2007. június 5. kedd

jún. 5
17:07
Tűzveszély: olajban úszik a Ferihegyi út (HírTV)
Hatalmas mennyiségű olaj folyt ki a XVII. kerületi Ferihegyi úton, a helyszínen közvetlen veszélyhelyzet áll fenn - értesült a HavariaPress. A hírügynökség eddigi információi szerint egy, a Ferihegyi út és a X. utca kereszteződésénél lévő építkezésen kiemeltek a földből egy ott korábban földbe ásott tartályt, és a szabadba folyatták a tartalmát.
jún. 5
17:07
Káosz: Nem tudták, hová kell vinni a súlyos sérülteket (Gondola)
Nem fogadta a területi beosztás szerint illetékes Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - több más fővárosi kórház elutasító válasza után - a kétszer is forduló mentőhelikopter szállított a salgótarjániból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba, melynek igazgatója elmondta: már többször jelezte a szaktárcának, hogy rossz…
jún. 5
17:09
Tűz volt egy fehérvári vonaton (HírTV)
Kisebb tűz ütött ki kedden délután a Budapestről Székesfehérvárra tartó vonat mozdonyában az albertfalvai megállónál. Senki sem sérült meg. A fennakadás miatt két vonat utasait más szerelvények szállították tovább. A tűz miatt a Székesfehérvárra tartó vonatok Érd-Felső érintésével közlekednek. Az üzemzavar miatt 10 percet késnek ezen a szakaszon a vonatok. Az eredeti menetrend várhatóan öt óra…
jún. 5
17:09
Több a szállóvendég Romániában (Privátbankár)
Romániában 12,8 százalékkal nőtt a szállodai vendégek száma az idei év első négy hónapjában, 1,695 millióra, tette közzé kedden a román statisztikai hivatal. A romániai szálláshelyeke...
jún. 5
17:10
USD-CAD Javulás (HírTV)
A kedvezö ISM Indexnek köszönhetöen összeszedte magát az USD-CAD 1,0606-ig, miután tegnap 30 éves minimumot ért el 1,0549-nél. A csökkenö potenciál semlegesítéséhez az 1,0915-ös érték átlépésére lenen szükség. Ellenállás 1,0620-nál, míg támogatások 1,0549-nél, 1,0526-nál és 1,0480-nál találhatók. A kanadai dollárnak jól jön mind a kamatfantázia, mind pedig az erös gazdasági adatok és a…
jún. 5
17:10
Fidesz: minél hamarabb hitelesítse az OVB az aláírásgyűjtő íveket (Gondola)
A Fidesz arra szólítja fel az Országos Választási Bizottságot, hogy az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően és a lehető legrövidebb időn belül hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról...
jún. 5
17:11
Megtapogatta páciensei mellét a fogorvos (Infostart)
Japánban letartóztattak egy fogorvost, aki megtapogatta páciensei melleit. Takenaka Fumihirót egy 24 éves fiatal lány jelentette fel.
jún. 5
17:12
Tizenhat évesen szavazhatnak az osztrákok (HírTV)
Ausztriában 16 évre szállították le a választási korhatárt. A bécsi parlament pártjai, a jobboldali Szabadságpárt kivételével, egyhangúlag szavazták meg a választójogi reformot.
jún. 5
17:15
Folyik a kárfelmérés Kaposváron (HírExtra)
Folyik a kárfelmérés a kaposvári Kométa 99 Zrt.-nél, ahol még pénteken az egyik hűtőteremben megsérült egy ammóniát szállító vezeték és szivárgott a veszélyes gáz. A hűtőben 250 tonna húst tároltak, a károkat állatorvosokból és minőségirányítási szakértőkből alakult csoport méri fel.
jún. 5
17:16
Tűz volt egy mozdonyban Budapesten (Gondola)
Tűz volt egy mozdonyban Budapesten az albertfalvai megállónál kedden délután - közölte a Mávinform ügyeletese az MTI-vel.A Déli pályaudvarról Székesfehérvárra tartó személyvonat mozdonyában...
jún. 5
17:20
Malév vezérigazgató az IATA-ban (HírTV)
Második alkalommal is beválasztotta harminc tagú kormányzótanácsába Gönci Jánost, a Malév vezérigazgatóját a IATA, Nemzetközi Légiszállítási Szövetség hétfői vancouveri közgyűlésén - közölte kedden a nemzeti légitársaság. A hatvan évvel ezelőtt megalakult IATA csaknem 250 légitársaságot tömörít, amelyek a világ nemzetközi menetrendszerinti forgalmának 94 százalékát bonyolítják.
jún. 5
17:21
Veszélyes anyag folyt a Ferihegyi útra, áll a forgalom (Gondola)
Megbénult a forgalom a Ferihegyi úton, miután több mint tíz köbméter olajat öntöttek ki kedden kora délután a főváros XVII. kerületében egy építkezésen; a veszélyes anyag mintegy 800 méteren...
jún. 5
17:22
Nagyon türelmetlen a Fidesz (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel az Országos Választási Bizottságot, hogy az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően és a lehető legrövidebb időn belül hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések aláírásgyűjtő íveit - mondta Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
jún. 5
17:24
Hiányosságok az agrártárcánál (Privátbankár)
Az agrártárcánál végzett ellenőrzés során az Állami Számvevőszék megállapította, hogy az elmúlt három évben hiányos volt az ellenőrzési rendszer, késett a támogatások kifizetése, csökkentek a ...
jún. 5
17:24
Gyilkosság Mick Jagger exnejének házánál (Blikk)
London - Kate Beagley holttestét a milliárdosok negyedében találták meg múlt éjjel. A csinos 32 éves Kate-tel brutálisan végeztek - és lehetséges, hogy meg is erőszakolták - Richmondban, ahol - többek között - a Rolling Stones énekesének elvált felesége, Jerry Hall is lakik. A gyilkosság egy 40 mérföldre lévő természetvédelmi területen történt.
jún. 5
17:26
Betegutaztatás: nem tudták melyik az illetékes kórház (HírTV)
A fővárosi Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet nem fogadott két, balesetben megsérült férfit. A sérülteket végül - több más fővárosi kórház elutasító válasza után - mentőhelikopter szállította a salgótarjáni kórházból Miskolcra.
jún. 5
17:26
Bomba miatt áll a forgalom az M3-as bevezető szakaszán (Gondola)
Egy 50 kilogrammos II. világháborús bombát találtak a 2/B autóút mellett, ezért a tűzszerészeti vizsgálat idejére lezárták az M3-as autópálya bevezető szakaszát kedd délután - tájékoztatta az...
jún. 5
17:26
Kitti: Ha nem futok át az úttesten, Szögi Lajos élne (Blikk)
Letartóztatták a bátyját, majd édesapját, végül édesanyját is.
jún. 5
17:26
Ötvös Csöpiék újra együtt forgatnak (Blikk)
Budapest - Ötvös Csöpi és Kardos doktor visszatér. Az utóbbinak az eltelt több mint fél évtizedben, amióta nem láthatták a nézők, megugrott a rangja, már megyei főkapitány, az előbbi pedig többet ül motorcsónakban, mint vitorlás hajon, pedig már úgy szoktuk meg. A két Balatont imádó jó barát, Bujtor István (65) és Kern András (59) a nyáron újból együtt forgat.
jún. 5
17:28
Elvállalta - 7,5 millióért (Gondola)
Elvállalta a magyar kormány felkérését és hét és fél millió forintért (30 ezer euró) fog tanácsot adni a Horváth Ágnes vezette minisztériumnak a volt holland egészségügyi miniszter.
jún. 5
17:31
Veszélyes anyag a Ferihegyi úton (HírExtra)
Megbénult a forgalom a Ferihegyi úton, miután több mint tíz köbméter olajat öntöttek ki kedden kora délután a főváros XVII. kerületében egy építkezésen; a veszélyes anyag mintegy 800 méteren kifolyt az útra - közölte Molnár Péter, Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
jún. 5
17:31
1300 éves Ótestamentum egy jeruzsálemi múzeumban (HírTV)
Először láthatja a nagyközönség az Ótestamentum egy 1300 éves példányát. Az írást Jeruzsálemben, az Izraeli Múzeumban állították ki. Az Ótestamentum ezen eredetije azért is különleges, mert a „néma korszakból" származik, vagyis abból a 3. és 8. század közötti időszakból, amelyből alig maradt fenn héber kézirat. (radio.hu)
jún. 5
17:32
Gönci János a IATA kormányzótanácsában (Gondola)
Gönci Jánost, a Malév vezérigazgatóját második alkalommal választották be a világ több mint 270 légitársaságát és iparági szereplőjét tömörítő Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) 30 tagú...
