2010. december 21. kedd

dec. 21
16:51
Levelek Zsombinak (Spa Trend Online)
Ágai Ágnes költő, író, műfordító most megjelent Hol voltam, hol nem voltam című könyvében nem verseket, ahogy ezt megszokhattuk tőle, hanem leveleket ír unokájának, a nagycsoportos óvodás Zsombornak. Megírja, mi minden történt vele, milyen kislány volt, milyen felnőtt lett, miről mit gondolt, milyennek látta őt és milyennek a világot.
dec. 21
17:06
Gyurkovics Tibor emlékéve lesz a 2011-es (Infostart)
Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas költő, író, pszichológus 2011-ben lenne 80 éves, s ebből az alkalomból özvegye emlékévet szervez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyetértésével és anyagi támogatásával.
dec. 21
20:27
Gyurkovics Tibor emlékév lesz 2011-ben (Spa Trend Online)
Jövőre lenne 80 éves Gyurkovics Tibor. A költő-író-pszichológus felejthetetlen alakja marad az elmúlt évtizedeknek. Negyvenkilenc kötetében a legkülönfélébb műfajú alkotásokat - esszéket, verseket, drámákat, epikus műveket - tette le a magyar szellemi élet asztalára. Özvegye szeretné, ha a jövő esztendőt számos programmal a két éve elhunyt Gyurkovics Tibor emlékének szentelnék. A Nemzeti Erőforrás…

2010. december 22. szerda

dec. 22
5:45
Ma lesz a Zene Éjjele (Spa Trend Online)
Idén először Budapest is csatlakozik a Zene Éjjele elnevezésű programhoz, amelyet Európa számos városában már több éve megrendeznek. December 21-én tartják, négy fővárosi helyszínen lesznek koncertek, a programok ingyenesek - tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők.
dec. 22
6:39
Lélekgyilkosságok (Spa Trend Online)
Aljas módon kiközösítik, kiutálják, majd ügyes hatalmi praktikákkal meggyilkolják az Yvonne, burgundi hercegnő című darab címszereplőjét. Gombrowicz remekműve szerint nincs más bűne, csak hogy túl rút, túl hallgatag, az udvar kisebbségi érzésben szenvedő hatalmaskodói pedig valamennyien belelátják saját, leplezni kívánt hibáikat, csúf cselekedeteiket.
dec. 22
6:41
Szózongora a PIM-ben (Spa Trend Online)
A szóorgona a PIM-ben, a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható a Ködlovagok című kiállításon, mely a XIX. század végét s a XX. század elejét idézi. Írókat, festőket, nagyvárosi létérzéseket a mai kor technikájával: szózongorával, színorgonával, digitális képkeretekkel, s ha rálépünk a kiállítóterem padlójára, akkor az utcakövek megmozdulnak, s lábunk körül pedig mintha fodrozódna a pocsolya.
dec. 22
11:21
Szőcs Géza: Liszt Ferencnek helye van az országbrandben (Infostart)
A kulturális tárca kezdeményezésére Liszt Ferenc nevét venné fel a Ferihegyi Repülőtér. A részletekről Szőcs Géza kulturális államtitkár beszélt.
dec. 22
11:23
Hoffmann Rózsa: Pár év múlva érettségifeltétel lehet a közösségi munka (Infostart)
Az elképzelések szerint három-négy év múlva az érettségi vizsgákra jelentkezés előfeltétele lehet egy hatvan órásra tervezett közösségi munka - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 22
20:18
Műemlék lett a Beatles zebrája (Infostart)
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát.

2010. december 23. csütörtök

dec. 23
6:39
Mindig az emberi természet izgatott (Spa Trend Online)
Makk Károly 85 éves. Soha nem érdekelte az életmű-építés, mégis a modern magyar film egyik legjelentősebb, legszínesebb, legváltozatosabb életművét mondhatja magáénak sok remekművel, korszakos alkotással, vígjátékkal, társadalombírálattal. Mozgalmas, színes, kalandos élete akár egy romantikus film alapja is lehetne. A szeszélyes születésnapi beszélgetés ebből elevenít fel keveset.
dec. 23
6:41
A Nyolcak negyedik kiállítása (Spa Trend Online)
A Pécs 2010 Európa Kultúrális Fővárosa programsorozat megkerülhetetlen jelentőségű eseménye lett a jórész budapesti kurátorok által létrehozott Nyolcak című kiállítás, mely először rekonstruálja a magyar modernizmus legjelentősebb művészeti csoportjának működését.
dec. 23
6:57
Tatabányai búcsúbuli (Spa Trend Online)
Vasárnap hajnalig tartott a Jászai Mari Színház jelenlegi és egykori munkatársainak búcsúbulija Tatabányán.
dec. 23
10:51
Nem váltam savanyú emberré (Spa Trend Online)
Lázár Kati két új előadásban is játszik. A Bárkában egy idős anyát alakít. A nőNyugatban, az Örkény Színház és a Thália közös produkciójában, viszont több nő bőrébe is bújik.
dec. 23
12:03
Csend és hallgatás (Spa Trend Online)
Gabriel García Marquez a hírek szerint nagyon vonzódik a filmhez, adta is nevét néhány regénye vászonra viteléhez, de valójában még nem igazán történt meg a csoda.
dec. 23
15:21
Élőben közvetíti a MüPa a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi hangversenyét (Spa Trend Online)
Nemcsak a helyszínen, hanem otthonról is bárki figyelemmel kísérheti a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi hangversenyét csütörtök este. A Művészetek Palotája a honlapján, a mupa.hu-n közvetíti az eseményt- mondta a Független Hírügynökségnek Kocsis Zoltán főzeneigazgató. Hozzátette: számos meglepetéssel, köztük egy játékkal is készülnek az estére.

