Ötödik mérkőzésén az ötödik vereségét szenvedte el a Budaörs a női asztalitenisz Bajnokok Ligája B-csoportjában, ezzel eldőlt, hogy nem juthat be az elődöntőbe.
Sorozatban harmadik vereségét könyvelhette el az Eintracht Braunschweig a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga). A sereghajtó a 15. fordulóban a Herthától kapott ki hazai pályán 2–0-ra, így továbbra is nyolc ponttal szerénykedik a tabella alján.
A női kosárlabda Közép-európai Ligában a PEAC-Pécs NKK első negyedbeli útkeresés után nem sok esélyt adott a nagyszünet után keveset mutató Ceglédi EKK-nak. A pécsiek kilencedik győzelmüket aratták – van még öt vereségük –, a továbbra is nyeretlen ceglédiek a tizenharmadik vereségüket szenvedték el.
Az MTK labdarúgócsapatánál jóval kevesebb vendégszurkoló érkezésére számítottak, ezért is fordulhatott elő, hogy mintegy 260 Diósgyőr-drukker nem jutott be időben a Hidegkuti-stadionba a kék-fehérek elleni bajnoki mérkőzésre (2–2), és csak a második félidőt tudta megnézni a lelátón – már aki nem fordult vissza.
A házigazda Kaposvár a vártnál simábban 3:0-ra nyert a férfi röplabda Közép-európai Liga másik magyar résztvevője, a Kecskemét ellen az alapszakasz vasárnapi játéknapján.
A labdarúgó NB I 17. fordulójában az ötödik Győri ETO a negyedik Haladást fogadta. A vendégek a 35. percben, Rafe Wolfe kiállítása után Radó András büntetőjével szereztek vezetést. A hazaiak azonban a második félidőben előbb Leandro Martínez találatával egyenlítettek, majd Nemanja Andrics góljával emberhátrányban fordítottak is.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójának utolsó mérkőzésén a tabella negyedik helyén álló Internazionale a tizenegyedik Parmát fogadja a San Siróban. Kövesse a találkozót élő, online közvetítésünk segítségével!
A DVSC-Teva labdarúgócsapata telelhet az élen a labdarúgó NB I-ben, a 2012-ben bajnoki címet ünneplő debreceniek négy ponttal előzik meg a 2011-ben aranyérmes Videotont, valamint héttel a címvédő Győri ETO-t.
Már öt mérkőzés óta nyeretlen idegenben a Vanczák Vilmost foglalkoztató Sion: a válogatott hátvéd csapata 2–0-ra kikapott a St. Gallen vendégeként a svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulóban. A magyar légiós kezdőként egy félidőt játszott.
Szoros versenyben Lara Gut szerezte meg a győzelmet a női alpesi síelők szuper-G világkupaversenyén. A svájci ezzel az összetettben átvette a vezetést. Az amerikai Lindsey Vonn sérülten is egyre jobban formába lendül, ezúttal az ötödik lett.
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a címvédő Dab.Docler hét gólt vágott és egyet sem kapott a Csíkszereda ellen hazai jégen, míg a Brassó Újpesten győzött két találattal.
A Videoton hazai pályán szenvedett 3–2-ers vereséget a Ferencvárostól a labdarúgó NB I utolsó 2013-as játéknapján. A mérkőzést követően José Gomes és Máté Csaba értékelt az NSO Tv-nek!
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszában a listavezető Salzburg jó hajrával kerekedett a Graz fölé, és visszavágott a pénteki 2–1-es vereségért. A 45. perc elejéig egyetlen találat sem született, akkor a Salzburg emberelőnyből jutott vezetéshez, majd két perccel később kettős fórját újabb találatra váltotta. A hajrában aztán üres kapus góllal zárta le a találkozót.
A Sport Tv Harmadik félidő című műsorában a korábbi válogatott Garaba Imre közreműködésével elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének a párosítását. Az egyetlen versenyben lévő NB II-es gárdára, a Nyíregyházára a DVSC-Teva elleni keleti rangadó vár. Nem mellékesen mindkét együttes listavezetőként áll saját osztályában.
