2007. június 7. csütörtök

jún. 7
10:43
Emberek is ehettek az alsógödi állateledelből (Blikk)
jún. 7
10:43
Megzavarták a pécsi közgyűlés ülését (Gondola)
Berekesztette a pécsi közgyűlés ülését Tasnádi Péter polgármester csütörtökön, mert a képviselők munkáját bekiabálók megzavarták. A karzaton helyet foglaló hallgatóság több tagja azért...
jún. 7
10:46
Jövő tavasszal lehet a népszavazás (Privátbankár)
Legkorábban jövő tavasszal tarthatják meg a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazást – véli a Fidesz alelnöke. Varga Mihály erről azután beszélt, hogy az Alkotmánybíróság keddi döntésével lehetővé tette, hogy a Fidesz javaslatára népszavazást tartsanak ezekről a kérdésekről. Az ellenzéki párt alelnöke a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: csak a vizitdíj…
jún. 7
10:49
A Milan lecsap Eto'o-ra (HírExtra)
A Bajnokok Ligája győztes AC Milan szeretné megszerezni Samuel Eto'ó-t, az FC Barcelona kameruni labdarúgóját. "Amint véget ér a spanyol bajnokság, megtesszük hivatalos ajánlatunkat" - áll az olasz klub közleményében.
jún. 7
10:49
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a G8-csúcson (Gondola)
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások csütörtökön délelőtt a németországi Heiligendammban a legfejlettebb ipari államokat és Oroszországot tömörítő G8 csoport állam- és kormányfőinek...
jún. 7
10:49
EUR-NOK Csalódást okozó norvég feldolgozóipari termelés (HírTV)
Az EUR-NOK alig reagált a legfrissebb adatokra, és továbbra is sávjának alsó oldalán jegyzik. A feldolgozóipari termelés áprilisban 6,1%-kal emelkedett, miközben +7,1%-os értékkel számoltak a legutóbbi +5,6%-os érték után. Az ipari termelés 3,7%-kal emelkedett a legutóbbi -4,0% után. Ha az EUR-NOK árfolyama tartósan 8,0658 alá megy, a következö cél a 8,0299-es érték. In-GFX
jún. 7
10:51
A színházi próba is legyen munkaidő (HírTV)
A művészek társadalmi megítéléséről és az Európai Unión belüli szabad munkavállalásuk helyzetéről folytattak vitát az euroképviselők szerdán. Az erről szóló jelentés szocialista témafelelőse szorgalmazta, hogy készüljön egy ehhez kapcsolódó gyakorlati kézikönyv a művészek számára, amely az Unión belül nagyon is eltérő szabályozásokat és juttatásokat összegzi.
jún. 7
10:51
Fogyatékosok a munkaerőpiacon (Piac és Profit)
A sérült emberek munkához jutását segíti elő az a program, amelyet a Kézenfogva Alapítvány és partnerei dolgoztak ki.
jún. 7
10:52
Megkezdődött a G8-csúcs hivatalos része (Infostart)
Heiligendammban megkezdődtek a tárgyalások a legfejlettebb ipari államok és Oroszországot tömörítő G8 csoport állam- és kormányfőinek találkozóján.
jún. 7
10:53
Rendkívüli ülést tart hétfőn a Házbizottság (HírTV)
Háromnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés. Hétfőn választják meg a kisebbségi és az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, csütörtökön pedig két politikai vitát is folytat a parlament. A Fidesz az alkotmánymódosítás, illetve a rendőrségi törvény levételét kéri a napirendről, ezért jövő hétfőn rendkívüli ülést tart a Házbizottság.
jún. 7
10:53
Saját lábát amputálta (Kripto Akadémia)
Nem csekély lélekjelenlétről no és lelkierőről tett tanúbizonyságot az a 66 éves kaliforniai férfi, aki egy kézibicskával amputálta bal lábát, mert ez volt az egyetlen esélye a túlélésre. Az Auburn Journal szerint a drámát az előzte meg, hogy a favágó Al Hillre - munkája teljesítése közben - ráesett egy fa.
jún. 7
10:54
Hétfőn szavaz az Országgyűlés az ombudsman-jelöltekről (Gondola)
Az Országgyűlés hétfőn délután, az interpellációs időszak után szavaz az állampolgári jogok országgyűlési biztos-jelöltjéről, valamint a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztos-jelöltjéről...
