2013. június 22. szombat

jún. 22
5:54
Republikánust jelöl Obama az FBI élére (Kripto Akadémia)
Barack Obama tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy James Comeyt jelöli a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére. Comey a Bush-kormányzat idejében az igazságügyi tárca helyettes vezetője volt, majd 2005-ben a magánszektorba távozott. A Lockheed Martinnál, később a Bridgewater cégnél töltött be jól fizető állást.
jún. 22
5:56
Albániának a múltja az igazi kihívás (Kripto Akadémia)
Albániában vasárnap rendezik meg parlamenti választást. A kommunizmus bukása óta majd minden voksolás kis híján botrányba, polgárháborúba fulladt. Az ország ugyan rengeteget fejlődött az eltelt tíz évben, folyamatosan épülnek új utak, hogy minél több turistát idecsábítsanak, s az albánok büszkék arra, hogy az unióhoz kívánnak csatlakozni, de politikusok mentalitása azért még messze nem európai.
jún. 22
5:58
Vége az uniós álmoknak? (Kripto Akadémia)
Hosszú időre megrekedhet Törökország uniós integrációjának folyamata. Elmarad ugyanis a jövő hétre tervezett újabb egyeztetési forduló Brüsszel és Ankara között. Elsősorban Németország és Hollandia látja úgy, hogy Törökország aligha közeledhet az EU-hoz, miközben az országban brutálisan lép fel a rendőrség. Ankara ingerült reagálása diplomáciai csörtét okozott.
jún. 22
6:12
Diplomáciai botrány Szentpéterváron (Kripto Akadémia)
Keleti Davosként is emlegetik Sezntpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumot, amelynek idei, 17-ik tanácskozásának második napját diplomáciai incidens árnyékolta be. A rendezvényen több mint ötezer politikus, pénzügyi szakember, cégvezetők keresi a megoldást a globális pénzügyi és gazdasági problémákra.
jún. 22
7:51
Sajnálkozik az amerikai védelmi miniszter (Infostart)
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy indiai származású professzor megszólalása előtt megkérdezte: "Ön ugye nem tálib?" - közölte pénteken a Pentagon szóvivője.
jún. 22
8:09
Londonból kukkolják az egész világot (Infostart)
A brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) a nemzetközi telefonos és internetes adattovábbító kábelhálózatok forgalmát is rögzíti, és így globális szinten rálát magánszemélyek elektronikus adatforgalmára, az így gyűjtött információkat pedig megosztja a hasonló profilú amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) - írta péntek este megjelent cikkében a The Guardian.
jún. 22
8:36
Titkos adatgyűjtés - Vádat emeltek Snowden ellen (Kripto Akadémia)
Kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolta meg pénteken az amerikai igazságügyi minisztérium Edward Snowdent, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel.
jún. 22
9:21
Vádat emeltek Snowden ellen (Infostart)
Kémkedéssel, kormányzati tulajdon eltulajdonításával, valamint azzal vádolta meg pénteken az amerikai igazságügyi minisztérium Edward Snowdent, hogy szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel.
jún. 22
9:30
Külügyminisztérium: fontos állomás a szerb parlament nyilatkozata (Kripto Akadémia)
A szerb parlament által a délvidéki magyarok ellen 1944-1945-ben elkövetett cselekmények elítéléséről pénteken elfogadott nyilatkozat fontos állomása az Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök által 2012 novemberében megkezdett párbeszédnek - közölte a Külügyminisztérium.
jún. 22
10:33
A brazil elnök elismerte, sok dolgot jobban lehetne csinálni (Infostart)
A brazil elnök asszony elismerte az országhoz intézett beszédében, hogy sok dolgot gyorsabban és jobban lehetne csinálni, és közölte, hogy kész fogadni a Brazíliát az utóbbi napokban megrázó tüntetések képviselőit.
jún. 22
12:21
Pesszimistábbak a kínai vállalkozók és bankárok (Infostart)
Főként a gazdaság általános lassulása miatt a kínai vállalkozók és bankárok is pesszimistán ítélik meg a gazdasági kilátásokat a kelet-ázsiai országban - derül ki a kínai központi bank (PBoC) hétvégén nyilvánosságra hozott felméréseiből.
jún. 22
16:15
Tízezrek tüntettek Rómában (Infostart)
Tízezrek tüntettek szombaton Rómában a munkanélküliség ellen, igazságos adórendszert követelve.