jún. 5
17:33
Bomba miatt áll a forgalom az M3-as bevezető szakaszán (HírExtra)
Egy 50 kilogrammos II. világháborús bombát találtak a 2/B autóút mellett, ezért a tűzszerészeti vizsgálat idejére lezárták az M3-as autópálya bevezető szakaszát kedd délután - tájékoztatta az MTI-t Strak Vince tűzszerész törzsőrmester.
jún. 5
17:34
Magyar kamion okozott balesetet Szlovákiában (Gondola)
Magyar kamion okozott balesetet kedden Szlovákiában, Tőketerebes (Trebisov) közelében. A szlovák közlekedésrendészet közlése szerint a magyar rendszámú jármű egy útkereszteződésben...
jún. 5
17:35
Újabb fejetlenség a betegellátásban (Privátbankár)
Nem fogadta a területi beosztás szerint illetékes Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - több más fővárosi kórház...
jún. 5
17:36
USD-CHF Nyereségek (HírTV)
1,22 fölé emelkedett, és csúcsot ért el 1,22078-nál az USD-CHF árfolyama, miután közzétették a vártnál kedvezöbben alakuló májusi amerikai ISM Services indexet. A devizapár jelenleg a kerek értékkel harcol, melynek átlépése esetén 1,2240-ig, vagy akár 1,2267-ig nyílhat potenciál. Támogatás 1,2140-nél és 1,2105-nél található. In-GFX
jún. 5
17:37
Bernanke kitartott a Fed előrejelzése mellett (Privátbankár)
Csökkentek kedden az amerikai tőzsdemutatók a Fed-elnökének szavaira és a várakozásoknál erősebb szolgáltatási beszerzőmenedzser-mutatóra, mivel ezekből a piac arra számít, hogy a Fed...
jún. 5
17:38
Megvannak az új rendőri vezetők! (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint Tóth Gábor jelenlegi főkapitány-helyettes lesz a budapesti rendőrség vezetője, Nagy-Juhák István VII. kerületi rendőrkapitány pedig a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka. Tóth Gábor nem erősítette meg, de nem is cáfolta hírt, Nagy-Juhák István pedig azt mondta, egyelőre nem kapott felkérést.
jún. 5
17:40
Ezer kilométernyi gyorsforgalmi úthálózat lesz év végére (Privátbankár)
Tavaly és az idén 270 kilométernyi új gyorsforgalmi út épült, illetve épül Magyarországon, s az év második felére a gyorsforgalmi úthálózat teljes hossza meghaladja az 1.000 kilométert
jún. 5
17:42
A láthatatlanság álma (HírExtra)
Az amerikai hadsereg igen nagy érdeklődést mutat azon kísérletek után, amelyeket az amerikai Észak-Karolina állam egyik egyetemén folytattak. Az ottani kutatók olyan rézgyűrűt állítottak elő, amely képes volt láthatatlanná tenni egy kétdimenziós objektumot.
jún. 5
17:42
Dávid Ibolya Szlovákiába látogat (Gondola)
Pozsonyban folytat megbeszéléseket szerdán Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke - tájékoztatta a párt szóvivője kedden az MTI-t. Dávid Ibolya találkozik Csáky Pállal, a Magyar...
jún. 5
17:43
Horváth Ágnes: az SZDSZ tanulmányozza az MSZP biztosítási reformjavaslatát (Metropol)
A szocialista párt által kidolgozott egészségbiztosítási reformjavaslatot az szabad demokraták tanulmányozzák, és tovább folytatódnak a koalíciós egyeztetések a pártok között - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kedden újságíróknak, Budapesten.
jún. 5
17:45
Rieb György követi Dámosyt (Infostart)
Rieb György lett a Ferencvárosi Torna Club új elnöke. A sportvezető Dámosy Zsoltot követi az egyesület élén.
jún. 5
17:45
Az osztrákoknál már 16 évesen lehet szavazni (Privátbankár)
Elfogadta az osztrák parlament kedden a választójogi reformot, amelynek értelmében 2010-től a jelenlegi négyről öt évre emelik a törvényhozási időszakot, bevezetik a postai levélben szavazás i...
jún. 5
17:47
Átadták az ELTE új épületét (HírTV)
Az ELTE PPP-beruházás keretében újította fel a régi Trefort kertet és azon belül a Gólyavárat. Az új épületet Hiller István oktatási és kulturális miniszter adta át.
