Egy négyéves lengyel kisfiú európai elismerést kap kedden Brüsszelben, amiért egy segélyhívással megmentette édesanyja életét - mondta egy lengyel képviselő az AFP francia hírügynökségnek. A cukorbeteg asszony még tavaly októberben lett rosszul, a gyerek pedig tárcsázta a 112-es számot.
A béren kívüli juttatások előnyeit olvasóink már igen alaposan ismerhetik, mégsem fölösleges emlékeztetni arra, hogy a lehetőségek jelentős mértékben kiszélesednek a tavasz és nyár beköszöntével. Gondoljunk csak az egészségpénztári munkáltatói hozzájárulás keretében bizonyos mértékig adómentesen igénybe vehető sportolási lehetőségekre vagy az üdülési csekk felhasználási módjaira.
Kigyulladtak egy külföldi rendszámú, bitumenszállító tartálykocsi kerekei kedden este az M5-ös autópályán; a tüzet eloltották - közölte a katasztrófavédelem. A baleset az autópálya 29-es...
Az elmúlt egyéves kormányzás következménye, hogy kaotikus állapotok uralkodnak a közigazgatásban mondta a Klubrádióban Stumpf István. A Fidesz-kormány kancelláriaminisztere a Megbeszéljük című műsorban azt mondta: áttekinthetetlen és ellentmondásos a jogalkotás, csomagba módosítják a jogszabályokat.
Az OECD azt igazolja vissza Magyarországnak, hogy az egyetlen üdvözítő út a deficit csökkentése és a strukturális reformok folytatása a fenntartható fejlődés érdekében - mondta Göncz Kinga...
Elkezdődtek az egyeztetések az MSZP és az SZDSZ között egy lehetséges adócsökkentés ügyében - értesült az MTI a liberális párthoz közel álló forrásokból. A távirati iroda információi szerint az...
Hamarosan megnyílik Berlinben a Londonban már nagy népszerűségnek örvendő Madame Tussauds múzeum, ahol Adolf Hitler viaszbábját is ki akarják állítani - többen azonban ízléstelennek tartják a döntést, és attól félnek, hogy a látogatók Hitler életszerű szobrával akarnak majd fényképezkedni.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke továbbra is korainak tartja megnevezni az euró bevezetésének lehetséges dátumát. Simor András véleménye ebben a kérdésben egybeesik a kormány hivatalos álláspontjával. A jegybank elnöke szerint legkorábban 2009 elején adható meg hitelesen a dátum.
A román Adriana Iliescu 2005-ben azzal került be a világsajtóba, hogy 66 évesen gyereket szült. A most 70 éves nő egészséges, és szépen nevelgeti 3 éves kislányát, akit taxival kell járatni a bölcsődébe, mert az idős anya gyalog már nem tudja elvinni.
Több mint százmillárd forint értékben vesz fel hitelt a szocialista kisebbségi kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv beruházásainak megvalósításához, tovább növelve ezzel az államadósságot.
Görögország azzal vádolta meg kedden Macedóniát, hogy megtagadta a Koszovóba tartó görög katonai kontingens átutazását az ország területén. A görög katonák a NATO-vezetésű nemzetközi békefenntartó...
Meredeken drágul a lakásfelújítás Nagy-Britanniában, az alapanyag-drágulás mellett elsősorban azért, mert most már tömegével mennek haza az EU-bővítés után százezrével beözönlött, magas szakképesítésű kelet-európai mesteremberek, áll egy vezető londoni ingatlanpiaci elemző cég kedden közzétett jelentésében.
Korszerűsíti támogatási rendszerét az Európai Beruházási Bank (EIB), az európai uniós tagországok kis- és középvállalatainak egyszerűbb és célzottabb segítése érdekében, jelentette be kedden Luxembourgban Philippe Maystadt bankelnök.
Visszatérhet szüleihez az a mintegy négyszáz gyermek, akiket egy többnejűséget hirdető texasi szektától vettek el még áprilisban. A bíróság döntése értelmében hétfőn már 129 gyermek vissza is térhetett otthonába.
Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott Kovács Zoltánnal, továbbá szabadlistára tette Böjte Attilát, aki az átigazolási időszakban távozhat a klubtól.
Vajon hány híresség él még a hazában, akit nem láttunk enni? A Hal a tortán című meglehetősen szerény képzelőerőről tanúskodó műsorocska addig vélhetően nem ér véget, míg a legutolsó tévés házikedvenc ebédlőjébe nem leselkedünk be vagy a "konkurens" tévétársaság elő nem rukkol valami mással. (Pl. A meztelen ebéd de ötletekben bizonyára nincs hiány.)
Nagy-Britannia egyes bölcsődéibe már olyan biometrikus beléptető rendszert építettek ki, amely meggátolja, hogy illetéktelenek jussanak be a gyermekek közé.
Egy repülőgépek elleni merénylet tervezésével vádolt férfi kedden elismerte Londonban egy bíróság előtt, hogy robbantani akart a Heathrow repülőtéren. A gyanúsított egyike annak a nyolc embernek, akit azzal vádolnak, hogy 2006-ban italnak álcázott, házi készítésű, folyékony robbanóanyagokkal terrorakciót akartak elkövetni repülőgépek ellen. Ezt a vádat azonban mindannyian tagadják.
Az energiaköltségek és nyersanyagárak másfélszeresére drágították az uniós gázvezetéket, a Nabuccót. Az eredetileg tervezett költségvetés 5 milliárd euró volt, a módosított viszont már csaknem 8 milliárd.
Veszélyben vannak azok, akik több évig rendszeresen fogyasztottak kannabiszt, mert az elsorvaszthatja az agy azon részeit, amelyek a memória és az érzelmek, például az agresszió vezérléséért felelősek - állítják ausztrál kutatók.
Belső vizsgálatot rendeltek el a BKV-nál, miután utasok és biztonsági őrök összetűzésbe kerültek egy éjszakai buszjáraton Budapesten, még vasárnap hajnalban - közölte a társaság kedden. A rendőrség...
Eltűnt egy 24 éves, gyógyszeres kezelés alatt álló nő Szentendrén; nagy erőkkel keresi több civil szervezet, a rendőrség pedig közigazgatási eljárást indított megtalálása érdekében - közölte a Pest...
Az idén 19 országos vizsgálatot fejeztek be a fogyasztóvédők az észak-alföldi régióban, s mintegy 100 millió forint bírságot szabtak ki - közölte Jeney Géza, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) észak-alföldi regionális igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
Kormányunk további megszorításokkal kíván élni az kistelepülések iskolái s az egyházak felügyelte oktatási intézmények, iskolák, egyetemek esetében. Minden (még meglévő) erejével – élőláncaik ellenére – ezeket el kívánja lehetetleníteni. A nemlétező Szovjetunió híján a sovén nacionalista szlovák és román gyakorlatból veszi a példát.
A forint utóbbi hetekben tapasztalt erősödésének nincsenek az ország gazdasági helyzetéből fakadó fundamentális indokai, annak okai technikaiak - közölte Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség...
Majdnem egyforma eredményt értek el a román demokraták és szociáldemokraták a vasárnapi helyhatósági választásokon, amelyeknek részleges eredményeit a szavazatok közel kilencven százalékos...
Csípőizületi műtéten esett át kedden Václav Klaus cseh államfő. Radim Obchvat elnöki szóvivő szerint a köztársasági elnök műtétje sikeres volt, a páciens jól érzi magát, s várhatóan egy hétig...
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták Szlovákia csatlakozását az euróövezethez 2009 január 1-jétől. Luxembourgi találkozójukon a miniszterek egyidejűleg...
Tíz éve élt elváltan együtt egy pár Indiában boldogságban anélkül, hogy tudtak volna válásukról. Családi állapotukról akkor értesültek, amikor az asszony beperelte férje rokonságát családi erőszak...
Hűtlen kezelés miatt nyomoz a BKV-nál a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mert egy ismeretlen feljelentő szerint a közlekedési vállalat szerződéseket kötött külső cégekkel, amelyek nem teljesültek...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyságrendekkel több szavazatot kapott a vasárnapi helyhatósági választásokon, mint a másik magyar szervezet, a Magyar Polgári Párt (MPP) - derül ki...
Tolókocsis férfi üldözött egy rabló nőt az Egyesült Államokban - eredményesen. A nő egy 71 éves férfit rabolt ki: áldozata éppen kivett 100 dollárt - 16 ezer forintot - egy utcai bankjegykiadó...
A Fidesz azt kifogásolja, hogy a kormányzati negyed már leállított beruházására újabb tízmilliókat költ a kormány; erről Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt...
Megkezdődött másodfokon a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke, Fratanolo János ellen vörös csillag viselése miatt indult büntetőper a Baranya Megyei Bíróságon kedden Pécsett. A bíróság Szalai...
Vlagyimir Putyin kormányfőként továbbra is aktívan foglalkozni kíván a külpolitikával, és a kormány a Kreml és a külügyminisztérium mellett a külpolitika kidolgozásának harmadik központja lesz ezt vonták le az orosz lapok abból, hogy Jurij Usakov volt washingtoni nagykövetet kinevezték a kormány hivatalának helyettes vezetőjévé.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa helyi idő szerint hétfőn határozatban adott felhatalmazást arra, hogy külföldi hadihajók behatoljanak Szomália felségvizeire a térségben tevékenykedő kalózok elleni harc céljából. A dokumentumot a BT a kelet-afrikai ország ideiglenes kormányával egyeztetve hozta meg, és a testület mind a 15 tagja elfogadta az Egyesült Állomok és Franciaország által megfogalmazott…
Hillary Clinton kedden kijelentette: nyitott arra, hogy Barack Obama alelnökjelöltje legyen. Az amerikai előválasztási kampányban már korábban is felmerült, hogy a két szenátor együtt induljon a novemberi elnökválasztáson, de eddig sem Clinton, sem Obama nem jelezte, hogy elvállalná a másodhegedűs szerepét, elismerve ezzel vereségét.
Irakban egy ötéves kisfiút raboltak el, majd akasztottak fel terroristák jelentette tegnap az Aszvat el-Irak hírügynökség. Az értesülés szerint a kis Musztafa holttestére Bakúba városában bukkantak.
A harmadik Budapesti Wagner-napok alkalmából Richard Wagner A Nibelung gyűrűje tetralógiájának mind a négy operáját bemutatják június 19-e és 22-e között a Művészetek Palotájában. A monumentális előadásokat, egyedülálló módon, négy egymást követő napon tekinthetik meg az érdeklődők.
Mint lapunk is tudósított róla, Gáti Oszkár színművész, a győri színháztól való búcsúzásának indoklásaként hosszan és személyeskedően elmarasztalta korábbi igazgatóit, Forgács Pétert és Korcsmáros Györgyöt. A társulati ülésen elhangzott teljes szöveg a NOL-on (a linket lásd lent) olvasható. Korcsmáros Györgyről, aki 18 évig állt a teátrum élén, s akit a fideszes városvezetés távolított el…
Még nem döntötte el Fejtő Ferenc családja, hagyományos temetéssel vagy hamvasztással vesznek-e végső búcsút a hétfőn elhunyt történész-újságírótól. Holttestét jövő hétfőn Párizsban ravatalozzák fel; az ottani ökumenikus búcsúztatáson egy katolikus pap, egy zsidó rabbi, egy protestáns lelkipásztor és egy buddhista bonc mond beszédet. Kedden, június 10-én reggel a holttestet Budapestre szállítják. A…
Két irányzat verseng egymással a fagylaltdivatban: az egyszerű, díszítés nélküli, megbízható alapízek a szokásos tégelyben, illetve a díszes, különleges, aromákkal ízesített, magasra habosítotté. A csokoládé népszerűsége töretlen, az aromatársításoknak azonban csak a fantázia szab határt.