jún. 7
10:58
Botrány a pécsi közgyűlés ülésén (Infostart)
Ismét nem szavazta meg a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendeléséről szóló előterjesztést a pécsi közgyűlés csütörtökön.
jún. 7
10:58
Ősi krimi: Ötzit lelőtték és elvérzett (Spa Trend Online)
Ötzi elvérzett: az ötezer évvel ezelőtt élt hegyi vadász a bal vállába nyílvesszőt kapott, amelynek hegye halált okozón megsértett egy artériát a kulcscsontja alatt - állítják olasz és svájci tudósok. A bronzkorszaki "szakit" - akit 1991 őszén találtak kirándulók az Alpokban olasz területen, miután "magától" kiolvadt ötezer éves jégsírjából - már jó párszor vizsgálták, de ezúttal a legfejlettebb…
jún. 7
10:59
A Juve nem tud annyit fizetni, mint a Chelsea (Infostart)
Az olasz A ligából tavaly nyáron száműzött Juventus a lehető legrövidebb idő alatt visszakerült az élvonalba. A torinói klub a napokban új edzőt szerződtetett Claudio Ranieri személyében, s máris gőzerővel dolgozik a csapat megerősítésén. Mindez két szálat jelent: megtartani az eddig is a fehér-feketéket szolgáló világklasszisokat és új játékosokat szerződtetni.
jún. 7
10:59
Rákaptak a digitális tévézésre (Kripto Akadémia)
Spanyolországba egyre elterjedtebbek a digitálisan fogható televíziós műsorok. A földi digitális műsorokat (DVB-T) 2,58 millió háztartásban követik nyomon, ami az előző esztendőhöz viszonyítva 43,5 százalékos növekedést jelent.
jún. 7
10:59
Kondorosi: a jól teljesítő rendőröket meg kell fizetni (Gondola)
A korrupció melegágya a teljesítménytől független, szerény anyagi ösztönzést nyújtó bérrendszer; a jól teljesítő rendőröket meg kell fizetni - hangsúlyozta a rendészeti tárca államtitkára a...
jún. 7
11:04
Újra rendben jár a 3-as metró (Alternatív Energia)
Helyreállt a metróforgalom a Kálvin téren, miután csütörtökön reggel rövid időn keresztül nem álltak meg a szerelvények az állomáson egy elvágott gázvezeték miatt - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere az MTI-t. A fődiszpécser szerint a metróépítkezésen valószínűleg elvágtak egy gázvezetéket, ezért nem állt meg a 3-as metró a Kálvin téri megállónál reggel. A gázvezetéket azóta elzárták, így helyreállt…
jún. 7
11:05
Paris Hiltont máris kiengedték! (Blikk)
Los Angeles - Mindössze három nap börtönélet után szabadon engedték a szállodalánc-örökösnőt Los Angeles-i idő szerint csütörtökön délelőtt.
jún. 7
11:05
Interneten a tanárverésről készült videó (Infostart)
Megpofozta egykori iskolájának igazgatónőjét egy 18 éves fiatal Nagy-Britanniában. Az esetet ráadásul egy társa mobiltelefonjával lefilmezte, a film pedig felkerült az internetre.
jún. 7
11:05
Bizalmatlansági indítványt terjesztettek be a román demokraták (Gondola)
A román Demokrata Párt (PD) csütörtökön hivatalosan is előterjesztette a parlament két házának együttes ülésén a kormány elleni bizalmatlansági indítványát. Cristian Redulescu demokrata...
jún. 7
11:09
Vérbeli gentleman udvarol Anistonnak (Kripto Akadémia)
Fény derült a nagy titokra! Az amerikai lapok hosszas kutatás után kiderítették, ki volt az a rejtélyes fiatalember, aki a közelmúltban együtt vacsorázott Jennifer Anistonnal. A People című magazin szerint a szerencsés nem más, mint Paul Sculfor, 36 éves brit modell, akivel már hetek óta találkozgatnak.
jún. 7
11:11
Környezetünkért Díjat adtak át a gyöngyösi docensnek (HírTV)
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter június 5-én a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Környezetünkért Díjat adományozott Dr. Dávid Lóránt főiskolai docensnek, a Károly Róbert Főiskola Turizmus és Területfejlesztési Tanszék tanszékvezetőjének, szakfelelősnek.
