A Miniszterelnökség elsődleges információi szerint ismeretlen fegyveresek elraboltak két magyar állampolgárt Szíriában - közölte a miniszterelnök szóvivője szombaton az MTI-vel.
Az osztrák közszolgálati rádió és a Der Standard című osztrák liberális napilap az úgynevezett zsebszerződések elleni fellépéssel foglalkozott, a Kurier az ausztriai munkavállalási korlátozások egy évvel ezelőtti megszüntetéséről írt, míg a francia Le Monde a Közgép állami megrendeléseit elemezte, a brit The Guardian pedig Geréb Ágnes ügyéről közölt cikket.
Online újságok alkalmazásban álló újságíróknak adták ki magukat a rendőrség által letartóztatott szélhámos kínaiak - adta hírül a kínai média szombaton.
A Szíriában szombatra virradó éjszaka elrabolt két magyar állampolgár rablótámadás áldozata lett; a Terrorelhárítási Központ (TEK) úgy tudja, hogy a túszok életben vannak - közölte a miniszterelnök szóvivője.
Életben vannak a Szíriában elrabolt magyarok - közölte a Terrorelhárítási Központra hivatkozva a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter közleményében hangsúlyozta: egyelőre annyit tudni, hogy szombatra virradóra rablótámadás történt egy cég telephelyén Szíria észak-keleti részén és a fegyveresek a különféle eszközök eltulajdonítása után bukkantak a magyarokra, akik egyelőre nincsenek…
London egyik sűrűn lakott negyedébe is telepítene légvédelmi rakétákat a nyári londoni olimpiai játékok biztosítása érdekében a brit védelmi minisztérium.
Már nemcsak delfinek, hanem a pelikánok is pusztulnak Peru partjainál. A szakemberek még mindig nem találták meg az állatok tömeges halálozásának okát.
Gazdaságfejlesztési kérdésekről, a kétoldalú turizmusban rejlő lehetőségekről, továbbá környezetvédelmi és oktatási ügyekről egyeztetett dél-kelet ázsiai körútján a magyar és a malajziai külügyminiszter.
Az utóbbi hetek belpolitikai és gazdasági megrázkódtatásai nyomán nyolcévi mélypontra süllyedt a liberálisokkal koalícióban kormányzó brit Konzervatív Párt támogatottsága.
Nagy-Britanniában nyolcévi mélypontra süllyedt a liberálisokkal koalícióban kormányzó Konzervatív Párt támogatottsága. A Sunday Times című konzervatív lap megbízásából elvégzett országos közvélemény-kutatás eredményei szerint a torykra jelenleg 29 százaléknyian voksolnának. A támogatók aránya 2004 óta most első ízben süllyedt 30 százalék alá.
Olaszországban újabb ötmilliárd eurós takarékossági csomagot tervez a kormány. A megszorítások elsősorban a közigazgatást, az igazság- és oktatásügy területét érintik.
Bécsnél a Dunában találta meg az osztrák rendőrség az egykori líbiai miniszterelnök, majd olajipari miniszter, Sukri Ganem holttestét. A 69 éves politikus családja korábban azt állította, hogy vasárnap kora reggel lakásában találták meg a minisztert. Egy rendőrségi szóvivő szerint a holttesten nem találtak erőszakra utaló nyomokat.
Újabb politikus, ezúttal Václav Klaus cseh államfő mondta le májusi ukrajnai látogatását, ezzel tiltakozva Julija Timosenko volt ukrán kormányfő fogva tartása ellen.
Václav Klaus cseh köztársasági elnök lemondta májusi ukrajnai látogatását, ezzel tiltakozva Julija Timosenko volt ukrán kormányfő fogva tartása ellen - értesült a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap.
Eltűnt egy francia újságíró Kolumbiában, Caqueta tartományban, miután szélsőbalos gerillák megtámadtak egy rendőri-katonai alakulatot, amely épp a lázadók kábítószer laboratóriumát semmisítette meg - nyilatkozta az AFP francia hírügynökségnek név nélkül a bogotai francia nagykövetség egy diplomatája.
Angela Merkel német kancellár nem lesz jelen a küszöbönálló labdarúgó Európa-bajnokság (Eb) ukrajnai mérkőzésein, ha addig nem engedik szabadon a bebörtönzött Julija Timosenko, egykori ukrán kormányfőt, adta hírül a Der Spiegel német magazin tegnapi számában.
Vasárnap sorsdöntőnek mondott parlamenti- és elnökválasztást rendeznek Szerbiában. Eldől, hogy az ország azon az Európa felé vezető úton halad-e tovább, amelyen elindult, vagy ismét nacionalista színezetű erők veszik át a kormányrudat. A parlament összetétele már most kialakul, az államfő személyéről azonban csak a két héttel később esedékes második forduló dönt majd. Teljes a bizonytalanság,…
Nem fenyegeti közvetlen veszély a Szíriában elrabolt két magyar állampolgár életét a(TEK) információi szerint - a magyarokat felfegyverzett támadók egy rablótámadás során hurcolták el egy cég telephelyéről Északkelet-Szíriában szombatra virradó éjjel. A kutatás sikerére hivatkozva azonban egyelőre nem árulnak el többet.
Az első boncolási eredmények szerint vízbe fúlt Sukri Ganem volt líbiai olajipari miniszter, a rendőrség azonban továbbra sem zárja ki az idegenkezűséget - közölte hétfőn egy hatósági szóvivő.
Az ukrán kormánynak sürgős rendőrségi reformokat kell kezdeményeznie még a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság előtt, különben az ukrajnai mérkőzésekre látogató szurkolók is veszélybe kerülnek "az ellenőrzés alól kicsúszott" ukrán rendőri erők részéről - áll az Amnesty International hétfőn Londonban kiadott állásfoglalásában.
A beolvasztás csendes politikáját választotta a szlovák kormány a következő évekre a Magyar Koalíció Pártja szerint, ugyanis Robert Fico kabinetjének pénteken jóváhagyott kormányprogramja nem veszi figyelembe a kisebbségek valós helyzetét, és alig tartalmaz konkrétumokat.
Két diplomásból egynek nincs munkája vagy alulfoglalkoztatott az Egyesült Államokban. Az amerikai munkaerőpiac változásai különösen keményen sújtják az első egyetemi diplomával rendelkezőket, akik egyre inkább csak olyan állásokban tudnak elhelyezkedni, amelyekhez nem kell felsőfokú végzettség.
"Jelentősen csökkent" annak az esélye, hogy a közeljövőben katonai konfliktus törjön ki az iráni nukleáris program miatt - írta hétfőn amerikai hivatalos személyekre és elemzőkre hivatkozva a The New York Times (NYT).
London egyik sűrűn lakott negyedébe telepítene légvédelmi rakétákat a nyári londoni olimpiai játékok biztosítása érdekében a brit védelmi minisztérium, számolt be róla tegnap a BBC brit közszolgálati adó.
Kövér László, a köztársasági elnöki jogkört ideiglenesen betöltő házelnök hétfőn udvariassági látogatáson fogadta Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettest a Sándor-palotában.
Kína kétségbe vonta, hogy az ENSZ illetékes bizottsága Tokió kérésére hivatalosan elfogadta a szigetországhoz tartozó kontinentális talapzati terület bővítését.