Az Európai Bizottság ajánlását elfogadva lezárták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden a túlzott államháztartási deficit miatti eljárást Olaszország, Portugália, Csehország és...
Fél milliárd forintnyi adóhiányt állapított meg az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága négy cégnél. A vezetőket szeretnék elkapni. Az elmúlt időszakban a régió revizorainak látókörébe került több olyan vállalkozás is, amelyek az ellenőrzés hírére lényegében szedték sátorfájukat, székhelyeik megváltoztatásával igyekeztek menekülni.
Az idei első negyedben a bruttó fizetés átlagosan havi 20 443 korona (163 455 forint) volt Szlovákiában, 10,4 százalékkal magasabb, mint a tavalyi első negyedben. A reálértékben a bérek 6,2 százal...
Kamionnal ütközött a 28-as villamos kedden Budapesten, a Kőbányai út és a Horog utca kereszteződésében - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint a villamos vezetőjét könnyű sérülésekkel a traumatológiai intézetbe szállították.
Meghalt Halda Alíz, a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a liberális párt. A párt korábbi országgyűlési képviselője 80 éves volt. FH
Izraelben kedden közölték, hogy valóban az ő öt katonájuk maradványait adta vissza a Hezbollah vasárnap. A katonák a 2006-os libanoni háborúban estek el. Izrael vasárnap hat év börtönbüntetés...
Szepezdi Zsuzsannát nevezte ki az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatójává Székely Tamás egészségügyi miniszter - közölte a szaktárca sajtóirodája kedden. A kinevezés 2008. június 1-től öt évre szól.
Személyi felelősségre vonást javasol az oktatási miniszternek az Állami Számvevőszék, amiért szerintük 2005-2006-ban az egyházi iskolák nem kapták meg a kiegészítő normatívák jogszabályban rögzített teljes összegét. Úgy látják: 2,7 milliárd forinttal tartozik az államkassza az intézményeknek.
Személyautóval ütközött a 198-as busz kedden a főváros XVII. kerületében, egy 70 éves nőt a helyszínről kórházba szállítottak - közölte a rendőrség. Az autóban ülők közül senki nem sérült meg, a...
Kamionnal ütközött a 28-as villamos kedden Budapesten, a Kőbányai út és a Horog utca kereszteződésében, a villamos vezetőjét kórházba szállították - közölte a BKV fődiszpécsere. A baleset miatt a Mázsa tér és az Orczy tér között villamospótlók, illetve a 9-es buszok szállítják az utasokat - mondta Fehérvári Tibor.
A fejlődő országok mezőgazdaságának fejlesztését és korszerűsítését szorgalmazta a francia államfő az élelmezési világválsággal foglalkozó csúcstalálkozón kedden. Az ENSZ Élelmezési és...
Korszerűsíti támogatási rendszerét az Európai Beruházási Bank az uniós tagországok kis- és középvállalatainak egyszerűbb és célzottabb segítése érdekében.
José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának hétfőn kinevezett új vezetőedzője cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint klubja nagybevásárlást tartana a nyáron.
Az Európai Bizottságnál támadták meg a kormány 25 milliárdos szoftverbeszerzési tenderét a nyílt forráskódot támogató cégek. Versenykorlátozónak tartják a pályázatot - a kormány szerintük azzal, hogy a tendert "Microsoftra vagy azzal egyenértékű licenckonstrukciókra" írták ki - kizárólag a Microsoft termékekre szűkítette le a beadható termékek körét.
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)képviselői módosító indítványt adnak be a termőföld törvény módosítására, hogy megakadályozzák az országban egyre terjedő trükkös, spekulatív...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetért a kormánnyal abban, hogy a helyzet még nem érett az euró bevezetése céldátumának meghatározására - mondta a jegybankelnök az Országgyűlés költségvetési...
Kamionnal ütközött a 28-as villamos kedden Budapesten, a Kőbányai út és a Horog utca kereszteződésében, a villamos vezetőjét kórházba szállították - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel. A...
Evo Morales bolíviai elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében államosítják az ország földgázvezetékét üzemeltető társaságot, a Transredest is. A cég fele eddig a Royal Dutch Shellé és az am...
A jóga-nevetés klubjaiban a vendégek vérnyomása néhány hét alatt jelentősen csökken. Az Amerikai Hipertónia Társaság kongresszusán figyelmet keltett egy indiai előadás, melyben ismertették a légzésgyakorlatok, a relaxáció és a nevetés együttes hatását a vérnyomásra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,20 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 22.459,50 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 0,83 százalékkal 23.200 forintra csökkent, az OTP részvények...
Annak a 17 amerikai demokrata szenátornak a többsége, aki mind ez ideig nem döntötte el, hogy melyik elnökjelölt-aspiránst támogassa, Barack Obama szenátor pártján áll - jelentette a CNN. Ezek a...
Akár 20 százalékkal is növekedhet a magyar mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2008-ban, a gabona és az olajos magvak iránti világpiaci kereslet megugrásának eredményeként - mondta Raskó György agrárközgazdász az InfoRádiónak. A szakember szerint ezekben a növénytermesztési ágakban az országnak még vannak tartalékai, és az érintett gazdáknak nincsenek finanszírozási gondjaik, így képesek…
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a részletek tisztázása érdekében tárgyalást tartott kedden a Magyar Posta kerékpárbeszerzési tendere ügyében. A Magyar Posta május 13-án jelentette be, hogy a közb...
Az Új Magyarország Fejlesztési terv keretében most kiírt pályázaton 9,1 milliárd forintra pályázhatnak a pólusvárosok, illetve a társpólus városok. Egy másik pályázatban a klaszterekbe tömörült vállalkozások indulhatnak a majdnem 6,5 milliárd forintnyi támogatásért. A részletekről Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.
A Fed-elnök, Ben Bernanke mai beszédében a gyenge dollár nyersanyagpiacokra gyakorolt hatásairól is szót ejtett. A gyenge dollár ugyan valamennyire befolyásolta a nyersanyagárakat, mondta Bernanke, de csak kisebb mértékben. Bernanke emellett hangsúlyozta: a dollár gyengülésének egyik oka a dollár 2002 előtti indokolatlan erősségében keresendő. Az USA nehezen küszöböli ki a magas olajár inflációt…
Szén-monoxid-mérgezést kapott és meghalt egy férfi kedden Budapesten, egy Visegrádi utcai lakásban - tájékoztatta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. A 30 éves...
Daniel Radcliffe, a varázslófiú, és a Harry Potter-filmek egy másik szereplője, Richard Griffith is a 62. Tony-díj átadói között lesz június 15-én. A két sztár egyébként szeptembertől lép fel együtt a Broadwayn Peter Shaffer Equusában. A darab londoni előadásában is Radcliffe alakította a lovakat megvakító zavart tinédzsert és Griffith a fiú pszichiáterét.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a részletek tisztázása érdekében tárgyalást tartott kedden a Magyar Posta kerékpárbeszerzési tendere ügyében. A Magyar Posta május 13-án jelentette be, hogy a...
Teherautósofőrök és taxisok bénították meg a francia főváros közlekedését kedden. A forgalomlassító tiltakozás elsősorban a La Défense nevű üzleti negyedet érinti - közölte a CNIR francia közlekedési hatóság. A sofőrök az emelkedő üzemanyagárak ellen tüntetnek. Franciaországban és több európai országban már két hete rendeznek demonstrációkat a halászok, sofőrök és fuvarozók.
Sólyom László köztársasági elnök kedden, a Duna-Dráva Nemzeti Parkban tett látogatása első napján, kenuban evezve ismerkedett a Dráva-völgyének természeti értékeivel. Az államfő a háromnapos túra...
Szeptemberre halasztotta az ítélethozatalt a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökének büntetőperében a Baranya Megyei Bíróság. Fratanoló János ellen tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt emeltek vádat.
Okafogyottá váltak azok az aggályok, hogy a NATO-ban működő nemzetbiztonsági szolgálatok fenntartással fogadják a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) tavaly év végén kinevezett új főigazgatóját;...
Az EU-s termelői árak a várakozásoknak megfelelően éves szinten 6,1%-kal emelkedtek a legutóbbi +5,8% után. Az 1. negyedévi GDP a revízió szerint is változatlanul éves szinten 2,2%-kal emelkedett. Jean-Claude Juncker szerint semmi sem utal recesszióra az EU-ban. Az inflációt illetően elmondta Juncker: egy lassú folyamat részeként csökken majd az inflációs ráta. Miután az USD/JPY árfolyama reggel…
Három hitelszerződést írt alá Magyarország az Európai Beruházási Bankkal (EIB) kedden Luxembourgban, összesen 440 millió euró értékben - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a helyszínen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,20 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 22.459,50 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma csaknem 10 milliárd forint volt, a vezető részvények a g...
Már magyar nyelven is elfogadják a szülői hozzájárulást a horvát hatóságok kiskorú beutazása esetén - mondta Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatvezetője. Hegedűs János hozzátette: a nyilatkozatot már sem a közjegyzővel, sem az önkormányzati jegyzővel nem kell hitelesíttetni.
A Budapest Honvéd képviseli a magyar színeket az idei Intertotó-kupában - tudatta kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja. A kispestiek a sorozat első körében kazah ellenféllel mérkőznek majd meg.
Az idén 19 országos vizsgálatot fejeztek be a fogyasztóvédők az észak-alföldi régióban, s mintegy 100 millió forint bírságot szabtak ki - közölte Jeney Géza, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság...
Három hitelszerződést írt alá Magyarország az Európai Beruházási Bankkal (EIB) kedden Luxembourgban, összesen 440 millió euró értékben - jelentette be Veres János pénzügyminiszter a helyszínen. A...
A távközlési szabályozó hatóságok uniós csoportja azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak, hogy korlátozzák az sms-továbbítás barangolási díjait, ahogyan tavaly európai szinten felső határt szabtak roaming-díjaknak is.
A kiszivárgott hírekkel ellentétben Hillary Clinton nem fogja feladni az elnökjelöltségért folytatott harcot - jelentette be a volt first lady kampányfőnöke. Korábban mindenki tudni vélte: az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este New Yorkban, legjelentősebb adományozói és támogatói előtt mondandó beszédében Clinton bejelenti, hogy visszalép a küzdelemből és riválisát, Barack…
A távközlési szabályozó hatóságok európai uniós csoportja (ERG) azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak, hogy korlátozzák az sms-továbbítás barangolási díjait is, csakúgy, ahogyan tavaly...