A kormány elsősorban a forráshoz jutás könnyítésével, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretének átcsoportosításával, valamint az állami és vállalati információgyűjtés erősítésével segítené a hazai vállalkozásokat a jelenlegi foglalkoztatási szint megőrzésében - mondta a munkaügyi miniszter az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt.
A munkaerő felvételekor a megállapodás legfontosabb pontja, amikor kiderül, hogy a vállalat a leendő dolgozóval meg tud-e egyezni a bérben. Sok helyen nem is fizetésnek, hanem juttatási csomagnak hívják azt a ráfordítást, amelyet a munkaadó az elvégzett munka ellenértékeként ad. Sok munkahely a felmerülő megtakarítási lehetőségek miatt áttekinti azokat a lehetőségeket, amelyekkel a bruttó és a…
Az RTL Klub kibeszélő show-jának háziasszonya a műsor nyolc éve alatt számtalan váratlan szituációnak volt szem- és fültanúja. Valószínű azonban, hogy a Csak csajok társ-műsorvezetői széke is tartogat még számára újat, hiszen élő műsort még soha nem vezetett.
Pedofilokat fogtak el november 19-én el az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozói, több megyei rendőrség munkatársainak segítségével. 18 gyanúsítottat hallgattak ki, volt köztük tanár és katona is. A rendőrök több számítástechnikai eszközt és adathordozót lefoglaltak, ezeket és a gyanúsítottak kapcsolatrendszerét még vizsgálják - hangzott el hétfőn, az Országos Rendőr-főkapitányság…
Idén nemcsak a Pengezabálók, hanem az Ifjú Penge díjait is átadták a Reklámzabálók Éjszakáján. Ügynökségek közül a McCann Erickson, a Leo Burnett, a Grey és a Laboratory Ideas nyerte el a közönség tetszését, az év Ifjú Pengéjének pedig az AD-DIG csapatot nevezték ki.
Pénteken megtorpant az állampapírpiaci hozamesés, és a hétfői kereskedés is enyhe felfelé korrekciót hozott a másodpiacon. A korábbi napok látványos erősödését követően (komoly mértékben kerültek...
A határidős arany ára 4 százalékkal csökkent hétfőn a zuhanó olaj és az erősödő dollár következtében, nem menekülhetett az ezüst sem, mely több mint 9 százalékos esést mutat. (ProfitLine.hu)
Egy ember sérült meg, amikor egymásnak tolt három személyautót egy BKV-busz Dél-Pesten. A baleset hétfőn kora délután, negyed kettő körül történt a XVIII. kerületi Haladás úton.
A magyar vállalkozások úgy érzik, hogy mély és tartós lesz a gazdasági válság. A GKI után az Ecostat is az üzleti bizalom romlását méri. A cégek több mint fele kényszerülhet létszámcsökkentésre, vagy a munkaidő kurtítására
A PannErgy 2008. december 1-én 897,500 db PannErgy Nyrt. törzsrészvénynek megfelelő, folyó év decemberében kifutó tőzsdei határidős kontraktust görgetett tovább 2009. júniusi határidőre, 787 forintos...
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. december 1-én 897.500 db PannErgy Nyrt. törzsrészvénynek megfelelő, folyó év decemberében kifutó tőzsdei határidős kontraktust görgetett tovább 2009. júniusi határidőre, 787 forintos részvényenkénti határidős árfolyamon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Détár Enikő és Rékasi Károly egy éve a színpadon is házasok. Nagyon boldogok, hogy több mint két évtizedes házasságuk után a világot jelentő deszkákon is évfordulót ünnepelhetnek. A két művész egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színművével bejárják az egész országot. Enikőék az elsők a világon, akik úgy játsszák el ezeket a szerepeket, hogy a…
A kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben.
A Fővárosi Közgyűlés várhatóan december 11-én, rendkívüli ülésen vitatja meg a BKV Zrt. jövő évtől érvényes tarifáit. A javaslatok alapján egyebek között a Társaság jövőre bevezetné az új bérlettípust, az Egységes Budapest Bérletet, amely az agglomerációs közlekedést tenné kedvezményesebbé....
A romániai magyarság közösségi érdekeinek maximális érvényesítése érdekében a Magyar Polgári Párt a 2008-as önkormányzati választásokon biztosítva a választás szabadságát, versenyhelyzetet teremtett, ugyanakkor a parlamenti választásokra pedig összefogást szorgalmazott – áll az MPP sajtóirodájának közleményében.
Egyhangú döntés született: az SZDSZ-frakció elutasítja az adótörvényeket, így késő délután mindannyian a "nem" gombot nyomjuk majd meg - mondta el Gusztos Péter. A szabad demokraták frakcóvezető-helyettese nem indokolt, ám úgy vélte, mindenki tudni fogja, hogy ők miért nem szavazták meg a javaslatot.
A világhírű Christie's aukciós ház szombati, Hongkongban megrendezett bor-árverésén minden várakozást felülmúló forgalmat bonyolítottak, összesen több mint 4 millió dollár (808 millió forint) értékben....
Az elektromos és elektronikai termékeket gyártó cégek kötelesek lesznek a felhasználókat magyar nyelven tájékoztatni arról, hogy a termékeikben található veszélyes anyagok milyen káros hatást gyakorol...
Pucér fenékkel távozott Geri Halliwell egy díjátadóról. A figyelemfelkeltés túl jól sikerült, az énekesnő gyönyörű tűzpiros tüllruhája éppen a legkínosabb helyen szakadt ketté.
Búsuló rajongók hadát hagyta maga mögött Angliában Britney Spears (26), aki az X Factor nevű zenei tehetségkutatón lépett a színpadra. Összese négy percig tartott a fellépése, azt is végigtátogta a 12,8 millió tévénéző előtt.
Emberrablással gyanúsítja a rendőrség azt a két férfit, akik egy budapesti szórakozóhelyen két amerikai állampolgártól italszámlaként negyedmillió forintot követeltek, majd a nem fizető vendégeket egy órán át fogva tartották és bántalmazták.
Emberrablás gyanúja miatt indított nyomozást a fővárosi rendőrség két férfi ellen, akik egy fővárosi szórakozóhelyen fogva tartottak két amerikai állampolgárt. A kidobók azért tartották fogva a külföldieket, mert nem akarták kifizetni a 250 ezer forintos számlájukat.
Azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmentette tisztségéből a csurgói rendőrőrs parancsnokát a Nagyatádi Rendőrkapitányság vezetője, továbbá felfüggesztette beosztásából a nagyatádi kapitányság hivatalvezetőjét az ellene folyó büntetőeljárás befejezéséig - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A kapitányság élén azután történt váltás, hogy Mergancz Sándor megyei rendőrfőkapitány múlt…
A BMW Sauber továbbra is azon van, hogy a következő idényben már a vb-címért harcolhasson legnagyobb ellenfeleivel, jóllehet a vezetőség tisztában van azzal, hogy az új szabályok miatt változhat az erősorrend a Forma-1-ben.
Az USA novemberi feldolgozóipari indexe 2.7 százalékkal 36.2 pontra csökkent az októberi 38.9 pontról, ilyen alacsonyan az index értéke 1982 májusa óta nem volt. (ProfitLine.hu)
A kormány 112 milliárd forintos keretből vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, legalábbis annak egy részét. A hír már pénteken megjelent, most annyi...
Házilag barkácsolt íjjal támadtak vasárnap este egy családra a Zala megyei Becsehelyen. A rendőrség egy helybeli férfit gyanúsít, aki nyílvesszőt lőtt be a család házába, de előtte még az udvaron is rálőtt egy asszonyra. A család állítólag háromezer forinttal tartozik a támadónak, akit kihallgatása után elengedtek a rendőrök.
Az Egyesült Államokban az építőipari kiadások októberben a vártnál nagyobb mértékben estek vissza, mely azt mutatja, hogy az ingatlanválság mélyülni és állandósulni látszik. (ProfitLine.hu)
Novemberben tovább zuhant az amerikai ISM intézet feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe. A várt 38 pont körüli értékkel szemben 36.2 pontról tettek jelentést, ami az elmúlt 26 év legalacsonyabb...
Az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja egységesen úgy döntött, hogy nem szavazza meg a kormány által beterjesztett adó- és járuléktörvény-módosításokat - mondta Kóka János frakcióvezető hétfőn Budapesten, a testület ülése után.
Közös fellépésről egyezett meg és tisztázta a félreértéseket Szabó Máté ombudsman és Szikora János, az APEH elnöke hétfői megbeszélésén - tudatta a négyszemközti találkozóról kiadott közös közleményében a két állami szerv vezetője.
Ötmilliárd forintos áfacsalás és pénzmosás gyanúja kapcsán nyomoznak az OTP leányvállalatával, az OTP Trade-del szerződésben lévő kereskedő cégek tevékenysége miatt – tudta meg a hvg.hu. A pénzügyőrök gyanítják, hogy a kereskedő cégek nem mindegyike fizette be az áfát a forgalmazott elektronikai termékek után. Az érintettek viszont állítják, hogy szabályosan jártak el.
Jelentős egyszerűsítéseket tartalmaznak a jövő évi adótörvények - mondta el az APEH elnöke. Szikora János a legfontosabb változásként azt említette, hogy februártól nem kell adóigazolást kérni a cégeknek, mert helyette elérhető lesz az APEH honlapján az adótartozással nem rendelkező vállalkozások névsora.
A kormány vállalja, hogy jövőre kompenzálja a közszféra 13. havi járandóságának kiesését, és erre összesen 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben. Erről Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nyilatkozott hétfőn az MTI-nek, miután megbeszélést folytatott a közszféra szakszervezeteivel.