Tizenhét halottat követelt a hőség négy napon belül az Egyesült Államokban a keleti partvidéken szerdai beszámolók szerint, az áldozatok többnyire idős emberek voltak. Philadelphiában nyolc ember...
A magyar szakszervezetek már eddig is határozottan elutasították az opt-outot, azaz a lényegében korlátlan túlóra intézményét, az európai uniós szakminiszterek hétfői erre vonatkozó döntését a Liga Szakszervezetek az MTI-hez elküldött közleményükben ítélik el.
Magyarország a jövőben az ipari helyett a szolgáltató szektor fejlesztésével tarthatja meg, vagy javíthatja pozícióját - mondta Havas István az Ernst and Young magyarországi vezérigazgatója.
Noha a február közepétől hatályos széfrendeletet még nem vonta vissza az új egészségügyi miniszter, sem a kórházvezetők, sem a tisztiorvosi szolgálat ellenőrei nem törődnek már a szabállyal - írja...
Élesen bírálta az ellenzéket Gyurcsány Ferenc szerda este a köztelevíziónak adott interjújában. A miniszterelnök beszélt többek között a kormányzat elmúlt két évéről, a kisebbségi kormányzásról és a szociális ellátórendszer átalakításáról is. Gyurcsány Ferenc azt mondta: van arra esély, hogy az MSZP megnyerje a 2010-es választásokat.
Népszavazást tartanak csütörtökön Írországban az Európai Unió reformszerződéséről, amelyet minden más uniós tagországban a parlamentek ratifikálnak; szerdán három törvényhozás járt így el. Az...
Henry Kissinger híres kérdésére az Unió most választ adhat. A tagállamok rövidesen elnököt választanak a közösség élére, aki határozottan képviselheti az EU külpolitikáját.
Hogyan lehet spórolni a nyaralás alatt a mobiltelefonálással? A külföldre utazók többsége a határon túl is használja mobiltelefonját, sokan azonban bele sem gondolnak, hogy mennyibe kerül mindez. A pénzcentrum.hu ezért annak járt utána, hogy melyik szolgáltatónál mennyibe kerül a roamingolás.
Huszonhárom év börtönbüntetést követően szabadlábra helyeztek szerdán egy tévedésből elítélt férfit az egyesült államokbeli Texasban. A texasi fellebbviteli bíróság egy DNS-elemzés eredménye...
Házkutatást tartottak több vállalatnál Japánban azzal a gyanúval, hogy az ott gyártott szivattyúkat az észak-koreai urándúsítási programhoz használták fel - adta hírül csütörtökön a japán sajtó.
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét részletesen ábrázoló dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába a csatorna honlapján helyi idő szerint csütörtökön közzétett cikk szerint....
Navracsics Tibor szerint ha az SZDSZ képes félretenni pártérdekeit, akkor megállapodás jöhet létre a Fidesz és a liberálisok között az előre hozott választások ügyében, egy külső SZDSZ-es...
A Kereszténydemokrata Néppárt azt kívánja elérni, hogy a kormány a fogyasztói árnövekedésnek megfelelően korrigálja a nyugdíjakat; ezt a párt országgyűlési határozati javaslatban rögzíti - mondta Semjén Zsolt pártelnök a Harrach Péter alelnökkel tartott közös szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten. A kormányszóvivő reagálásában hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben negyven százalékkal nőtt a nyugdíjak…
Négymilliárdos ipari kémkedés ("különösen nagy értékre elkövetett szerzői jogok megsértése") gyanújával nyomoz a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága - erősítette meg a Népszabadsá...
Beemelték az Újpest határában az M0 autópálya részét képező 300 méter pilontávolságú, ferdekábeles Megyeri híd utolsó elemét is csütörtökön reggel. A Hídépítő Zrt. 2006-ban kezdte el a híd építésé...
BUDAPEST– Geszler Dorottya (38) elszerette Südi Iringó (24) párját! A Szombat esti lázban feltűnt táncoslány volt kedvese, az egykori Shygysból ismert Zákonyi János (34), művésznevén Zac, úgy tűnik, érettebb nőre váltott, aki 14 évvel idősebb volt barátnőjénél
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés rázta meg csütörtök reggel a görögországi Kréta szigetének keleti részét. Áldozatok nincsenek. Múlt vasárnap erős, a Richter-skála szerint 6,5-es fokozatú rengés volt Görögország déli részén is. Két ember meghalt, a sérültek száma 37.
Legkevesebb négy ember halálát okozta egy tornádó, amely egy cserkésztáborra sújtott le helyi idő szerint szerda este az Egyesült Államok középső részén - közölték illetékesek. További negyvenen...
Az USD/JPY ma reggel 55 pipet erősödött, és átlépte a 107-es értéket. Eddig ugyan nem sikerült átlépni a 107,40-50-es ellenállást, de a piaci megfigyelők szerint további emelkedő potenciállal rendelkezik a devizapár, amíg 107 fölött marad a kurzus. az AUD/USD keskeny sávban mozgott. Csak a gyenge ausztrál munkaerő-piaci adatok után esett vissza 117 pippel az árfolyam 0,9362-re. A munkanélküliségi…
John McCain elnöksége jelen pillanatban kiszámíthatóbbnak tűnik. Általában külpolitikai nézetei a realista és a neokonzervatív külpolitika elegyéből állnak össze, talán egy kicsit közelebb az előbbihez. Obamának a legkritikusabb kül- és biztonságpolitikai kérdésekben tett kijelentései gyakran ellentmondásosak. A nemzetközi kapcsolatok terén a liberális oldalon áll, de nézeteit a reálpoltika nagy…
Június 12-e és 15-e között tartják a Nemzetközi Harley-Davidson Fesztivált Alsóörsön. Immár kilencedik alkalommal rendezik meg. A programsorozat fénypontja a motoros felvonulás lesz: 14-én délben csaknem 10 ezer motoros indul el Alsóörsről, hogy 42 kilométert motorozzon a Balaton északi partján. Tavaly 30 ezren voltak kíváncsiak a fesztiválra.