2010. december 24. péntek

dec. 24
6:39
Cigánygyerekek potyognak az égből (Spa Trend Online)
Ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is megteszünk valamit, szoktuk mondani, amikor valami képtelenségre gondolunk, és ennek dacára, mindenáron meg akarjuk csinálni. Most Kovács Kristóf Az utolsó roma-Egy utolsó cigány című darabjában, elképzelte azt az abszurd szituációt, mi is történne, ha egy kis faluban valóban cigánygyerekek potyognának az égből.
dec. 24
6:57
Nem csodálkozom (Spa Trend Online)
Közbevetve - Bársony Éva tollából.
dec. 24
11:18
Kiemelkedően sikeres éve volt a Szépművészeti Múzeumnak (Infostart)
Kiemelkedően sikeres évet zár a Szépművészeti Múzeum, amelynek hamarosan megkezdődhet a bővítése is - mondta Baán László főigazgató, aki beszámolt a múzeum 2011-es terveiről is.

2010. december 25. szombat

dec. 25
8:18
Mit tudhatunk a karácsonyi szokások eredetéről? (Infostart)
A karácsony, vagyis Jézus születésének ünneplése a harmadik századig vezethető vissza, de a karácsonyfa-, és az adventi koszorú állítása, illetve az ajándékozás csak a 19-20. században terjedt el.

2010. december 26. vasárnap

dec. 26
20:54
Régi főúri öltözetek és sok minden más - az Iparművészeti Múzeum 2011-ben (Infostart)
Elkezdődhet az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójának első szakasza 2011-ben, és ezzel párhuzamosan a látogatószámot is szeretné növelni az ősszel pozíciójába visszahelyezett főigazgató, Takács Imre.

2010. december 27. hétfő

dec. 27
6:39
Petri György is utcára menne (Spa Trend Online)
Miután hétfő éjjel a parlamentben elfogadták a médiatörvényt, Magyarországon megszűnt a sajtószabadság - ebből a megállapításból indult a Beszélő szerda esti felolvasóestje, ahol a meghívott vendégek saját és Petri György művein keresztül feszegették a feltételezett határokat.
dec. 27
6:41
A képregény nem életforma (Spa Trend Online)
Meglepő módon, egyik napilapunk kulturális oldalának vezető anyaga volt a négyhasábos címmel megjelent írás: "A képregény most még életforma". Valójában azon siránkozik a szerző, hogy Magyarországon a képregény piac a könyvkiadás éves forgalmának egy százalékát sem teszi ki. Bár éledezni látja a hazai képregény kultúrát, ami "most még életforma".
dec. 27
6:48
Vértanúk boldoggá avatásához keres tanúkat a ferences rend (Infostart)
A hét ferences rendi vértanú boldoggá avatási ügyének előrehaladásához újabb tanúk jelentkezését várja a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány; a hét szerzetes 1944 és 1954 között élete feláldozásával tett tanúságot hitéről - tette közzé a Ferences Sajtóközpont közleményében.
dec. 27
6:57
Dzsungel a szívben (Spa Trend Online)
Megjelent kortárs irodalmunk női antológia sorozatának két új kötete, a Forgács Zsuzsa Bruria által szerkesztett Dzsungel a szívben és A szív kutyája, mely a lányok és anyák, lányok és apák kapcsolatát mutatja be női perspektívából.
dec. 27
7:06
Csík János: A zenétől kapott élményeket szeretnénk átadni (Infostart)
Nem előre kitalált koncepció, hogy a Csík zenekar a népdalt, a népzenét más zenei műfajokkal ötvözi - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a közelmúltban Príma Primissima díjjal kitüntetett zenekar vezetője. Csík János arról is beszélt, hogy mi volt az első hangszere, hogyan került kapcsolatba a népzenével, és súlyos balesete után miként képes hegedülni.

2010. december 28. kedd

dec. 28
6:39
Filmforgatás lelkesedésből (Spa Trend Online)
Mátyássy Áron elhagyatott helyet keresett a Karinthy-filmjéhez, olyan magára hagyott épületet, ahová nyugodtan bepakolhatják az MTV-től kölcsön kapott látványelemeket, díszleteket és munkaeszközöket, mert a film álomkerete megengedi a stilizációt.
dec. 28
6:57
Lefelé a lejtőn (Spa Trend Online)
Nem állítható, hogy ebben az évben csúcsformában voltak a színházak. A teátrumok körüli balhék, a direktorválasztások gyakori szakmaiatlansága sokszor sajnos inkább reflektorfénybe került, mint maguk a produkciók.
dec. 28
6:59
Kész a fűszeres kollekció (Spa Trend Online)
Százharmincezren látták a napokban zárult, Art Moments interaktív kortárs képzőművészeti kiállítássorozatot, melynek keretében 50 helyszínen 80 fiatal képző- és iparművész közel 600 alkotása került bemutatásra. A kiállítások látogatói az interneten szavazhattak kedvenceikre, ezekből, illetve a zsűri jelöltjeiből állt össze a Spicy Collection, mely jövőre külföldön is bemutatkozhat.
dec. 28
7:01
Születésnapi koncertet tart a Modern Art Orchestra (Spa Trend Online)
December 29-én, este 8 órakor a budapesti Bárka Színházban születésnapi koncerttel ünnepli megalakulásának 5. évfordulóját a Modern Art Orchestra. A hangversenyen az együttes számára íródott legsikeresebb zenekari művekből összeállított válogatáson túl nagyszerű vendégszólisták közreműködésével megszólaló darabok is elhangzanak.
dec. 28
10:33
Három ingyenes szilveszteri buli is lesz a főváros terein (Spa Trend Online)
Budapest három frekventált helyszínén is lesznek ingyenes szabadtéri rendezvények szilveszterkor. A MediaEvent keddi közleménye szerint a Vörösmarty téren, a Nyugati téren és az Oktogonnál is várják az ünneplőket. A programok este 7 órától körülbelül éjjel 2-ig tartanak.

2010. december 29. szerda

dec. 29
6:36
Lidérces egérfogó (Spa Trend Online)
Hihetetlennek tűnik, de Agatha Christie Az egérfogó című darabja, 1952 óta folyamatosan megy Londonban, a városhoz lassan úgy hozzátartozik, mint Budapesthez a Lánchíd. Magam is láttam a produkciót az Ambassadors Színházban, amikor több mint harminc évvel ezelőtt először Angliában jártam.
dec. 29
6:38
Köröndy vérre megy (Spa Trend Online)
Köröndy leginkább a pálya szélén áll és nézi a többieket. Járja a maga útját, konokul, lassan, hátra tett kézzel, és nem hagyja befolyásolni magát. Köröndy Dénes tipikus pesti figura, aki hol máshol lakhatna, mint a Körönd környékén, ott érzi magát biztonságban, ha kilép, meglazul lába alatt a talaj. Tizenhét évvel ezelőtt, 1993 decemberében született negyvenévesen, laza összefüggésben azzal a…
dec. 29
6:54
A rettegő hatalom (Spa Trend Online)
Dzsafar Panahi nemzetközi hírnevű iráni rendezőt ellenzéki meggyőződése miatt hat év börtönre ítélte hazája bírósága. Az ítélet ezen kívül 20 évre eltiltja a most 50 éves rendezőt a filmrendezéstől, a forgatókönyvírástól és nemzetközi fesztiválon való részvételtől. Az elképesztően brutális eljárás tiltakozásra késztette a nemzetközi filmes közvéleményt.
dec. 29
6:56
Szabadtéri szilveszteri bulik Pesten (Spa Trend Online)
Három ingyenes szabadtéri zenés műsor várja az időjárás zordon-bordon változására fittyet hányó bulizókat szilveszter estéjén-éjszakáján.
dec. 29
18:48
Koncertek 2011-ben: jön a Roxette és a Faithless is (Infostart)
Mások mellett Roger Waters, a Faithless, a Roxette, az Apocalyptica és a Sisters of Mercy is koncertet ad 2011-ben Budapesten; a hazai könnyűzenei mezőnyből búcsúfellépést tart a HBB, kerek évfordulóra készül az Omega, a KFT és az After Crying is.

2010. december 30. csütörtök

dec. 30
5:54
Kevesebb nézőszámmal is csaknem csúcsot döntöttek a mozik (Infostart)
Hajszálnyival, de elmaradtak az amerikai mozipénztárak bevételei a 2009-es adatoktól, azonban így is tízmilliárd dollár feletti értékben váltottak jegyet a nézők az idei év terméseire.
dec. 30
6:54
A vágy örökös tárgya (Spa Trend Online)
Törőcsik Mari betegsége óta a legnagyobb szerepet játssza Budapesten. A Maladype Színház kiváló Figaro házassága előadásában Marcelinát, a főszereplő anyját adja Zsótér Sándor rendezésében.
dec. 30
6:56
Fél tucat kulturális intézet igazgató nélkül (Spa Trend Online)
Két nap múlva Magyarország lesz az Unió soros elnöke, s öt európai kulturális intézet igazgatói széke üres. A tárcának tavasz óta nem sikerült kiírni a pályázatokat, az intézetek működését szabályzó rendelet is csak a napokban látott napvilágot.
dec. 30
6:58
Verses napló (Spa Trend Online)
A Budapest Bábszínház Hajnali csillag peremén című új bemutatója ugyan mackóéletről és mackóálomról szóló mesét ígér, ám a mackósághoz nem sok köze van. Annál inkább mindahhoz, amivel a gyerekek és mi felnőttek nap-mint nap találkozunk. Egy szőnyegen ülünk a magunkkal hozott, vagy a mackókölcsönzőből származó játék mackóink társaságában, s körbejátszik bennünket a három színész, Bercsényi Péter,…
dec. 30
17:24
Hercegnő vágyik a Műcsarnok élére (Spa Trend Online)
Bár a Műcsarnok két korábbi vezetője is indult, eredménytelen lett az intézmény vezetői pályázata szerdán. A döntést Szőcs Géza államtitkár kezdeményezte. A milliárdos műgyűjtő, Francesca von Habsburg, az acélipari vállalatáról nevezetes Thyssen-Bornemisza család leszármazottja is pályázott, ám hiányoztak a végzettségét igazoló papírok. Sokak szerint ő volt Szőcs favoritja.
dec. 30
17:42
Futás egészen Velencéig (Spa Trend Online)
Hollywood két ragyogó sztárja, egy Cesar-jelölt francia krimi és egy Oscar-díjas német filmrendező hozta tető alá az év utolsó mozicsemegéjének szánt romantikus vígjátékot. Angelina Jolie és Johnny Depp először jelenik meg együtt a vásznon a francia Jerome Salle történetét alapnak használó Az utazó című filmben, amelyet a Mások élete című Stasi-drámájával elhíresült Florian Henckel von…
dec. 30
19:06
Meghalt a Muzsika hangjai utolsó múzsája (Infostart)
Kilencvenhét éves korában elhunyt Agathe von Trapp, a legidősebb gyerek abból a családból, amely "múzsaként" és mintaként szolgált a Muzsika hangja című amerikai színházi és mozisikerhez.

2010. december 31. péntek

dec. 31
5:24
Álomesküvőkre készül a világ (Spa Trend Online)
Két hercegi "álomesküvőt" tartanak 2011-ben. Megnősül Vilmos herceg, a brit trónörökös fia, Európa legvonzóbb vőlegényjelöltje. S elveszi szíve választottját Európa legmegrögzöttebb agglegénye, a monacói Albert herceg. A brit királyi családban még egy frigyre készülődnek: II. Erzsébet legidősebb leányunokája, Anna hercegnő leánya, a kiváló lovas, Zara Phillips is férjhez megy.
dec. 31
6:36
Rohanás a semmibe (Spa Trend Online)
Frenák Pálnak hitele van a nézők előtt. Dugig a Trafó, rendszeresen a lépcsőn is ülnek, bármit csinál. Most éppen rohan. Vágtára, szédült iramra készteti a táncosait. Színpadi road movie-t mutat be. Van hozzá egy őrült nagy, de pompázatosan formatervezett Cadillac, ennek kormányát akarják megkaparintani a szereplők.
dec. 31
6:54
Hegyi Barbaráé a Ruttkai-emlékgyűrű (Spa Trend Online)
A Vígszínház színészei titkos szavazással Hegyi Barbarának ítélték idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A díjat a legendás színésznő lánya, Gábor Juli alapította, és 1987 óta Ruttkai születésnapja előtti nap évente adják át.
dec. 31
9:00
Három ingyenes szilveszteri buli is lesz a főváros terein (Spa Trend Online)
Budapest három frekventált helyszínén, a Vörösmarty téren, a Nyugati téren és az Oktogonnál is lesznek ingyenes szabadtéri rendezvények szilveszterkor. A programok este 7 órától körülbelül éjjel 2-ig tartanak.
dec. 31
14:18
Itt lesznek a legjobb szilveszteri bulik a fővárosban! (Infostart)
Szilveszter este Budapest csaknem minden szórakozóhelyén koncertek és bulik várják a kikapcsolódni vágyókat. A Európai Uniós soros elnökséghez kapcsolódó rendezvények a Millenárison várják az érdeklődőket, szabadtéri koncerteket pedig a Vörösmarty és a Nyugati téren rendeznek.

Keresés