2013. június 19. szerda

jún. 19
6:57
Sao Paulóban újra tüntettek (Infostart)
Kedd este újra ezrek tüntettek a brazíliai Sao Paulóban a jövő évi labdarúgó vb túlzottan magas költségei és más társadalmi igazságtalanságok ellen.
jún. 19
9:57
Rendkívüli sugárszennyezést mértek Fukusimában (Infostart)
Rendkívül nagy sugárszennyezést észleltek Japánban, a fukusimai atomerőmű alatti talajvízben, és a helyi hatóságok emiatt arra utasították a tavalyelőtt földrengésben és szökőárban megrongálódott erőművet üzemeltetető vállalatot (TEPCO), hogy akadályozza meg a sugárszennyezett anyag tengerbe szivárgását.
jún. 19
10:51
Berlinbe látogatott Barack Obama (Infostart)
Megkezdte hivatalos berlini programját szerda délelőtt Barack Obama, aki első alkalommal látogatott el amerikai elnökként a német fővárosba.
jún. 19
12:03
Mit akarnak a csehek? (Infostart)
Előre hozott képviselőházi választás kiírását tartja a jelenlegi kormányválság legjobb megoldásának a csehek fele - derült ki abból a felméréséből, amelyet a Median közvélemény-kutató intézet készített a közszolgálati Cseh Televízió számára.
jún. 19
14:27
Fidesz: a Tavares-jelentés az európai baloldal pártdiktátuma (Infostart)
Továbbra is elfogultnak tartja a Tavares-jelentést a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja. A frakció közleményében hangsúlyozza, hogy ha a dokumentumot a július eleji plenáris ülésen elfogadják, annak Magyarországra nézve nincs semmilyen jogi, költségvetési következménye.
jún. 19
16:24
Obama Berlinben - Európa továbbra is fontos (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás fontosságát hangsúlyozta az amerikai elnök és a német kancellár szerdán berlini megbeszélésük után.
jún. 19
17:00
Tavares-jelentés - Az MSZP EP-képviselői üdvözlik a döntést (Kripto Akadémia)
Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselői nyilatkozatban üdvözölték, hogy az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szerdán elfogadott Tavares-jelentés nem tartalmaz olyan kitételeket, amelyek a magyar állampolgárokat érintő szankciókat javasolnának.
jún. 19
18:03
Obama atomfegyver-leszerelési javaslata (Infostart)
A hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot az amerikai elnök szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében.
jún. 19
18:48
Tavares: az alapvető jogoknak a valóságban is érvényesülniük kell (Kripto Akadémia)
Az európai alapvető jogok nem csak papíron léteznek, hanem a valóságban is érvényesülniük kell - ekként értékelte Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő magyar újságíróknak szerdán azt, hogy az EP állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) elfogadta az általa készített jelentés módosított változatát az alapjogok…
jún. 19
19:51
Már az 1,35 milliárdot is meghaladja a kínaiak száma (Infostart)
Az 1,35 milliárdot is meghaladta a kínai népesség száma 2012 végén, a lakosságon belül pedig a nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak - derül ki a friss statisztikákból.
jún. 19
19:53
Nemcová lehet az új cseh kormányfő (Infostart)
Miroslava Nemcová, a cseh parlament alsóházának elnöke a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) kormányfőjelöltje - jelentette be Martin Kuba, az ODS ügyvezető elnöke a párt szűkebb vezetésének szerdai ülése után.

2013. június 20. csütörtök

jún. 20
5:45
Online zárta ki egyik szenátorát az 5 Csillag Mozgalom (Infostart)
Internetes szavazással döntött egyik parlamenti szenátora, Adele Gambaro kizárásáról Olaszországban a Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalom (M5S).
jún. 20
5:54
Emberközelben a 3D nyomtatás (Kripto Akadémia)
A háromdimenziós nyomtatás új lehetőségeket rejt magában, habár maga a technológia még több szempontból gyerekcipőben jár. Ipari méretekben szerepe nem kérdőjelezhető meg, ahogy az orvostudomány és a biológia - a szerv-, hús- vagy bőrnyomtatás révén - már beépítette a technológiát. Kérdés, a háztartásokban megjelenik-e, s mostantól magunknak nyomtatjuk-e a széket, a fogkefét vagy a csillárt?
jún. 20
5:56
Gordiuszi csomó (Kripto Akadémia)
Minden évben megrendezik a G8-ak csúcstalálkozóját, s az eredmény rendre ugyanaz: többen felvetik, mi szükség is van erre? Hatalmas összegeket kell fordítani a rendezvényre, már a több ezres rendőri biztosítás miatt is, s a végén gyakorta olyan zárónyilatkozatot tesznek közzé, amellyel legfeljebb a minimális elvárásokat teljesítik.
jún. 20
6:12
Határtalan helytállás (Kripto Akadémia)
II. Erzsébet idén betegeskedő férje nélkül vett részt a 60 évvel ezelőtti megkoronázása emlékére rendezett misén a Westminster székesegyházban. A brit uralkodó tavaly ünnepelte gyémántjubileumát, 1952-ben, apja halálakor lett királynő, ám csak több mint egy évvel később került sor a koronázásra. Az elismert amerikai életrajzíró, Sally Bedell Smith nemrégiben magyarul is megjelent könyvéből minden…
jún. 20
6:39
Kivégeztek egy helyi kínai pártvezetőt (Infostart)
Kivégezték azt a közép-kínai pártvezetőt, akit 11 kiskorú megerőszakolásában talált bűnösnek a bíróság - jelentette csütörtökön a kínai média.
jún. 20
10:33
Tombol a tél Új-Zélandon (Infostart)
Évtizedek óta nem látott mennyiségű havat szállított a hóvihar csütörtökön Új-Zéland déli szigetének egyes részeire, emberek ezrei maradtak áram nélkül, egyes partvidéki területeket árvíz öntötte el.
jún. 20
13:15
Norvégia Európa szemetéből csinál pénzt (Infostart)
Európa szemetéből csinál pénzt és állít elő energiát az olajban gazdag Norvégia. Az északi országba tonnaszám viszik a szemetet, hogy ott egy helyi cég szétválogassa és elégesse azt.
jún. 20
15:30
Zombik, vérfarkasok, boszorkányok Nottinghamban (Kripto Akadémia)
Egyre több élőhalottat, boszorkányt, szörnyet, földönkívülit és vérfarkast vél látni a brit Nottinghamshire grófság lakossága.
jún. 20
15:39
Megtorpedózták a béketárgyalásokat (Infostart)
Halva született ötlet-e a tálibokkal a békéről tárgyalni? - úgy tűnik, hogy megtorpedózták az afgán konfliktusban mérföldkőnek nevezett közvetlen találkozót az amerikaiak és a tálibok között. A megbeszélésekbe bevont afgán kormány ugyanis visszalépett.
jún. 20
17:27
A szlovákok is küzdenek a kánikulával (Infostart)
Történelmi csúcsokat döntött meg a meleg szerdán és csütörtökön Szlovákiában, emberek rekordszámban lettek rosszul a hőségtől, a szlovák meteorológiai intézet másodfokú riasztást rendelt az ország déli járásaiban.
jún. 20
18:03
Benyújtotta lemondását a palesztin miniszterelnök (Infostart)
Alig több mint két héttel hivatalba lépése után, csütörtökön benyújtotta lemondását a Ciszjordániában kormányzó palesztin miniszterelnök - jelentette be a miniszterelnöki hivatal sajtószolgálata.
jún. 20
18:30
Egy amerikai katona öt guantánamói fogolyért (Kripto Akadémia)
Az afganisztáni tálibok felajánlották, hogy a guantánamói börtönökben fogva tartott öt vezetőjükért cserébe szabadon engednek egy 2009 óta fogva tartott amerikai katonát - közölte csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
jún. 20
19:51
Korrupcióval gyanúsítják Izrael főrabbiját (Infostart)
Az izraeli rendőrség csalásokkal foglalkozó osztálya csütörtökön kihallgatta Jona Mecger askenázi főrabbit, akit korrupcióval és közpénzek elsíbolásával gyanúsítottak meg - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna délutáni hírműsorában.
