Kiengesztelődést kért bírálóitól írásban hátrahagyott levelében a csütörtökön elhunyt Kurt Waldheim néhai osztrák államfő és ENSZ-főtitkár, elismerve, hogy ő maga is követett el hibákat, de szavai...
192,6 milliárd dollár lett az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének idei első negyedévi hiánya - közölte pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium. Ezen belül a javak és szo...
Az oktatási tárcának az idei tanévben nem volt kellő erélye ahhoz, hogy érvényesítsen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által is támogatott több oktatáspolitikai elemet, tehát teljesítménye több szempontból is "elégtelen", "felzárkóztatásra szorul" - jelentette ki Kerpen Gábor, a szakszervezet elnöke pénteken Budapesten. A szakszervezeti elnök azt sérelmezte, hogy a jelenlegi…
Az elsö negyedévben 192,6 milliárdra csökkent az amerikai fizetési mérleg deficitje, miközben -202,0 milliárdos értékkel számoltak. Az elözö negyedévi értéket közben -195,8 milliárdról -187,9 milliárdra módosították. A következö ellenállás 123,54-nél, támogatás pedig 123,20-nál található. In-GFX
Sólyom László köztársasági elnök szombaton Bécsbe látogat, ahol a Rába szennyezésének kérdéséről tárgyal Heinz Fischer osztrák szövetségi elnökkel. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása...
Az SZDSZ nem fogadja el tényként a miniszterelnök által bejelentett kormányátalakítást, amelyet inkább javaslatnak tart - mondta az InfoRádiónak a liberális párt ügyvivője. Horn Gábor közölte, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete hétfői ülésén dönt arról, hogy támogatja-e az új tárca nélküli miniszteri posztok létrehozását is tartalmazó javaslatot.
Megérkeztek Moszkvába Észak-Korea sokáig egy makaói bankban befagyasztott számlapénzei, s arra várnak, hogy átutalják őket Phenjan számláira - közölte egy dél-koreai tisztségviselő. A tranzakció...
Szabadlábon védekezhetnek a borsodi autópályarendőrök, akik a gyanú szerint összejátszottak több autómentőssel. A 14 rendőrt vesztegetéssel gyanusítják.
A rendészeti miniszter ünnepélyes keretek között beiktatta hivatalába Tóth Gábort, az új budapesti rendőrfőkapitányt. A helyettesi posztokat Bodnár Zsolt és Nagy-Juhák István tölti be.
A szomszédból bömbölt a „tuctuc”. „Félig ördög, félig angyal,…” – hallgattuk kényszerűen a fiammal a szomszédból a munkanélküli agglegény kedvenc slágerét napestig. Ez is műanyagmadzag. Csak az agyban. De legalább nem valamelyik méregforgalmazó rádióadó.
Májusban a várt 0,6% helyett 0,7%-kal emelkedtek az amerikai fogyasztói árak, ami a 2005 szeptembere óta mért legmagasabb értéket jelenti. Az elözö hónapban még +0,4%-os értékröl adtak számot. A magban 0,1%-os emelkedés mutatkozott, miközben 0,2%-os értékre számítottak. A magban éves szinten 2,2%-os pluszról adtak számot. Az adatok hatására 1,3345-re emelkedett az EUR-USD árfolyama. In-GFX
Egy ember meghalt, s az első hírek szerint hatan megsérültek, amikor egy autóbusz frontálisan összeütközött egy személyautóval pénteken, a 6-os főúton, Rácalmás belterületén - közölte az MTI-vel a...
Szalám Fajjád független politikust bízta meg kormányalakítással a Palesztin Hatóság elnöke. Iszmail Hánije (volt?) miniszterelnök elsietettnek nevezte a kormány feloszlatását.
Az alacsony jövedelmű családokból származó gyerekek rosszabbul alszanak, mint a középosztálybeliek. -hangzott el az Alvásszakértők Egyesületének 21. éves találkozóján Minneapolisban.
A katonai felsőoktatás reformjának továbbvitelét és a hadseregben szolgáló nők szerepét tartja fontosnak a honvédelmi tárca leendő államtitkára. Vadai Ágnes hangsúlyozta: fontos az ellenzékkel való jó kapcsolat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök előzőleg jelentette be kormányátalakítási lépéseit, amelynek részeként Vadai Ágnes szocialista parlamenti képviselő a HM államtitkára lesz. Elődje, Iváncsik…
Útépítési munkálatok miatt Zamárdi egész belterületén, valamint Zamárdi és Szántód között mintegy másfél kilométer hosszan lezárták a külső forgalmi sávokat, ezért torlódásra kell számítani az...