jún. 22
18:48
Előre hozott választásokat követelnek Csehországban (Kripto Akadémia)
Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) felszólítja Milos Zeman államfőt, hogy tegyen meg mindent a képviselőház feloszlatása és az előre hozott parlamenti választás kiírása érdekében - tájékoztatta Bohuslav Sobotka, a CSSD elnöke a párt központi bizottságának szombati ülése után Prágában a sajtót.
jún. 22
20:18
Titkos adatgyűjtés - Snowden: kínaiak sms-eire is vadásztak (Kripto Akadémia)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szárazföldi kínaiak sms-einek millióit "lopta" el kínai távközlési szolgáltatók informatikai rendszereiből, s koncentrált betörési kísérletekkel támadta a pekingi Tsinghua Egyetemet - olvasható a hongkongi South China Morning Post című lap vasárnapi számában.

2013. június 23. vasárnap

jún. 23
8:36
Ferenc pápa nem ment el a tiszteletére adott koncertre (Kripto Akadémia)
A szentszéki szóvivő közleményben cáfolta, hogy Ferenc pápának egészségi problémái lennének, miután az egyházfő nem jelent meg szombaton a Vatikánban a tiszteletére rendezett koncerten.
jún. 23
9:39
Hat embert ölt meg egy ámokfutó Sanghajban (Infostart)
Négy kollégájával, egy taxissal és egy katonával végzett egy gyári munkás szombat este Sanghajban. A férfit nem sokkal tette után elfogták a rendőrök - jelentette a Hszinmin című helyi újság honlapján.
jún. 23
10:24
Peking szerint Snowden kínos helyzetbe hozta Washingtont (Kripto Akadémia)
Edvard Snowden, az amerikai hírszerzés volt alkalmazottja, aki fényt derített az Egyesült Államok kormányának egyik legtitkosabb elektronikus kémtevékenységére, meglehetősen kínos helyzetbe hozta Washingtont - véli a kínai állami Hszinhua hírügynökség vasárnapi kommentárjában.
jún. 23
10:26
Titkos adatgyűjtés - Snowden Moszkvába távozott (Kripto Akadémia)
Edward Snowden, az amerikai CIA és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottja, a titkos adatgyűjtés kiszivárogtatója vasárnap helyi idő szerint délelőtt 10 óra 55 perckor menetrendszerinti légi járattal Moszkvába távozott - erősítette meg hongkongi South China Morning Post című napilap online kiadása.
jún. 23
11:18
Hat embert ölt meg egy ámokfutó Sanghajban (Kripto Akadémia)
Négy kollégájával, egy taxissal és egy katonával végzett egy gyári munkás szombat este Sanghajban. A férfit nem sokkal tette után elfogták a rendőrök - jelentette a Hszinmin című helyi újság honlapján.
jún. 23
13:15
Miért nem ment el a pápa a tiszteletére adott koncertre? (Infostart)
A szentszéki szóvivő közleményben cáfolta, hogy Ferenc pápának egészségi problémái lennének, miután az egyházfő nem jelent meg szombaton a Vatikánban a tiszteletére rendezett koncerten.
jún. 23
13:51
Titkos adatgyűjtés - Az orosz határon nem fogják feltartóztatni Snowdent (Infostart)
Nem fogják feltartóztatni az orosz határon Edward Snowdent, aki hongkongi sajtójelentés szerint Moszkvába távozott - közölték vasárnap a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtér rendőrségén.
jún. 23
15:57
Felfüggeszti tevékenységét Izrael állam korrupcióval gyanúsított főrabbija (Infostart)
Súlyos korrupciós vádak miatt átmenetileg felfüggesztette hivatalának ellátását Izrael állam askenázi főrabbija.
jún. 23
17:54
Washington együtt akar működni Snowden lehetséges célországaival (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok együtt akar működni azoknak az országoknak a hatóságaival, amelyekbe a titkos amerikai adatgyűjtésre vonatkozó információkat kiszivárogtató Edward Snowden megpróbál eljutni - közölte vasárnap az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője.
jún. 23
20:00
Szakértői kormány felállítását mérlegeli a cseh államfő (Kripto Akadémia)
Milos Zeman cseh köztársasági elnök vasárnap jelezte: az országban kialakult belpolitikai válságot legszívesebben egy "szakértői kormány" kinevezésével oldaná meg.
jún. 23
20:36
Erdogan mellett és ellen is tüntettek Bécsben (Kripto Akadémia)
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök mellett és ellen is tüntettek vasárnap az osztrák fővárosban.

2013. június 24. hétfő

jún. 24
5:54
Kedden megalakulhat az új athéni kormány (Kripto Akadémia)
Keddre jöhet létre az új görög kormány azt követően, hogy pénteken kilépett a koalícióból a kabinet legkisebb pártja, a Demokratikus Baloldal (DIMAR). Fotisz Kuvelisz tömörülése azért döntött a távozás mellett, mert Antonisz Szamarasz kormányfő nem volt hajlandó újraindítani a két hete bezárt közszolgálati csatornákat.
jún. 24
5:56
Botrányos szlovák főügyészválasztás (Kripto Akadémia)
Nem csitulnak a szlovák belpolitika viharai azóta, hogy múlt kedden a SMer-többségű parlament titkos szavazással - és nem éppen meglepő módon Jaromír Ciznárt, Robert Fico kormányfő egykori évfolyamtársát választotta meg új főügyésznek. Az ellenzék a demokrácia fekete napjáról beszél, s nem is alaptalanul.
jún. 24
6:12
Kolozsvár nem alszik (Kripto Akadémia)
Adtam is, kaptam is, ahogy ilyenkor lenni szokott - mesélte a sajtónak Kolozsvár polgármestere, Emil Boc, volt román miniszterelnök. A polgármestert ugyanis "agyba-főbe verték" a magyar egyetemisták abban a párnacsatában, amelyet az év legrövidebb éjszakáján, június 21-én, a Kolozsvár nem alszik című program keretében rendeztek a város patinás egyeteme, a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete…
jún. 24
6:14
Edward Snowden Moszkvába távozott (Kripto Akadémia)
Elhagyta Hong Kongot Edward Snowden, az amerikai adatgyűjtési botrány kirobbantója, Moszkvába távozott, ahonnan majd Venezuela vagy Ecuador felé veheti az irányt.
jún. 24
6:21
Válságos Nelson Mandela állapota (Infostart)
Rosszabbodott és válságosra fordult vasárnap Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök állapota - jelentette be késő este közleményben az ország kormányzata.
jún. 24
6:23
Mennyi egy újszülött feketepiaci ára? (Infostart)
Tizenötezer euró - ennyi a feketepiaci ára egy újszülöttnek Franciaországban. Erre lehet legalábbis következtetni abból a két büntetőeljárásból, ami az utóbbi napokban megrázta a francia közvéleményt.
jún. 24
6:57
Hónapokig is elhúzódhat az árvíz okozta áramszünet (Infostart)
Hetekig, sőt, akár hónapokig tartó áramkimaradást okozhatott Calgaryban az árvíz - közölte vasárnap a város vezetése.
jún. 24
6:59
Csak kisebb tüntetések voltak vasárnap Brazíliában (Infostart)
Tovább csökkent a brazíliai tüntetések mérete vasárnap, az előző napokban megmozdult tömegeknél jóval kevesebben vonultak az utcára, hogy a korrupció, a társadalmi visszásságok és más jelenségek, például a rossz minőségű közszolgáltatások és a kormányzati költekezés ellen tiltakozzanak.
jún. 24
7:42
A Niagara után a Grand Canyon fölött is átegyensúlyozott Nik Wallenda (Kripto Akadémia)
Egy évvel azután, hogy egy öt centiméter széles kábelen átegyensúlyozott a Niagara-vízesés felett, a Grand Canyont is átszelte helyi idő szerint vasárnap Nik Wallenda.
jún. 24
9:48
Tovább nőtt a montenegrói buszbaleset áldozatainak száma (Kripto Akadémia)
Hétfő reggelig 18-ra nőtt a Montenegróban szakadékba zuhant román turistabusz halálos áldozatainak száma - közölte a bukaresti külügyminisztériumban alakult válságstáb.
jún. 24
10:06
Gázai célpontokat bombázott az izraeli légierő (Kripto Akadémia)
Több gázai célpont - egyebek között két fegyverraktár és egy rakétakilövő-állás - ellen intézett támadásokat hétfő hajnalban az izraeli légierő, válaszul az övezetből kilőtt rakétákra - jelentették be az izraeli hadsereg szóvivői.
jún. 24
10:08
Megöltek kilenc hegymászót a Nanga Parbatnál (Kripto Akadémia)
Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók - jelentette hétfőn a SITA szlovák hírügynökség, a Svit24 ukrán televízió közlésére hivatkozva.
jún. 24
10:15
Gázai célpontokat bombázott az izraeli légierő (Infostart)
Több gázai célpont - egyebek között két fegyverraktár és egy rakétakilövő-állás - ellen intézett támadásokat hétfő hajnalban az izraeli légierő, válaszul az övezetből kilőtt rakétákra - jelentették be az izraeli hadsereg szóvivői.
jún. 24
10:33
Két szlovák hegymászó is volt a Pakisztánban megölt turisták között (Infostart)
Két szlovák állampolgár is volt a között a kilenc külföldi hegymászó között, akit Pakisztán északi részén öltek meg fegyveres támadók - jelentette hétfőn a SITA szlovák hírügynökség, a Svit24 ukrán televízió közlésére hivatkozva.
jún. 24
10:42
Folytatódik a sztrájk, közlekedési káosz Svédországban (Kripto Akadémia)
Svédországban a múlt hét szerda óta tartó sztrájk miatt már több helyen megbénult a tömegközlekedés, Stockholmban és a tőle északra fekvő Ume városán kívül hétfőtől az ország további hét városában léptek sztrájkba a busz- és egyes helyeken a villamosvezetők, már több mint 2000-en.
jún. 24
11:09
Aknakereső delfineket vetnek be az Adrián (Infostart)
Az amerikai hadsereg egy különleges egységének delfinjei kutatnak majd aknák és egyéb robbanószerkezetek után az Adriai-tengerben Dubrovniknál.
jún. 24
11:54
Őrizetbe vették a szlovák katonai hírszerzés volt vezetőjét (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vett a rendőrség szombaton a szlovák Katonai Hírszerző Szolgálat (VSS) egykori vezetőjét, Roman Mikulecot, akinél állítólag titkos dokumentumokat találtak - számolt be a pozsonyi sajtó hétfőn.
jún. 24
14:00
A gyorshajtás okozhatta a román busz montenegrói balesetét (Kripto Akadémia)
Egy túlélő szerint gyorshajtás okozhatta a román turistabusz montenegrói tragédiáját. A baleset halálos áldozatainak a száma hétfő délelőtt 19-re emelkedett.
jún. 24
14:18
Lagarde-ügy - Őrizetbe vették az ügy főszereplőjét (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vették hétfőn annak - a gyanú szerint - a francia államot megkárosító kártérítési ügynek a főszereplőjét, Bernard Tapie üzletembert, amelyben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója is érintett, s amelyben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyészség.
jún. 24
15:21
Snowden maradt Moszkvában (Infostart)
Edward Snowden volt amerikai titkosszolgálati alkalmazott nem szállt fel az Aeroflot légitársaság hétfőn Havannába elindult járatának fedélzetére, amelyre a helyfoglalása szólt - jelentette az orosz média.
jún. 24
17:18
Jogvédők kérik a Magyarországgal szembeni vizsgálat megindítását (Kripto Akadémia)
Közös levélben kéri az Amnesty International (AI) és a Human Rights Watch (HRW) az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének tagjait, hogy a keddi vitában támogassák a monitoring bizottság ajánlását, és indítsák meg a Magyarországgal szembeni vizsgálatot.
jún. 24
17:27
Fizetne a Boeing (Infostart)
Kész kártérítést fizetni a Boeing repülőgépgyár a lengyel légitársaságnak, amiért műszaki hiba miatt hónapokra ki kellett vonni a forgalomból a LOT két Dreamliner típusú gépét.
jún. 24
17:54
Őrizetbe vették, majd elengedték a szlovák katonai hírszerzés volt vezetőjét (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vette a rendőrség szombaton, majd hétfőn szabadlábra helyezte a szlovák Katonai Hírszerző Szolgálat (VSS) egykori vezetőjét, Roman Mikulecot és barátnőjét, akiknél állítólag titkos dokumentumokat találtak.
jún. 24
18:03
Hét évre ítélte a bíróság Berlusconit (Infostart)
Hét évre ítélte a milánói elsőfokú bíróság hétfőn Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt az úgynevezett Ruby-perben, egyúttal örökre eltiltotta a közhivatal viseléstől kiskorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt.
jún. 24
18:21
A Magyarországról szóló jelentésről szavaznak (Infostart)
A Magyarország elleni megfigyelési (monitoring) eljárás megindítására irányuló javaslat az egyik napirendi pont az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése nyári ülésszakának keddi ülésnapján.

Keresés