Feldobott állapotban érkezhettek haza a DVSC-Teva válogatott játékosai – Szakály Péter, Mészáros Norbert, Varga József – a nemzeti csapattól, hiszen két győztes mérkőzésen vannak túl Észtország és Törökország ellen. Mészáros a válogatott meccsei mellett a Debrecen soron következő, Diósgyőr elleni bajnokijáról is nyilatkozott, amelyen telt házra számít.
Ahogy arról már beszámoltunk, szerdán a székesfehérvári Városházán letette a magyar állampolgári esküt Triscsuk Krisztina, a női kézilabda NB I-ben szereplő Fehérvár KC átlövője, akivel Karl Erik Böhn szövetségi kapitány számol a válogatottban. Nézze meg a fehérvári Városi Televízió beszámolóját az eseményről!
Az Újpest labdarúgócsapatában az eddigi tíz bajnokin kezdőként kapott szerepet a középpályán Dusan Vasziljevics, aki eddig kétszer talált be az ellenfelek kapujába. A 30 éves szerb játékos örül annak, hogy az utóbbi mérkőzéseken támadóbb feladatokat kapott, és képesnek érzi a csapatot arra, hogy győztesen hagyja el a pályát vasárnap az ETO Parkban, az éllovas Győr otthonában.
Megkezdődött a jegyárusítás az október 31-én Gyöngyösön sorra kerülő Magyarország–Lettország férfi Európa-bajnoki selejtezőre – adta hírül a Magyar Kézilabda-szövetség honlapja.
Három napon belül másodszor, ezúttal az olasz Fiorentinától kapott fair play-díjat Miroslav Klose, a Lazio német labdarúgója, mert töröltette a Serie A ötödik fordulójában, a Napoli ellen szabálytalanul szerzett gólját. A rómaiak 34 éves csatára a mérkőzés harmadik percében egy beívelés után kézzel továbbította közelről a labdát a kapuba, majd szólt a játékvezetőnek, aki aztán…
Póta Georgina, Pergel Szandra és Madarász Dóra sikerrel vette a pénteki első fordulót, így bejutott a legjobb 32 közé egyesben a dániai Herningben zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. Az Eb honlapja szerint Pergel és Póta simán nyert, míg Madarász nagy csatában verte az esélyesebb szerb Ana Maria Erdeljit, és a következő körben a spanyol színekben versenyző, első helyen kiemelt Shen Yanfei…
Filip Jícha, a Kiel férfi kézilabdacsapatának cseh klasszisa értetlenül áll veszprémi vereségük előtt. A német együttes csütörtök este 31–30-ra kikapott a magyar bajnok otthonában a Bajnokok Ligája B-csoportjának 4. fordulójában.
Siker koronázta az olasz másodosztályban szereplő Novara fellebbezését, így a fogadási botrányban való érintettsége miatt négypontos levonással sújtott klub egy pontot visszakapott.
Neymar egészen fantasztikus formában futballozott az elmúlt bő egy évben. Az alábbi videóban a leglátványosabb, cselekkel jócskán tarkított góljaiból láthat egy válogatást. Jó szórakozást!
Az MTK honlapjának a kék-fehérek korábbi védője, a jelenleg a Videotont erősítő Szekeres Adrián nyilatkozott a két csapat mai, fővárosi bajnokija előtt, míg a fehérváriak hivatalos oldalán a két szakvezető mondta el véleményét a meccsel kapcsolatban.
Az angol Ligakupa februári döntőjét a Liverpool nyerte meg tizenegyesekkel a Cardiff City ellen a londoni Wembley Stadionban. A mindent eldöntő rúgások során a második sorozatban az akkor még a Liverpoolt erősítő Charlie Adam (most Stoke City) csúnyán elhibázta kísérletét, alaposan fölé vágta a labdát. Nos, ezt a labdát találta meg Felix Baumgartner a vasárnapi ugrása előtt…
A kéthetes válogatott szünet után folytatódik az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League): Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere elmondta, Ashley Young felépült szeptemberi bokasérülésből, és játszhat a Stoke City ellen szombaton.
Egyelőre kérdéses, hogy mikor léphet először pályára az Újpest FC-ben a hónap elején szerződtetett brazil Bruno Moraes, a csatárnak ugyanis még nem érkezett meg a játékengedélye.
Az Everton januárig szóló szerződést kötött az 52-szeres német válogatott Thomas Hitzlspergerrel, aki a liga szabályai szerint vasárnap már játszhat a liverpooliak bajnokiján.
Péntek este a Bundesliga tizenötezredik mérkőzésével veszi kezdetét a német bajnokság 8. fordulója – a Hoffenheim–Greuther Fürth találkozónak magyar szereplője is lesz, Stieber Zoltán a szaklapok szerint a Hamburg után a Hoffenheuim ellen is kezdő lesz.
Péntek este a Bundesliga tizenötezredik mérkőzésével veszi kezdetét a német bajnokság 8. fordulója – a Hoffenheim–Greuther Fürth találkozónak magyar szereplője is lesz, Stieber Zoltán a szaklapok szerint a Hamburg után a Hoffenheim ellen is kezdő lesz.
Festékpatronokkal lőttek a magyar válogatott Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva labdarúgócsapatának játékosaira és stábtagjaira pénteken.
Egymás után rúgnak bele a Liverpool korábbi játékosai az angol csapatba: nemrég Fernando Torres beszélt az Anfielden évekkel ezelőtt állandósult morális válságról, a francia L'Équipe-nek adott nyilatkozatában pedig El Hadji Diouf emlékezett vissza arra, mennyire kiállhatatlan volt Steven Gerrard.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO FC vezetőedzője, Pintér Attila több játékosára sem számíthat kisebb-nagyobb sérülés miatt vasárnap, az Újpest elleni bajnokin: Lazar Sztanisics hosszabb időre kidőlt, Nikola Trajkovics és Rok Kronaveter a héten még pihen, Marek Strestík játékára azonban van esély.
Bukarest — Áll a bál Romániában és Hollandiában. A keddi világbajnok selejtező – 4-1-re nyertek a hollandok – után ugyanis a két futballválogatott egyes tagjai megmerítkeztek a bukaresti éjszakában, a népszerű Tiffany Piano Clubban ittak hajnali háromig.
A válogatott mérkőzések után folytatódik a magyar bajnokság a 11. fordulóval. Molnár Mátyás, a Sport Tv riportere beszél a forduló párosításairól az NSO Tv-nek.
Radó András lesz az élvonalbeli Haladás labdarúgócsapatának csatára a szombati, Kecskeméti TE elleni bajnokin, míg Andorka Péter és a térdével bajlódó Kenesei Krisztián csak a kispadon kezd.
Póta Georginához, Pergel Szandrához és Madarász Dórához hasonlóan Tóth Krisztina, Lovas Petra és Pattantyús Ádám is sikerrel vette a pénteki első fordulót, így bejutott a legjobb 32 közé egyesben a dániai Herningben zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon.