Júliustól átlagosan 9,9 százalékkal kell többet fizetni a lakossági földgázért, az ipari fogyasztóknak 7,7 százalékos drágulással kell számolniuk. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szerint a változást elsősorban a nemzetközi piac folyamatosan emelkedő kőolajárai indokolják.
Mounia, Naomi, Katoucha, Iman vagy Alek: a 80-es évek óta ők voltak a fehér topmodellek mellett a divatbemutatók sztárjai - mára azonban a fekete csillagok szinte eltűntek a divatparádékról,...
Új politikáról tanácskoznak országgyűlési képviselők és neves szakértők Monoszlón. A Hírszerző internetes portál értesülése szerint Szili Katalin szocialista házelnök mellett Stumpf István és Balog Zoltán fideszes képviselők is részt vesznek a rendezvényen.
Szeptemberben sor kerül a Nyitott templomok éjszakájára, és immár országos szinten a Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozatára is – hangzott el a Missziós Referatúra által összehívott megbeszélésen.
Időközi önkormányzati választást tartanak Zugló 6-os számú választókörzetében, az egyik kerületi önkormányzati képviselő lemondása miatt. Csaknem ötezer szavazásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz. A szavazókörök este hét óráig vannak nyitva.hírTV
Egyes vonalakon akár 3-4 perccel is megnő a villamosok menetideje a vasúti pálya rossz állapota és az emiatt bevezetett sebességkorlátozások miatt - tudta meg az MTI a Budapesti Közlekedési...
Fóton helyi népszavazást tartanak, azt dönthetik el a voksolók, hogy az orvosi rendelők maradjanak-e a város jelenlegi egészségügyi központjában, vagy sem.
Az amerikai űrügynökség (NASA) új űrruhákat rendelt a következő holdutazásra. Kényelmesebbeket, mint a jelenlegiek, ugyanakkor olyanokat, amelyek a maximális védelmet nyújtják. A Constellation-nek...
Izrael legalább három átkelőt nyitott meg vasárnap a Gázai övezettel szomszédos határán azt követően, hogy megszűntek a palesztin rakétatámadások, amelyek miatt veszélybe került az egyiptomi...
Több ezren tüntettek az amerikai marhahús importjának felújítása ellen a dél-koreai fővárosban, Szöulban vasárnapra virradóra. Mintegy 15 ezer ember azt követelte a hatóságoktól, hogy állítsák...
Május 24-én nyílt a nagy port kavart kiállítás a budapesti VAM Design Centerben (VI. kerület, Király u. 26.), amely a BODIES címet viseli. A kiállításon látható emberi preparátumokat a polimeres tartósítás nevű, forradalmi eljárással kezelték.
Kizárólagossá válik az elektronikus cégbejegyzés Magyarországon július 1-jével, addig valamennyi nyomtatványkitöltő program letölthető lesz a ceginformacioszolgalat.irm.gov honlapról - közölte az...
Politikai botrányt okozott az észt elnök a Finnugor Népek Világkongresszusán elmondott beszédével. Toomas Hendrik Ilves független hazáját, mint követendő példát állította az Oroszországban élő finnugor törzsek elé.
Az Európai Unió lehetőséget ad a magyar nemzeti kultúra képviseletére - e gondolat jegyében nyitotta meg Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke vasárnap Gödöllőn a Magyar Polgármesterek VII. Világtalálkozóját.
Tűz ütött ki egy kétszintes családi házban vasárnap hajnalban Budapest XI. kerületében, egy nő megsérült - közölte a fővárosi tűzoltóság. A Bodajk utcai házban egy szoba teljesen kiégett, a folyosó...
Az ország teljes területén rendkívül erős, 8,3-as UV-B sugárzást jeleznek előre a meteorológusok. Ez azt jelenti, hogy normál bőrtípusnál már alig negyedóra is elég a leégéshez.
Kigyulladt egy 800 négyzetméter alapterületű textilraktár Kunszentmiklóson vasárnap - közölte a katasztrófavédelem. A 2-es fokozatú kiemelt riasztáshoz a kunszentmiklósi tűzoltók vonultak ki, és...
A Kormányzati Negyed projektre fordított összeggel a napokban számol el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., egyelőre annyi látszik, hogy lesz maradéka a 3,8 milliárd forintnak, mondta Száraz Gábor szóvivő, aki egyúttal közölte, hogy a Kormányzati Negyed Projekt Kft. ügyvezetői posztjától június utolsó napjával megválik Görözdi György ügyvezető.
A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges, napi 2-4 liternyi folyadék-fogyasztás, ezért a megfelelő folyadékbevitelre a nagy melegben fokozottan figyeljünk. Magyarországon a csapvíz is iható, de jobb, ha ásványvizet iszunk. Azért nem mindegy, mit veszünk le a polcról
Hatvan embert tartóztatott le a bolgár rendőrség Szófiában, ahol tojászáport zúdítottak a felvonuló homoszexuálisokra az ellentüntetők. Bulgária első ilyen rendezvényén még egy Molotov-koktélt is a felvonulókra hajítottak. A csehországi Brünnben is tojásokkal dobálták meg a homoszexuálisokat.
Új társadalompolitikai javaslatcsomagot terjeszt elő az elkövetkező napokban az EU legfőbb végrehajtó testülete, az Európai Bizottság. Az előzetes ismertetések szerint a csomag elemei három fő...
Az oregánó nem csak pizzafűszerként állja meg a helyét - egy olyan anyagot is tartalmaz, amelynek a többi mellett gyulladásgátló hatása van - fedezték fel a bonni egyetem és a zürichi műszaki főiskola kutatói.
Magyarországon nemcsak a Duna menti városokban, de a vízgyűjtő távolabbi pontjain is szerveznek programokat a folyó védelmi egyezményének aláírásának 14. évfordulóján. A Nemzetközi Duna Napon a vízhasználat a kiemelt téma.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter vasárnap délelőtt a földrengés sújtotta Szecsuan tartomány közigazgatási központjába, Csengtuba látogatott, ahol a katasztrófa túlélőivel találkozott, és...
Az Európai Unió lehetőséget ad a magyar nemzeti kultúra képviseletére - e gondolat jegyében nyitotta meg Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke vasárnap Gödöllőn a Magyar...
Negyedik Európa-bajnoki címéért küzd vasárnap este a német labdarúgó-válogatott, a spanyolok 44 év után nyerhetnek ismét kontinenstornát. A svájci-osztrák közös rendezésű bajnokság utolsó mérkőzésére ezrével érkeznek a szurkolók Bécsbe. A spanyolok gólvágójának, David Villának és a németek csapatkapitányának, Michael Ballacknak játéka még kérdéses.
Kigyulladt egy 800 négyzetméteres textilraktár vasárnap reggel a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklóson. Különféle anyagok és gépek égtek, a kár több százezer forint.
Hajdú B. István szerint az első gól szerzője nyerheti meg az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét. Dénes Tamás, az InfoRádió Európa-bajnokságról tudósító munkatársa a spanyolok végső sikerére számít. Az InfoRádió Aréna című műsorában mindketten azt mondták, hogy Luis Aragones szövetségi kapitány csapata játszott eddig meggyőzőbben.
A mezőgazdasági bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezi a Fidesz az egyre növekvő élelmiszerárak miatt. Font Sándor a testület elnöke bejelentette: a jövő hétre tervezett ülésre meghívják a szaktárca vezetését is.
Több mint 300 ezren voltak kíváncsiak szombaton este az ingyenes és már hagyománnyá vált fővárosi Kapcsolat koncertre az 56-osok terén. A rendezvény sztárvendége idén a világhírű gitáros Carlos Santana volt, aki néhány perc híján két órán keresztül szórakoztatta a közönséget. A koncerten semmi atrocitás nem történt.
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának rendkívüli összehívását kezdeményezik a testület fideszes tagjai, hogy megtárgyalják: miért a magyarországi élelmiszerárak emelkednek a legdrasztikusabb mértékben Európában.
A zárjegyeket elektronikusan is lehet igényelni július 1-jétől, és a napi elszámolás is eljuttatható elektronikusan a vámhatósághoz, az erről szóló pénzügyminiszteri rendeletet alapján.
A horvátországi turizmus arculatának átalakítását is szolgálja, hogy egy kormányzati program ösztönzésével sorra nyílnak a kisebb, családi szállodák, és nem kizárólag a tengerparton.
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet arra kérte az Afrikai Unió egyiptomi csúcsértekezletének résztvevőit, hogy rendeljenek el szankciókat Robert Mugabe zimbabwei elnök...
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában tevékenykedő Fidesz-képviselők a jövő hétre a bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezik annak érdekében, hogy a testület megtárgyalja, miért emelkednek tudomásuk szerint Magyarországon a legdrasztikusabb mértékben Európában az élelmiszerárak. A kezdeményezést vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón bejelentve Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés…