Melyik volt a legnagyobb dinoszaurusz, és melyik a legparányibb? Melyik a legintelligensebb, és melyik a legostobább? Az őshüllők legjeiről a The Daily Telegraph című brit lap közölt összeállítást.
Tavaly mintegy 14 százalékkal több szervátültetés történt az országban - tájékoztatott a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti klinikájának igazgatója. Langer Róbert szerint a fejlődés a "szakma elhivatottságának" eredménye, de fontos volt az is, hogy a magyarországi transzplantációs szakma erőfeszítéseihez végre politikai támogatás is társult.
Amerikai kutatók olyan dinoszaurusz megkövült maradványait találták meg Új-Mexikó államban, amely mintegy 205 millió éve, a késő triászban élt, és átmenetet képez az első két lábon járó dél-amerikai őshüllők és a később elterjedt ragadozó dinoszauruszok között.
Létezik az angolban egy mondás, amely szerint napi egy alma megóvja egészségünket - egy új vizsgálat szerint valóban egészen különleges gyümölcs az alma.
Túlhalászás, az élőhely megváltozása és a környezetszennyezés miatt több mint 40 földközi-tengeri halfaj tűnhet el a következő években a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint.
A korábban véltnél sokkal "kövérebb" a Naprendszer peremén keringő Plútó légköre, a törpebolygó gázburka háromezer kilométerre nyúlik a világűrbe. Ez negyede az égitest és legnagyobb holdja, a Charon közötti távolságnak.
Félmillió éve vált dominánssá a jobb kéz - állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amely vizsgálatairól a brit Laterality (Oldaliság) című szakfolyóiratban számolt be.
Nincs akadálya annak, hogy valaki a világűrben, Föld körüli pályán teherbe essen, vagy szüljön; mindezt nem zavarja sem a súlytalanság, sem az egyéb űrbeli körülmények, csak a fokozott háttérsugárzás - mondta Valerij Bogomolov, az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Intézetének igazgatója csütörtökön Moszkvában.
A fiúkban már négyéves koruktól kezdve erősebben buzog a versenyszellem mint a lányokban, és ez a különbség felnőttkorban is megmarad - állítják a szakemberek, akik szerint sikerült megtalálniuk az egyik lehetséges magyarázatot arra, hogy a férfiak miért keresnek több pénzt a nőknél.
Német kutatók rájöttek, hogy egy bizonyos fehérje egyszerre szabályozza a tanulásért és emlékezésért felelős agyműködést, valamint a hajszín alakulását.
A hosszú űrmisszión tartózkodó űrhajósoknak azzal is szembe kell nézniük, hogy a magukkal vitt gyógyszerek hatékonysága csökken - idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
490 éve, 1521. április 27-én halt meg Ferdinand Magellán (Fernao de Magalhaes) portugál felfedező, az első Föld körüli expedíció vezetője. Az expedíció a világ térképét is átrajzolta: kiderült, hogy a földfelszín nagyobb részét tenger borítja, amely egységes világóceánt alkot.
Valóban indokolt volt az európai légtér lezárása az Eyjafjallajökull izlandi vulkán egy évvel ezelőtti kitörésekor: az intézkedés szükségszerűségét az Izlandi és a Koppenhágai Egyetem kutatói bizonyították.
Nagy nemzetközi sikernek örvend a prágai Nanotechnológiai Kutatóintézet szakembereinek legújabb találmánya, amely ivásra alkalmassá tud varázsolni bármilyen szennyezett vizet.
A nőstény tengerikígyók csupán egyetlen hímet választanak - derült ki egy ausztrál genetikusnak köszönhetően, aki a Journal of Heredity című szaklapban számolt be felfedezéséről.
A kétéltűek világszerte jelentkező, számos fajt a kihalás szélére sodró fogyatkozása sokkal összetettebb, mint eddig hitték - állapították meg amerikai kutatók.
A csigák valósággal "gyorshajtónak" számítanak az evolúció útján: tudósok szerint egyes képviselőik genetikailag rendkívül gyorsan tudnak alkalmazkodni új körülményekhez.
Már másodszor halasztotta el az Endeavour indítását a NASA. Az indoklás szerint az űrsiklón talált hiba kijavítása több időt vesz igénybe a tervezettnél.
Újabb három évre Pálinkás Józsefet választották a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé, aki az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: a kutatóhálózat hatékonyabbá tétele a fő célja, ez akár már folyamatban lévő kutatások leállításával, illetve a kutatók nyugdíjazásával is járhat.
Sokkal nagyobb eséllyel alakul ki demencia azoknál, akik középkorúként túlsúlyosak vagy elhízottak - derül ki egy svéd kutatásból. A világon jelenleg 1,6 milliárd ember nyom többet a normálisnál.
Az Endeavour amerikai űrsikló május 13-a előtt nem indulhat el egy makacsnak tűnő műszaki hiba miatt - jelentette be a NASA. Az amerikai űrkutatás hivatal legutóbb május 8-át jelölte meg az indítás időpontjául, most ezt tolták ki további öt nappal.
Olaszország több országot is megkeres annak érdekében, hogy partnerekre találjon egy nukleáris kutatási programhoz. Magyarország vizsgálja annak lehetőségét, hogy ebbe hogyan kapcsolódhatna be, mondta Kovács Pál helyettes államtitkár a MTI-nek a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap tudósítására reagálva.
A 18 éves Molnár Anna képviseli majd Magyarországot a jövő héten Los Angelesben kezdődő Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen. A most érettségiző lány kidolgozott egy módszert, amellyel a vastagbélrákot már vérvétellel is diagnosztizálhatnák.
A denevérek esős időben azért maradnak inkább otthon, mert vizesen sokkal több energiát kell a repülésre fordítaniuk - derítették ki német kutatók. Ennek azonban nem az állat víz által megnövekedett tömege, hanem a fokozott hőtermelés az oka.
Brit kutatók felmérésükben boldogabbnak találták azokat a tizenéveseket, akik egy gén változatai közül az egyik kópiát hordozták duplán, míg azok, akik a másik változattal rendelkeztek, kevésbé voltak elégedettek.
A csecsemőgyilkosság általános volt a Római Birodalomban, ahogy az ókori világ többi részén is - állítja a brit örökségvédelmi szervezet, az English Heritage két szakembere, akiknek tanulmánya a Journal of Archaeological Science című régészeti szaklapban lát napvilágot.
Stresszhelyzetben könnyebben jegyzünk meg dolgokat - állítják a Bristoli Egyetem munkatársai. Kutatásukból az derül ki, hogy a feszültség hatására szervezetünk olyan hormonokat termel, amelyek elősegítik az emlékek hatékonyabb tárolását az agyban.
Repülőgép-anyahajó méretű kisbolygó suhan el a Föld közelében novemberben, az aszteroida azonban az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakértői szerint semmiféle veszélyt nem jelent majd.
A rizs Kínából ered - állapították meg a növény genomjának vizsgálata alapján amerikai kutatók, akik több ezer évre visszamenően tudták nyomon követni a genetikai állományban bekövetkezett változásokat.
A mindannyiunk szervezetében megtalálható ős-DNS okozhatja a rákos megbetegedéseket - az új elméletről Sinkovics József, a Dél-Floridai Egyetem professzora tart ma előadást a Semmelweis Egyetemen (SE).
Nem csodaszer, de nagyon sikeres módszer a génhibák feltérképezésén alapuló, úgynevezett célzott terápia a rák gyógyításában. A InfoRádió Aréna című műsorában a terápiát alkalmazó két orvos, Peták István és Schwab Richárd beszélt.
Krónikus gyulladásos folyamatok indíthatják be a rákképződést - hangsúlyozta a Semmelweis Egyetemen szerdán tartott előadásában Sinkovics József, a Dél-Floridai Egyetem professzora.
Sikerült megfejteniük amerikai kutatóknak, hogy miért kering "rossz irányban" más naprendszerek némely bolygója központi csillaga körül. Az elméletről a Nature legújabb számában jelent meg tanulmány.
A koraszülöttség és a szülés idő előtti megindítása is növelheti a gyermek-, illetve a kamaszkori asztma kialakulásának kockázatát - állítják svéd szakemberek.
A korral és inaktivitással járó izomvesztéstől is védhet egy gyakran alkalmazott vérnyomáscsökkentő szer - közölték szerdán amerikai kutatók. Az ígéretes eredményre egérkísérletekben jutottak.
A beültetett embriók számának korlátozásával csökkenhet az újszülött-halálozás kockázata és a csecsemők intenzív kórházi kezelésének ideje - hangsúlyozzák kanadai szakemberek.
A Jupiter egyik holdja a Földön kívül az egyetlen égitest a Naprendszerben, amelyen vulkánkitöréseket észlelnek, sőt tudósok most azt is észre vették, hogy a hold felszíne alatt magmaóceán bugyog, amely táplálja a kitöréseket.