Júniusban 8,03 pontról 25,75 pontra emelkedett a NY Empire State Index, miközben csupán 12,0 pontos értékkel számoltak. Az új beérkezett megrendelések al-indexe 8,0 pontról 17,2 pontra emelkedett, míg a munkaerö-piaci komponens 9,7 pontról 3,4 pontra csökkent. A meggyözö adatok után 1,2450 alá esett vissza az USD-CHF árfolyama. In-GFX
Az elmúlt 365 napban a miniszterelnöknek 365 különféle javaslata volt arra, hogyan lehet a kormány működését „javítani”. Ez a háromszázhatvanhatodik. Ilyen a kormányátalakítás...
A kékszakállú herceg vára Kovalik Balázs rendezésében, valamint a Horvát Nemzeti Színház francia operaelőadásai is megtalálhatók a június 24-ig tartó Miskolci Nemzetközi Operafesztivál hétvégi programkínálatában.
Szalám Fajjád független politikust bízta meg a rendkívüli állapot kormányának megalakításával pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnök. Fajjád pénzügyminiszter volt az iszlamista Hamász és a...
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Kormány Önkormányzatok Érdekegyeztető Fórumának, néhány hónapos működése után annak elnökét Lamperth Mónikát...
Svájcban pénteken felavatták a világ leghosszabb felszíni alagútját, a 35 kilométeres Lötschberg-alagutat, az Alpokban. Az alagút - amely nyolc évig épült, 4,3 milliárd svájci frank (3,45 milliárd...
Az év végétől Párizsban már szabadon igénybe vehető szennyezőgáz kibocsátás nélküli kisautók állnak a lakosság és a turisták rendelkezésére - jelentette be Bertrand Delanoe főpolgárme...
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek, amikor összeütközött egy menetrend-szerinti volánbusz és egy személygépkocsi a Fejér megyei Rácalmáson, péntek kora délután.
Az amerikai ipari termelés májusban változatlan maradt, miközben +0,2%-os érékkel számoltak. Az elözö havi értéket ráadásul +0,7%-ról +0,4%-ra módosították. A következö ellenállás 1,0651-nél, támogatás pedig 1,0620-nál és 1,0590-nél található. in-GFX
Hét férfit ítéltek hosszabb börtönbüntetésre terrorista összeesküvés vádjával Londonban pénteken. A férfiak összesen 136 évet kaptak, miután bizonyíthatóan kiderült, hogy Nagy-Britanniában és az USA-ban terveztek robbantásos merényleteket.
A TIC-mutatók szerint áprilisban 84,1 milliárdra emelkedett az USA-ba befolyó töke, miközben csupán 72,0 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi 51,2 milliárdos dolláros érték után. Míg az amerikai államkötvények eladásai áprilisban csökkenést mutattak, a cégek és részvények eladásai emelkedtek. Az EUR-USD-re nem voltak hatással az összességében kedvezö adatok, és tovább emelkedett az…
A Fidesz szerint a kormány pénteki átalakításával "egyszerű ülésrend-csere" történt, ami nem hoz lényeges változást a kabinet munkájában. A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője úgy vélte: a júliustól felálló ötfős kormánykabinet megalakításával folytatódik a zűrzavar.
A mai miniszteri cserék egyértelműen megmutatták, Gyurcsány Ferenc meggyengült és a kormány szerkezeti zűrzavara tovább folytatódik – kommentálta a mai kormányátalakítást Navracsics Tibor.
A világ meghatározó jegybankjai vagy már emeltek, vagy emelni fognak az alapkamataikon - mondta el az InfoRádiónak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Ez hatással lehet a magyar jegybanki alapkamatra is.
Börtön helyett jogerősen autózhat Veress János pénzügyminiszter volt üzlettársa. A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely engedélyezte Kabai Károlynak a börtönbüntetés elhalasztását.
A brit kormány nem kívánja népszavazásra bocsátani a majdani új uniós alapszerződést, mert nézete szerint az nem fogja alkotmány formáját ölteni - mondta pénteken a Downing Street-i miniszterelnöki...
Az egész társadalmunkra kiterjedő morális válság nyilvánvaló tünete az a tehetetlenség, ahogy az egész magyar politikai elit, a kormányzó pártok és az ellenzék, a hatóságok és az igazságszolgáltatás képtelen felszámolni a „fémhulladék-tolvajok” garázdálkodását.
Fokozódó kormányzati káoszt képét vetíti előre a kabinet átalakítása - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken bejelentette: négy...
Fokozódó kormányzati káoszt képét vetíti előre a kabinet átalakítása - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken bejelentette: n...
Előzetes letartóztatásba kerültek azok a 17, illetve 19 éves fiúk, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy rendszeresen loptak a vendégektől egy miskolctapolcai hotelben, amelyet azóta különböző hiányosságok miatt bezáratott az önkormányzat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány. A két fiú - a volt hotel üzemeltetőjének fiai - beismerő vallomást tettek.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kormány átalakításával semmi nem változott, csak néhány ember más helyre került - mondta a párt szóvivője."Semmi nem változott. A kormány fáján néhány...