Az éllovas Videoton idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Egyik legnagyobb sztárja, Kevin Durant nélkül győzött az Oklahoma City Thunder a keleti éllovas Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
A Veszprém szombaton a La Rioja elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján lép pályára 16.30-tól. A magyar csapat 31–23-ra nyert idegenben az első mérkőzésen, a visszavágón tehát nem sok izgalom várható. Kövesse a találkozót folyamatosan frissülő tudósításunk segítségével!
Mint arról beszámoltunk, a bajnoki éllovas Videoton gól nélküli döntetlent játszott a Puskás Akadémia otthonában. A találkozó után a játékosaival mindkét vezetőedző elégedett volt, Joan Carrillo, a vendégek mestere szerint pedig a fehérváriak nyerhettek volna, ha a szerencse nem pártol el tőlük.
A labdarúgó NB II 20. fordulójában a Cegléd remek hajrájának köszönhetően fölényesen, 3–0-ra legyőzte a Siófokot. A mai nap másik délutáni mérkőzésén a Szeged 2011 csak nagy nehézségek árán tudta legyőzni a kiesés elől menekülő Csákvárt.
A ligaelső Anaheim Ducks hosszabbítás után 3-2-re győzött a vendég Colorado Avalanche ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
Mint arról beszámoltunk, a magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 25–25-ös döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Spanyolországgal. Íme, a találkozó legjobb képei!
Minden jegy elkelt a Magyarország-Görögország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre, amelyet a Groupama Arénában rendeznek jövő vasárnap; a találkozót így 22 ezren tekinthetik meg a helyszínen.
A Borussia Dortmundnál már aligha kell hátrafelé nézegetnie a szakmai stábnak: a fekete-sárgák ezúttal Hannoverben győztek, a Bundesliga 26. fordulója után így már a középmezőny stabil tagjainak számítanak, és az Európa-liga-indulást jelentő helyek sincsenek tőlük elérhetetlen messzeségben. Szalai Ádám csereként szállt be a Paderbornban ikszelő Hoffenheimbe, nyert a hátsó régió tagjai közül a…
Az utóbbi hetekben gyengélkedő Manchester City a második perctől emberelőnyben játszott, és 3-0-ra győzött a vendég West Bromwich Albion ellen az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A magyar férfi futsalválogatott 8–2-es győzelmet aratott Svájc ellen a Szkopjében rendezett Európa-bajnoki selejtezőben, s mivel Macedónia 7–1-re kikapott az Eb-re így kijutó spanyoloktól, a magyar csapat pótselejtezőt játszhat.
A Kecskemét nem tud veszíteni. Ezúttal a PMFC járt a lila-fehéreknél, de nem tudta folytatni jó tavaszi sorozatát, mert Bebeto góljával a vendéglátók 1–0-ra győztek.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 28. fordulójában a címvédő Atlético Madrid hazai pályán 2–0-ra nyert a Getafe ellen. A „matracosok” góljait Fernando Torres és Tiago szerezte.
A Bajnokok Ligájából szerdán kiesett Borussia Dortmund 3-2-re nyerni tudott a Hannover vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.
A Marozsán Dzseniferrel felálló 1. FFC Frankfurt idegenben 5–0-ra legyőzte az angol Bristol Academyt a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését.
Anglia nem a magyar futballisták teljesítményétől volt hangos szombat délután. Tőzsér Dániel nem egészen egyórányi játéklehetőséget kapott, Bogdán Ádám és Bajner Bálint viszont nem lépett pályára. A Blackpool „gyepje” pedig elég csúnyán nézett ki.
Egyedülálló problémával találta szemben magát Jordan Amavi, a francia Nice balhátvédje a Lyon elleni bajnoki mérkőzésen – melyet a nizzaiak óriási meglepetésre 2–1-re megnyertek!
Újabb győzelmével kijutott az augusztusi macedóniai kézilabda Európa-bajnokságra az U17-es női magyar válogatott. Hajdu János együttese a budapesti selejtező második fordulójában Görögországot múlta felül 28 góllal.
Honvéd–Újpest találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
A labdarúgó NB III 19. fordulójában a Nyugati csoportot vezető Budaörs újabb lépést tett a feljutás felé. Albert Flórián együttese 3–1-re legyőzte a Csepelt.
A Kecskemét negyedik tavaszi mérkőzésén is győzni tudott, ezúttal a vendég Pécset múlta felül 1-0-ra a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának szombati mérkőzésén.
A Veszprém kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután a logronói sikerét követően a hazai visszavágón is nyert a spanyol La Rioja ellen.
A labdarúgó NB II 20. fordulójában Króner Martin góljának köszönhetően a Zalaegerszegi TE 1–0-ra legyőzte a Soroksárt, így első tavaszi sikerét könyvelheti el.
A férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásának negyedik fordulójában a Komló – köszönhetően az első félidőben mutatott remek játékának – 26–23-ra legyőzte a Mezőkövesdet.
A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) az elnökség javaslatának megfelelően szombaton úgy döntött, hogy Hamburg pályázzon a 2024-es nyári játékok megrendezésére.
A labdarúgó NB II 20. fordulójának legnagyobb meglepetését a Szolnok szerezte, amely kétgólos hátrányból felállva 3–2-re győzött a feljutásért küzdő Mezőkövesd otthonában. A játéknap rangadóján a Gyirmót FC Győr és a Békéscsaba fordulatos meccs végén egy-egy ponot szerzett, míg a Sopron könnyedén győzte le a Szigetszentmiklóst.
A férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásának negyedik fordulójában a Balmazújváros egy végig szoros találkozón 19–19-es döntetlent játszott a PLER Budapesttel.
Miriuta László, a Győri ETO vezetőedzője elégedett volt csapatával a Dunaújváros elleni 2–0-s sikert követően, és hangot adott azon véleményének, hogy a város nem létezhet labdarúgás nélkül.
Nem bírt egymással a Honvéd és az Újpest (2–2) a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A lila-fehérek kétszer is megszerezték a vezetést a Bozsik-stadionban, de a házigazda mindkétszer egyenlíteni tudott.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójának utolsó szombati találkozóján a West Ham United hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Sunderlandet. A „kalapácsosok” a találkozót megelőzően zsinórban hét bajnokit fejeztek be győzelem nélkül, míg a „fekete macskának” ez már sorozatban a nyolcadik nyeretlen meccsük volt a PL-ben.
A férfi kézilabda NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában a Tatabánya 25–23-ra legyőzte idegenben az Orosházát, amely így továbbra is nyeretlen.
Kedden tizenegyespárbajig jutó csatát folytatott a Bayer Leverkusen a Bajnokok Ligájában, majd a hétvégén is nehéz feladatot kapott – a gyógyszergyáriak a Schalke 04 otthonába látogattak a Bundesliga 26. fordulójában. A Schalke nem tudta kihasználni a Leverkusen kimerültségét, kikapott 1–0-ra – a vendégek így a Mönchengladbachot megelőzve a tabella harmadik helyére ugrottak.
A Szekszárd egy ponttal legyőzte szombaton a vendég PEAC-ot, ezzel egyenlített a női kosárlabda NB I negyeddöntőjében zajló párharcban. A harmadik mérkőzést hétfőn rendezik.
Szegeden lesz a riói játékok után kezdődő olimpiai ciklus legfontosabb versenye, a 2019-es kvalifikációs világbajnokság - számolt be néhány perccel a döntés után a jó hírről a kajakenusport.hu.