Miközben a magyar sajtót az erre hivatott intézmények megszorításokkal ugyan, de általában szabadnak minősítik, ez a megállapítás kevéssé vonatkozik a döntő többségében közpénzen működő, sok száz helyi lapra, rádióra és televízióra, internetes portálra - áll a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) pénteken kiadott közleményében.
Az év végén megkezdődhet a légi mentés a Dél-alföldön Szentes polgármestere szerint, ugyanis decemberre feltehetően elkészül a légi bázis a településen. Szirbik Imre pénteken az MTI-nek elmondta: a pá...
Az egyetemet végzett pályakezdő pedagógusok 12 ezer forinttal több bérpótlékot kapnak, mint azok, akik csak főiskolai diplomát szereztek. Erről állapodott meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium néhány közoktatási szakszervezettel. Az InfoRádió ezzel összefüggésben arra keresi a választ, hogy miért kapnak kevesebb pénzt a tanítók, mint a tanárok, miközben egyikük sem ért a másik…
A Lászlókat névnapjuk alkalmából szeretettel köszöntjük a névadó, Szent László királyunkat méltató verssel, egy somogyvári legendával és a név rejtélyét föltáró utalással, amely az Érdi-kódexből (1526) meríttetett.
A Kézbesítők Szakszervezete június 30-ától határozatlan időre korlátozott sztrájkot hirdetett, a munkabeszüntetéshez csatlakozó kézbesítők ez idő alatt a munkaköri leírásukban szereplő klasszikus kézb...
Nem talált a gép rendellenes működésére utaló nyomot a fehérgyarmatnál lezuhant repülő feketedobozát vizsgáló bizottság - tudható meg a Közlekedésbiztonsági Szervezet pénteki közleményéből.
Romániában is végrehajtható a magzatelhajtás annál a 11 éves kislánynál, akit nagybátyja erőszakolt meg. Pénteken határozott így az a kormányközi bizottság, amely több minisztérium, hatóság...
Az EUR/USD tipikus fordító alakzatot hoz létre, mely a jövő héten, vagy akár még ma veszteségekhez vezethet. A chart jelenlegi helyzetét figyelembe véve elképzelhető, hogy további rövid távú erősödés várható. Igaz ennek esélye nagyjából 50%. Hasonló helyzetben gyakran inkább délnek veszi az irányt a jegyzés. 1,5800-nál erős ellenállás található, amellyel meggyűlhet a devizapár baja. Az EUR/USD-ot…
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát kezdeményezte az Advertum-ügyben pénteki ülésén a parlament kulturális bizottsága, miután meghallgatta Keller László pénzügyminisztériumi államtitkárt.
Tiltakozik a XVII. Világifjúsági Találkozó (VIT) Magyar Előkészítő Bizottsága a Fővárosi Közgyűlés azon döntése ellen, hogy a II. kerületben található Világifjúsági parkot Mansfeld Péterről - ahogy fogalmaznak -, az 1956-os események egyik szereplőjéről nevezzék el.
"Már nem teker tovább" - ez a felirat jelent meg fehér kerékpárokon Budapest több olyan kereszteződésében, ahol halálos biciklis balesetek történtek. Halász Áron, a Magyar Kerékpáros Klub tagja azt mondta az InfoRádiónak, hogy úgynevezett "szellemkerékpárt" csak akkor helyeznek ki, ha a biciklista vétlen volt a balesetben.
A baszk parlament elfogadta pénteken az autonóm kormány elnökének javaslatát, hogy írjanak ki népszavazást a Baszkföld és Spanyolország többi része közötti kapcsolatok jövőjéről. A népszavazás kiírásá...
Madonna végleges döntésre jutott: válik tíz évvel fiatalabb brit férjétől, Guy Ritchie filmrendezőtől. A londoni bulvársajtó a héten írta meg, hogy a Londonban élő, 49 éves amerikai énekesnő és...
Nagyobb emelkedő nyomás nélkül is 1,58 felé emelkedett az EUR/USD árfolyama, majd visszaesett a nyitó értékre. Euró-pozitívan alakultak a mai EU-s adatok. míg a brandenburgi fogyasztói árak éves szinten 3,4%-kal emelkedtek, erős árnyomásra utalva ezzel, az EU-s fizetési mérleg deficitje 300 millióra rúgott (előző: -13,2 Mrd EUR). Ha nem lépik át az 1,5800-as ellenállást, tipikus fordító alakzat…
A lengyel egészségügyi minisztérium mégsem marad hű ígéretéhez: nem fogják 2010-ig mintegy 11 ezer zlotyira (780 ezer forintra) emelni az orvosok havi fizetését.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nagy bajban vannak az idén Magyarországon a meggytermelők, mivel a feldolgozók az általuk termelt gyümölcsöt csak az önköltség fel...
A baszk parlament elfogadta pénteken az autonóm kormány elnökének javaslatát, hogy írjanak ki népszavazást a Baszkföld és Spanyolország többi része közötti kapcsolatok jövőjéről. A népszavazás...
Tarlós István szerint Demszky Gábor főpolgármester valótlanságot állított korábban, mikor azt mondta, hogy Óbuda polgármesterei miatt nem épülhet az M0-s autóút 10-es és 11-es számú főút közötti szakasza.
Hatvan embert foglalkoztató üzemet nyitott a Nógrád megyei Pásztón az autógyáraknak elektronikai termékeket beszállító Dension Kft. A tervek szerint másfél-két éven belül megduplázzák a foglalkoztatottak létszámát - mondta az MTI-nek pénteken a Dension Kft. szervezetfejlesztési vezetője.
Észak-Korea pénteken üdvözölte azt az amerikai bejelentést, mely szerint Washington lépéseket tesz, hogy törölje az országot a terrorizmust támogató államok listájáról - jelentette a KCNA hivatalos...
A Fotex Nyrt. 50.000 darab Fotex részvényt vásárolt 615 forintos átlagáron a a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - közölte a társaság a BÉT hivatalos honlapján pénteken. A tranzakciót köve...
A Phoenix-szonda által vett minta első elemzései szerint a Mars talaja tartalmaz az élethez szükséges alkotóelemeket - közölték a NASA kutatói. A május 25-én landolt Phoenix az első leszállóegység,...
Jan Figel oktatásért, képzésért, kulturáért és ifjúságért felelős EU biztos ajánlásával jelentette meg az Európai Bizottság az Erasmus European Success Stories című 2008-as kiadványát, mely az oktatói mobilitásban és az intenzív programok megvalósításában a legjobb minőségi és mennyiségi teljesítményt felmutató 10-10 európai egyetemet mutatja be.
Egy elővásárlási joggal bíró balatonszemesi lakostól ajánlat érkezett arra a kötcsei területre, amelyet korábbi hírek szerint Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége kívánt megvásárolni. Ezt Feledy...
Példátlanul eldurvult a zuglói 6. választókerületben vasárnap sorra kerülő időközi önkormányzati választás kampánya. A kerületben szórólapokat terjesztenek, melyben a Kassai téren álló Szentlélek plébánia vezetője, Pajor András plébános aláírásával nemtelen vádak szerepelnek a Magyar Szociáldemokrata Párt által jelölt Szegedi Ritával szemben.
Pénteken állította üzembe a horvát állami hajózási társaság a Splitből Korcula és Lastovo szigetére közlekedő új óriáskompját. A Korcula névre keresztelt kompot két másik hajóval együtt vásárolta...
A franciaországi Boé városában az íjászok Világkupa-versenyét megelőző olimpiai világkvalifikációs viadalon eldőlt: nem indulhat magyar versenyző Pekingben.
Nem szennyezett a Bodrog vize, ezt mutatta ki a laborvizsgálat, amelynek eredményét pénteken ismertette az MTI-vel az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. A ...
Munkaszerződés és munkavállalási engedély nélkül dolgozott Alsónémedi térségében az a 25 román állampolgárságú munkavállaló, akikre néhány nappal ezelőtt találtak rá a munkaügyi felügyelők.
A meccsnézők látszólag békésen együtt élnek a hirdetői aktivitással, sőt nincs kétségük afelől, hogy azok éppúgy szükségesek a produkcióhoz, mint ők maguk.
Három baleset akadályozza az M0-ás forgalmát. Az M1 felé vezető oldalon a 28-as kilométernél van torlódás. A másik baleset az M0-ás M5 felé vezető oldalán okoz komoly torlódást, itt egy kamion ütközött egy személyautóval.
Ismeretlen személyazonosságú, 50 év körüli férfi holttestére bukkantak a Balatonban Zánkán, a nádas víz felőli oldalán, távol a strandoktól pénteken - közölte a Vízimentők Magyarországi...
A Balatone Fesztivált szervező Deltafest a debreceni Campus Fesztivál látogatóira hajt. Legalább is erre utal az, hogy a debreceniek ingyen mehetnek a balatoni rendezvényre, miközben a két fesztivál egy időben zajlik. Az idén másodszor megrendezett Balatone eközben az arculatát is megújította.
A szolgáltatási szabadsággal összefüggő magyar-német viták lezárását elősegítő feltételek rögzítésére közös nyilatkozatot fogadott el a témában illetékes magyar-német szakértői munkacsoport június 24-én Berlinben - jelentették be pénteken Budapesten a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM), valamint a budapesti német nagykövetség közös sajtótájékoztatóján.
Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek péntekre virradóra egy fővárosi szórakozóhely bejárati ajtajára, a rendőrség rongálás miatt indított eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A...
Futballszakmai érvek mellett új elem is felmerült, amely a spanyolok sikerét ígéri a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi esti döntőjében: jelesül a csillagok állása az, amely az ibériaiaknak...