jún. 5
17:47
Bush szerint Oroszországban kisiklottak az ígéretesen induló reformok (Gondola)
Vlagyimir Putyin vezetése alatt Oroszországban kisiklottak az ígéretesen induló reformok és nincs előrehaladás a demokrácia terén - jelentette ki George Bush egy demokráciával, biztonsággal és...
jún. 5
17:49
Fulladás okozta a 12 éves fiú halálát (HírTV)
Fulladás okozta a halálát annak a 12 éves fiúnak, aki tegnap veszítette életét a sellyei strandon. Ezt állapította meg az orvosszakértői vélemény - tudta meg a Független Hírügynökség Bális Esztertől, a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferensétől. Bővebb tájékoztatást szerdán ad a rendőrség.
jún. 5
17:51
Megvan az FTC új elnöke (HírTV)
A Ferencvárosi Torna Club mai közgyűlésén Rieb Györgyöt választották elnöknek. (NSO)
jún. 5
17:52
Amerikai-japán-ausztrál rakétavédelem együtt? (HírExtra)
Ausztrália az Egyesült Államokkal és Japánnal való rakétavédelmi együttműködést tanulmányoz - jelentette be kedden a védelmi miniszter Tokióban.
jún. 5
17:52
Csáky Pált fogadta Szili Katalin (HírTV)
Csáky Pált, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnökét és a párt több vezetőjét fogadta Szili Katalin házelnök kedden délután a Parlamentben, miután a delegáció részt vett az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának ülésén.
jún. 5
17:53
Előrehozott parlamenti választásokat akar Berlusconi (Gondola)
Hazugsággal, állami korrupcióval vádolta a Prodi-kormányt és előrehozott parlamenti választásokat követelt Olaszországban kedden Silvio Berlusconi volt miniszterelnök, a Forza Italia jobboldali...
jún. 5
17:54
Bizalmatlansági indítvány a szerb kormány ellen (HírTV)
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be a belgrádi kormány ellen a Szerb Radikális Párt a háborús bűnökkel vádolt Zdravko Tolimir extábornok elfogása miatt.
jún. 5
17:57
Rieb György az FTC új elnöke (HírTV)
Ahogy az várható volt, Rieb György lett a Ferencváros új elnöke. A sportvezető a vízilabda-szakosztály főtámogatójának, az Apriliának a képviselője, és korábban az egyesület sportolója volt.
jún. 5
17:58
Kóka szerint az év második felére 1.000 kilométer gyorsforgalmi út lesz (Gondola)
Tavaly és az idén 270 kilométernyi új gyorsforgalmi út épült, illetve épül Magyarországon, s az év második felére a gyorsforgalmi úthálózat teljes hossza meghaladja az 1.000 kilométert - mondta...
jún. 5
18:02
Paris Hilton máris más ember lett (BorsOnline)
jún. 5
18:03
Az SZDSZ tanulmányozza az MSZP biztosítási reformjavaslatát (Gondola)
A szocialista párt által kidolgozott egészségbiztosítási reformjavaslatot a szabad demokraták tanulmányozzák, és tovább folytatódnak a koalíciós egyeztetések a pártok között - mondta Horváth...
jún. 5
18:05
Trianonra emlékezett a leghűségesebb város (Gondola)
Sopron városa a Soproni Erdélyi Körrel közösen emlékezett a trianoni békeszerződés évfordulójára. A soproni Barátság parkban, az anyaországot és az elszakított területeket ábrázoló Millenniumi emlékműnél dr. Fodor Tamás polgármester és Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője mondott beszédet.
jún. 5
18:07
Az Alkotmánybíróság lebuktatta az OVB-t? (Gondola)
Az Ab mai döntése azt is jelenti, hogy OVB elnöke, Szigeti Péter és a testület kormánypárti tagjai politikailag elfogult módon, jogilag hibás döntéseket hoztak, és most lelepleződtek - reagált Pokorni Zoltán az Alkotmánybíróság döntésére.
jún. 5
18:08
Az MDF tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését (Gondola)
Az MDF tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését a népszavazási kezdeményezésekről - mondta a Magyar Demokrata Fórum szóvivője. Kerék-Bárczy Szabolcs szerint komolytalanná teszi ezt az...

Keresés