2008. december 3. szerda

dec. 3
15:33
Légiósok és vezetőedző nélkül lép pályára a Fradi (HírTV)
Bobby Davison vezetőedző mellett a légiósok is kihagyják az Üllői úti zöld-fehérek utolsó 2008-as mérkőzését.
dec. 3
15:33
A Digitális pr-nap prezentációi (Kreatív Online)
Letölthetők a Kreatív Csoport által szervezett Digitális pr-nap konferencián előadó külföldi szakemberek prezentációi.
dec. 3
15:33
Halálosan megfenyegették az uruguayi futballelnököt (Blikk)
Halálosan megfenyegették az Uruguayi Labdarúgó Szövetség (AUF) elnökét. Luis Corbónak ismeretlen telefonálók ígértek gyászos véget, akik emellett azzal is riogattak, hogy bombát helyeztek el az AUF montevideói székházában.
dec. 3
15:33
Még nem érkezett hivatalos szlovák elutasítás Gyurcsány 6 pontjára (Gondola)
A magyar fél hivatalosan még nem kapott tájékoztatást arról, hogy a szlovák miniszterelnök elutasította magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját - mondta a kormányszóvivő kérdésre válaszolva...
dec. 3
15:33
Végül igaza lett a GVH-nak (Portfolio)
A Legfelsőbb Bíróság 2008. december 3-án kihirdetett ítéletében a felperesek felülvizsgálati kérelmeit elutasítva fenntartotta hatályában a Fővárosi Ítélőtábla által 2007-ben hozott, a GVH-nak igazat...
dec. 3
15:35
Fidesz: az MSZP fizetett az MDF szavazataiért (HírTV)
Az MDF folyamatosan az MSZP mellett szavaz fontos döntések meghozatalakor, ezzel pedig becsapja választóit, s ez a magatartás a legkevésbé sem nevezhető ellenzékinek - hangsúlyozta Balsai István szerdai sajtótájékoztatóján.
dec. 3
15:35
Veres: a kormány tartja magát a 3,4 százalékos hiányhoz (Gondola)
A kormány tartja magát a 3,4 százalékos idei GDP arányos államháztartási hiánycélhoz - mondta Veres János pénzügyminiszter újságírói kérdésre válaszolva szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten. A...
dec. 3
15:37
Ombudsman: igazolvány nélkül is vannak jogai a polgárnak (HírTV)
Sérti az alkotmányban garantált alapvető jogokat, ha hatósági eljárás miatt az állampolgárok önhibájukon kívül nem tudják igazolni személyazonosságukat és állampolgárságukat - derül ki Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának szerdai közleményéből.
dec. 3
15:37
Pokolgépet talált a rendőrség a mumbai főpályaudvaron (Gondola)
A rendőrség szerdán bejelentette, hogy pokolgépeket talált és hatástalanított a főpályaudvaron. A pályaudvar a múlt heti merényletsorozat egyik célpontja volt. Az NDTV televízió szerint Vilaszrao...
dec. 3
15:39
Flamenco és orientális táncest a Duna Palotában (Gondola)
A zambra a flamenco egyik legősibb formája, melyen leginkább érezhető a mór és marokkói hatás. Visszarepíti az embert a mór Andalúziába, amikor a spanyol és az arab kultúra a legközelebb állt egymáshoz.
dec. 3
15:45
Az internet átalakítja az agyat - állítja egy neurológus (WebBeteg)
Az emberi agy - sok ezer évi szünet után - ismét evolúciós változáson megy át, állítja egy híres amerikai idegorvos, Gary Small professzor. Small könyvét szerdán ismertette a legnagyobb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza internetes változata.
dec. 3
15:48
László Csabára féltékenyek a magyar edzők (BorsOnline)
Évek óta panaszkodnak a magyar futballedzők, hogy hiába dolgoznak, tanulnak szorgosan, s hiába bizonyítanak (?) idehaza, külföldön mégsem kapnak lehetőséget. A miértre számtalan magyarázatot hallottunk már, de azt még senki nem mondta ki: talán bennük van a hiba.
dec. 3
15:48
Rekordmagas az ír munkanélküliségi ráta (HR Portál)
Éveken át a 4 és fél százalékot sem érte el, az idei év elején átlépte az 5 százalékot, most novemberben hivatalos becslés szerint 7,8 százaléknál tart a munkanélküliség Írországban.
dec. 3
15:50
Újra dolgozhatnak az egyiptomi orvosok Szaúd-Arábiában (HR Portál)
Feloldotta az egyiptomi orvosok szaúd-arábiai munkavállalására vonatkozó tilalmat kedden az egyiptomi munkaügyi minisztérium.
dec. 3
15:51
"Nem akarok Ben Kingsley-ként emlékezni a nagyapámra" (Infostart)
Mahatma Gandhi unokája is részt vett az indiai vezető halálának 60. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos konferencián, amelyet a Közép-európai Egyetemen tartottak december 1-től 3-ig. Sumitra Gandhi Kulkarni az InfoRádiónak elmondta: a terrorizmus elleni harchoz bizonyos társadalmi változások is elengedhetetlenül szükségesek.
dec. 3
15:51
Jogellenes-e pénzt kérni a szülésért a kismamáktól? (Infostart)
Az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd szerint nem jogellenes pénzt kérni egy kismamától a szülésért akkor, ha arról előzetesen született egy megbízási szerződés. Simon Tamás az InfoRádiónak elmondta: a jogszabály azt tiltja, hogy a szülő nő a kórháznak fizessen. Az egészségügyi jogban járatos szakember hozzátette: a veszprémi kórház az intézkedésével legalizálta a hálapénzt, de ezt nem…
dec. 3
15:51
Pető Iván: Fodor Gábor ne induljon a frakcióvezetői posztért (Gondola)
Fodor Gábor pártelnök ne induljon az SZDSZ parlamenti frakcióvezetői posztjáért - kérte Pető Iván liberális parlamenti képviselő, volt pártelnök az SZDSZ ügyvivő testülete, valamint a parlamenti...
dec. 3
15:51
Meghalt Hegyi Imre (Blikk)
Meghalt Hegyi Imre közíró, a Tokaji Írótábor egyik alapítója, egykori országgyűlési képviselő, 90 éves volt. Az 1918-ban a dél-borsodi Bogácson született Hegyi Imre a II.
dec. 3
15:51
A Hír TV és az ATV megállapodott az AH-val (Kreatív Online)
Mindkét politika-közeli hírtévé megjelenik az Antenna Hungária üzemeltette digitális földfelszíni műsorszórás programcsomagjában, de az előzetes értesüléseknek megfelelően csak kódoltan, úgyhogy a lépésnek nem sok értelme lesz.
dec. 3
15:51
Meghalt Hegyi Imre (Alternatív Energia)
Meghalt Hegyi Imre közíró, a Tokaji Írótábor egyik alapítója, egykori országgyűlési képviselő, 90 éves volt.
dec. 3
15:51
Többen is elhitték, hogy létezik 54 ezer forintos bankjegy (+képek) (HírTV)
Állítása szerint egy szolnoki szeméttelepen találta az 54 ezer forintos bankókat az a 17 éves fiatalember, aki egy kétpói idős férfit csapott be a pénzzel. A 20 ezer forintosra hasonlító 54 ezer forintosból 25-öt találtak a fiúnál, de a pénzzel nemcsak Kétpón, hanem Szolnokon is fizettek az elmúlt héten. A csalók ott is lebuktak, a rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy a jó minőségű 54 ezer…
dec. 3
15:51
Megvan a bűvös 100 dollár - Csak most ennyivel zuhant az olajár (Portfolio)
Nem mutat érdemi elmozdulást a WTI januári határidős árfolyama a tegnapi 47 dolláros szintről, bár nap közben újabb, 46.4 dolláros lokális mélypont is született. Ez azt jelenti, hogy a 147 dolláros...
dec. 3
15:53
Látványos hozamesés az állampapírpiacon, vagy mégsem? (Portfolio)
Már a referenciahozamok is hozamesést tükröztek a szerdai állampapírpiaci kereskedésről, azonban azóta egy elsődleges piaci szereplő elmondása szerint még lejjebb kerültek a hozamok. A másodlagos...
dec. 3
15:57
Az unió is beszáll az ablakcserébe (Privátbankár)
Európai uniós társfinanszírozással tehetik energiatakarékosabbá lakásukat hamarosan a szegényebb rétegek. Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy az unió támogassa az energiatakarékosságot va...
dec. 3
15:59
Zuhanással nyitott a Wall Street (Privátbankár)
Nagy és gyors zuhanással indult a részvénykereskedés a Wall Streeten: a New York-i tőzsde DJIA mutatója az első percekben több mint 2 százalékot zuhant, a Nasdaq technológiai piac vezető indexe 2,3 sz...
dec. 3
16:06
Orvosi szenzáció - Katéterrel ültették a szívbe a műbillentyűt (BorsOnline)
Már fel sem kell nyitni a beteg mellkasát ahhoz, hogy a szívébe műbillentyűt ültessenek: a régióban elsőként Magyarországon katéter segítségével végezték el a beavatkozást két idős betegen. Ennek azért óriási a jelentősége, mert a több órás hagyományos műtét sokkal kockázatosabb, így új túlélési esélyt kaphatnak a súlyos aortaszűkületben szenvedők.
dec. 3
16:09
Kiáll szakvéleménye mellett a Zsanettnek igazat adó szakértő (Gondola)
Továbbra is kiáll korábbi szakvéleménye mellett Bagdy Emőke, aki korábban azt állapította meg, hogy Zsanett szexuális erőszak áldozata lett. Erről a bíróságon tanúként meghallgatott szakember...
dec. 3
16:09
Megkéseltek egy férfit (Blikk)
Életveszélyesen megkéseltek egy férfit a főváros XIII. kerületében, a Kerekes utcában.
dec. 3
16:09
Jövőre kétszer annyi emlőszűrésre (Metropol)
A tavalyi időszak 122 millió forintjával szemben 2009 közepéig 332 milliót fordíthatnak az egészségügyi intézmények emlőszűrésre; ezt kiegészíti egy 900 millió forintos, két évre szóló keret, amit kommunikációra lehet majd elkölteni - hangzott el az országgyűlés egészségügyi bizottsága ellenőrző albizottságának szerdai ülésén.
dec. 3
16:09
Gyurcsány: a kormány nem eszköztelen a gazdasági válságban (Alternatív Energia)
A kormány a pénzügyi válság ellen tehet lépéseket, de a kereslet visszaesésével járó gazdasági válság megoldásában korlátozottak az eszközei. Erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök írt szerdán internetes naplójában.
dec. 3
16:09
Az erős dollár Lefelé szorítja az arany árát (ProfitLine)
A határidős arany ára szerdán két hetes mélypontjára esett, miután a dollár erősödésnek indult a főbb devizákkal szemben. (ProfitLine.hu)
dec. 3
16:09
Drámai lassulás az amerikai szolgáltatószektorban (Portfolio)
Novemberben a vártnál is alacsonyabb szintre zuhant az Egyesült Államok szolgáltató szektorának beszerzési menedzser indexe. Az októberi 44.4 pontos érték után 37.3 pontról tettek jelentést, ami...
dec. 3
16:11
Pácban az MSZP - Liberális és konzervatív és szakmai "igen" a főbíró-jelöltre (Gondola)
Információnk szerint az SZDSZ-en kívül a Fidesz és a KDNP is támogatni fogja a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Havasiné Orbán Máriát a jövő hétfői parlamenti szavazáson. Bár a hivatalos döntés még nem született meg, az ellenzéki frakció állítólag meggyőződött a jelölt alkalmasságáról a parlamenti bizottságok előtti meghallgatásokon.
dec. 3
16:11
USA - Rekord mélyen a szolgáltatóipari aktivitás (ProfitLine)
Az amerikai szolgáltatóipari ISM beszerzőmenedzser-index értéke novemberben 7.1 százalékkal rekord mélységig 37.3 százalékra esett az októberi 44.4 százalékról. (ProfitLine.hu)
dec. 3
16:13
Fico elutasította Gyurcsány hat pontját (Gondola)
A szlovák miniszterelnök elutasította magyar partnere hatpontos javaslatcsomagját, amelyet a novemberi révkomáromi találkozón fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc kisebbségi kérdésekben. Robert Fico kijelentette: Szlovákiában "a magyar kisebbség jogai biztosítva vannak", és Gyurcsány Ferenc javaslatai "elfogadhatatlanok".
dec. 3
16:15
Összeomlás szélén a két legnagyobb autógyár (Privátbankár)
A három legnagyobb amerikai autógyártó közül kettő, a General Motors és a Chrysler már decemberben összeomolhat - írja a The Wall Street Journal
dec. 3
16:27
A magyar fogyasztó sokat töpreng és tévhitekkel él (Infostart)
Magyarországon minden ötödik ember nézi meg vásárláskor a kiválasztott élelmiszer címkéjét, és Európában mi töltjük a legtöbb időt azzal, hogy eldöntsük, mit is tegyünk a kosárba - derül ki abból az uniós felmérésből, amely a polgárok vásárlási szokásait vizsgálta. Simon Judit, a kutatás magyar részét végző Corvinus Egyetem intézetigazgató tanára felhívta a figyelmet arra is: a magyarok jelentős…
dec. 3
16:27
Pszichológusi vélemény: a tesztek igazolják E. Zsanett állítását (HírTV)
Bagdy Emőke pszichológus professzor szerint Zsanett igazat mond, amikor azt állítja, hogy szexuális erőszak áldozata lett. Bagdy Emőke ezt a Fővárosi Bíróságon mondta az E. Zsanett-ügy szerdai tárgyalásán. A pszichológus beszélt arról is, hogy az általa alkalmazott tesztek nem manipulálhatók.