Az MPK elemzője szerint kérdéses, hogy mélyreható reformok bevezetésekor lehet-e az érintett csoportok nagy részének akarata ellenében bevezetni. Összevetve a szlovákiai lépésekkel, megállapítható, hogy törekedni kell a minél szélesebb konszenzus megteremtésére.
Különgéppel, 5,2 millió forintért utazott 18 fős kíséretével Szarajevóba Gyurcsány Ferenc egynapos hivatalos látogatásra. A magyar kormányfő Bosznia-Hercegovinában Nikola Spiriccel, a minisztertanács elnökével tárgyal, akivel több megállapodást is aláírnak. Ezek egyike az ország uniós csatlakozását elősegítő magyar kormányzati támogatásról szóló szándéknyilatkozat.
Észak-Korea nem hajlandó folytatni nukleáris létesítményeinek leszerelését, amíg az erről vele tárgyaló öt ország nem ad garanciát a beígért energetikai segélyek teljesítésére - mondta csütörtökön a d...
Csak óvatosan az orális szexszel, az ugyanis növeli a gégerák kialakulásának esélyét. A nemi úton terjedő humánpapilloma-vírus ugyanis nemcsak a nemi szervekben idézi elő a daganatot, hanem a szájüregben is.
Már több mint 4 ezer Olimpia van Kínában, mármint erre a névre anyakönyveztetett gyerek. Zömük fiú, de 8 százalék lány is akad köztük. Az Olimpia hangzásra amúgy nemigen hasonlít az olimpia...
Sem a kórházvezetők, sem a tisztiorvosi szolgálat ellenőrei nem törődnek már a széfrendelet betartásával. Az egészségügyi tárca február közepe óta kötelezi az egészségügyi intézményeket arra, hogy minden betegágy mellé trezort helyezzenek el.
A reggeli mise kellős közepén, egy katedrális gyóntatófülkéjében értek szeretkezésen egy párt Olaszországban. A pásztorórázók harmincas éveikben járnak és - vallomásuk szerint - túl sokat ittak...
A gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett kezdetben délkeleten, majd északnyugaton várható néhány órás napsütés. Többfelé lesz eső, heves zivatar, főként a középső és a keleti országrészben felhőszakadás, jégeső is várható.
Több mint 100 állami ingatlant vesznek meg a parlamenti pártok kedvezményes kölcsönből a kincstártól, a hitelt a Magyar Fejlesztési Bank folyósítja majd 15 éves futamidővel, állami kezességvállalás...
42 kilós daganatot távolítottak el egy riksás hasából bangladesi orvosok. Feltételezik, hogy ezzel országos rekord született. A daganat 81 centiméter hosszú, 61 centiméter széles. Az orvosok csodálkoznak, hogy hogyan volt képes ekkora idegen testet magában hordozni a páciens.
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés rázta meg csütörtök reggel a görögországi Kréta szigetének keleti részét, áldozatok nincsenek. A rengés fészke fölötti pont Zákrosz település...
A melegszervezetek szombaton vonulnának fel a budapesti Andrássy úton, de most úhy tűnik, ezt nem tehetik meg, mivel a rendőrség nem engedélyezte nekik a menetet.
Az al-Kaida iraki szárnyának szervezetét, parancsnoki láncolatát és szabályzati rendszerét részletesen leíró dokumentumok jutottak a CNN amerikai hírtelevízió birtokába. Az iratok között szerepelnek kivégzendők listái és fizetési listák. A dokumentáció túszok nyilvános kivégzését mutató videókat is tartalmaz.
Kora reggel 1,5439 felé esett az EUR/USD árfolyama, ugyanis úgy vélik: kedvező értékkel kell számolni a délutáni amerikai kiskereskedelmi forgalmaknál, (előrejelzés: +0,5%). Ez támogatja a konjunktúrát, és megerősíti, hogy a Fed legközelebb megemelheti alapkamatát. Talán már az év végén. Az EUR/USD-ot 1,5436-on jegyzik. Támogatások 1,5415-nél és 1,5360-40-nél, míg ellenállások 1,5585-nél…
Négymilliárdos ipari kémkedés ("különösen nagy értékre elkövetett szerzői jogok megsértése") gyanújával nyomoz a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága - erősítette meg...
A dollár ma reggel erösödést mutatott. Az EUR/USD minimumot ért el 1,5426-nál, a GBP/USD árfolyama visszaesett 1,9542-re, miközben az USD/JPY visszahódította a 107-es értéket, és csúcsot ért el 107,53-nál. A dollárnak jól jön, hogy úgy vélik: kedvezően alakulhatnak a délutáni amerikai kiskereskedelmi forgalmak. Ez támogatja a konjunktúrát, és megerősíti, hogy a Fed legközelebb megemelheti…