jún. 7
11:13
A biztosító megmondja, hogyan érdemes élni (Privátbankár)
„UNION-Teledoktor” néven egészségügyi információs hot-line vonalat hozott létre az UNION Biztosító. Az UNION-Teledoktor szolgáltatás keretében az ügyfél egyetlen telefonhívással azonnal ki...
jún. 7
11:13
AUD-USD Megállíthatatlan ausztrál dollár (HírTV)
A kedvezö ausztrál adatok után az AUD-USD árlépte a 0,8439-es csúcsot, és újat ért el 0,8476-nál. A kedvezö adatok kamatfantáziára adnak okot. Lehetséges, hogy az erös gazdasági növekedésre való tekintettel erösödik az inflációs nyomás, és megcélozzák a 0,8950-es értéket. Támogatások 0,8475-nél, 0,8550-nél és 0,8600-nál találhatók. In-GFX
jún. 7
11:14
Hétfőn szavaz a parlament az ombudsman-jelöltekről (Infostart)
Hétfőn délután szavaz a két ombudsman-jelöltről a parlament - közölte az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után.
jún. 7
11:14
Felmentették a Swissair vezetőit (Infostart)
Első fokon felmentették a svájic Swissair 19 vezetőjét és tanácsadóját a légitársaság pénzügyi összeomlása miatt indított perben.
jún. 7
11:15
Folytatódó harcok Libanonban az iszlámisták ellen (HírTV)
A libanoni hadsereg helikopteres támogatással csütörtökön reggel folytatta a Tripoli melletti palesztin menekülttáborban körülzárt iszlámista fegyveresek feltételezett búvóhelyeinek lövését. A tüzérségi támadások szerdán szinte egész nap tartottak, csak éjszaka volt néhány órás szünet.
jún. 7
11:15
OFA - ügynökséget keres (Kreatív Online)
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) közbeszerzési eljáráson keres ügynökséget közalapítványi irodája, valamint a Regionális Fejlesztés Operatív Program (OFA-ROP) hirdetéseinek gondozására - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Az OFA a média- és a kreatívfeladatokkal egy ügynökséget akar megbízni.
jún. 7
11:15
Fölmentették első fokon a Swissair tizenkilenc vezetőjét és tanácsadóját (Gondola)
Fölmentették első fokon a Swissair tizenkilenc vezetőjét és tanácsadóját a svájci légitársaság látványos pénzügyi összeomlása nyomán indított perben. A vádlottak között van Mario Corti, a...
jún. 7
11:19
Az Európai Bírósághoz fordul Magyarország (Infostart)
Magyarország az Európai Bírósághoz fordul a szén-dioxid kvóták kiosztása ügyében - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára.
jún. 7
11:21
Hosszú távon fenntartható a fővárosi lakásépítés (Gondola)
A múlt évben Budapesten egyharmaddal kevesebb új lakás építése kezdődött mint 2005-ben, de az átadott lakások száma még - az átfutás miatt - 7 százalékkal nőtt, két éven belül állhat be az új...
jún. 7
11:21
Maradtak rejtélyek, de lezárták a Calvi-ügyet (HírExtra)
Mind az öt vádlottat felmentette az "Isten bankárának" is nevezett Roberto Calvi halálának ügyében egy római bíróság szerdán este. A per csaknem 25 éven át húzódott, de a rejtélyeket a mostani bírósági ítélet sem tudta mind megválaszolni.
jún. 7
11:22
12 életet követelt a ciklon (HírTV)
12 emberéletet követelt Ománban a Gonu névre keresztelt ciklon.
jún. 7
11:23
Júliustól pályázható a Tüske (Piac és Profit)
A Tüskecsarnok, egy nagy befogadóképességű kongresszusi központ kialakítása 8-9 milliárd forintba kerülhet, ennek negyedére uniós forrás igényelhető - írja a Világgazdaság.
jún. 7
11:27
A főiskola kápolnájában búcsúztatták az egri érseket (HírTV)
Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) kápolnájában ünnepi díszhangversennyel köszönt el az EKF szenátusa és Eger Megyei Jogú Város a nyugdíjba vonuló dr. Seregély István egri érsektől június 5-én, akit 20 éve éppen ezen a napon iktattak be hivatalába.