dec. 3
16:27
Terroristák lelőttek egy üzletembert Spanyolországban (Gondola)
Ismeretlen tettesek, minden jel szerint baszk terroristák agyonlőttek szerdán egy üzletembert a spanyolországi Baszkföldön - közölte a rendőrség. Ha tényleg az ETA szakadár szervezet emberei a...
dec. 3
16:27
Nem engedték be a bárba, mert túl öregnek találták (Blikk)
Nem hitt a fülének a 62 éves Carol Borthwick, amikor egy angliai szórakozóhely biztonsági őre azt mondta neki: azért nem engedi be, mert túl öreg ahhoz, hogy mulasson.
dec. 3
16:27
Pető Iván nem érti Fodor Gábort (Alternatív Energia)
Fodor Gábor pártelnök ne induljon az SZDSZ parlamenti frakcióvezetői posztjáért; ezt Pető Iván liberális parlamenti képviselő, volt pártelnök kérte az SZDSZ ügyvivő testülete (üt), valamint a parlamenti frakció tagjainak írt levelében.
dec. 3
16:27
Elvéreztek a kis biztosítók (Pénzcentrum)
Az idei kötelezőbiztosítás-váltási kampányban mintegy 35 ezren adtak megbízást a PBA Praeventio Biztosítási Alkusz Kft.-nek szerződéskötésre; így a tavalyival közel azonos számú kontraktus köttetett. A PBA-nál az idei esztendő sláger biztosítója az Allianz volt: 28 %-os részesedést ért el; igaz, tőle váltak meg a legtöbben is, az ügyfelek mintegy 17 %-a....
dec. 3
16:29
Pénzes borítékokat vágott zsebre (HírTV)
Hivatalos ügyei intézése közben több pénzes borítékot emelt el a községházán egy férfi Hernádvécsén. Bár a pénz szinte perceken belül visszakerült a hivatalba, az illető ellen eljárás indult - értesült a HavariaPress.
dec. 3
16:29
Életveszélyesen megkéseltek egy férfit Budapesten (Gondola)
Életveszélyesen megkéseltek egy férfit a főváros XIII. kerületében, a Kerekes utcában - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese...
dec. 3
16:31
Gyurcsány: korlátozottak a kormány eszközei a gazdasági válság megoldásában (Gondola)
A kormány a pénzügyi válság ellen tehet lépéseket, de a kereslet visszaesésével járó gazdasági válság megoldásában korlátozottak az eszközei. A pénzügyi válság oka a pénzkínálat rohamos szűkülése,...
dec. 3
16:33
A józan ész ellen megy a cégtörvény módosítása? (Infostart)
A cégtörvény módosítása nem írja elő az elektronikus aláírás intézményét, azaz a vállalkozások hitelesítés nélkül nyújthatnák be elektronikusan a pénzügyi beszámolóikat. A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség elnöke azt mondta: ez a változtatás a hitelesség és a biztonság rovására menne. Rózsahegyi Zsolt szerint köztes megoldás lenne, ha csak az 50 millió forint feletti éves árbevétel felett…
dec. 3
16:33
Még rengeteg bevásárlóközpont épülhet 2010-re (Piac és Profit)
A közép-kelet-európai bevásárlóközpontok állománya akár 50 százalékkal is nőhet 2010-ig - áll a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb elemzésében. A régió legtöbb városában az elmúlt években jelentős nagyságú területeken épült új bevásárlóközpont, és úgy tűnik, ez a tendencia a jövőben sem változik. A fejlődés eredményeként 2010-re Közép- és Kelet-Európa majdnem minden városában lesz…
dec. 3
16:33
Zuschlag nem tartott attól, hogy telefonbeszélgetései nyilvánosságra kerülnek (Gondola)
A szerdai tárgyalási napon Zuschlag János és a tizedrendű vádlott, Szente Zsolt kiskunhalasi ügyvéd között lehallgatott telefonbeszélgetésekből az derült ki: az elsőrendű vádlott nem tartott attól,...
dec. 3
16:35
Zuschlag-ügy: Kiss Péter is tudott a pályázatokról? (Gondola)
Szente Zsolt tizedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomása szerint Arató Gergely, Kiss Péter és Újhelyi István is tudott a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról. A vádlott megtagadta a vallomástételt, de nyomozati szakban tett vallomását felolvasta Fodor Endre tanácsvezető bíró. Kiss Péter közleményben cáfolta az őt ért vádakat.
dec. 3
16:42
Börtönbe vágyott fia után a rablást eljátszó apa (BorsOnline)
Nem volt szüksége pénzre, de eljátszott egy rablást, hogy imádott 18 éves fiacskája mellé kerüljön a börtönbe egy 40 éves tiszaalpári férfi.

Keresés