Szélhámosságnak minősítette szombaton George Bush amerikai elnök a Zimbabwéban előző nap megtartott elnökválasztási fordulót, és újabb büntetőintézkedéseket rendelt el Harare ellen. Szombati...
A kulturális sokszínűség megőrzéséről beszéltek a finnugor népek világkongresszusán részt vevő államfők. 4,3 százalék helyett 4 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiányt vár erre az évre a pénzügyminiszter. Debrecenben felavatták Wass Albert író egész alakos szobrát. A nap hírei 2008. június 28-án, szombaton.
Az afgán hatóságok megtalálták azt a két tömegsírt, amelybe Mohammed Daud egykori elnök, valamint családtagjai és munkatársai holtestét hantolták el, miután megölték őket a három évtizede szovjet...
Jókai Mór 1857-ben, 32 éves korában járt először Balatonfüreden. Az első útra Jókainé nagyravágyó leánya a "kis Róza" beszélte rá, aki a fürdőhelyen akarta megtalálni szerencséjét. Első füredi látogatásáról két emlékünk is maradt: az egyik a Vasárnapi Újság hasábjain megjelent regényes tájleírás: "A magyar Tempevölgy", a másik Váli Mari (unokahúg) naplója. Bertalan Margit, Jókai Múzueum, Prazn...
Csalódottan fogadta az észt elnök finnugor világkongresszuson elmondott beszédét szombaton Konsztantyin Koszacsev, az orosz duma külügyi bizottságának elnöke, egyebek közt azt kifogásolva, hogy Toomas Hendrik Ilves megpróbálta átpolitizálni a finnugor népek összefogását.
Szombaton lezuhant egy egymotoros kisrepülő a spanyolországi Mallorca szigetén. A fedélzeten tartózkodó három ember életét vesztette a szerencsétlenségben. A Cessna egy falu közelében csapódott a földbe, félórával azután, hogy fölszállt.
Jókai Mór 1857-ben, 32 éves korában járt először Balatonfüreden. Az első útra Jókainé nagyravágyó leánya a "kis Róza" beszélte rá, aki a fürdőhelyen akarta megtalálni szerencséjét. Első füredi látogatásáról két emlékünk is maradt: az egyik a Vasárnapi Újság hasábjain megjelent regényes tájleírás: "A magyar Tempevölgy", a másik Váli Mari (unokahúg) naplója.Bertalan Margit, Jókai Múzueum, Prazno...
A gének is hatással lehetnek arra, hogy valaki elmegy-e szavazni vagy sem - ezt állítja legalábbis egy amerikai tanulmány, amelyet a héten ismertettek. A kutatók szerint tehát öröklődhet az, hogy valaki bedobja-e voksát az urnába, és szintén hatással vannak a gének arra, hogy valaki támogatja-e adományával a politikusok kampányát, elmegy-e a politikai nagygyűlésekre vagy hogy indul-e a…
Pontosan az ígért időpontban, szombaton délután 18 órakor a hazai Back II Black együttes fellépésével megkezdődött a 12. T-Mobile Kapcsolat koncertje. Az este sztárvendége, Carlos Santana, fél...
Pontosan az ígért időpontban, szombaton délután 18 órakor a hazai Back II Black együttes fellépésével megkezdődött a 12. T-Mobile Kapcsolat koncertje. Az este sztárvendége, Carlos Santana, fél nyolc körül lép a színpadra. A gitárművész a szervezők közlése szerint pénteken már megérkezett Budapestre.
Egy 13 éves fiú fulladt szombaton este a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállaj halastavába - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
A nemzetek, a kisebbségben lévő nemzetiségek egymás közötti megbékéléséért és az európai egységért imádkoztak szombaton a püspökök a pozsonyi Fő téren a kelet-közép-európai evangélikus találkozó...
Kétséges, hogy pályára léphet-e Michael Ballack, a német válogatott csapatkapitánya az Európa-bajnokság vasárnapi döntőjén. A középpályás péntek óta nem edz a csapatával a bosszantó vádlisérülése miatt.
Horgásztóba fulladt egy 13 éves fiú Vállajon szombaton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. A tónál több gyermek ugrált a vízbe, közülük az...
Több mint tíz radikális szervezet egységbe tömörülve zászlót bontott Nemzeti Erők Szövetsége néven Budapesten, a XV. kerületi Karácsony Benő parkban szombat délután.
A koszovói szerbek szombaton megalakították saját "tartományi parlamentjüket" a megosztott Kosovska Mitrovica északi részén, s az alapító nyilatkozatban elutasították Koszovó "törvénytelen, egyoldalúan kinyilvánított függetlenségét".
Több mint tíz radikális szervezet egységbe tömörülve zászlót bontott Nemzeti Erők Szövetsége néven Budapesten, a XV. kerületi Karácsony Benő parkban szombat délután. A főként kormányellenes...
A zárjegyeket elektronikusan is lehet igényelni július 1-jétől, és a napi elszámolás is eljuttatható elektronikusan a vámhatósághoz - derül ki a pénzügyminiszteri rendeletből.
A koszovói szerbek szombaton megalakították saját "tartományi parlamentjüket" a megosztott Kosovska Mitrovica északi részén, s az alapító nyilatkozatban elutasították Koszovó...
A bolgár rendőrség őrizetbe vett szombaton mintegy hatvan jobboldali szélsőségest, akik megpróbálták szétkergetni Szófiában az ország első melegfelvonulását. A rendezvény keretében alig száz...
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 4, 7, 56, 71, 83 Joker-szám: 928998. Nyeremények:...
Grosics Gyulának, a legendás aranycsapat kapusának ítélték oda az idén a Magyar Szabadság Napja-díjat, a kitüntetést távollétében a jutalmazott felesége és lánya vette át szombat este Gémesi...
Grosics Gyulának, a legendás aranycsapat kapusának ítélték oda az idén a Magyar Szabadság Napja-díjat, a kitüntetést távollétében a jutalmazott felesége és lánya vette át szombat este Gémesi Györgytől, a Magyar Szabadság Napja Alapítvány elnökétől.
Zátonyra futott majd ötszáz emberrel a fedélzetén szombaton az égei-tengeren egy görög komphajó. A görög kereskedelmi tengerészet minisztériuma arról tájékoztatott, hogy a Teofilosz nevű komphajó...
Az MSZP választmánya is támogatja a Dobogókőn megfogalmazott javaslatokat, amelyeket a miniszterelnök ismertetett nyitóbeszédében. Erről Simon Gábor a választmány elnöke nyilatkozott a testület ülése után, szombaton Budapesten. Megjegyezte: érdemi politikai vita volt, amelyben majdnem huszan szóltak fel. Simon Gábor szerint az évadzáró választmányi ülés erősítette azt a kettős funkciót, ami a…
Mi, a többség itt, most Magyarországon fapados életet élünk. Nyom minket a kor, alfelünkön zötyögünk, felállni is alig tudunk. (Ki így nem, ki úgy sem.) A fapados repülő fapados repülőtéren száll le, jó messze a célállomástól, s a jegy nem jogosít a városközpontba vivő busz használatára, metró a néha száz mérföldes távolságra természetesen nem épült.
Napi 22 órán át tilos lesz közterületen alkoholt fogyasztani Kassa központjában - döntött a város közgyűlése. Július 16-án lép életbe a tisztaságról és a rendről elfogadott kötelező érvényű...
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) olyan tisztségek betöltésére hajlandó csak a szerb kormányban és a vajdasági irányító testületekben is, amelyekhez komoly feladatok és valódi hatáskörök...
A bolgár rendőrség őrizetbe vett szombaton mintegy hatvan jobboldali szélsőségest, akik megpróbálták szétkergetni Szófiában az ország első melegfelvonulását.
A koszovói szerbek szombaton megalakították saját "tartományi parlamentjüket" a megosztott Kosovska Mitrovica északi részén, s az alapító nyilatkozatban elutasították Koszovó "törvénytelen, egyoldalúan kinyilvánított függetlenségét".
A klímamodellek szerint a következő egy-két évtizedben nemcsak az átlaghőmérséklet nő majd, de a zivatarok és a felhőszakadások is egyre gyakoribbak lesznek. A forró nyarakat viharos telek követik, és a világon egyetlen ország sincs, amelyik akár csak kicsit is hasznot tudna húzni a klímaváltozásból. Az emberiség szinte már borítékolhatóan csak az utolsó pillanatban eszmélt: szakértők azt mondják,…