jún. 7
11:29
Őszi zavargások: már a bíróság előtt három rendőr (HírTV)
Szeptemberre halasztotta a bíróság annak a három rendőrnek a tárgyalását, akiket bántalmazással és súlyos testi sértéssel vádolnak az őszi zavargásokkal kapcsolatban.
jún. 7
11:32
Halmai tart attól, hogy az Ab politikailag elfogult döntést hozott (Gondola)
Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnökhelyettese tart attól, hogy az Alkotmánybíróság a Fidesz népszavazási kezdeményezéseiben hozott döntése politikailag elfogult. Halmai Gábor erről a...
jún. 7
11:33
Csúcstechnológia a baranyai kisvárosban (Infostart)
A 3.800 lelket számláló baranyai kisváros, Bóly szerdán indította be a minden lakásba és vállalkozásba bevezetett, száz megabit per szekundumos optikai kábelhálózatát, amely nem csak Magyarország, de Európa legkorszerűbb rendszere.
jún. 7
11:34
Javul a bizalom a kkv szektorban (Privátbankár)
Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra indexe májusban elérte a 46,2 százalékot, február óta fokozatosan javul - közölte az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégi...
jún. 7
11:37
Máté Péter emlékkoncert az Arénában (Blikk)
Budapest - A két nagysikerű februári koncert után szerettei és barátai most a Papp László Budapest Sportaénában emlékeznek meg holnapi koncerten Máté Péterről (T37). A csaknem háromórás esten fellépnek régi barátai, köztük Payer András is, aki a felejhetetlen énekessel turnézott utolsó hónapjai alatt.
jún. 7
11:37
Helyreállt a metróforgalom a Kálvin téren (Blikk)
jún. 7
11:38
EUR-GBP A BoE kamatdöntése áll a középpontban (HírTV)
A BoE délutáni kamatdöntése elött 0,6769 és 0,6780 között mozog az EUR-GBP árfolyama. Azzal számolnak, hogy a BoE változatlanul 5,50%-on hagyja alapkamatát. Mégsem kizárt, hogy meglepö módon emelik a kamatot, erre azonban kis esélyt látnak. Ha változatlan marad az alapkamat, nyereségekre tehet szert az EUR-GBP. Chart-technikailag fennáll a veszélye, hogy 0,6760-40-re esik vissza az árfolyam. Ha…
jún. 7
11:40
EUR-JPY A carry-trade-ek kereslete (HírTV)
Az EUR-JPY árfolyama ma 164,00-re emelkedett. A devizapárnak az EKJB tegnapi kamatemelése után jól jött a japán Nikkei index emelkedése, ami miatt ismét vonzóak lettek a carry-trade-ek. Támogatás 163,55-nél, ellenállás pedig 164,18-nál található. In-GFX
jún. 7
11:41
A Sissi-mítosz nyomában Gödöllőn (Infostart)
Csütörtökön nyílik meg az Erzsébet királyné mítosza című kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol vasárnapig tartanak a Koronázási Hétvége eseményei. A programok között filmvetítés, könyvbemutató és operettgála is szerepel.
jún. 7
11:43
Levágta a saját lábát bicskával (Blikk)
jún. 7
11:46
Budapesten már nem üzlet a garzonlakás (Infostart)
A Studio Metropolitana Kht. felmérései szerint kevesebb lakás épült Budapesten tavaly, mint az azt megelőző években. Ongjert Richárd, a társaság egyik vezetője elmondta, hogy bár kevesebb lakás épül, de inkább nagyobbak, azaz megnőtt az új lakások átlagos alapterülete.
jún. 7
11:49
Sztrájkbizottságokat állítanak fel az orvosi egyetemek? (HírTV)
Bevételcsökkenéseik miatt sztrájkra készülnek az orvosi egyetemek. A Semmelweis Egyetem szakszervezetének titkára bízik abban, hogy a másik három orvosképző intézményben is mielőbb megalakul a sztrájkbizottság.
jún. 7
11:53
Újra a pécsi közgyűlés előtt a tubesi radar ügye (HírExtra)
Újra szavaz a pécsi közgyűlés a tubesi változtatási tilalomról. Ha jóváhagyják az ellenzéki javaslatot, akkor egyelőre nem épülhet NATO-radar a hegyen.
jún. 7
11:53
Baltával vágta fejbe fiát egy apa (Blikk)

Keresés