzett az élen a francia elnökválasztás első fordulójában, a második helyen álló, 27 százalékos támogatottságot szerzett jelenlegi államfő, a konzervatív Nicolas Sarkozy előtt, így ők ketten jutottak be a május 6-i második fordulóba.
Pokolgép robbanása rázta meg a dél-libanoni Türosz egyik éttermét vasárnap éjszaka, a detonációban hét ember megsebesült - jelentette egy helyi biztonsági forrás.
A szavazatok kilencven százalékának feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint a szocialista Francois Hollande 28,5 százalékkal végzett az élen a francia elnökválasztás első fordulójában, a második helyen álló, 27 százalékos támogatottságot szerzett jelenlegi államfő, a konzervatív Nicolas Sarkozy előtt, így ők ketten jutottak be a május 6-i második fordulóba.
A "várt Hollande-Sarkozy párbaj" mellett a francia napilapok hétfőn Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) jelöltje "történelmi" méretű támogatottságának következményeivel foglalkoztak.
Újabb Szíria-ellenes szankciók elfogadásáról döntött hétfőn az Európai Unió (EU), amelynek értelmében megtiltották a luxustermékek exportját, és tovább szigorították a másként gondolkodók elnyomását elősegítő termékek forgalmazását - közölte egy diplomata.
Jogi lépésekre készül az Austrian Airlines (AUA) üzemi tanácsa a kollektív szerződés átalakítása ellen, a munkavállalói szervezet tanácskozása miatt késésekre kell számítani a schwechati repülőtérről felszálló járatok indulásában - számolt be hétfőn az osztrák tömegtájékoztatás.
A kanadai kormány mindeddig nem tudta megállítani azoknak a romáknak az áradatát, akik vissza akarnak élni az ország menekültügyi rendszerével - jelentette ki Jason Kenney menekült- és állampolgárságügyi miniszter a National Post torontói napilap internetes kiadásának vasárnapi beszámolója szerint.
A művi terhességmegszakítás képekről vagy videofelvételről való megtekintésére kötelezné egy törvénytervezet Romániában a nőket azért, hogy csökkenjen az abortuszok száma - adta hírül hétfőn a Krónika című erdélyi napilap.
Bocsánatot kért a "politikailag el nem kötelezett" áldozatok családjától a tavalyi norvégiai tömegmészárlás tettese, a bíróság előtt álló norvég Anders Behring Breivik, de nem volt hajlandó bocsánatot kérni azoknak a fiataloknak a szüleitől, akiket a munkáspárti ifjúsági táborban, Utoya szigetén ölt meg.
Az amerikai The Wall Street Journal Orbán Viktor brüsszeli útjáról, a francia Le Monde Göncz Árpádról közölt cikket. Németországban a Die Zeit című hetilap online kiadása az európai populista pártokról írt elemzésében foglalkozott Magyarországgal.
Csehországban tovább mélyül a kormányválság. Néhány napon belül megszűnik a kormánykoalíció, és nem kizárt, hogy még júniusban előrehozott választások lesznek.
Izlandon bűnösnek találta egy bíróság Geir Haarde volt miniszterelnököt az észak-európai ország 2008. évi pénzügyi összeomlása ügyében, de nem szabott ki rá büntetést.
Robbanás történt egy tejüzemben Norvégia délkeleti részén, legkevesebb egy ember meghalt és hárman megsérültek, a mentőalakulatok öt embert keresnek - jelentette az NTB norvég hírügynökség.
Petr Necas cseh kormányfő, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke pénteken bizalmi szavazást kezdeményez a parlament alsóházában. Erről a legnagyobb kormánypárt elnöksége döntött - közölte Bohuslav Svoboda, az ODS prágai elnöke a vezetőség hétfői ülése után.
Lázas számolás zajlik Franciaországban az elnökválasztások első fordulóját követően. A közvélemény-kutatások szerint a május 6-i második fordulót egészen biztosan a szocialista Francois Hollande nyeri, de a felmérések hitelessége vasárnap részben megkérdőjeleződött, ezért most a jobboldal azt mondja: semmi sincs veszve.
A szocialisták jelöltje, Francois Hollande nyerte a francia elnökválasztás első fordulóját. Az első eredmények szerint mintegy két százalékkal előzte meg a hivatalban lévő elnököt, Nicolas Sarkozyt. Mivel az előrejelzések szerint Hollande a két hét múlva sorra kerülő második forduló favoritja, Sarkozy csak a csodában bízhat.
Akár a hiteltárgyalások megkezdését is eredményezheti, ha jól sikerül a keddi informális egyeztetés Orbán Viktor és az Európai Bizottság elnöke között.
Az egyiptomi választásokon győztes iszlamista pártok nem fogadják el az egyiptomi-izraeli békeszerződésbe foglalt gázszállítási megállapodást, mert álláspontjuk szerint az sérti Egyiptom gazdasági érdekeit.
Legalább nyolc, de inkább tíz százalékos fölénnyel nyerheti a francia elnökválasztás első fordulójának győztese, a szocialista Francois Hollande a május 6-án megrendezendő második fordulót Nicolas Sarkozy köztársasági elnök előtt - derül ki a tegnap közzétett felmérésekből. Sarkozy azonban még nem adja fel: Marine Le Pen szavazóinak támogatásában reménykedik.
Az egykori román politikai rendőrséggel, a Securitatéval való együttműködése miatt lemondásra szólította fel Tőkés László a református egyház egyik esperesét, Nagy Sándort.
A még nyitott ügyeket tekintette át José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott informális találkozóján Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
A két nagyobbik cseh kormánypárt szerint a koalíció felbomlott azzal, hogy a legkisebb partner, Közügyek egyoldalúan felmondta a koalíciós szerződést, így a keddre tervezett tárgyalásoknak már nincs értelmük - közölte Petr Necas cseh miniszterelnök kedden.
Az első fordulóban élen végzett Francois Hollande továbbra is a francia elnökválasztás esélyese: a szocialista jelöltnek 54 százalékos győzelmet jelez előre egy kedden nyilvánosságra hozott felmérés. A jelenlegi államfő, a konzervatív Nicolas Sarkozy a szavazatok 46 százalékára számíthat.
Talán maga Marine Le Pen sem gondolta volna a francia elnökválasztás előtt, hogy több mint 18 százalékot gyűjtve mindkét a második fordulóba került jelölt, a szocialista Francois Hollande és Nicolas Sarkozy elnök is az ő támogatóit próbálja megnyerni.
A nemrég megtartott magyarországi Holokauszt-emléknap önkéntelenül is felvetette a kérdést: miért hagyták magukat a zsidók - néhány hősi kivételtől eltekintve - ellenállás nélkül lemészárolni? Ha már mindenképpen meg kellett halniuk, miért nem szálltak szembe a gyilkosokkal? A kérdést Ofer Shiffnek, az izraeli Ben Gurion Kutatóközpont Budapestre látogató docensének tettük fel.
A negyvennyolc milliós Ukrajnában elenyésző kisebbséget alkot a százötven ezer lelket számláló magyarság, ezért nem is tényező az országos politikában. A nagy ukrán pártok nem versengenek kegyeiért, és egyik nagy formáció sem mutat különösebb érdeklődést általában a kisebbségek helyzete iránt. Az etnikai toleranciának és az európai értékeknek egyetlen következetes szószólója van: Vitalij Klicsko…