A Haladás labdarúgócsapatát irányító Artner Tamás szerint együttese három pontot hagyott Győrben, miután 1–0-s vezetésről emberelőnyben 2–1-re kikapott. Az ETO vezetőedzője, Pintér Attila szerint bevált, hogy a szünet után más rendszerben kezdtek játszani.
Félbeszakadt a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 38. fordulójában az Atlético Paranaense–Vasco da Gama találkozó, mivel a két csapat szurkolói összecsaptak a lelátón. A verekedés tragikus kimenetelű volt, helyi információk alapján három Vasco-szurkoló is kómába került, rengeteg sérült van.
A címvédő Győri ETO hazai pályán 2-1-re nyert az 55 percen keresztül emberelőnyben játszó Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 17., idei utolsó fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
A címvédő Berkes Ferenc utolérte Gonda Lászlót a férfiak Gyulán zajló sakk országos bajnokságán. Gonda a hatodik fordulóban sötéttel kikapott Czebe Attilától, míg Berkes világossal döntetlent ért el a junior bajnok Nagy Gáborral szemben.
A rögbi legrangosabb európai kupasorozatának, a Bajnokok Ligájának megfelelő Heineken-kupában a csoportkör második fordulójában az ír Leinster Northamptonban aratott K.O.-győzelmet úgy, hogy még a célbónuszt is begyűjtötte, Luke Fitzgerald egymaga három célt szerzett a hatból.
Kettős amerikai sikerrel ért véget Beaver Creekben a férfi alpesi síelők óriás-műlesikló világkupaversenye. Ted Ligety esélyeshez méltóan győzött, sorozatban negyedik alkalommal. Utoljára erre a legendás Alberto Tomba volt képest 1991-ben. Bode Miller is remekelt, a második lett.
A címvédő Győri ETO hazai pályán 2-1-re nyert az 55 percen keresztül emberelőnyben játszó Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 17. , idei utolsó fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Ahogy arról már beszámoltunk, a Ferencváros 3–2-es győzelmet aratott a Videoton otthonában a labdarúgó NB I 17. fordulójában. A vendégek mindhárom góljukat a kapu közvetlen közeléből szerezték, míg a hazaiak egy bedobást és egy szabadrúgást követően vették be Jova Levente kapuját.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójának utolsó mérkőzésén a tabella negyedik helyén álló Internazionale a tizenegyedik Parmát fogadta a San Siróban, és a fordulatos, izgalmas mérkőzés három háromra végződött.
Sorozatban a negyedik mérkőzését nyerte meg kapott gól nélkül a Monaco a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában, a 17. fordulóban 1–0-ra nyert otthon az Ajaccio ellen.
A spanyol labdarúgó Király-kupában a Málaga akár az első meccsen eldönthette volna a továbbjutást, hiszen 3–0-s vezetés után fél lábbal szinte már a nyolcaddöntőben érezhette magát, ám az Osasuna nem hagyta magát. A vendégek előbb négy perc alatt felzárkóztak egygólos különbségre, majd a hajrában, immár emberhátrányban játszva kiegyenlítettek, így esélyt teremtve maguknak a másfél hét múlva…
Olyan neves, komoly tradíciókkal bíró klubok búcsúztak a brazil élvonalbeli bajnokságtól, mint a Fluminense, illetve a Vasco da Gama. Előbbi esetének külön pikantériát ad, hogy mindezt címvédőként, az előző kiírás győzteseként tette, amelyre még nem volt példa a dél–amerikai országban.
Ahogy arról már beszámoltunk, emberhátrányban tudott fordítani és nyerni a Győri ETO a Haladás ellen, ezzel pedig a rossz kezdés után már a dobogón telelhetnek. A két vezetőedző mellett Pátkai Máté értékelt az NSO Tv-nek, aki úgy érzi, látótávolságon belülre került a győri címvédés.
Jamaal Charles és a Kansas City esélyt sem adott a Washington Redskinsnek. A Detroitot legyőző Philadelphiában LeSean McCoy kétszáz yard fölött futott. A bajnok Baltimore úgy nyert a Minnesota ellen, hogy az utolsó negyedben hatszor változott a vezető csapat kiléte. A New England meg ezúttal is hatalmas hátrányból jött vissza. Ezek, és még sok más érdekes dolog történt az NFL 14. fordulójának…