Több százmilliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot készítenek elő a szocialisták. Ennek forrása a központi költségvetés kiadásainak csökkentése és az adórendszeren belüli olyan átrendezés lesz, amely az élőmunkának kedvez értesüléseink szerint erről is beszélt Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP frakciójának tegnapi ülésén. A miniszterelnök támogatást kért és kapott a képviselőcsoporttól a…
A fejlődő gazdaságok a kockázatkezelésből eredő előnyök hasznosításában megelőzték a fejlett piacokat - derül ki a BT Global Services új tanulmányából.
A Boston Celtics nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot, miután az NBA döntőjének hatodik mérkőzésén 131-92-re legyőzte a vendég Los Angeles Lakerst. A keleti bajnok 4-2-re nyerte meg a párharcot. A döntő legértékesebb játékosának a bostoni Paul Pierce-t választották meg.
Az utóbbi egy évben jelentősen emelkedett a lakosság bankokkal szemben fennálló devizaadóssága, míg a lakossági forinthitelek állománya csökkenő tendenciát mutat
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke jövő hétfőn találkozhat Orbán Viktorral, ha a Fidesz vezetőjének is megfelel az időpont - értesült az MTI liberális körökből
Lionel Messi nagyon szeretne ott lenni az olimpián, ám a végső döntés joga a klubjáé. A Barcelona már augusztus 12-én érdekelt a Bajnokok Ligája selejtezőiben, így elképzelhető, hogy nem engedik Pekingbe.
Még ebben a hónapban dönt a Mol igazgatósága az osztalék kifizetésének rendjéről - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a társaság vezetése korábban azt ígérte, hogy a közgyűlést követő első igazgatós...
A mai emeléssel újabb történelmi csúcsra emelkedtek a magyarországi üzemanyagárak: a gázolaj átlagára 335 forint, a 95-ös benziné pedig 317 forint éjfél óta
Több hazai vasútvonalon is elérhető lesz majd az óránkénti 160 kilométeres sebesség. Számos pálya épül, megújul a fővárosi elővárosi közlekedés, országszerte pályarekonstrukciókra kerül sor, és megindulhat a nagy sebességű vasút beruházásának előkészítése is - írja a Világgazdaság. Veres János pénzügyminiszter választási kampányának újabb támogatóját ítélték el adócsalásért - számol be a Magyar…
A Dunába csúszott egy autó szerdán, a hajnali órákban; a járművet a tűzoltók kihúzták a folyóból - tájékoztatta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) szóvivője az MTI-t. A hajnali órákban egy autó...
Veres János pénzügyminiszter választási kampányának újabb támogatóját ítélték el adócsalásért. Pénzes Sándor kislétai polgármesternek a rá kiszabott egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetés miatt le kell mondania hivataláról. Pénzes időközben visszavonta fellebbezését, így jogerőssé vált ítélete. A szintén Verest támogató Kabai Károly ugyan börtönben ül, de a szocialista kapcsolatokkal…
Egy átlagos magyar háztartás 2007-ben 13 alkalommal vásárolt valamilyen felsőruházati, 10 alkalommal pedig alsóruházati terméket. Ennél ritkábban szereztek be cipőt (hét alkalommal) és sportruházatot (3 alkalommal) - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet FashionScope vizsgálatából.
Az izraeli vezetés jóváhagyta szerda reggel az előző nap a Hamásszal kötött tűzszüneti megállapodást, amely helyi idő szerint reggel hat órakor életbe is lépett- jelentették be hivatalosan. A...
Egy felfüggesztett börtönbüntetéssel és lefokozással fenyegetett közrendőr kedden a bíróságon bevallotta: a parancsnoka törte el 2006. október 23-án egy már megbilincselt férfi ujját. Állítását több rendőr tanú megerősítette. Ez a második olyan ügy, amelyben a rendőr vádlott felettesére tesz terhelő vallomást. A rendőr azért vallott, mert súlyos börtönbüntetéssel és lefokozással fenyegetik, így…
Sólyom László köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában találkozik a magyar gazdaság meghatározó szereplőit tömörítő szervezetek képviselőivel. A meghívottak különböző nézőpontokból mutatják be a hazai gazdaság állapotát és megfogalmazzák javaslataikat a szükséges lépésekről, lehetséges korrekciókról - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi közleményében.
A Romániában pár hete megjelent uniós pályázatok a magyar pályázatkészítők érdeklődését is felkeltették - csábító lehet a 60-70 százalékot elérő támogatási arány
Semjén Zsolt lelkes híve az Országgyűlés feloszlatásának, de úgy véli: az MSZP és az SZDSZ sem szavazna meg egy ilyen indítványt. A KDNP elnöke az InfoRádiónak az egykulcsos adóról elmondta: az csak válságkezelésként fogadható el.
Tavaly rekord számú, 2129 csőtörés történt az Egyesült Államokban. A legutóbbi csőtörés következtében 300 millió liter víz ömlött egy patakba, tízezer háztartás maradt víz nélkül. A szolgáltatók azzal riogatnak, hogy szinte a teljes hálózat felújításra szorul, a többnyire 70-80 éves csövek cseréjére azonban nincs pénz.
A megduzzadt Mississippi áttört egy árvédelmi töltést Illinois amerikai szövetségi államban, és elárasztott több ezer hektárnyi művelt területet. Legkevesebb hét ember meghalt az áradásban, amelyre...
Egyelőre terveinek megfelelően jól halad vitorlásával a Csendes-óceánon Zac Sunderland. A 16 éves amerikai fiú egyedül vágott neki rendkívüli kalandjának, aminek célja, hogy ő legyen a világon a legfiatalabb, aki körbehajózta a Földet. Zac Sunderland a hétvégén indult el a „Rettenthetetlen” saját tulajdonú 12 méteres vitorlás hajójával a kaliforniai partoktól.
Mostantól bárki megismerheti Nagy Imre miniszterelnöknek a tömegek követelésére 1956. október 23-a estéjén a Parlament erkélyéről elmondott beszédét, hiszen a gyorsírással rögzített, a hallgatóság megnyilvánulásaival kiegészített, csaknem teljes terjedelmű eredeti szövegre nemrégiben egy főiskolás bukkant rá - írta a Népszabadság.
Az Izrael és Szíria közötti tűzszünetet 34 éve felügyelő ENSZ-békefenntartóknak (UNDOF) egyelőre a Golán-fennsíkon kell maradniuk - vélte kedden közzétett jelentésében Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Az...
"Az egyéni vállalkozók és kisvállalatok aránylag nyitottak arra, hogy fogyatékkal élőket vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztassanak. Sajnos ez nem mondható el sem a közép méretű cégekről, sem a multinacionális vállalatokról" - ismertette felmérésének eredményét Gyülingné Schindler Rózsa, a Székesfehérvári Regionális Képző Központ igazgatója a MindenTanulásban.
Munkát kerestet a jászladányi önkormányzat azoknak a falubelieknek, akik jelenleg segélyen élnek, mert nincs hol dolgozniuk; a képviselőtestület együttműködési megállapodást kötött egy munkaerő-közvetítő céggel - közölte Dankó István, a jászsági település polgármestere kedden az MTI-vel.
A munkavállalók egészségének megőrzése mint fontos szempont és a gazdaság szereplőinek jogos igényei között nem találta meg a közös nevezőt a 27 uniós tagállam foglalkoztatási minisztere - hangsúlyozta Őry Csaba. A munkaidő-szabályozás immár több éve húzódó vitájában az Európai Parlament irányítása mellett további érdemi tárgyalásokra lesz szükség a kérdés megnyugtató rendezése érdekében.
Az izgalmas kísérleteket bemutató fizika- és kémiaórák igazi felüdülést jelentenek a szürke iskolai hétköznapokon, és ránevelik a diákokba a tudomány szeretetére - ám egy brit felmérés szerint az angol iskolákban kihalófélben vannak az ilyen órák, ezért egyre kevesebben választanak tudományos tárgyat az érettségin.
Meghalt egy sofőr Napkor határában szerdára virradó éjjel, miután az út menti árokba sodródott személygépkocsijával. A 31 éves férfi kizuhant autójából, s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőautóban életét vesztette - mondta el Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek. A főhadnagy hozzátette: a járműben egy utas is tartózkodott, aki…
Az Egyesült Államokban 7 ember meghalt, amikor a megáradt Mississippi áttört egy gátat Illinois államban. Az árvíz több ezer hektárnyi termőföldet öntött el, a hatóságok két hidat zártak le a járműforgalom elől Illinois és Iowa államok között.
A szerdán átlagosan 6 forinttal emelkedő üzemanyagárak, és az év elejéhez képest csaknem 40 százalékkal drágább olaj miatt, sem a Volán autóbusz és teherfuvarozó társaságai, sem pedig a magyar közúti fuvarozók nem terveznek egyelőre fuvardíjemelést. A fuvarozók azonban egyetértenek abban, hogy azonnali megoldást csak a gázolaj valamilyen jellegű állami kompenzációja jelenthetne.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ez év április végi adatsora szerint jelentősen emelkedik a lakosság devizaadóssága a bankok felé, míg a lakossági forinthitelek állománya csökkenő...
A színfalak mögött még nem dőlt el a Fodor-Kóka párharc; a következő stratégiai csata a parlamenti frakció vezetése körül bontakozik ki - írta a Magyar Nemzet.
Az úgynevezett nyitott végű Richter-skála szerinti 5,7-es erősségű fölrengés rázta meg szerda hajnalban a Peloponnészoszi-félszigetet Görögország déli részén. „Erős földrengés volt, de egyelőre nincs hír áldozatokról és károkról” - közölte a görög Nemzeti Megfigyelőközpont egy szakértője.
Végre kapható a Louis Vuitton luxuscégnél gyermekholmi is: kicsi gyerekbőrönd, cipőcske csillagászati áron, mi több, játékmackó is, bár az utóbbi egyelőre csak jótékony célra. A híres bőrös cég...
SALGÓTARJÁN – Parasztgazdának áll Gáspár Győző (34), miután az RTL Klub leveszi műsoráról a Győzike-show-t. Győzike így igyekszik bebiztosítani saját és szerettei jövőjét