jún. 20
20:09
Így értékelik Ferenc pápa első száz napját (Infostart)
Március 13-án este választották pápává a 76 éves Jorge Mario Bergogliót, aki Ferenc névvel jelentős fordulatot hozott a katolikus egyház és a hívők életébe a pápasága első száz napját elemző olasz szakértők szerint.
jún. 20
20:45
Táblagépet kap minden Los Angeles-i diák (Infostart)
Táblagépet kap a Los Angeles-i - az Egyesült Államokban a második legnagyobb - iskolahálózat minden egyes diákja: a kezdeményezés jelentősen hozzájárul az Apple cég azon tervének megvalósulásához, hogy iPad-ekre cserélje le a hagyományos iskolai tankönyveket.
jún. 20
20:54
Lánya helyett tett volna angol érettségit egy nő Párizsban (Kripto Akadémia)
Tizenkilenc éves lánya helyett akarta megírni az angol érettségit egy 52 éves nő Párizsban, de lebukott - közölték csütörtökön rendőrségi források.
jún. 20
21:03
Diplomáciai erőfeszítéseket sürget Angelina Jolie (Infostart)
Diplomáciai erőfeszítéseket sürgetett a szíriai polgárháború megszüntetése érdekében Angelina Jolie.
jún. 20
21:48
Lelki segélynyújtás öngyilkosoknak a milánói metrón (Kripto Akadémia)
Többfajta eszközzel keresnek megoldást a milánói metróvonalakon az egyre növekvő számú öngyilkosságok megfékezésére, idén ugyanis már tizenegyen vetették magukat a szerelvények elé.

2013. június 21. péntek

jún. 21
5:54
Meg akarták gyilkolni a volt kormányfőt? (Kripto Akadémia)
Botrányba fulladt tegnap a Rosen Plevneliev bolgár államfő által összehívott nemzetbiztonsági konzultatív tanács ülése, amelyen az egy hete tartó tüntetések nyomán kialakult politikai válság megoldási tervét kellett volna megvitatni.
jún. 21
5:56
Prága: kedden szállhat fel a fehér füst (Kripto Akadémia)
Ma kezdi meg konzultációit Milos Zeman elnök a parlamenti pártokkal a politikai válság megoldásáról, amely Petr Necas miniszterelnök hétfői lemondása után állt elő.
jún. 21
6:12
Obama-ajánlat a leszerelésről (Kripto Akadémia)
Barack Obama az amerikai és az orosz stratégiai nukleáris arzenál csökkentését sürgette tegnap Berlinben, a Brandenburgi Kapunál mondott nagy beszédében. Az amerikai elnököt tegnap fogadta Joachim Gauck német köztársasági elnök, s tárgyalásokat folytatott a német kancellárral. Angela Merkel a megbeszélésen szóba hozta a kiterjedt amerikai adatgyűjtési programmal kapcsolatos aggodalmait.
jún. 21
6:14
Vegyes a fogadtatása Obama javaslatának (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök szerdai berlini beszédében javaslatot tett arra, hogy a nukleáris fegyverzet kétharmados csökkentését vállaló új START (orosz-amerika) megállapodáshoz képest további egyharmaddal csökkentse arzenálját Oroszország és az Egyesült Államok és felvetette az Európában található taktikai nukleáris fegyverek csökkentésének szükségességét is.
jún. 21
6:16
Egyre többen kényszerülnek menekülni (Kripto Akadémia)
Drámaian növekedett tavaly a lakhelyüket elhagyni kényszerülő személyek száma világszerte és a 2013-ból eltelt fél év sem ígér enyhülést. Megszaporodtak a konfliktusok, új típusú fenyegetésekkel is szembe kell nézniük az érintett övezetek lakosainak illetve az ENSZ békefenntartóinak egyaránt, derült ki a menekültek világnapja alkalmából kiadott éves jelentésből.
jún. 21
7:15
Milliós tüntetés Brazíliában (Infostart)
Becslések szerint egymillió ember vagy még több vonult az utcákra tüntetni szociális követelésekkel Brazília száz városában, helyi idő szerint csütörtökön. A brazil elnök elhalasztotta esedékes külföldi útját.
jún. 21
10:42
Magyar drogfutárt fogtak el Máltán (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vettek a máltai hatóságok egy, Spanyolországban élő magyar drogfutárt, aki gyomrában próbált becsempészni keménydrogot a szigetországba - írta internetes felületén az Independent című máltai napilap.
jún. 21
12:39
Felbomolhat a görög koalíció (Infostart)
A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke; a párt a közszolgálati tv és rádió bezárása miatti tiltakozásul távozhat a koalícióból.
jún. 21
15:30
Betemetik a lányát rabságban tartó "amstetteni rém" házának pincéjét (Kripto Akadémia)
Betemetik azt a pincét, ahol az "amstetteni rémként" is emlegetett Josef Fritzl negyed évszázadon át fogva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette saját lányát.
jún. 21
16:24
A The New York Times megemlékezett Horn Gyuláról (Kripto Akadémia)
A fő hangsúlyt a vasfüggöny megnyitására helyezve, nekrológban emlékezett meg Horn Gyula volt miniszterelnökről és külügyminiszterről pénteken a The New York Times.
jún. 21
17:27
Tízezrek tüntetnek az egyiptomi államfő mellett (Infostart)
"Egymillióan az erőszak ellen" jelszó alatt több tízezren gyűltek össze pénteken Kairóban az elnöki palota közelében, hogy támogatásukról biztosítsák Mohamed Murszi államfőt.
jún. 21
17:29
A szerb parlament elfogadta a délvidéki vérengzéseket elítélő nyilatkozatot (Infostart)
A szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot.
jún. 21
17:36
Femen aktivisták próbáltak ráugrani a francia elnökre (Kripto Akadémia)
Megpróbálta magát rávetni Francois Hollande francia elnökre a Femen nőjogi szervezet két félmeztelen aktivistája pénteken a párizsi légiszalonon. A két fiatal nőt azonnal lefogták az államfő biztonsági szolgálatának a tagjai.
jún. 21
18:48
Feltételes szabadlábon a sikkasztásért elítélt horvát extábornok (Kripto Akadémia)
Feltételesen szabadlábra helyezték pénteken Vladimir Zagorec volt horvát tábornokot és védelmi miniszterhelyettest, akit 2009-ben sikkasztás és hivatali visszaélés vádjával hétéves szabadságvesztésre ítéltek Zágrábban - adta hírül a horvát média.
jún. 21
19:24
A szerb parlament elfogadta a délvidéki vérengzéseket elítélő nyilatkozatot (Kripto Akadémia)
A szerb parlament rendkívüli ülésén pénteken elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot.
jún. 21
20:00
Tombol a kánikula Horvátországban is (Kripto Akadémia)
Napok óta tart a hőség Horvátországban, pénteken több városban 35 fokos csúcshőmérsékletet mértek.
jún. 21
20:18
Majdnem összeütközött két repülőgép New York légterében (Kripto Akadémia)
Kis híján összeütközött két repülőgép New York légterében - jelentette be pénteken az amerikai légügyi hatóság (FAA), amely vizsgálatot indított a június 13-i incidens ügyében.
jún. 21
20:54
Magyarország a FAO tanácsának tagja lett (Kripto Akadémia)
Magyarország az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfőbb döntéshozó szervének tagja lett - közölte Hamar Balázs, Magyarország állandó képviselője a római székhelyű ENSZ-szervezetben az MTI-vel.
jún. 21
20:56
Obama elnök James Comeyt jelölte az FBI élére (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök pénteken James Comey volt igazságügyminiszter-helyettest jelölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére.
jún. 21
21:21
Obama elnök James Comeyt jelölte az FBI élére (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök pénteken James Comey volt igazságügyminiszter-helyettest jelölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére.
jún. 21
21:48
Putyin: Aszad távozásával hatalmi vákuum keletkezne (Kripto Akadémia)
Oroszországnak az az aggodalma, hogy ha Bassár el-Aszad szíriai elnöknek egyik napról a másikra távoznia kellene, az hatalmi vákuumot okozna, s az ország ellenőrzését terrorista csoportok vennék át - jelentette ki az orosz elnök a sajtónak az Angela Merkel német kancellárral folytatott szentpétervári tárgyalásai után.

Keresés